Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-10-14 / 122. szám

Második évifolyam. Előfizetési feltételek Évre ....................1? Írt — kr. félévre.........................0 »­­Negyedévre ................* « — „ Havonként.........................1 . — Mo«] Vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Monostor L. Bányai ház alatt.P­OLITIKAI LAP: ilelik hetenkint háromszor: Szerdán és Pénteke­n. BS&td . 122-ik szám. Kolozsvárit, szereda október 14. Hirdetési dijak. Ottikor haszbózott sor­aira f. Kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 Kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­m­ényt is nyújt a k­iad­ó­­hi­vatal. Fiókkiadó-hivatalok: Deéaen: Krémer Szimnél. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamoaojvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Dem­jén Leseié. KOLOZSVÁR, OCTOBER 13. Logúja­bb­ távirati k­ulósitások. Krakkó, oct. 11. A ministen rendelet, mely a lengyel nyelvnek behozatalát az itteni egyetem jogi karának majd minden tantárgyaira nézve elrendeli, már leérkezett. A lakosság a rendeletet ürömmel fogadja. Pest, oct. 12. Fiume kormányzójának Kiss Miklós van kiszemelve. A nazarénusok az­on kérelme, hogy mentessenek f­el a katonáskodás alól, mert vallásuk a vérontást tiltja, a miniszter­­tanács által elutasittatott. Zágráb, oct. 12. Tegnapelőtt éjjel egész Dalmátián heves földrengés vonult keresztü­l. Bécsi ágro, oct. 13. Arany 5.54, 5/io Ezlist 114.—. Erdélyi földteherm. kütv. (­ 100 ft) pénz — 70.50. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 15. 50. A városok költségeinek az állam álta­l hordozásáról. 1. Az 1S68-dik évi államköltségvetésnek eu bloc elfogadásával a külön törvényszéke­ket tartó városok törvénykezési, közrendé­szeti és rabtartási költségekért formált igé­nye, levonásával azon 20 százaléknak, me­lyet a pénzügyi bizottság a képviselőházhoz beadott külön jelentésében ajánlott, úgy a­hogy kielégíttetett; azonban ezen sérelmes intézkedés ellen a városok ez alkalommal nem szólaltak fel azért, nehogy az annyira sürgős állam­i költségvetésnek országosan le­endő megajánlását és törvénybe igtatását megakadályoztatni akarni láttassanak, jogai­kat nyilvánságosan fentartván azon időre, midőn az 1869-ki államköltségvetés és a pénzügyi bizottság ezen kérdést illető külön jelenté­se kerü­leiülenek országos tanácsko­­­­zás alá. Miután pedig az 1869-ki államköltség­vetésnek már részben beadása után az or­szágos tanácskozás a fölött rövid idő alatt megtörténem­, nem leszen felesleges kissé szellőztetni a kérdést. A pénzügyi bizottság a városi képvi­selők által beadott határozati javaslatra tett jelentésében azt állítja, hogy a városok igé­nye, miszerint törvénykezési, közrendészeti és rabtartási költségek az állam által fedez­tessenek, nincsen ugyan a fennálló törvé­nyekben gyökerezve, és így jogosultnak el sem ismertethetik, mindazáltal méltányossági tekinteteknél fogva ezen költségeket az ál­lam által h­ordoztatni, a bejelentett törvény­kezési költségekből pedig 20 százalékot azon okból levonatni ajánlja, hogy a váro­sok, mint önálló községek különben is kény­szerülve lettek volna bizonyos helyhatósági költségeket tulajdon majorsági pénztárakból fedezni. Nem lehet tagadni, hogy a városok ezen igénye fennálló törvényben nem gyökerez­vén, a pénzügyi bizottság felhozott érve tör­vényesség szempontjából döntőleg látszik fel­hozva lenni, azonban csak látszik, mert ha kissé jobban beletekintünk a dologba, s kü­lönösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a me­gyék, legalább a magyarországi megyék költ­ségeinek is az állam általi hordozásáról fenn­álló törvény nincsen, az 1848 előtti gyakor­lat és szokás pedig éppen ellenkezőt tanúsít: a pénzügyi biztosság által felhozott érv ha­tása egészen elenyészik nemcsak, de sőt ép­pen ellenkező eredményt eszközöl, s a mé­lyebben vizsgálódónak önként szemébe tűnik, hogy nem létezvén törvény sem a városok, sem a megyék költségeinek