Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-06-10 / 68. szám

Második évi folyam. Előfizetési feltételek: 12 frt — kr. Évre .................... 6 _ Félévre.........................3 " ’ Negyedévre • • ' *­­ * . Havonként..................... Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: 8 Fentegyház-utcza 467. sz. • POLITIKA­I LAP: 68-ik szám. Kolozsvárit, szerdajunius 10.­­ Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kv. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: B­­écsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamostgvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit Stein János és Dem­jén László. Legújabb távirati tudósítások. Pest, jun. 8. Hir szerint a kultus­miniszter legközelebb vallási törvényjavaslokat, s ezek kö­zött iskolatörvényt fog az országgyűlés elé terjesz­teni. Pária, jún. 7. A lapok Pinard miniszternek a tartományi főnökhöz intézett köriratát köztik, melyben az új sajtótörvény alkalmazását ajánlja. Köln, jun. 7. A „Köln. Ig.“ nak írják Pá­riából: A császár rheumaticus baja miatt rendkívül izgatott állapotban van. Nelaton és Antal orvosi ta­nácskozásra hivattak meg. Bécsi ágro, junius 9. Arany 5.53.1/1 Ezüst 114.—. Urb. köt. Magyarországi 74.—. Erdélyi 69.50. Turiu, junius 3. 1868. A képviselőház többsége a kormánynak még egy­szer megkegyelmezett; a permanen­sek pártja hosszas vita után elhatározta, hogy a kormányt még ez egyszer el nem hagyja, s ennek oly nagy kétség alatt álló három rendű, az adófelemelésre vonatkozó törvény­­javaslata elfogadtatott. Itt tehát percznyi béke van, de azért a ministercris is tart; a bajból kisegítők jutal­mat várnak, s néhány tárczát saját pártjuk embereinek kezébe szeretnének juttatni; ez volna ára a legújabb esetekben adott votu­­moknak. De ha ezek alkudoznak, más részen sem tétlenek; az ellenzék, a szabadelvű cse­lekvési párt erősen szervezkedik, s mint a „Gazetta di Torino, Írja, Ratazzi, Crispi, Cairoli és Fabbrizi vezetése alatt csak rö­­vidben is, az ingadozó kormánynyal szemben tekintélyes ellenhatalmat képezend. A keringő hírek által már­is fölizgatott kedélyekre nem kevéssé hatott bántólag a Borromeo gróf részéről a belügyministérium nevében közzétett körrendelet, mely az olasz emigrationak valóban méltatlan bántalmazása. E rendeletben azon menekülteknek, kik hat hónapnál tovább részesülnek az olasz kor­mány segélyében, június hó végétől kezdve minden további segélyezés megtagadtatik, az önköltségükön történő szabad letelepedésre nekik kormányilag engedély adatik, kivételt képeznek azonban erre nézve a pápai hatá­rokkal, valamint a fővárossal határos terü­letek. Hogy kellőleg megértsük az átalános elégületlenséget, mit ezen forrásait Párisban kereső rendeletnek okvetlen szülnie kelle, emlékezzünk meg arról, hogy itt nem ide­gen népnek emigratiojáról van szó, hanem tisztán olaszokról; hogy itt első­sorban Ró­ma emigratioja suttatik, s azután a Trentino és Triest­i az istriai partvidékeknek mene­kültjei. E sajnos ügyre nézve a „Gazetta di Torino“ következőleg ir: „A tiltakozás, mit a római emigratio a belügyérnek benyújtott, méltóságteljes, s minden részeiben szent és igaz. Egyébiránt nem csak a római emigra­tio suttatik ilykép. Borsosai a többi, még föl nem szabadított olasz tartományoknak menekültjei is, a kik pedig mind járultak áldozataikkal az eddigi eredményekhez, s a kik még most is szenvednek, midőn a töb­biek már örvendhetnek.