Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)
1868-10-14 / 122. szám
Második évifolyam. Előfizetési feltételek Évre ....................1? Írt — kr. félévre.........................0 »Negyedévre ................* « — „ Havonként.........................1 . — Mo«] Vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor L. Bányai ház alatt.POLITIKAI LAP: ilelik hetenkint háromszor: Szerdán és Pénteken. BS&td . 122-ik szám. Kolozsvárit, szereda október 14. Hirdetési dijak. Ottikor haszbózott soraira f. Kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 Kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Deéaen: Krémer Szimnél. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamoaojvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Demjén Leseié. KOLOZSVÁR, OCTOBER 13. Logújabb távirati kulósitások. Krakkó, oct. 11. A ministen rendelet, mely a lengyel nyelvnek behozatalát az itteni egyetem jogi karának majd minden tantárgyaira nézve elrendeli, már leérkezett. A lakosság a rendeletet ürömmel fogadja. Pest, oct. 12. Fiume kormányzójának Kiss Miklós van kiszemelve. A nazarénusok azon kérelme, hogy mentessenek fel a katonáskodás alól, mert vallásuk a vérontást tiltja, a minisztertanács által elutasittatott. Zágráb, oct. 12. Tegnapelőtt éjjel egész Dalmátián heves földrengés vonult keresztül. Bécsi ágro, oct. 13. Arany 5.54, 5/io Ezlist 114.—. Erdélyi földteherm. kütv. ( 100 ft) pénz — 70.50. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 15. 50. A városok költségeinek az állam által hordozásáról. 1. Az 1S68-dik évi államköltségvetésnek eu bloc elfogadásával a külön törvényszékeket tartó városok törvénykezési, közrendészeti és rabtartási költségekért formált igénye, levonásával azon 20 százaléknak, melyet a pénzügyi bizottság a képviselőházhoz beadott külön jelentésében ajánlott, úgy ahogy kielégíttetett; azonban ezen sérelmes intézkedés ellen a városok ez alkalommal nem szólaltak fel azért, nehogy az annyira sürgős állami költségvetésnek országosan leendő megajánlását és törvénybe igtatását megakadályoztatni akarni láttassanak, jogaikat nyilvánságosan fentartván azon időre, midőn az 1869-ki államköltségvetés és a pénzügyi bizottság ezen kérdést illető külön jelentése kerüleiülenek országos tanácskozás alá. Miután pedig az 1869-ki államköltségvetésnek már részben beadása után az országos tanácskozás a fölött rövid idő alatt megtörténem, nem leszen felesleges kissé szellőztetni a kérdést. A pénzügyi bizottság a városi képviselők által beadott határozati javaslatra tett jelentésében azt állítja, hogy a városok igénye, miszerint törvénykezési, közrendészeti és rabtartási költségek az állam által fedeztessenek, nincsen ugyan a fennálló törvényekben gyökerezve, és így jogosultnak el sem ismertethetik, mindazáltal méltányossági tekinteteknél fogva ezen költségeket az állam által hordoztatni, a bejelentett törvénykezési költségekből pedig 20 százalékot azon okból levonatni ajánlja, hogy a városok, mint önálló községek különben is kényszerülve lettek volna bizonyos helyhatósági költségeket tulajdon majorsági pénztárakból fedezni. Nem lehet tagadni, hogy a városok ezen igénye fennálló törvényben nem gyökerezvén, a pénzügyi bizottság felhozott érve törvényesség szempontjából döntőleg látszik felhozva lenni, azonban csak látszik, mert ha kissé jobban beletekintünk a dologba, s különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a megyék, legalább a magyarországi megyék költségeinek is az állam általi hordozásáról fennálló törvény nincsen, az 1848 előtti gyakorlat és szokás pedig éppen ellenkezőt tanúsít: a pénzügyi biztosság által felhozott érv hatása egészen elenyészik nemcsak, de sőt éppen ellenkező eredményt eszközöl, s a mélyebben vizsgálódónak önként szemébe tűnik, hogy nem létezvén törvény sem a városok, sem a megyék költségeinek az állam által leendő hordozásáról, midőn