Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-05-04 / 52. szám

egyedik évi folyam. 52-ik szám Kolozsvárt, szereda május 4 1870 Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdá néa Pénteken s­zerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor atoxa L. Bányai hét alatt.MAGYAR POLGÁR. POLITIKAI LAP. Előfl*­tósi feltételek: „ ...................12 frt — kr. fi'T0 • Félé"«................... " " Kagyedérre ... .» B — . . • • • • 1 n­o Hirdetési dijak: Ötaaor hasébozott eor Ara 6 kr Bélyegdíj minden hirdetéstől 80­­kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedven­­ményt is nyújt a k­i­a­dó­ h i­vata 1. Fiókkiadó-hivatalok: ®éé^: Krémer Simuel Vokil Jinoa. : Cla“* teetvérek. m 8t®*“ J• é* Bernjén L. M-Véa&rhelytt. WitnoUéaaetnél. KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 30 Legújabb távirati tudósítások. Pest, május 2. Szuppán Zsigmondnak a hi­vatalos lapban közzétett kinevezése beszterczei püs­pökké, papi körökben közbotránkozást keltett. — Erősen rebesgetik, hogy a kormány a horvát op­positio magatartásán okulva, Rauch Levin bán el­mozdítja állomásából. — Városmegye gyűlése ké­relmet intézett a horvát országgyűléshez, melyben az országos kormányt a törvényellenes népszám­lálásért felelősségre kéri vonatni. — Palaczky cseh vezérnek Prágában rendezett fáklyászene fényesen sikerült. Munkára s a cseh nemzet jogainak fárad­­hatlan védelmére hívta fel a népet. Észrevételek a bányabékebirákról szóló törvényjavaslatra. 1. Ez­ekért sem tiltom meg az én szájamat, hanem szólok az én lel­kemnek fájdalmában és panaszko­dom az én szivemnek keserűsé­gében. Jób könyve VII. rész, 11. o. Alkotmányos államban a közigazgatási és bírói önkény legszigorúbb ellenőre a nyil­vánosság és sajtószabadság, ennek őrszemei előtt semminemű hátrányos intézkedésnek, visszaélésnek nem szabad elrejtve maradni. Bányavidékünk illetékes értelmesétei, úgy látszik, merőben hallgatással akarnak min­den felülről jövő — még eddig semmi jót nem tartalmazó — intézkedéseket elnézni, miu­tán nem is a m. kormány közvetlen intézkedé­sei, hanem a hatalom, rangvágy, tudatlanság, s tán egy kis részakaratúságból kifolyó in­­formatión alapuló félrevettetésnek elkerülhe­tetlen következményei. Megfoghatatlan! Mindenki látja, tapasz­talja és nyíltan elismeri, hogy a magyar kor­mány csaknem minden eddigi intézkedései, mint a kohászati, kémlészeti és erdészeti ke­zdeteket, úgy a bányahatósági és bánya­igazságszolgáltatási szervezet és eljárást ille­tőleg olyanok, melyek vidéki bányászatunk­nak nem virágzását, hanem elnyomását, mond­hatni megsemmisítését eszközük, s mégis nem találkozik senki, ki a sajtót igénybe venné, a nyilvánosság elé hozná az effélé­ket! Ez nem lehet egyéb, mint a legátko­­sabb közönyösség és túlságra vitt servilizmus. Miután illetékes bányamegyei választ­mányunk vagy nincs, vagy nem akar lenni és más sem akarja a sajtót igénybe venni, szabadságot veszek magamnak, a t. ez. Szer­kesztő úr engedelmével, e kedvelt lapok ha­sábjain — az igazságügyminiszer által a kép­­viselőház elé terjesztett törv.