Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)
1868-06-10 / 68. szám
Második évi folyam. Előfizetési feltételek: 12 frt — kr. Évre .................... 6 _ Félévre.........................3 " ’ Negyedévre • • ' * * . Havonként..................... Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8 Fentegyház-utcza 467. sz. • POLITIKAI LAP: 68-ik szám. Kolozsvárit, szerdajunius 10. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kv. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Bécsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamostgvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit Stein János és Demjén László. Legújabb távirati tudósítások. Pest, jun. 8. Hir szerint a kultusminiszter legközelebb vallási törvényjavaslokat, s ezek között iskolatörvényt fog az országgyűlés elé terjeszteni. Pária, jún. 7. A lapok Pinard miniszternek a tartományi főnökhöz intézett köriratát köztik, melyben az új sajtótörvény alkalmazását ajánlja. Köln, jun. 7. A „Köln. Ig.“ nak írják Páriából: A császár rheumaticus baja miatt rendkívül izgatott állapotban van. Nelaton és Antal orvosi tanácskozásra hivattak meg. Bécsi ágro, junius 9. Arany 5.53.1/1 Ezüst 114.—. Urb. köt. Magyarországi 74.—. Erdélyi 69.50. Turiu, junius 3. 1868. A képviselőház többsége a kormánynak még egyszer megkegyelmezett; a permanensek pártja hosszas vita után elhatározta, hogy a kormányt még ez egyszer el nem hagyja, s ennek oly nagy kétség alatt álló három rendű, az adófelemelésre vonatkozó törvényjavaslata elfogadtatott. Itt tehát percznyi béke van, de azért a ministercris is tart; a bajból kisegítők jutalmat várnak, s néhány tárczát saját pártjuk embereinek kezébe szeretnének juttatni; ez volna ára a legújabb esetekben adott votumoknak. De ha ezek alkudoznak, más részen sem tétlenek; az ellenzék, a szabadelvű cselekvési párt erősen szervezkedik, s mint a „Gazetta di Torino, Írja, Ratazzi, Crispi, Cairoli és Fabbrizi vezetése alatt csak rövidben is, az ingadozó kormánynyal szemben tekintélyes ellenhatalmat képezend. A keringő hírek által máris fölizgatott kedélyekre nem kevéssé hatott bántólag a Borromeo gróf részéről a belügyministérium nevében közzétett körrendelet, mely az olasz emigrationak valóban méltatlan bántalmazása. E rendeletben azon menekülteknek, kik hat hónapnál tovább részesülnek az olasz kormány segélyében, június hó végétől kezdve minden további segélyezés megtagadtatik, az önköltségükön történő szabad letelepedésre nekik kormányilag engedély adatik, kivételt képeznek azonban erre nézve a pápai határokkal, valamint a fővárossal határos területek. Hogy kellőleg megértsük az átalános elégületlenséget, mit ezen forrásait Párisban kereső rendeletnek okvetlen szülnie kelle, emlékezzünk meg arról, hogy itt nem idegen népnek emigratiojáról van szó, hanem tisztán olaszokról; hogy itt elsősorban Róma emigratioja suttatik, s azután a Trentino és Triesti az istriai partvidékeknek menekültjei. E sajnos ügyre nézve a „Gazetta di Torino“ következőleg ir: „A tiltakozás, mit a római emigratio a belügyérnek benyújtott, méltóságteljes, s minden részeiben szent és igaz. Egyébiránt nem csak a római emigratio suttatik ilykép. Borsosai a többi, még föl nem szabadított olasz tartományoknak menekültjei is, a kik pedig mind járultak áldozataikkal az eddigi eredményekhez, s a kik még most is szenvednek, midőn a többiek már örvendhetnek.“ „Mik lehetnek az ily eljárásnak gyümölcsei, nem akarjuk előre jósolni, de anynyi bizonyos, hogy ama nemes földnek számkivetésben élő fiai jobb sorsot érdemeltek; hogy az olasz kormánynak hála és a jövő szabta kötelezettséggel kellene irányukban viseltetniük, s hogy elfeledni az elsőt, s elfojtani az utóbbit azért, hogy a Rómát megszállva tartó ellenség Párisból jött parancsszavainak elégtétessék, oly eljárás, amely sem a nemzet méltóságával, sem jólléte érdekeivel meg nem egyeztethető.