a megyék összes költségei az alkotmányos időkbeni gyakorlat ellenére, tettlegesen az állam által fedeztetnek, az osztó igazság igényli, miszerint a városok költségei is az állam által hordoztassanak. A pénzügyi bizottság által felhozott érv hatásának elenyésztetésére törvényesség szempontjából ennyit felhozni eléggé meggyőzőnek találván, tekintsük méltányossági szempontból a kérdést. Helyesen hivatkozik a pénzügyi bizottság méltányosságra, minthogy valóban a megyék, vidékek és székek mindennemű szükségleteit az állam fedezvén, mégpedig a városok által igen nagy mértékben segedelmezett állampénztárból, nagyon is méltányos, hogy a városok nemcsak törvénykezési, közrendészeti és rabtartási költségeikre nézve az állam által kárpótoltassanak, hanem jogosult lenne azon kívánság is, hogy akkor, midőn a városok polgárai mindennemű adónemekben sokkal nagyobb mérvben vannak megterhelve a megyei, vidéki és széki lakosoknál; midőn a haza polgárai által fizetett minden adónemek egyformán az állampénztárba folyván be, a magasabb kormányzási költségeken felül maradó mennyiségben az ország törvényhatóságainak egyenlő igényük van, a városoknak is mindennemű szükségletet az állam által fedeztessenek. Ezen állítás túlcsigázottnak tűnik fel első tekintetre, azonban, ha számításba veszszük a fennebb előhozott érveket, és méltó elismerésben részesítjük az alább elősorolandó okokat, lehetetlen azt merészséggel vádolni ..., ugyanis tényleg áll az, hogy 48 előtt sem a megyék, sem a városok nem részesíttettek államsegedelemben, hanem a megyék önadóztatás útján, a városok majorsági pénztáraikból, és ha ez nem bírta, hasonlólag önmaguk megadóztatásával fedezték saját szükségleteiket; tény, hogy jelenleg a megyék, vidékek és székek az állampénztárból kapják a szükséges költségeket, a városok ellenben sembeszéljünk nyíltan; legjobb művészeink, kivéve néhány drágán vett dicsőséget, mikép élnek ? — Hisz nem élnek, csak éldegélnek. Csoda által léteznek, mint a havas virága; napról napra tengődnek, a háziúr nyugtája és a kiadónak szórt kalapköszöntések közt; padlásszobába másznak fel mint repkény, ha öregek; barátaiknál ütnek tanyáta fiatalok. A szerencse legnagyobb kegyencze az, ki kandalló előtt sütheti talpát, meggyujtva légszesz maradékát a botrányosan csillogó beafözö alá. Vannak, kiket a barát dolgoztat, a dicsőség nevében; ezek dolgoznak mint néger, és a kegyúr megosztja velük a szivarait. Dicsőségről álmodtok? füst! füst! — Egyesítsétek Páris valamennyi művészét, zenészt, szobrászt, színészt, festőt — nem találtak pénztáraikban annyi bankjegyet, mennyit egy Chanse d’ Antini bankár újév napján küld a ballet valamely új csillagának. Párisban, a művész bír minden eszközt arra hogy magát kiművelje, hogy nagy legyen, hogy halála után a Pantheonba jusson, de hogy megéljen? — semmit. Szükség hogy önmaga teremtsen életforrást, mi néha sokkal nehezebb, mint mesterművet teremteni. Például, hogy valaki festő lehessen, szükséges , hogy előbb képkereskedő legyen, mint Lebrun ; hogy írónak avassák, szükség hogy előbb nyomdász legyen, mint Béranger; és végre hogy mit, vagy legjobb esetben összes költségeiknek tized, huszad részét... tény, hogy némely városok saját pénztáraikból fedezni nem bírván szükségleteiket, és polgáraikat külön házi adó czim alatt megadóztatni kényszerülvén, a haza más polgárai által hordott adókon felül terheltetnek m£“, és igy az is tény, hogy az ily városi polgárok a rendes adó fizetése által kénytelenittetnek egyfelől a megyék szükségletei fedezéséhez hozzájárulni, másfelől városuk költségei fejében külön új, a megyei polgárok által nem ismert adózást hordozni. Ily körülmények között, midőn a városi polgárok a megyék költségei fedezéséhez a megyei lakosokkal egyenlően járulnak, ellenben a megyei lakosok a városoks költségei viselésében mit sem áldoznak, anynyival kevésbbé lehet túlzottnak nevezni a