­javaslatok egyi­kére — a békebirákról és pedig ennek is csak a bányabékebirákról szóló VII fejezetére ész­revételeimet megtenni; szóljanak hozzá má­sok is, kik e téren illetékesebbek s szakér­tői képességüknél fogva gyakorlottabbak. A törvényjavaslat VII-ik — a bányabé­­kebirákról szóló — fejezete e bányavidék ér­telmesbjei által nagy megütközéssel, s mond­hatni nem tetszéssel fogadtatott; nem tudjuk ugyan a további — bányaügyeket érdeklő — rendezés alapelveit, de ezen törvényjavaslat 67. §-ból hol ez vagyon: „A bányakapi­tányok hivataluknál fogva bánya­­békebírák“, továbbá az indokolt IV-ből, hol egy helyen szóról-szóra ez áll: „A bá­nyahatóságok szervezete szerint egyedül csak a bányakapitány bír határozási joggal; a (bánya) bizto­sok annak segédközegei, kikkel a bányakapitány rendelkezik,“ tisztán látható, hogy itt nem kívánalmaink, igénye­ink szerinti gyökeres orvoslásról, hanem az absolut kormány által megkezdett hibás kí­sérletek folytatásáról, a bureaukratikus rend­szer fenntartásáról van szó, milyen a többek közt a bányabékebírósági hatáskörrel köz­ügyeinkre még nagyobb befolyást nyert bá­nyakapitánysági intézmény is; de erről, mint bányahatóságról, s tán egyebekről is a már rég megígért átalános magyar bánya-törvény­javaslat szőnyegre kerülése alkalmával teen­­dem meg észrevételeimet. Jelen törvényjavaslat 69. és 73. §-sai szerint: „a bányabé­kebiró a 20—29. § határozatai értelmében egyezteté­si eljárással ruháztatik fel.” A békebiróságok alakításánál átalános­­ságban főelv: azok könnyen feltalálhatósága, bizalmat nyerő egyénisége, s a költség cse­kélysége, mint békéltető biró pedig hivatva van: az erkölcsi, politikai s gazdasági te­kintetben egyiránt kártékony pereknek idő­­vesztét s formaságok nélküli békés kiegyen­lítésére s azok kevesbítésére. A törvényjavaslat 67. §-sa e szép elv valósítását merőben lehetetleníti, mert: a) csak a bányakapitány lévén bánya-békebíró, az pedig azon oknál fogva, hogy hatásköre egész Erdély és Zaránd megyére terjed ki, nem lehet minden érdekelt félre nézve és minden előforduló esetben könnyen feltalál­ható; b) békéltető szerepe pedig épen nem fér össze más hivatalos teendőivel, mert a békéltető szónak csak úgy lehet hatása, ha békés és baráti ajkakról jön ; már­pedig csak a hivatallal járó czím és rang is elég arra, hogy a békét keresők bizalmatlanságát elő­idézze, miután szavainak könnyen lehet kény­szerítő hatást tulajdonítani; de továbbá: c) bureaukratikus szerkezeténél fogva a forma­ságok nélküli kiegyenlítés sem létesíthető, mert a 72. § szerint az egyeztetési tárgyalások a közegek által vezet­nek, s csak a kész egyesség kül­­dendő be a bány­abékebírákhoz, ezen közegek pedig rendesen nem csak az iparos vállalatoktól, hanem a kapitányságtól is tá­vol lévén, a sok ok nélkül való irkafirka, postás­kodás,­­ a 86. § szerint a jelentékeny költség sem lesz elkerülhető. A törvényjavaslat 74. §-sa szerint: „a bánya-békebíró eljárás is ítél: b) a bányatelkek határai iránt felme­rülő határvillongási és bányatel­kekben történt birto­kháborítási ügyekben.“ Most már kérdem: hogy egyeztethető ez össze a bányakapitány hatósági körével? ugyanis fel nem tehető, hogy az a bánya­kapitány, ki egy — hibás adatokon alapuló — telket, vagy tán épen egy régebben adomá­nyozott bányatelekbe fektetett új telket ado­mányoz, milyen eset vidékünkön nem ritka­ság; az e miatt felmerülő határvillongási, vagy hibásan nevezett birtokháborítási ese­tekben maga maga ellen ítéljen, hanem leg­jobb esetben vagy az e tárgyra is kiterjedő 40. § szerint: szükségesnek fogja lát­ni a tárgyalás elhalasztását; vagy a 78. § értelme szerint, mint