“ „Mik lehetnek az ily eljárásnak gyü­mölcsei, nem akarjuk előre jósolni, de any­­nyi bizonyos, hogy ama nemes földnek szám­kivetésben élő fiai jobb sorsot érdemeltek; hogy az olasz kormánynak hála­ és a jövő szabta kötelezettséggel kellene irányukban viseltetniük, s hogy elfeledni az elsőt, s el­fojtani az utóbbit azért, hogy a Rómát meg­szállva tartó ellenség Párisból jött parancs­szavainak elégtétessék, oly eljárás, a­mely sem a nemzet méltóságával, sem jólléte ér­dekeivel meg nem egyeztethető.“­­ Hasonló irányban, talán néha még keserűbben nyilat­koznak a többi szabadelvű lapok is, de mu­tatóul elég ennyi. Rómában ez alatt vígan vannak; a pá­pai hadsereg darab ideje ismét feltűnőleg szaporodik, különösen Spanyolország az, a­mely most nem újonczait, hanem, ha sejtel­meink nem csalnak, katonáit küldi, legalább átalánosan feltűnt az, hogy a spanyol segély­csapatok a hadiszolgálatokban tökéletesen jártasak. Girgenti grófnak esküvője óta, mint a „Riformá“-nak Rómából írják, a Farnete palotában is újra kezdenek remélni. Említést tesznek Isabella spanyol királynénak II. Fe­­rencz, nápolyi exkirályhoz írott sajátkezű le­veléről, melyben ennek fegyveres segélyét ígéri az esetben, ha a Nápoly és Sicilia tar­tományok egy felkelésben mellette találnak nyilatkozni. Denique csakugyan igaznak bi­zonyul az, hogy a Rómában egyesült hatal­mak a krinolinnak állanak védelme alatt. A pápai hadsereg szaporodtára nézve franczia lapok római kelettel a következő, valóban naiv tudósítást hozzák: „A szent­szék megengedte az amerikai püspököknek, hogy ezek számára egy ezer embernyi csa­patot küldjenek, s azt saját költségükön fönn is tarthassák.“ A pápai kegy valóban mesz­­szire megy. A franczia megszálló csapatok észre­vétlen szaporítására Párisban legújabban új eljárást találtak fel, az ürügy a csapatoknak fölváltása, csakhogy száz elszállítottnak he­lyébe kétszáz másik szállíttatik, legalább ily értelemben szólnak legújabb tudósításaink. Bartha Gyula: Csatározás.­ ­ A jobboldalnak van egynéhány argu­­mentuma, mit mindenhol és mindenkor han­goztat, s azt tartják, hogy „c­áfolhatlanok.“ Néhányat ezek közül akarunk szellőz­tetni, de „sine ira et studio.“ Különösen azt mondják, hogy a balkö­zép nem kormányképes párt, programmjában 3 tagadás s csak 2 állítás van, már pedig 3—2-1, tehát tagadás a párt politikája. Tiszta mathematica. Nem kell delegatio, nem kell közös pénzügy, nem kell közös hadügy; egy cső- i­ma nem, de sehol az igen. Miért ez? 1848 után a magyar nemzetet megláto­gatta az Isten sokféle kormánynyal, és ő csak azt mondta nem kell. Eleinte nem fenszóval, nem országgyűlésen, nem képvi­selői által, mert szava el volt fojtva, ország­gyűlése nem volt, s képviselve sehol se volt, mert Európa azon részére, hol most Magyar­­ország van, egy fekete vonal volt húzva, mely azt tette, Finis Hungáriáé, hanem azért a kormányok tudták, hogy nem kellenek, a titkon hulló könyekből, az elfojtott sóhaj­ból és a sírokból és egy nemzet lánczcsör­­getéséből a nélkül, hogy azt mondták volna, ez