Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-05-04 / 52. szám

52-ik kivánalom tekintetbe vételével úgy kell a táblákat berendezni és az eladásnál intézkedni, hogy éven­­kint egy egy táblából az oltoványok egésszen ki­­ürittessenek a felesleges táblák pedig vagy haszon­bérbe adandók ki, vagy hasznot hajtó növényekkel ültetendők be.­­ A közgyűlés az első és a második javasla­tot minden megjegyzés nélkül, a harmadik javas­latot pedig azon megjegyzéssel fogadja el, hogy felesleges táblákat csak a kertésznek lehessen ha­szonbérbe kiadni, különben pedig hasznot hajtó növényekkel ültetendők be. — ' ’ Ezt követte a pénztári számadást vizsgáló és a költségtervet készítő bizottság jelentése, a­mi kézzel fogható tanúságot tett arról, hogy a pénztári számadás megvizsgálására eddig elő na­gyon kevés gond volt fordítva. A jelen­tésből ugyanis kitűnt, hogy egy adás­vevési szerződés nem találtatott meg, a­mi a pénztárnok úr állítása szerint már megválasz­tatása alkalmával sem adatott neki által. Kitűnt továbbá az, hogy több ezer forintja az egyesületnek csak a papíron létezik, miután arról a kötelezvények nem csak betáblázva, de még kiállítva sincsenek.­­ Hogy mily hibás alakban vezettetik a szá­madás jelenleg is, erre nézve elég tanúságos az az eset hogy nem csak a kilépett, de még az újonnan belépett tagokról sem volt képes a b. titkár úr egy hibátlan névsort összeállítani. Hogy kiket terhel a hanyagságért a felelős­ség, ezt nem akarjuk jelenleg kutatni, azonban elvárjuk a választmánytól, a­mely ezen hiányok rendbehozására különben is utasítva van, misze­rint engedi, hogy egyesek hanyagsága miatt az egyesület veszteségeket szenvedjen, hanem anynyi­­ra tisztázza az ügyeket, hogy a netaláni vesztesé­gek okozóit felelősségre lehessen vonni. — Az egyesület pénztárnoka tr. ifj. Hintz György úr állomásáról leköszönvén, a közgyűlés maraszta­lása következtében megigérte mégis, hogy állomá­sát egy más alkalmas egyén találásáig folytatni fogja. — Ezután a titkári állomásra pályázók folya­modványait átvizsgáló bizottság jelentése olvastat­ván fel, a közgyűlés a pályázatot kielégítőnek ta­lálta.­­ A tárgysorozat szerint az indítványokra ke­rülvén a sor, először is indítvány létetett a titkári fizetés emelése végett- a­mi azonban egy hosz­szabb élénk vita után egyszerűen elejtetett. Noha a tárgysorozat szerint az indítványok tovább tárgyalásán lett volna a sor, az ülés rövi­dítése végett az igazgató választmány és a titkár választás vétetett elő.­­ A választás végrehajtására két bizottmány neveztetvén ki, a czédulák beadásáig az ülés fel­függesztete. A czédulák beadása után az Illés újból meg­nyittatván, indítvány létetett, hogy tűzessék ki egy pályadij egy oly mn megírására, a melyben az erdők czélszerü kezelése és a mezőség verőfényes és északos oldalainak fákkal való beültetése nép­szerűen tárgyaltassék.­­ Tisza László pályamunkára 50 arany kitűzé­sét indítványozza, mely öszeghez 20 aranyat saját maga ajánl fel. • Végre indítványoztatott, hogy keressék fel a magas minisztérium, miszerint tekintve ha­zai gazdászatunk roppant hátramaradását és a szak­képzett egyének nagyon csekély számát, lenne ke­gyes a haza különböző vidékein az állam birto­kokból egy egy gazdaságot felszereltetni és így mintagazdaságokat, felállítani.