“ Hasonló irányban, talán néha még keserűbben nyilatkoznak a többi szabadelvű lapok is, de mutatóul elég ennyi. Rómában ez alatt vígan vannak; a pápai hadsereg darab ideje ismét feltűnőleg szaporodik, különösen Spanyolország az, amely most nem újonczait, hanem, ha sejtelmeink nem csalnak, katonáit küldi, legalább átalánosan feltűnt az, hogy a spanyol segélycsapatok a hadiszolgálatokban tökéletesen jártasak. Girgenti grófnak esküvője óta, mint a „Riformá“-nak Rómából írják, a Farnete palotában is újra kezdenek remélni. Említést tesznek Isabella spanyol királynénak II. Ferencz, nápolyi exkirályhoz írott sajátkezű leveléről, melyben ennek fegyveres segélyét ígéri az esetben, ha a Nápoly és Sicilia tartományok egy felkelésben mellette találnak nyilatkozni. Denique csakugyan igaznak bizonyul az, hogy a Rómában egyesült hatalmak a krinolinnak állanak védelme alatt. A pápai hadsereg szaporodtára nézve franczia lapok római kelettel a következő, valóban naiv tudósítást hozzák: „A szentszék megengedte az amerikai püspököknek, hogy ezek számára egy ezer embernyi csapatot küldjenek, s azt saját költségükön fönn is tarthassák.“ A pápai kegy valóban meszszire megy. A franczia megszálló csapatok észrevétlen szaporítására Párisban legújabban új eljárást találtak fel, az ürügy a csapatoknak fölváltása, csakhogy száz elszállítottnak helyébe kétszáz másik szállíttatik, legalább ily értelemben szólnak legújabb tudósításaink. Bartha Gyula: Csatározás. A jobboldalnak van egynéhány argumentuma, mit mindenhol és mindenkor hangoztat, s azt tartják, hogy „cáfolhatlanok.“ Néhányat ezek közül akarunk szellőztetni, de „sine ira et studio.“ Különösen azt mondják, hogy a balközép nem kormányképes párt, programmjában 3 tagadás s csak 2 állítás van, már pedig 3—2-1, tehát tagadás a párt politikája. Tiszta mathematica. Nem kell delegatio, nem kell közös pénzügy, nem kell közös hadügy; egy cső- ima nem, de sehol az igen. Miért ez? 1848 után a magyar nemzetet meglátogatta az Isten sokféle kormánynyal, és ő csak azt mondta nem kell. Eleinte nem fenszóval, nem országgyűlésen, nem képviselői által, mert szava el volt fojtva, országgyűlése nem volt, s képviselve sehol se volt, mert Európa azon részére, hol most Magyarország van, egy fekete vonal volt húzva, mely azt tette, Finis Hungáriáé, hanem azért a kormányok tudták, hogy nem kellenek, a titkon hulló könyekből, az elfojtott sóhajból és a sírokból és egy nemzet lánczcsörgetéséből a nélkül, hogy azt mondták volna, ez a nemzet nem kormányképes, alkotmányát helyreálliták, de akkor se egészen s a nemzet azt mondta: nem kell. S mi lett a sok nem kel 1-ből ? Egy szép reggel az 1867-iki delegatios alkotmány. Pedig ez csakugyan valami. Ez nagyon is megfogható. Ez Austria vén kisasszonynak mondott: igen-ünk. Tehát a nemből jön igen. Ezt megtette a nemzet s annak tekintélyes része a jobboldal. Vagy talán a jobboldal nem kormányképes? Nem akarunk blasphemiát elkövetni. És most lássuk a reverst. A balközép azt mondja: nem kell delegatio, nem kell közös hadügy, nem kell közös pénzügy. És a jobboldal azt mondja: ez puszta tagadás. Tagadás és tagadás közt különbség van. Mikor a nemzet Bach-, Schmerlingnek azt mondta: nem kell, azok az urak jól tudták, hogy itt nem csak nem van, hanem egy történelmi ezredéves alkotmány igen van alatta. S el is mentek. S jött más, ügy van, mondja a jobboldal, de éppen ez a különbség, hogy a balközép nem-je csak nem. Hátha nem ? Hisz ha azt mondjuk: nem kell delegatio, az semmi egyéb, mint a magyar országgyűlés azon attribútumainak visszakövetelése, melyek most a delegatio számára elszakíttattak, s melyek, ha teljes terjedelmükben nem is gyakoroltattak tényleg, a hatalom túlkapásai következtében, ezért éppen egy alkotmányos pártnak soha se szabad abból fegyvert csinálni, hogy jövőre ne gyakoroltathassanak, mert: Quod ab initio injustum fuit, tractu temporis convalencere nequit. S ha mindjárt nem is lenne történelmi alap e jogok követelésére, a mai államélet szükségletei, korunk uralomra jutó eszméi s haladásunk igényei nem jogosítnak-e fel arra, nem köteleznek-e, hogy azokat követeljük? Erre a pragmatica sanctioval felelnek. Igaz a közös védelemről ott szó van, igaz egy uralkodónk levél a társországokkal, kötelezettségeink vannak elsősorban az uralkodóház iránt s a testvér országokhoz is; de ebből nem következik, hogy a közös védelemre szánt katonánk ne legyen külön szervezve, vezényelve; nem következik, hogy a közös érdekek megvédése, költségei fedezése egy az országgyűlésből kivált s más elemekkel vegyített tanácskozó testre legyen bízva, ami a delegatio. Nyílt válasz b. Huszár Károly képviselő urnak. M.