magában bo­­nyolódottabb jogkérdést foglaló ügyet a bányatörvényszék elé uta­­sítandja. Ezzel pedig ismét ott leszünk, hol jelenleg vagyunk, t. i. a húzás-halasztás által a felek bele­unnak a hoszszadalmas­­ságba, és vagy semmi hivatali tekintélyt számba nem véve, az erősebbek furfangos­­ság- és erőszakhoz folyamodnak, s a kis he­lyen fekvő, de némelykor jelentékeny értékű áldást kizsákmányolják, vagy egymás közt — minden békebírói közvetítés nélkül — ha mindjárt valamelyik fél részéről hátrányosan is, kibékülnek. Bányavidékünkön nem az ado­mányozott vagy adományozandó telek a lé­nyeg, hanem az áldásos pont! De a 79. § szerint: a bányakapitány, mint békebiró nem is ítélhet határvillongási ügyekben, mert a bánya-békebiró előtti el­járásra is kiterjedő 35. § szerint: „a bé­­kebirónak nem szabad oly ügyek elintézésében részt venni, melyek­ben: c) mint tanú, szakértő, képvi­selő vagy közbenjáró működött,“ ez eset pedig minden bányatelek-adományo­zásnál előfordul; d) szerint: „olyan felek ügyeiben, kiknek valamelyikével ellenséges vagy peres viszonyban áll." Már most tessék megmondani akár­ki­nek, hogy egy — akárminő körülmény befo­lyása alatt— hibásan kelt adományozás ellen intézett felfolyamodás nem teszi-e a felfolya­modót az azt okozó biróval (bányakapitány­­nyal) ellenséges lábra? a mint ez e lap t. ez. olvasói vallat tudatva van ápril 27 én lóhalálában megtartatott. Az egyesület egyik alelnöke b. Huszár Sándor ur egy rövid beszédben üdvözölvén a megjelent tagokat, tudatja a közgyűléssel, hogy az igazgató választmány megbízatásának ideje lejárt, és meg­köszönvén az egyesületnek az igazgató választ­mányba helyezett bizalmát, az ülést mintegy 25 egyleti tag jelenlétében 10­/a órakor megnyitotta. A megnyitó beszédet a titkári jelentés követ­te. — Nem vagyunk azon helyzetben, hogy azt egész terjedelemben közölhessük, a­mi a lapból talán különben is több tért venne igénybe, mint a­menynyit a szerkesztő úr talán rendelkezésünkre bocsátani óhajtana, és így kénytelenek vagyunk annak csak a főbb pontjait közölni. A titkári jelentés szerint az igazgató választ­mány tevékenysége az elmúlt évben csak a követ­kezőkre szorítkozott: 1 or Segédkezett a kolozsmonostori gazd. tanintézet megnyitása körül. 2 or Megindította az Erdélyi Gazda czimil gazd. lapot. 3 or Fentartotta a levelezési viszonyt több egyesülettel és testülettel. 4­ er Véleményt terjesztett fel a magas mi­nisztériumhoz több az egyesülethez leküldött kér­désre. 5 ér Kezeltette az egyesület földbirtokát és kertjét, a­mely utóbbiban kísérletet is tett a buzér termesztésivel. 6 úr Tárgyalta a bejelentett indítványok egy részét, a­melyek közül a következőket a közgyű­lés elhatározása alá terjeszti: a. ) Felmerülvén az igazgató választmány előtt az a kérdés, hogy most, a­midőn k. monostori tanintézet különben is fog minta­gazdaságot fel­állítani, szükség feletti azon minta (?) váltó gaz­daság (?) fentartása, a­mely eddig is nem csak, hogy a reá fordított költséget nem fedezte, hanem még az egyesületnek aránylag tetemes áldozatjába is került, és így javaslatba hozza, hogy jövőre nézve adassék ki a minta váltó földje haszonbérbe. A gyűlés az ajánlatot elfogadván, annak fo­ganatosítása elhatároztatott. b. ) Indítványoztatok, hogy czélszerű lenne az egyesület kertjének kezelése körül valami újí­tást életbe léptetni, miután a kert az