­­ A közgyűlés,miután a jelenlevő tagok száma nagyon megapadt, nem érezvén magát hivatva ar­ra, hogy ezt a fontos indítványt tárgyalja, azt a vállasztmányhoz utasította. E közben a választás befejeztetvén, felolvas­tatott az eredmény a mely szerint elnöknek gr. Mikó Imre, alelnököknek dr. Huszár Sándor és Tisza László, titkárnak, Walter egy elméletileg és gyakorlatilag kiképezett gazda, választmányi ta­goknak pedig: Paget János földesur; id. Hintz György ág. hizv. lelkész; Pál Sándor iskola főfel­ügyelő; Berde Áron jog­ac. igazgató; Nagy Fe­­rencz főiskola tanár; Szabó Samu főiskola tanár; gr. Bethlen Gejza, Tóth Zsigmond jószág igazga­tó; Galgóczi Károly Victoria igazgatója; Szabó József fenesi földbirtokos; Dávid Antal jószág felügyelő; Fülöp Samu polgármester; Kodiolányi Antal gazd. tanintézeti igazgató; Fülei István nyug. főkorm. hivatalnok; Magyari Mihály földbirtokos; Fülöp István gazd. jogi felügyelő; dr. Bánffy Dá­niel; Csulak Dániel ügyvéd; dr. Bánfffy János; Szentgyörgyi József földbirtokos; Demeter Károly jószág­igazgató; Lukács Ferencz magánzó; és Kelemen Benjam földbirtokos választattak meg. Noha még több fontos indítvány lett volna tárgyalandó, a közgyűlés azokat tárgyalni nem óhajtván, az ülés bezáratott. — Az elősoroltakban hű képet óhajtván adni a közgyűlés folyamának, a gazda közönség ítéletére bízzuk annak az eldöntését, hogy megfelel- e az egyesület a beléje helyezett bizalomnak és vára­kozásnak, vagy nem. Gracchus. Excellentiád azzal vádolta a magyar törvény­­hozást, hogy a magyar alkotmány jótéteményeit csu­pán a nemesség élvezte. — Ez állításban van némi igazság; de azt sem lehet tagadni, mert hivatalos, nyomtatott actók bizonyítják, — ámbár végtére mindent el lehet lármázni, s elgensdarmes-ozni — hogy a magyar törvényhozás igyekezett a szabad alkotmány jótéteményeit lépésről lépésre kiterjeszte­ni Magyarország minden lakásaira, s a Bécsből elé­je gördített akadályok nélkül az 1847—1848. éve­kig e tekintetben mindenesetre nagy előhaladást tett volna, mert a magyar nemesség semmi után sem sóvárgott annyira, mint nemzeti fejlődés és nagyság van. Mindezideig azonban — oh Isten! — nem sikerült ez neki.--------E tekintetben excellentiád tagadhatatlanul gyorsan járt el; egy csapással, mint önmaga nagy megelégedéssel mondja. — Ön Ma­gyarország minden lakását, és pedig csudálatosan egyenlővé tette, persze nem úgy, mint ezt a ma­gyarok tenni szándékozták, vagyis fölfelé, azaz min­­enkinek a nemességhez hasonló fokra emelése ál­­l­aneül mindenkinek sans exception­ra szolgává, s mindenekelőtt koldussá­ díjasításával. S­­ot a Columbus tojása! Ezen mestermű az ügyet­en és iskolázatlan magyaroknak eszükbe sem jutott. z egyenlőség azonban, szabadság nélkül könnyen érthető dolog, mert sok ember van a vi­lágon, ki csak azt szereti, mi a földön csúszik-má­­szik, de ahoz, hogy másokat á la Fräulein Ku­nigunde kigunyoljunk, ehez — hogy ne kényte­­lenittessünk excellentiadnak valami kellemetlenséget szemébe mondani, — ehez tábornoki deák-szemte­lenség kell. . Egy ismeretes két lófarkas basa, egy kormány­ — 246 — Emlékirat a N­agy- és Kis-Béta havasok tárgyában, ii. Mondják hogy az 1792 ik évbeli egyezmény, ha jogérvényessége kétséges is, alapul azért volna elfogadandó, mert általa, ha itt egy négyszög mért­föld területet