a nemzet nem kormányképes, alkot­mányát helyreálliták, de akkor se egészen s a nemzet azt mondta: nem kell. S mi lett a sok nem kel 1-ből ? Egy szép reggel az 1867-i­ki delegatios al­kotmány. Pedig ez csakugyan valami. Ez nagyon is megfogható. Ez Aus­tria vén kisasszonynak mondott: igen-ünk. Tehát a nemből jön igen. Ezt megtette a nemzet s annak tekin­télyes része a jobboldal. Vagy talán a jobboldal nem kormány­képes? Nem akarunk blasphemiát elkövetni. És most lássuk a reverst. A balközép azt mondja: nem kell de­legatio, nem kell közös hadü­gy, nem kell közös pénzügy. És a jobboldal azt mondja: ez pusz­ta tagadás. Tagadás és tagadás közt különbség van. Mikor a nemzet Bach-, Schmerlingnek azt mondta: nem kell, azok az urak jól tudták, hogy itt nem csak nem van, hanem egy történelmi ezredéves alkotmány igen van alatta. S el is mentek. S jött más, ügy van, mondja a jobboldal, de éppen ez a kü­lönbség, hogy a balközép nem-je csak nem. Hátha nem ? Hisz ha azt mondjuk: nem kell delega­tio, az semmi egyéb, mint a magyar ország­gyűlés azon attribútumainak visszakövetelése, melyek most a delegatio számára elszakíttat­­tak, s melyek, ha teljes terjedelmükben nem is gyakoroltattak tényleg, a hatalom túl­kapásai következtében, ezért éppen egy al­kotmányos pártnak soha se szabad ab­ból fegyvert csinálni, hogy jövőre ne gya­koroltathassanak, mert: Quod ab initio injustum fuit, tractu tem­­poris convalencere nequit. S ha mindjárt nem is lenne történelmi alap e jogok követelésére, a mai ál­lamélet szükségletei, korunk uralomra jutó eszméi s haladásunk igényei nem jogosít­­nak-e fel arra, nem köteleznek-e, hogy azo­kat követeljük? Erre a pragmatica sanctioval felelnek. Igaz a közös védelemről ott szó van, igaz egy uralkodónk levél a társországok­kal, kötelezettségeink vannak első­sorban az uralkodóház iránt s a testvér országokhoz is; de ebből nem következik, hogy a közös védelemre szánt katonánk ne legyen külön szervezve, vezényelve; nem következik, hogy a közös érdekek megvédése, költségei fede­zése egy az országgyűlésből kivált s más elemekkel vegyí­tett tanácskozó testre le­gyen bízva, a­mi a delegatio. Nyílt válasz b. Huszár Károly képviselő urnak. M.-Kook, jun. 8. 1868. A „Kol. Közi.“ 65-dik számában b. Huszár Károly Tordamegye egyik képviselője jónak látta a Szász-Régenben­­. évi máj. 11-én tartott megyei bizottmányi gyűlésen tett nyilatkozataira nézi iga­zolni magát, természetesen a levelezőt — ki én va­­lók — teljesleg elferdítőnek nevezvén. Megvártam volna a nemes bárótól azt a lova­giasságot, hogy ugyanazon lapban adja válaszát, melyben az elferdítés (?) történt; falusi ember nem járathat, tehát nem is olvashat minden lapot,­­ így nekem is kissé későn jutott kezeimhez a „K. K.“ kérdéses száma. Ennek következtében — azon czikknek rám nem tartozó részét ezúttal hallgatással mellőzvén — figyelmeztetni vagyok kénytelen a nemes bárót ar­ra, hogy a szó csak addig tulajdonunk, a­míg el nem hangzott, azontúl a közforgalomnak van átad­va, én és velem együtt pár százan füleinkkel hal­lottuk a szavakat, mik a „M. Polgáriban általam közölve lettek. Az „elf­erdít­és“ epithetont tehát ezennel határozottan visszautasítom, és közleményem min­den egyes szaváért felelősséget