fennebbi kívánságot, mert jelenleg az állam szedi mindazon jövedelmeket, melyeket 48 előtt a városok szedtek, és részint költségeik pótlására, részint tisztviselőik díjazására fordítottak, úgy hogy ellenkezőleg még elismerés szavazandó a városoknak, hogy csakis törvénykezési, közrendészeti és rabtartási költségeikért kérelmezvén, az állampénztár mostoha, sokoldalulag igénybe vett helyzete iránt kiméletességgel viseltetnek. Számításba veendő az is, hogy jelenleg a városok oly adónemekkel is terheltetnek, melyek 48 előtt ismeretlenek voltak, s melyeket szoros igazság szerint hordozni kötelesek nem lennének ; ilyenek a földtehermentesítésből eredt milliók és ezeknek kamatai, a városoknak semmi közük nem volt az úrbériséghez, annak felszabadításából a városi népre semmi előny, semmi haszon nem háromlott, és a városi lakosok mégis kénytelenek ezen, reájuk semmi fennálló törvény által nem rótt terhet hordozni; nem méltányos-e, nem igazságos-e tehát, hogy a mi idén a városi polgárok e terheket a megyék felsegélése tekintetéből tettleg viselik, akkor a megyék is köteleztessenek a városi költségeknek aránylagosan reájuk eső, általuk alig érezhető részecskéjét hordozni? Számításba veendő továbbá, hogy a városok földtehermentesítési czím alatt összes adójuknak 30 százalékával járulnak az állampénztár jövedelmes szaporításához, mely százalék többszörösen felülhaladja a városok összes költségeinek mennyiségét; hogy a városok a földtehermentesítési terheken kívül rendes adójukkal a megyék költségeinek fedezéséhez már egyszer járulván, és ezért a megyék által — hasonló adózási kötelezettség hiányában — nem kárpótoltatván, kétszeresen segítik fel a megyéket; s hogy végül a jelenben divó katonai szállásolási mód következtében, midőn a katonaság többnyire csak a városokban szállásoltatik el, katonatartás és fuvarozás, ezen két legkellemetlenebb, a személyt, családot terhelő tervalaki kizárólag költő legyen, arra nem kell kevesebb mint az, hogy mindenekelőtt éhen haljon meg mint Moreau. De, viszonozzák a művészet pártfogói — minek kincs és vagyon a művészeknek, midőn övék a dicsőség? Íme a válasz, mit rég Homer nyert, s mit ma is nyer nem egy Chatterton, kinek nem marad más választása, ha élni akar, mint méregpohár, vagy inasi egyenruha. Menj! hová akarsz: én követlek, mond e hamleti árnyék — én vagyok a nyomor! — Hiába küzdesz, enyém vagy! bármi erős légy, lángszellemed meg nem ment, előbb-utóbb ide jösz karjaimba, delejed vagyok, örvény a nevem! — A nyomor! A nyomor! Ez azon rémalak, melynek hideg ölelései közt elfagy a teremtő gondolat, megmered az ihlet, kialszik a hit. Ennek fagyos csókja alatt születik a könnyelműség, jellemtelenség, végre a bukás! — Kik buktak el a fölkentek közül? — mondjátok meg. A törvény nem számította fel őket, de ők maguk rég elitélték dicsőségüket, tudván, mily utón jutottak hozzá. Isten mentsen meg ! — tiltakozunk is — hogy a művészetet, vagy annak fölkent bajnokait akarnék megbélyegezni; nem az amit mi akarunk megbélyegezni: az a gyomor, ama számtalan háló, mit a kenyér- irigység vet titokban a tehetségnek ; bes kötelezettségekkel a megyei lakosok felett igen nagy mértékben sujtatnak. Minél igazságosabb színben tüntetik fel az elősorolt tények a városok igényét, annál leverőbben hatott az érdekeket szívükön hordókra a pénzügyi bizottság külön jelentésének azon ága, mely a méltányossági tekintetekből megadandónak javait törvénykezési költségekből 20 százalékot levonatul ajánl azon okból, hogy a városok, mint önálló községek különben is kényszerülve lettek volna bizonyos helyhatósági költségek hordozására, mintha bizony a városok helyhatósági költségek czime alatt sokkal nagyobb összegeket kiadni kényszerülve ne lennének. Az e részbeni méltó fájdalmat tetézte azon körülmény is, hogy a ministerium ezen elvek szerint állítván meg 1868-ra költségvetését, azt a képviselőház tárgyalás