egyesület jövedelmének a legnagyobb részét felemészti, a múlt évben is csaknem 1600 ft. túlkiadás lévén reá fordítva, az igazgató választmány a kezelés­ben a következő módosításokat hozza javaslatba. a. ) Szüntettessék meg a botanikus kert, a­mely a monostori tanintézet felállítása következ­tében feleslegessé vált. b. ) Adassék ki a szöllőnek a művelése áta­lányba, miután ez által szöllő művelési költségei­ből tetemes öszszeget lehet megkímélni. c. ) Miután az ez előtti években az oltová­­nyok kiadása a táblákból egész rendetlenül tör­tént és igy az egyes táblák megművelése az olto­­ványok ritkasága miatt igen nagy költséget igé­nyelt, javasoltatik, hogy jövőre nézve az eddigi Egy fogoly honvéd naplója. Közli V. Nagy János. XV. Aug. 24-én esik le jámbor magyarjaik sze­méről a fátyol. Hat napi önámízgatás után elhivék végre, hogy Ausztriát nem hogy egy harmadik, de sőt maga­ magának esküje sem köti, s hogy min hadifoglyok, s nem capituláltak gyanánt tekintetűek. Kurta fegyverünk már elvéve, vagyonunk személyünk letartóztatva s még akkor sem volt annyi becsületük, nem viseltettek annyi loyalitással, hogy a mi tényleg már állott — a capitulatió meg­szegését — nyíltan bevallják. A felügyelő tiszt kér­­dezősködéseinkre, hogy mit akarnak velünk, miért tartanak itt? kezeit dörgölé­s , es geht hald schwer, ich kann nicht dafür, es wird ja höheren Orts bestimmt és más eféléket felelt. Az utolsót is megkisérték. Ledershez folya­­modunk, mint a kivel a fegyverletétel iránt szer­­ződénk, szerződésünknek a császáriak általi meg­szegését panaszlók s kijelentők, hogy mi neki ca­­pitulálván, készebbek vagyunk a harczot újra el­kezdeni, mintsem magunkat a császáriak emberte­len, népjogellenes és hitszegő erőszakoskodásának Ráadni, azon császáriaknak, kiket mi újból készek tagtunk s képeseknek érezzük magunkat hazánk­ká kiverni, kik egykori gyűlölt hatalmukat gyakor­lati azzal kezdik, hogy szerződésünket nem tiszte­ik, nemzeti becsületünkben gázolnak, emberi ér­zelmeinket lábbal tapodják... Nyertünk szavakat. Engelhard azt szegte, hogy Clam Gallas rangban felette áll, ő nem rendel­ezhetik. Leders azt, hogy ő ugyan ir császárjának, de a határozás minden­esetre a mi császárunké. Mi izenek, hogy szavát szegni, kötéseket feltörni a császárnak sőt istennek sem áll hatalmában. Már pedig mi kötés mellett tettük le fegyverünket. A maszka tisztek, mint mindég, úgy most is mindent elkövettek érdekünk­ben, mindenikünkkel emberileg, nemesen s nagy rokonszenvet tanusitólag bántak, de segíteni minden jó indulatjok mellett sem tudának. Sorsunk felett nagyobb hatalmak intézkedtek. Dél felé nyerünk annyit, hogy 200 tiszt a „Nap“ nevű vendéglőbe ment szállásba, a többi tovább is a kaszármának maradván lakója. Én is a kétszáz között valók. Még jól körül sem néz­tünk az új tanyán, jött a férfőhadnagy papírda­rabbal kezében. És elolvasott róla néhány nevek, kik Clem-Gallas tábornoknál kihallgatás végett azonnal megjelenendők. Én is ezek között voltam. Társaim megdöbbentek, mert a felolvasott nevek kissé jegyzettek valának. Én értettem a tréfát. Né­­hányan financiámat kérdék s szolgálatokat aján­­lok, egy kettőnek köny­­öpődzék szemébe. Érzé­kenyen búcsúzánk el egymástól, többé nem lát­tam őket! Midőn a tábornok szállásához közelednénk, ismeretes osztrák ravaszsággal, kígyó sima hangon mondá, hogy jelenleg mások