vállalok, sőt azt is határozottan állítom, hogy igen­is kíméletes, nagyon is gyengén ecsetelt viszhangját adtam a nemes bá­ró kifakadásainak, melyekkel a hivatalos hátvéd fedezete alatt amúgy huszárosan igyekezett az ár­tatlanul képviselt baloldalt l­attacherozni. És még egyetlen megjegyzést azon szavaira a nemes bárónak, melyek Tordamegye értelmisé­gét és jobboldaliságát annyira constatirozzák, ha én mondottam volna azon szavakat, tőlem minden­esetre hitelesebbek lehetnének, miután én Torda­megye értelmiségének °/10-ed részét már régen és jól, míg a nemes báró alig '/100-ad részét, s azt sem elég biztosan ismerheti, és a többséget erre vagy arra még sem tudnám határozottan állítani. Legvégül pedig azt hiszem, hogy maga nagy­hazánkfia Deák Ferencz sem köszönhet meg sok oly eseményt és dictiot, melyek formája alatt kö­­vettetnek és mondatnak el. Szentkirályi Gábor: Két év egy alkotmányos nemzet életéből, ír. A zsidóüldözés egy év óta szakadatlanul foly Károly fejedelem országában. Az európai sajtó mely e kérdéssel részletesen foglalkozott — nem mulasztó el határozott kárhoztatását kimondani azon kétségbevonhatlan tények által bebizonyított ember­telen bánásmódra, melyben a zsidók, főleg Mold­vában, a lakosság és hatóságok által részesíttettek. E körülmény időszerűvé teszi annak rövid megvizsgálását, vájjon mi szolgálhatott okul a ro­mániai zsidók elleni gyűlölet oly nagyfokú elterje­désének. Nemsokára Cusa letétele után Separatismus törekvések jelentkeztek Moldvában, melynek lakos­sága alkalmasnak találta az időt a terhessé vált unió felbontására. Egy ily irányú felkelés Jassy­­ban 1866 ápr. 3-án véresen nyomatott el. Midőn Károly trónraléptének első időszakában ezen orszá­got beutazta; iparkodott a moldvaiakat s különö­sen Jassy lakóit, kik az egyesülés által legtöbbet vesztettek, az unióval kibékíteni, terjedelmes enged­ményeket s meszsze ható decentralisatiót ígérvén nekik. A fejedelem azonban — miként azután több­ször is megtörtént — feledé, hogy ígéretének telje­­­­sítésére éppen semmi hatalom nem áll rendelkezé­se alatt. A moldvaiaknak elégtételül szolgált addig, hogy a román trónon egy honfitársuk ül, ki viszo­nyaikra legalább némi tekintettel van. Cusa eltávo­lításával e kötelék is felbomlott, mely őket még Oláhországhoz kapcsolta. Az elégületlenek száma naponkint aggasztóan szaporodott, úgy, hogy a L­e i­ca-S­t­i­r­b­ei „bojári"-ministerium kényszerítve jön lemondását benyújtani. .Ekkor ragadták kezükhöz Bratiano veze­tése alatt a „vörösn ek a kormány gyeplőjét, me­lyet egész a mai napig a legnagyobb szívóssággal megtartottak, állásuk biztosítása végett semmiféle eszközöktől nem riadván vissza. Bratianut és társait csak a pórnép tartja fönn, melynek folytonosan hizelegnek. A kormány le akará egy részét a moldvai separatistáknak kenyerezni, s minthogy e tekintetben a tehetősbb s értelmesebb osztálynál ezért nem érhetett, olya­nokhoz fordult, kik mit sem veszthetnek, sőt nyer­nek a zavarok kiütése által. Különböző engedmé­nyek által — melyek között első helyen állott az, hogy a zsidók zsákmányul adassanak ne­­k­i­k­i sikerült is ezeket a kormány zászlója alá gyűjteni. A moldvai zsidók műveltség tekintetében sok­kal hátrább állanak más