az állam által leendő hordozásáról, midőn a megyék összes költségei az alkotmányos időkbeni gyakor­lat ellenére, tettlegesen az állam által fedez­tetnek, az osztó igazság igényli, miszerint a városok költségei is az állam által h­ordoz­­tassanak. A pénzügyi bizottság által felhozott érv hatásának elenyésztetésére törvényesség szem­pontjából ennyit felhozni eléggé meggyőző­nek találván, tekintsük méltányossági szem­pontból a kérdést. Helyesen hivatkozik a pénzügyi bizott­ság méltányosságra, minthogy valóban a me­gyék, vidékek és székek mindennemű szük­ségleteit az állam fedezvén, még­pedig a városok által igen nagy mértékben segedel­­mezett állampénztárból,­ nagyon is méltányos, hogy a városok nemcsak törvénykezési, köz­rendészeti és rabtartási költségeikre nézve az állam által kárpótoltassanak, hanem jogo­sult lenne azon kívánság is, hogy akkor, midőn a városok polgárai mindennemű adó­nemekben sokkal nagyobb mérvben vannak megterhelve a megyei, vidéki és széki lako­soknál; midőn a haza polgárai által fizetett minden adónemek egyformán az állampénz­tárba folyván be, a magasabb kormányzási költségeken felül maradó mennyiségben az ország törvényhatóságainak egyenlő igényük van, a városoknak is mindennemű szükség­letet az állam által fedeztessenek. Ezen állítás túlcsigázottnak tűnik fel első tekintetre, azonban, ha számításba vesz­­szük a fennebb előhozott érveket, és méltó elismerésben részesítjük az alább elősorolan­dó okokat, lehetetlen azt merészséggel vá­dolni ..., ugyanis tényleg áll az, hogy 48 előtt sem a megyék, sem a városok nem részesíttettek államsegedelemben, hanem a megyék önadóz­tatás útján, a városok majorsági pénztáraik­ból, és ha ez nem bírta, hasonlólag önma­guk megadóztatásával fedezték saját szük­ségleteiket; tény, hogy jelenleg a megyék, vidékek és székek az állampénztárból kapják a szük­séges költségeket, a városok ellenben sem­beszéljünk nyíltan; legjobb művészeink, ki­véve néhány drágán vett dicsőséget, mikép él­nek ? — Hisz nem élnek, csak éldegélnek. Csoda ál­tal léteznek, mint a havas virága; napról napra tengődnek, a háziúr nyugtája és a kiadónak szórt kalapköszöntések közt; padlásszobába másznak fel mint­ repkény, ha öregek; barátaiknál ütnek tanyát­­a fiatalok. A szerencse legnagyobb kegyen­­cze az, ki kandalló előtt sütheti talpát, meggyujtva légszesz maradékát a botrányosan csillogó b­eafözö alá. Vannak, kiket a barát dolgoztat, a dicsőség nevében; ezek dolgoznak mint néger, és a kegyúr megosztja velük a szivarait. Dicsőség­ről álmodtok? füst! füst! — Egyesítsétek Páris valamennyi művészét, ze­­nészt, szobrászt, színészt, festőt — nem találtak pénztáraikban annyi bankjegyet, mennyit egy Chan­se d’ Antini bankár újév napján küld a bal­let valamely új csillagának. Párisban, a művész bír minden eszközt arra hogy magát kiművelje, hogy nagy legyen­, hogy halála után a Pantheonba jusson, de hogy megél­jen? — semmit. Szükség hogy önmaga teremtsen életforrást, mi néha sokkal nehezebb, mint mesterművet terem­teni. Például, hogy valaki festő lehessen, szüksé­ges , hogy előbb képkereskedő legyen, mint Leb­run ; hogy írónak avassák, szükség hogy előbb nyomdász legyen, mint Béranger; és végre hogy mit, vagy legjobb esetben összes költ­ségeik­­nek tized, huszad részét... tény, hogy némely városok saját pénz­táraikból fedezni nem bírván szükségleteiket, és polgáraikat külön házi adó czim alatt megadóztatni kényszerülvén, a haza más pol­­gárai által hordott adókon felül terheltetnek m£“­, és igy az is tény, hogy az ily városi polgá­rok a rendes adó fizetése által kénytelenit­­tetnek egyfelől a megyék szükségletei fede­zéséhez hozzájárulni, másfelől városuk költ­ségei fejében külön új, a megyei polgárok által nem ismert adózást hordozni. Ily körülmények között, midőn a vá­rosi polgárok a megyék költségei fedezésé­hez a megyei lakosokkal egyenlően járul­nak, ellenben a megyei lakosok a városoks költségei viselésében mit sem áldoznak, any­­nyival kevésbbé