vesztene is, az ország más helyeken mintegy 20­0 mértföldet nyerne. Ezen utóbbi ál­lítás puszta fictio, mert hazánk egész keleti hatá­rán nincs egy talpalatnyi oly föld, mely ma tény­leg az oláh- vagy moldvaországi területhez tartoz­nék, és a melyhez a mi államunk vagy annak egyes polgára, igényt tartana, mely tehát ezen 1792-ik évbeli úgy­nevezett egyezmények életbe léptetése folytán, ma hazánkhoz csatolható lenne. Mondják hogy lehetséges, miszerint egy ma­gyarhoni polgár vagy község oly territóriumot bír­jon, a­mely a szomszéd országhoz tartozik. Ez jogi szempontból igaz, de tényleg nincs eset, hogy ily birtokviszony Erdélyben a határszéleken valaha létezett volna, vagy ma létezne. Itt mindenütt a magyar birtokosnak b­i­r­t­o­k­a k­é­p­ez­t­e és kell hogy képezze az országhatárát és nem lehetne hazánkra nézve lealázóbb helyzet mint hogy Zágon közönségének a határszélen fek­vő Bota havasnak fele része oláhországi territo­rium­má válnék. A mely szégyentől külömben nem sokára megóvna az oláhországi igazságszolgáltatás mely rövid úton kiforgatná a magyarhoni közön­séget ősbirtokából, hogy azt Paltiniann hatalmas bojárjának oda adja. Tiz, tizenötezer hold havasért nem indíthat hazánk kormánya háborút, a mit nem is kivánnék, ámbár más államok, egyes polgárán ejtett bánta­lomért is készek háborút kezdeni. De esedezem meg­fontolni, hogy a kis Oláhország még kevésbé kezd­het háborút ezen területért, a­mihez kormánya­ltem, csak egy polgára támaszt igényt. A szomszéd Románia, ha itt részünkről ily félénk engedékenységet fog észlelni, nagyobb mér­vekben is fogja megkísérleni az ilynemű olcsó foglalásokat, mint meg is kísérlette ezt hazánk több helyein, és így bizonyosak lehetnek arról, hogy múlhatatlanul be fog következni a­mit kikerülni akartunk, a háború. Ezt, t. i. a háborút a szom­széd Romániával, erős hitem és meggyőződésem szerint, csak úgy kerüljük el, ha erélyt és erőt mutatunk ott, hol igazságunk van, és nem enge­dünk semmit határainkból elfoglalni. Kötelességnek ismerem a magyar kormányt őszintén és nyíltan figyelmeztetni, miszerint a szé­kely nép oly szívósan ragaszkodik ősi bir­tokához, hogy arról semmi szín alatt le nem mond, és ha oda is engedné kormányunk a kérdéses territóriu­mot Oláhországnak, Zágon közönsége azt minden áron megtartani törekedni fogna. Kötelességnek tartom tiszteletteljesen, nyíltan és őszintén kimon­dani, hogy a székely ilyetén engedékenységét kor­mányunknak a legsötétebb értelemben magyarázná a legkésőbb utókorig. Erdély déli és keleti határait mindenütt vagy a bérczek szélei, vagy az alatta folyó patakok ké­pezik, és ez volna az első eset, hogy a bérczeknek oldala képezze a határt, a­mint ezt a kiküldött biz­tos úr ajánlatba hozta, nem kis károsítására— ha megállana — a természetes határoknak és a má­sodik magyar felelős kormány jó emlékének. Végre is figyelembe veendő, hogy a kérdé­ses havas részekhez, a túlsó osztályból napjainkig soha senki igényt nem tartott, hogy csak mintegy más­fél év óta, egy elhatalmasodott bojár a ma nagyravágyó nemzeti ábrándtól feltüzelve, és elha­­gyottságunk által felbátorítva, próbálja szerencséjét, a­kinek terjeszkedési vágyát utoljára is még saját kormánya sem támogathatná komolyan. De ha igen­is, hazánk tekintélye és nemzetünk méltósága pa­rancsolólag követeli, hogy ez határozottan vissza­utasíttassék, a­miért is Béldi Gergely kormánybiz­tos úrnak e tárgyban adott véleményének el nem­ fogadását, ősbirtokunknak megtartását, és hazánk határának szeplőtlen megőrzését mély tisztelettel ajánlom Bún, április 30. 