országokban tartózkodó hitsorsosaiknál. De nem is lehet ez másképp, ha meggondoljuk, hogy valamely ország zsidóinak ér­telmi és erkölcsi fejlettsége átalában az ország többi lakosai műveltségének fokmérője gyanánt te­kinthető. Már­pedig ezen ország legtöbb néposztá­lya ismerethiány- és durvaságra nézve teljesen egyensúlyban áll az ottani zsidókkal. Azonban többszörös tapasztalatoknál az tűnik ki, hogy a zsidóüldözés nem a művelődésben oly­annyira hátramaradt, mindennemű bántalmat s erő­szakoskodást szolgailag tűrő többség, mint inkább a modern előhaladás színvonalán álló, szorgalma­sabb zsidók ellen van irányozva. Ezektől félnek a tanya, munkakerülő belföldiek, bennnük bizonyos a műveletlen zsidó előtt hozzáférhetlen hivatalok és foglalkozáskörükre nézve jövendőbeli, útjukból ide­jén eltávolítandó vetélytársakat szemlélvén. Eddig a románok teljesen idegenkedtek min­den társas és üzleti vállalattól, most azonban élénk figyelemmel kezdik kísérgetni a különböző építke­zéseket, szállítmányozásokat stb., melyekben a hi­vatalokon kívül kényelmes jövedelemforrást szem­lélnek. E téren azonban igen alkalmatlan concur­­renseik a zsidók, kiknek szükségletei a pazarlás­hoz szokott románokénál csekélyebbek lévén, az állam, vagy községekkel szemben kissebb nyere­ményekkel is beérik, úgy, hogy őket törvények s más eszközök által kell a versenyzésből kizári. Igaz ugyan, hogy ezáltal az állam- és közsé­gi pénztárakból évenkint milliók raboltatnak el, de a kormány szolgálatkész hivei is tetemesen szapo­rodnak.­­ A zsidóüldözés tényleges oka tehát szűk­keblű félelem és birtokvágy, mely folyvást nagyobb mértékben terjesztetik az izgatók, sőt a napisajtó egy része által is. A moldvai csőcselék, a zsidók­tól elveendő javak megtartásának reménye által kecsegtetve, annyira beleélte magát e szerencsétlen népfaj gyűlöletébe, hogy ha az európai hatalmak erélyesen be nem avatkoznak, a romániai kormány minden biztosítása deczára, Románia ma már a legirtózatosabb vérengzések színterét képezné. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház június 4-én tartott ülése. Az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja gr. Czebrián László kér­vényét szabadságidő iránt, úgy­szintén több másne­mű kérvényt. Somssich Pál, a pénzügyi bizottság az ál­lamköltségvetéssel kapcsolatban előterjesztett pénz­ügyi törvényjavaslatokat tárgyalás alá vévén, ezek közül a jövedék , fogyasztás- és illeték­adóról szó­lókat bevégezte s a ház elé terjeszti; előadóul Kerká­­polyi Károlyt küldvén ki. Kerkápolyi Károly olvassa a bizott­ság jelentését, melynek kíséretében a részben mó­dosított törvényjavaslatok a ház elé visszaterjesztet­nek. A jelentés kissé bővebben tárgyalja anyagi helyzetünket s feltüntetvén hátramaradásunkat a 48 előtti közbenső vámrendszer, elnyomatásunkat a ké­sőbbi önkény uralma által, kimondja, hogy súlyos lesz elviselni a terheket, s gyökeres reformokat sem hozhatott most a bizottság javaslatba, csupán rész­leges javításokra szorítkozott a helyzet kényszerű­sége miatt. A jelentés részletesen fejtegeti aztán az egyes jövedéki és illetéki ágakat s rámutat az idő­re és körülményre, mely mellett gyökeres reform behozható lesz. A jelentés s a mellékelt törvényjavaslatok

Next