vannak ugyan ott, de egy pár óra múlva ránk is eljövend a sor. Mit mi a stockházban fogunk elvárni, nemde? közbevágok én gúnymosolylyal. Igen is, felele féludvariasan s félzavartan a főhadnagy. S mi mentünk-mentünk. Az ötszáz lépésnyi tér — a „Nap“-tól a Stockházig — ötszáz mértföldnek tetszek haragos lelkem előtt. Nevettem gunyósan, keserűn. Nem a megcsaláson. Én arra készen voltam. Az álnok alávaló módon, mellyel a csalást végrehajtották. A hatalom körökben, nincs mitől félniök, s még ak­kor sem lépnek fel nyiltan, önérzettel: ekkor is álnok tettetés s szolgai kétszínűséghez folyamod­nak. Mintha más oly ostoba vol­k, mint gyaláza­tosok ők. Oh Ausztria, Ausztriai te utolérhetetlen vagy rendszered és embereid gyarlóságában ! A pokol­nak kapui meghajolnak előtted. A sátánfaj hozsán- Dát kiált neved említésére! Nagy vagy te a bűn­ben oh Austria ! Egy kis szobába vivének. Nehéz vaspántok dördülése, a lakat zörgésének elhalása s távozó léptek jelenték hogy mi Statusfoglyok vagyunk. Az erdélyi gazdasági egylet közgyűléséről. Kolozsvár, april 30 án. _____Az erdélyi gazdasági egyesület közgyűlése. Gr. Széchenyi István „Bl­ick“-je. Közli K. Papp Miklós. L. Excellentiád azt állítja, hogy a­mi jó volt a Magyar törvényhozásban, azt megtartotta. A függe­lékben elősorolt törvényekből azonban nemcsak hogy még nem tartott egyet sem, de még csak meg sem emlékszik azokról. — Tehát oly rosznak, oly együ­­gyünek, vagy forradalmi szellemtől áthatottnak ta­lálja őket, mintha csak egy éretlen és szemtelen aula — tetszik tudni — csudaszülöttjei, vagy­­lá­zadó elégületlenek agyrémei volnának, melyeket talán kíméletből a magyarok iránt, nehogy Európa által kikaczagtassanak — ignorálni leghelyesebbnek találta. — Csodálkozunk, hogy e kimélet teljes lova­giasságáért a magyar nemzet háláját nem követeli. Ez valóban rendkívüli szerénység! Most már kérdezzük minden szakembereit és jogtudósait, — nem minden lakosát a nagy kiterje­désű birodalomnak, azokat természetesen, kiknek jó­zan eszük és szívük helyén van, mindent összevéve, jó volna-e vagy rész, ha Ferencz József császár ő felsége, azon magyar törvényeket, melyek e lapok végén szószerinti szövegükben idézve vannak, szel­lemüket illetőleg híven, de az „egyesült nagy Ausz­triára“ való tekintetből módosítva, elfogadná, azok­ra megesküdnék, s kötelesség és lelkiismeretszerűleg azok értelmében uralkodnék? Azt hisszük nem csalatkozunk azon föltevé­sünkben, hogy e kérdésre egy óriási többség hatá­rozottan „jó“-val felelne.­­ És mit tett excellen­tiád? Excellentiád a­helyett, hogy magas állásában, e törvényeket Ausztria minden népeire kiterjeszteni törekedett volna, ügyetlenül, ész és szív nélkül, bajval tapodta azokat, s őrültségében azt hiszi, hogy az emberek már el is felejtették azóta. Tintc sok ostoba, s a vértől megrészegedett, elkábított gyilkos azt hiszi, hogy biztosította magát a­­fe­deztetés ellen, ha áldozatát egy jó mély kútba dob­ta, olyan kútba, melyhez mindennap jőnek az em­berek vízért. Valóban nem tudjuk mily cathegoriába soroz­zuk ezen eljárást. Dámoninak egyátalában nem ta­láljuk, és ennek folytán határozottan Ligne herczeg­­nek, azon szellemdús nyilatkozatát alkalmazzuk reá, melyek annak idejében az igen — problematicus emlékű — Vandemont herczeget jellemezte: „Plus veau que démon“. Mert Mephisto, ily gyermek későn nem járna el.

Next