nélkül en bloc el is fogadta. Meggyőződésem szerint azonban sem a képviselőház méltóságával, sem az egyenes, osztó igazsággal össze nem fér, hogy amidőn egyfelől a városok jogosult igényeinek teljesítése méltányosnak ismertetik el, másfelől a méltányosnak talált kárpótlási menynyiségekből holmi keresett, de meg nem állható ürügyek alatt levonások eszközöltessenek. Csiki István, képviselő. TARCZA. ___ A MŰVÉSZEK. Regény. Irta HIDOR (JÁMBOR PÁL.) (I. Rész.) VI. Fejezet: Mit ér a mostormű? (Folytatás.) — Száz frank! ily hossza munkáért) — — Csinos pénz ismeretlen ecsetért. Elfogadja ön? — E kedvencz művemért, mely annyi gond, annyi tanulmányba került! — de hisz ez utolsó reménysugaram! — Odaadom! kiáltó keserű gúnynyal a festő. A kiadó mintha nem nagyon örült volna e rögtöni elhatározásnak, hidegebb és zárkózottabb jön. Egy szót a művészetről. Minden pálya közt egy sincs tövisesebb mint a festőé. Angyal legyen az ember, hogy mindazt a gorombaságot zsebre rakja, melylyel bámulói megtisztelik; hogy mosolyogjon mindama cselszövényre, melylyel körülfogják; vagy hős legyen, hogy mindama mesteri csapást felfogja, mely jobbról és balról müvére és szegény fejére buli. Készakarva választók regényünk szövegéül a művészeket, hogy a társaság figyelmét a választott osztályra fordítsuk, melyet a milliomosok anynyira lenéznek. A szász nemzeti egyetemről. XI. Nagyszeben, október 9. Hatósági reformkérdés. Mint utolsóelőtti levelemben irám a szász egyetemből kiküldöttetes bizottmány megalakult, s máiglan már kétség kivül belevágta fejszéjét ama nagy fába, melynél döntögetésével az összes magyarországi sajtó ok régóta foglalkozik. A hatósági kérdést értem, melynél mielőbb meg kell oldatnia a magyar törvényhozó által, s megállapittatni olyaj hatósági institutióknak, mik az adoptált felelős népképviseleti államrendszernek megfelelő, szerves részeiről szolgák alkalmasak. A mai helyhatóságok, a mai államrendszerrel incompatibilisek, azok nagyon is ariszokratikus szabásúak, míg ez, ha nem is minden parányában, de alkotó elemeiben mindenkép a demokrat szellemnek kinyomata. Ezt ma már mindnyájan tudjuk, s ez okból a hatósági reformkérdé elé mindnyájan élénk érdeklődéssel tekintünk. S egyesek, mint politikai körök, a sajtós magok a hatóságok e kérdés szellőztetésével foglalkoznak e discussio, mint elöleges eszmecsere, mint véleménytisztázó előkészület kétségkívül becses anyaggyűjtő az országgyűlésnek a majdan ide is eljut legislatiójára. De csakis véleménytisztító, s anyaggyűjtő Ez elöleges viták jöjjenek hatóságoktól vagy egyesektől a törvényhozásra egyedül illetékes országgyűlés szabad kezét meg nem kötik. Az országgyűlés hatósági munkálatában következetesen érvényesítendő a magyar korona minden municipium az úgynevezett nagy emberek, kik moccesásként szerepelnek a művészi világban, és mint verberusok állják el a capitol küszöbét. Ha maga Phidias vagy Rafael tünel holnap, azt mondanák neki: bocsánat, uram! ön nem lehet Rafael, mert nagyon fiatal; ön nem lehet Philias, mert még nem kopasz! — Egy szóval, a nyomor nem terem csak egyát, a legszomorubbat minden fák között — mely ily csüggeteg, mint sötét — a cziprusfát! — Mondok fölebb, hogy Bonfils némileg megjedt a szavakon: önnek adom! — most kezébe vevén a képet, komolyan, műértő, azaz kicsinyítő szemekkel el kezdé bonczolni. Valóban jeles mitmondó fogai közt a mülut — hadd teszem fel csak szemüvegemet!—Így sem veszem ki jól. Bodin a szemüveg előtt meghajolt, mint tanítvány mester elölt lázasan várta az utolsó szót. Bonfils vizsgált és újra vizsgált. Az aki valaha ily helyzetben volt, tudja hogy nem nagyitok: a halálos ítéletet hamarábbelolvassák, mint az ily jury ítéletét. Nos? kérdé Bodin félénken. — Megálljon, uram! — Én is értek a művészethez, bár nem valók Romában. — Azért nem kell Romába menni, az igaz, je találkozásom van házi urammal, ki házbőrét sürgeti.