lehet túlzottnak nevezni a fennebbi kívánságot, mert jelenleg az állam szedi mindazon jövedelmeket, melyeket 48 előtt a városok szedtek, és részint költsé­geik pótlására, részint tisztviselőik díjazásá­ra fordítottak, úgy hogy ellenkezőleg még elismerés szavazandó a városoknak, hogy csakis törvénykezési, közrendészeti és rab­tartási költségeikért kérelmezvén, az állam­­pénztár mostoha, sokoldalulag igénybe vett helyzete iránt kiméletességgel viseltetnek. Számításba veendő az is, hogy jelenleg a városok oly adónemekkel is terheltetnek, melyek 48 előtt ismeretlenek voltak, s me­lyeket szoros igazság szerint hordozni köte­lesek nem lennének ; ilyenek a földtehermen­­tesítésből eredt milliók és ezeknek kamatai, a városoknak semmi közük nem volt az úr­­bériséghez, annak felszabadításából a városi népre semmi előny, semmi haszon nem há­­romlott, és a városi lakosok mégis kényte­lenek ezen, reájuk semmi fennálló törvény által nem rótt terhet hordozni; nem méltá­­nyos-e, nem igazságos-e tehát, hogy a mi­ i­dén a városi polgárok e terheket a megyék felsegélése tekintetéből tettleg viselik, akkor a megyék is köteleztessenek a városi költ­ségeknek aránylagosan reájuk eső, általuk alig érezhető részecskéjét hordozni? Számításba veendő továbbá, hogy a vá­rosok földteh­ermentesítési czím alatt összes adójuknak 30 százalékával járulnak az ál­lampénztár jövedelmes szaporításához, mely százalék többszörösen felülhaladja a városok összes költségeinek mennyiségét; hogy a vá­rosok a földtehermentesítési terheken kívül rendes adójukkal a megyék költségeinek fe­dezéséhez már egyszer járulván, és ezért a megyék által — hasonló adózási kötelezett­ség hiányában — nem kárpótoltatván, két­szeresen segítik fel a megyéket; s hogy vé­gül a jelenben divó katonai szállásolási mód következtében, midőn a katonaság többnyi­re csak a városokban szállásoltatik el, ka­tonatartás és fuvarozás, ezen két legkelle­metlenebb, a személyt, családot terhelő ter­valaki kizárólag költő legyen, arra nem kell keve­sebb mint az, hogy mindenekelőtt éhen haljon meg mint Moreau. De, viszonozzák a művészet pártfogói — minek kincs és vagyon a művészeknek, midőn övék a dicsőség? Íme a válasz, mit rég Homer nyert, s mit ma is nyer nem egy Chatterton, kinek nem marad más választása, ha élni akar, mint méregpohár, vagy inasi egyenruha. Menj! hová akarsz: én követlek, mond e hamleti árnyék — én vagyok a nyomor! — Hiá­ba kü­zdesz, enyém vagy! bármi erős légy, lángszelle­­med meg nem ment, előbb-utóbb ide jösz karjaimba, delejed vagyok, örvény a nevem! — A nyomor! A nyomor! Ez azon rémalak, melynek hideg ölelései közt elfagy a teremtő gondolat, megmered az ih­let, kialszik a hit. Ennek fagyos csókja alatt szü­letik a könnyelműség, jellemtelenség, végre a bu­kás! — Kik buktak el a fölkentek közül? — mond­játok meg. A törvény nem számította fel őket­, de ők maguk rég elitélték dicsőségüket, tudván, mily utón jutottak hozzá. Isten mentsen meg ! — tiltakozunk is — hogy a művészetet, vagy annak fölkent bajnokait akar­nék megbélyegezni; nem­ az a­mit mi akarunk megbélyegezni: az a gyomor, ama számtalan háló, mit a kenyér- irigység vet titokban a tehetségnek ; bes kötelezettségekkel a megyei lakosok fe­lett igen nagy mértékben sujtatnak. Minél igazságosabb színben tüntetik fel az elősorolt tények a városok igényét, an­nál leverőbben hatott az érdekeket szívükön hordókra a pénzügyi bizottság külön jelen­tésének azon ága, mely a méltányossági te­kintetekből m­egadandón­ak javait törvényke­zési költségekből 20 százalékot levonatul ajánl azon okból, hogy a városok, mint ön­álló községek különben is kényszerülve let­tek volna bizonyos helyhatósági költségek hordozására, mintha bizony a városok hely­hatósági költségek czime alatt sokkal na­gyobb összegeket kiadni kényszerülve ne lennének. Az e részbeni méltó fájdalmat te­tézte azon körülmény is, hogy a ministerium ezen elvek szerint állítván meg 1868-ra költ­ségvetését, azt a képviselőház