-Kook, jun. 8. 1868. A „Kol. Közi.“ 65-dik számában b. Huszár Károly Tordamegye egyik képviselője jónak látta a Szász-Régenben. évi máj. 11-én tartott megyei bizottmányi gyűlésen tett nyilatkozataira nézi igazolni magát, természetesen a levelezőt — ki én valók — teljesleg elferdítőnek nevezvén. Megvártam volna a nemes bárótól azt a lovagiasságot, hogy ugyanazon lapban adja válaszát, melyben az elferdítés (?) történt; falusi ember nem járathat, tehát nem is olvashat minden lapot, így nekem is kissé későn jutott kezeimhez a „K. K.“ kérdéses száma. Ennek következtében — azon czikknek rám nem tartozó részét ezúttal hallgatással mellőzvén — figyelmeztetni vagyok kénytelen a nemes bárót arra, hogy a szó csak addig tulajdonunk, amíg el nem hangzott, azontúl a közforgalomnak van átadva, én és velem együtt pár százan füleinkkel hallottuk a szavakat, mik a „M. Polgáriban általam közölve lettek. Az „elferdítés“ epithetont tehát ezennel határozottan visszautasítom, és közleményem minden egyes szaváért felelősséget vállalok, sőt azt is határozottan állítom, hogy igenis kíméletes, nagyon is gyengén ecsetelt viszhangját adtam a nemes báró kifakadásainak, melyekkel a hivatalos hátvéd fedezete alatt amúgy huszárosan igyekezett az ártatlanul képviselt baloldalt lattacherozni. És még egyetlen megjegyzést azon szavaira a nemes bárónak, melyek Tordamegye értelmiségét és jobboldaliságát annyira constatirozzák, ha én mondottam volna azon szavakat, tőlem mindenesetre hitelesebbek lehetnének, miután én Tordamegye értelmiségének °/10-ed részét már régen és jól, míg a nemes báró alig '/100-ad részét, s azt sem elég biztosan ismerheti, és a többséget erre vagy arra még sem tudnám határozottan állítani. Legvégül pedig azt hiszem, hogy maga nagyhazánkfia Deák Ferencz sem köszönhet meg sok oly eseményt és dictiot, melyek formája alatt követtetnek és mondatnak el. Szentkirályi Gábor: Két év egy alkotmányos nemzet életéből, ír. A zsidóüldözés egy év óta szakadatlanul foly Károly fejedelem országában. Az európai sajtó mely e kérdéssel részletesen foglalkozott — nem mulasztó el határozott kárhoztatását kimondani azon kétségbevonhatlan tények által bebizonyított embertelen bánásmódra, melyben a zsidók, főleg Moldvában, a lakosság és hatóságok által részesíttettek. E körülmény időszerűvé teszi annak rövid megvizsgálását, vájjon mi szolgálhatott okul a romániai zsidók elleni gyűlölet oly nagyfokú elterjedésének. Nemsokára Cusa letétele után Separatismus törekvések jelentkeztek Moldvában, melynek lakossága alkalmasnak találta az időt a terhessé vált unió felbontására. Egy ily irányú felkelés Jassyban 1866 ápr. 3-án véresen nyomatott el. Midőn Károly trónraléptének első időszakában ezen országot beutazta; iparkodott a moldvaiakat s különösen Jassy lakóit, kik az egyesülés által legtöbbet vesztettek, az unióval kibékíteni, terjedelmes engedményeket s meszsze ható decentralisatiót ígérvén nekik. A fejedelem azonban — miként azután többször is megtörtént — feledé, hogy ígéretének teljesítésére éppen semmi hatalom nem áll rendelkezése alatt. A moldvaiaknak elégtételül szolgált addig, hogy a román trónon egy honfitársuk ül, ki viszonyaikra legalább némi tekintettel van. Cusa eltávolításával e kötelék is felbomlott, mely őket még Oláhországhoz kapcsolta. Az elégületlenek száma naponkint aggasztóan szaporodott, úgy, hogy a Le ica-Stirbei „bojári"-ministerium kényszerítve