1870. B. Szentkereszty Zsigmond Zágoni birtokos. zási terület lakosságának legnagyobb részét botoz­­tatásra ítélte. Ezen rendszabály ellen befolyásos em­berek fölebbvalójánál, a három lófarkas basánál tet­tek lépést, kérvén őt, hogy a fájdalmas rendeletet semmisítse meg, hogy azután, azon szép vidéknek, melyben a comedia lefolyt, minden lakosa szabadon és boldogul örülhessen az életnek és egyiknek se legyen oka a másikat irigyelni, vagy fölötte szá­nakozni. — A török államférfiu megjelent, és v­e­­nit, vidit, vicit, — és nem lépésről lépésre, hanem egy csapással, az egész népességet megbotoz­­tatta, miáltal az egyenlőség, vagyis mint excellen­tiád szótárában találtatik, az egyenjogúság egyszerre életbe léptettetett, persze török módon. — Ép ily modorban járt el excellentiád is a népekkel, melye­ket Isten, vagy a rosz sors az ön kormányzása alá helyezett: igen, épen igy, csakhogy természetesen keresztény kenetteljességgel, — melyet ön — bra­vo bravissimo — soha sem szokott figyelem nélkül hagyni. — Magasabbra mint azelőtt állott nem helyezett excellentiád egyetlen emberi lényt sem, magát s az ön hivatalnokaivá avancirozott két­lábú állatokat, de mélyebbre, sőt a legmélyebb­re sokakat, mindenkit különbség nélkül. Ismeri excellentiád azon személyiséget ki a legnagyobb mérvű egyenlőséget, a' legszigorúbb egyenjogúságot, és a legjobban biztosított békét és nyugalm­at ké,« . legbazírozottabban előteremteni Megneveznek «ceVentirdnak, ha végtére ép „tv « m ismerné mint mit mi tmt ,°rt Whetnnk mert „g, látszit iogy „ é t­­.r 6 a ^£POI1tosabban eltanulta az illetőtől, t­ele az egyenlővé tevés és minden osztályok tel­jes megnyugtatásának művészetét, minden nemzeti­­ségek egybeolvasztását, az elégületlenek és raison­neur-ök megjavítását, már t. i. azokét, kiket csak raison által lehet meggyőzni, nem pedig Albrecht főherczeg-féle fenyegetőzésekkel, demonstratiókkal, és a „schanzel“-en ennyire feledkezhetik el magáról egy herczeg — gyakran hallott argumentumokkal sat. — és ezen egyéniség a halál! Excellentiád azon népektől, melyeket jéghideg kezeivel érintett, minden életszikrát elrabolt, ha csak az anyagi élvezeteket, szórakozásokat, viharos ünnepélyeket, és az élv utáni óriási, kimeríthetlen vágyat életnek nevezni nem akarjuk, mely élvva­dászatot ma különösen a birodalmi székvárosban ta­lálhatunk fel a legnagyobb mértékben, hol minden­féle művészettel igyekeznek azon, hogy az unalom­tól gyalog, bérkocsin vagy gőzösön megszabadulhas­sanak, az unalom elől, melyet itj Ausztriában min­denkinek éreznie kell, ki saját helyzete fölött kissé gondolkozni akar, és valamivel több, lélektelen ré­szénél azon gépezetnek, melylyé excellentiád a biro­dalmat átalakítani akarja, és egy bizonyos szégyen­­teljes fokig már át is alakította. Ez alkalommal exempli gratia — mert számtalan eset fordul elő — csak két esetet aka­runk felhozni, melyeknek egyike, mintegy húsz év­vel saját szemeinket nyitotta fel bizonyos bécsi fo­galmakat illetőleg, a másik pedig csak nem­régiben jutván tudomásunkra, tökéletesen jellemzi azon anyagot, melyből egy sereg egyéniség az örökös tartományokban készült, és pedig oly erősen, s meg­­viselhetlenül, hogy még a múlt ominosus években is, midőn pedig oly sokat lehetett tanulni — saját maguk és elveik iránti hűségüket, ingatlanul meg­tartották. Egy nagyon magas állású férfiú, s különösen magyar barát, nagyon elszomorodva a fölött, hogy K­ E L F Ő L I).