tárgyalás nél­kül en bloc el is fogadta. Meggyőződésem szerint azonban sem a képviselőház méltóságával, sem az egyenes, osztó igazsággal össze nem fér, hogy a­mi­dőn egyfelől a városok jogosult igényeinek teljesítése méltányosnak ismertetik el, más­felől a méltányosnak talált kárpótlási meny­­nyiségekből holmi keresett, de meg nem áll­ható ürügyek alatt levonások eszközöltes­senek. Csiki István, képviselő. T­ARCZA. ___ A MŰVÉSZEK. Regény. Irta HI­­DOR (JÁMBOR P­ÁL.) (I. Rész.) VI. Fejezet: Mit ér a mostormű? (Folytatás.) — Száz frank! ily hossza munkáért) — — Csinos pénz ismeretlen ecsetért. Elfogad­ja ön? — E kedvencz művemért, mely annyi gond, annyi tanulmányba került! — de hisz ez utolsó re­ménysugaram! — Odaadom! kiáltó keserű gúny­­nyal a festő. A kiadó mintha nem nagyon örült volna e rögtöni elhatározásnak, hidegebb és zárkózottabb jön. Egy szót a művészetről. Minden pálya közt egy sincs tövisesebb mint a festőé. Angyal legyen az ember, hogy mindazt a gorombaságot zsebre rakja, melylyel bámulói megtisztelik; hogy mosolyogjon mindama cselszö­­vényre, melylyel körülfogják; vagy hős legyen, hogy mindama mesteri csapást felfogja, mely jobb­ról és balról müvére és szegény fejére buli. Készakarva választók regényünk szövegéül a művészeket, hogy a társaság figyelmét a válasz­tott osztályra fordítsuk, melyet a milliomosok any­­nyira lenéznek. A szász nemzeti egyetemről. XI. Nagyszeben, október 9. Hatósági reformkérdés. Mint utolsóelőtti levelemben irám a szász egyetemből kiküldöt­tetes bizottmány megalakult, s máiglan már kétség kivül belevágta fejszéjét ama nagy fába, melynél döntögetésével az összes magyarországi sajtó ok régóta foglalkozik. A hatósági kérdést értem, melynél mielőbb meg kell oldatnia a magyar törvényhozó által, s megállapittatni oly­aj hatósági institutiók­nak, mik az adoptált felelős népképviseleti állam­rendszernek megfelelő, szerves részeiről szolgák alkalmasak. A mai helyhatóságok, a mai államrend­szerrel incompatibilisek, azok nagyon is ariszok­ratikus szabásúak, míg ez, ha nem is minden pará­nyában, de alkotó elemeiben mindenkép a demok­rat szellemnek kinyomata. Ezt ma már mindnyá­jan tudjuk, s ez okból a hatósági reformkérdé elé mindnyájan élénk érdeklődéssel tekintünk. S­­ egyesek, mint politikai körök, a sajtó­s magok a hatóságok e kérdés szellőztetésével foglalkoznak e discussio, mint elöleges eszmecsere, mint véle­ménytisztázó előkészület kétségkívül becses anyag­gyűjtő az országgyűlésnek a majdan ide is eljut legislatiójára. De csakis véleménytisztító, s anyaggyűjtő Ez elöleges viták jöjjenek hatóságoktól vagy egye­sektől a törvényhozásra egyedül illetékes ország­gyűlés szabad kezét meg nem kötik. Az ország­gyűlés hatósági munkálatában következetesen ér­vényesítendő a magyar korona minden municipiu­­m az úgynevezett nagy emberek, kik mocce­­sásként szerepelnek a művészi világban, és mint verberusok állják el a capitol küszöbét. Ha maga Phidias vagy Rafael tünel holnap, azt mondanák neki: bocsánat, uram! ön nem le­het Rafael, mert nagyon fiatal; ön nem lehet Phi­lias, mert még nem kopasz! — Egy szóval, a nyomor nem terem csak egy­­át, a legszomorubbat minden fák között — mely ily csüggeteg, mint sötét — a cziprusfát! — Mondok fölebb, hogy Bonfils némileg meg­­jedt a szavakon: önnek adom! — most kezébe vevén a képet, komolyan, műértő, azaz kicsinyítő szemekkel el kezdé bonczolni. Valóban jeles mit­­mondó fogai közt a mü­­l­ut — hadd teszem fel csak szemüvegemet!—Így sem veszem ki jól. Bodin a szemüveg előtt meghajolt, mint ta­­nítvány mester elölt lázasan várta az utolsó szót. Bonfils vizsgált és újra vizsgált. Az a­ki valaha ily helyzetben volt, tudja hogy nem nagyitok: a halálos ítéletet hamarább­­elolvassák, mint az ily jury ítéletét. Nos? kérdé Bodin félénken. — Megálljon, uram! — Én is értek a mű­vészethez, bár nem valók Romában. — Azért nem kell Romába menni, az igaz, je találkozásom van házi urammal, ki házbőrét sürgeti.

Next