jön lemondását benyújtani. .Ekkor ragadták kezükhöz Bratiano vezetése alatt a „vörösn ek a kormány gyeplőjét, melyet egész a mai napig a legnagyobb szívóssággal megtartottak, állásuk biztosítása végett semmiféle eszközöktől nem riadván vissza. Bratianut és társait csak a pórnép tartja fönn, melynek folytonosan hizelegnek. A kormány le akará egy részét a moldvai separatistáknak kenyerezni, s minthogy e tekintetben a tehetősbb s értelmesebb osztálynál ezért nem érhetett, olyanokhoz fordult, kik mit sem veszthetnek, sőt nyernek a zavarok kiütése által. Különböző engedmények által — melyek között első helyen állott az, hogy a zsidók zsákmányul adassanak nekiki sikerült is ezeket a kormány zászlója alá gyűjteni. A moldvai zsidók műveltség tekintetében sokkal hátrább állanak más országokban tartózkodó hitsorsosaiknál. De nem is lehet ez másképp, ha meggondoljuk, hogy valamely ország zsidóinak értelmi és erkölcsi fejlettsége átalában az ország többi lakosai műveltségének fokmérője gyanánt tekinthető. Márpedig ezen ország legtöbb néposztálya ismerethiány- és durvaságra nézve teljesen egyensúlyban áll az ottani zsidókkal. Azonban többszörös tapasztalatoknál az tűnik ki, hogy a zsidóüldözés nem a művelődésben olyannyira hátramaradt, mindennemű bántalmat s erőszakoskodást szolgailag tűrő többség, mint inkább a modern előhaladás színvonalán álló, szorgalmasabb zsidók ellen van irányozva. Ezektől félnek a tanya, munkakerülő belföldiek, bennnük bizonyos a műveletlen zsidó előtt hozzáférhetlen hivatalok és foglalkozáskörükre nézve jövendőbeli, útjukból idején eltávolítandó vetélytársakat szemlélvén. Eddig a románok teljesen idegenkedtek minden társas és üzleti vállalattól, most azonban élénk figyelemmel kezdik kísérgetni a különböző építkezéseket, szállítmányozásokat stb., melyekben a hivatalokon kívül kényelmes jövedelemforrást szemlélnek. E téren azonban igen alkalmatlan concurrenseik a zsidók, kiknek szükségletei a pazarláshoz szokott románokénál csekélyebbek lévén, az állam, vagy községekkel szemben kissebb nyereményekkel is beérik, úgy, hogy őket törvények s más eszközök által kell a versenyzésből kizári. Igaz ugyan, hogy ezáltal az állam- és községi pénztárakból évenkint milliók raboltatnak el, de a kormány szolgálatkész hivei is tetemesen szaporodnak. A zsidóüldözés tényleges oka tehát szűkkeblű félelem és birtokvágy, mely folyvást nagyobb mértékben terjesztetik az izgatók, sőt a napisajtó egy része által is. A moldvai csőcselék, a zsidóktól elveendő javak megtartásának reménye által kecsegtetve, annyira beleélte magát e szerencsétlen népfaj gyűlöletébe, hogy ha az európai hatalmak erélyesen be nem avatkoznak, a romániai kormány minden biztosítása deczára, Románia ma már a legirtózatosabb vérengzések színterét képezné. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház június 4-én tartott ülése. Az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja gr. Czebrián László kérvényét szabadságidő iránt, úgyszintén több másnemű kérvényt. Somssich Pál, a pénzügyi bizottság az államköltségvetéssel kapcsolatban előterjesztett pénzügyi törvényjavaslatokat tárgyalás alá vévén, ezek közül a jövedék , fogyasztás- és illetékadóról szólókat bevégezte s a ház elé terjeszti; előadóul Kerkápolyi Károlyt küldvén ki. Kerkápolyi Károly olvassa a bizottság jelentését, melynek kíséretében a részben módosított törvényjavaslatok a ház elé visszaterjesztetnek. A jelentés kissé bővebben tárgyalja anyagi helyzetünket s feltüntetvén hátramaradásunkat a 48 előtti közbenső vámrendszer, elnyomatásunkat a későbbi önkény uralma által, kimondja, hogy súlyos lesz elviselni a terheket, s gyökeres reformokat sem hozhatott most a bizottság javaslatba, csupán részleges javításokra szorítkozott a helyzet kényszerűsége miatt. A jelentés részletesen fejtegeti aztán az egyes jövedéki és illetéki ágakat s rámutat az időre és körülményre, mely mellett gyökeres reform behozható lesz. A jelentés s a mellékelt törvényjavaslatok