­ ­ A képviselőház 7 ik osztálya elvetette az igazságügyminiszeri törvényjavaslatokban a já­rásbíróságok eszméjét. — A közokt. miniszter körrendeletett in­tézett a tanfelügyelőkhez, melyben előadja, hogy elérkezetnek látja az időt, hogy az eddigi kíméle­tes eljárás helyett teljes erély és hivatalos szi­gorusággal kell 1868. XXXVIII. t. sz. rendeltei­nek az egyes községben való részletes végrehajtásá­hoz logni. — Ennélfogva különösen arra hivja fel a tanfelügyelőket, hogy 1. azon községeket, melyek törvény szerint kötelesek új iskolákat állítani, erre teljes esélylyel, s ha kell, a törvényhatóságok se­gélyével is sürgessék; hogy 2. a lagalább is 5000 lakossal biró községeket felső népiskola ámí­tására figyelmeztessék; hogy 3. szigorúan ügyelje­nek fel, miszerint a létező közs­­iskolákban e tör­vény rendeletei felszerelést, oktatást, fizetését stb. illetőleg szigorúan megtartassának, hogy 4. külö­nösen gondot fordítsanak, hogy az iskolaszékek és községi elöljáróságok folytonosan ügyeljenek a tanköteles gyemekek rendes iskoláztatására, és hogy végre 5. a felekezeti társulati s általában -----ideit a­ Kormány csaló a felügyeleti jogot gyakorolja, szigorúan őrködjön a törvények pontos megtartására.­­ Az egyetemi és középtanodai tör­vényjavaslatok dolgában kiküldendő bi­zottság tagjaiul a jobb és baloldal közös meg­egyezésével kijelöl­ettek: Tisza Kálmán, Szilády Áron, K. Simonyi Lajos, P. Szatmáry Károly, Hor­­vát Mihály, Csengery Antal, Puszki Ferencz, Tre­­fort, Áoston, Hoff­man Pál, Ordody Pál, Szabó Jó­zsef, Kaucz Gyula, Rónay Jáczint, Bajanovics Sándor. A szélső bal részéről választandó­­ tag­ra a kijelölés még nem történt meg. 6 KÜLFÖLD. Szemle. © Austriában a ministerium és a cseh pártvezérek közt folyó alkudozások állanak a po­­liti­a előterében. A Bécsből érkező sürgönyök az alkudozás folyamatáról a következő új híreket hoz­zák: „A cseh pártvezérekkel eddig tartott értekez­leteknek nem informátoris jellemük volt. A cse­hek feladták a cseh korona államai közös ország­­gyűlésének tervét, hanem helyébe a cseh államjog elismerését követelik, mely szerint azután az osz­trák magyar kiegyezkedési törvények is módosí­­tandók lennének.­­ A cseh pártvezérek múlt hó 30 ikán Pa­­lackynak adandó fáklyás menet miatt Bécsből Prá­gába utaztak. Az értekezletek legközelebb ismét fölvétetnek.­­ A cseh pártvezérekkel tartott alkudozások csekély eredményre nyújtanak kilátást. A kiegyez­kedés esélyei még mindig igen kedvezőtlenek. A kormány és a cseh pártvezérek közti bi­zalmas értekezések teljes komolysággal megkez­dődtek. Potocky gróf nagy engedékenységet ígért a kiegyezésben. A cseh pártvezérek a tanácskozá­sokat a kormány bizalmi férfiaival kívánják foly­tatni. Egy bécsi lapnak azon tudósítása, hogy Po­­toczky gróf a cseh pártvezérekkel megkezdett ki­egyezési tárgyalásokat megszűnteknek, s eredmény­­nélkülieknek nyilvánította volna, teljesen alapta­lan. Potoczky gróf sokkal inkább ragaszkodik azon reményhez, hogy a most megnyert álláspont to­vábbi kiterjesztésre vezet. Francziaországból a császár ellen forralt, de felfedezett új gyilkossági kísérlet hírét hozta a távirda. „Egy egyén — sürgönzi april 30 -áról Páriából — Londonból jött ide s a császárt meg­ölni szándékozott, tegnap elfogatott és be is val­lotta szándékát. Két más egyén is elfogatott és számos bomba, töltény és lőpor foglaltatott le.“ — Francziaországban úgy látszik, a császári plebiscitre nézve a helyzet lényegében legkevésbé sem javult. A „Liberté“ azon kérdést fejtegeti, hogy tulajdonképen Francziaország valódi absolut többsége alatt mi értendő, több rendbeli összeha­sonlító számítást tesz, melyeknek az a czélja, a szavazásban részt nem veendők sok aggodalmat okozó ismeretlen nagyságát mint semlegest, s sem az igen sem a nem­re szavazók számát elhagyni. Girardia nagyon jól tudván bánni a számokkal, a plebiscitre összeírt szavazók számát 10,416,66- ra teszi s e számból az előbbi plebiscitek alkalmával a szavazásban részt nem vettek számát általában 2,291,651 szavazattal levonja E szerint 8,155,017 választó maradna s a szavazók többsége 4,062,509 szavazatot lenne. így tehát ha a császárság 5,208,335 szavazatot kap, nem csak az összeirottak nagy többsége, hanem a szavazó választók többségén felül még 1145,826 szavazattal nyer többet. Girar­­din azon véleményben van, hogy e szám jóval túl fog haladtatni E feltevés nem annyira a fé­­nyes győzelem szilárd meggyőződéséből származik, mint inkább az eredmény kétségessé tételének elő­készületeiből. Ezt követi egy fölhívás, mely a köz­ponti bizottság czéljaira szükséges pénz aláírások­ra sürget. Mert ha a bevétel nem fog szaporodni­­mondja a „Liberté“, a bizottság kénytelen lesz a szükséges kiadásokat megszüntetni. E mellett föl­mi magyarok, országgyűléseinken annyi szép időt vesztegetünk el üres vitatkozásokkal, e nevezetes, s e mellett nagy mértékben naiv szavakat mondotta: „tartsátok meg alkotmánytokat, ezt mi nem akar­juk megdönteni, de hagyjatok minket cselekedni!“ — Mi tüstént félbeszakítottuk az értekezletet, mert ily fogalmakkal szemben alkotmányos eljárás és fejlődésről — melyeknek stagnálniuk nem szabad — vitatkozni, épen annyi mint a vaknak a színek közötti különbség megfoghatóvá tételével vesződni. „Nihil de nobis sine nobis“, ez minden al­kotmány valódi alapja, — természetesen, ha az al­kotmány, e szó értelmének a szó legszorosabb érte­lemben megfelelni akar, mert olyan constitutiofé­­lével a bakerlakók is bírnak, valamint minden em­ber, vak, púpos, rühes, golyvás, ostoba vagy b­r­milyen legyen is, saját constitutioval bír. „Építsetek gőzgépeket a mennyit akartok, é­s hagyjátok ki azon fatális contrapendiumot, a repu­latort“, — ez ép oly mély bölcseségű mondás­om a fenntebbi idézet. „Gazdálkodjék ön amint akar, de mg­y , hogy a pénztár fölött én rendelkezzem“ ez is­sonló argumentatio a fentebbi nemben, vagy: Madame, soyez sure, queje respec­te vo”tre innocence, vos Scrupules, mais un joli petit enfant— vous amuserait eut-étre et ferait votre affaires sat. ^ Az ily dolgokat csak egy csuda által lehetne összeegyeztetni, milyenek az ős­előkorban, kétségte­lenül gyakran előfordultak, olyan gyakran, hogy ko­runkig az egész készlet kifogyott.

Next