Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-06-10 / 131. szám

m évfolyam. 131. szám. Kolozsvárit, kedd június 10, 1873. M POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételek. . ... 16 ft. — kr. Égés* évre . • • ' 8 . — . Félévre .•••■*. . 4 ’ - u Egy negyedre • • 1 „ 60 . Egy hónapra _________” Hn n5 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeenmi nyomdában. Kiadó­­i Ivatal: A lyeenmi nyomda „központi Irodájáéban, főtér, gr. Ujj Teleki Domokos-ház. gy utször hasábo­ott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. N­agy h­irdetéseknél isedveamériyeh. ____^ (In n5. . HIRDETÉSI DIJAK NYILTTÉR toronként, vagy annak helye 86 kr. Reclamok: hirfűzérbe toronként 1 ft. KOLOZSVÁR, JUNIUS 7.1873. Miért felelős a kormány? A kormány egészen meg van akadva: azt sem tudja mivel segítsen a szorongatott pénzpiaczon, a bukófélben levő vidéki hitel­intézeteken, melyek vidéki városaink polgá­rait a bécsi börze játékaiba sodorták és most milliókig kárositák meg. Legjobbnak találta — írni. Hisz ez a legkönnyebb. A papiros eltűr mindent és így Magyarország megaláztatását, sőt anyagi tönk­re jutását is képes elviselni. Valóban bámulatos dolog, hogy midőn Győr, Soprony, Pozsony, Nagy-Kanizsa és a többi magyar város milliókat veszít; midőn hitelviszonyai megrongálva vannak és segítsé­gükre egy pár millió kell, sőt kezdetben egy millió is elég lett volna, a magyar kormány vár, hallgat és mikor aztán milliókra megy a kár, akkor is a bécsi bankhoz segély végett. Azt hisszük, hogy egy 15 millióból álló nemzet még gyámoltalanabb hitel és pénz­viszony­ok közt nem volt soha, mint most Magyar­­ország. Nem akarjuk a kormányt oly dolgokért felelőssé tenni, melyekben hatásköre nincs és így felelős sem lehet; más­felől nem akarjuk segítségül hívni oly helyen, hol szerepe nincs és így nem is segíthet. Ezért szükségesnek tartjuk kiemelni, hogy a fennemlített vidéki városok önhibájuk miatt kerültek abba a nyomorult állapotba, melyben most vannak; szükségesnek tartjuk felelőssé tenni őket a börze játékért és ala­pítási szédelgésért, melybe elegyedtek. Most elnyerték méltó büntetéseket. De midőn a kormány­­a concessiót minden vállalatra és mindenkinek osztogatta és bár­kinek megengedte, hogy a falusi és kis városi közönséget, a királyi engedély ezi­mén mindenféle vállalatba becsalja, akkor részessé lett a szédelgésben. Ezért felelős! Felelőssé tesszük a kormányt azért is, hogy a társulatok mérlegeit komoly vizs­gálat alá soha nem vonta; megengedte, hogy a leghamisabb mérlegekkel csalják a közön­séget és ringassák biztonságban, keltsenek fel abban nagy nyereményi vágyakat, hogy aztán, midőn a vállalat alakítási nyereményeit vagy börze hasznait eltették, ott hagyják azt a polgárok nyakába. Vagy nem a kormány egyenes h­ib­á­j­a-e az továbbá, hogy egy oly vállalatnak en­gedte meg az új részvények kibo­csátását, mely már 3 nappal az engedély megadása előtt csődöt mondott ? Mintha Pozsony és Buda közt akkora távolság lenne, hogy 3 nap alatt se tudja meg a kormány, hogy mi történik Pozsonyban és bona fide adjon engedélyt a csalásra. Ez egy eset, de van több ilyen. Eddig terjed a kormány felelőssége a baj előidézé­sében. A­mi a segítséget illeti, meg­­valljuk, nem sajnáljuk a szédelgő vállalatok bukását, de sajnáljuk a polgárok becsületes keresetének elveszését. Ennek megmentéséről a kormánynak régen kellett volna gondoskod­ni Egyik eszköz lett volna erre­­ az, hogy minden társulattól idejében kért vol­na nyersmérleg kimutatást. Ennek köz­zététele még a „panique“ közben is megmen­tett sok bécsi bankot, mert a közönség fé­lelmét eloszlatta volna és a valóban bukni va­ló vállalatoknak nem engedett volna időt, hogy a közönséget tovább csalják, így is sok polgár vagyonát lehetett volna megmenteni, mert most sok polgár adja meg árát a kö­zelebbi napokban történteknek is, midőn az igazgató tanácsosok és bankigazgatók vagy átírják vagyonukat másra (sopronyi, pozsonyi esetek) vagy megszöknek (győri, szegedi ese­tek); másfelől a liquidatióra kellett volna ide­jében kényszeríteni e vállalatokat, így is sokkal könnyebben kiállottuk volna a kri­­sist, mert hamarább vége lenne, vagy legalább lokalizálva lett volna. Továbbá úgy az osztrák bank segélyét, sik szintén főérdek a közigazgatásé és az illető or­­szág fejedelmének és honpolgárainak birtokjogi ma­gánérdeke. A kettő egy testvér, párhuzamos mél­tatás illeti meg mindkettőt. Egyiket sem áldozhatni föl a másnak, amazt nem mellőzhetni ezért, s megfordítva. Sőt nem átallom kimondani, hogy egy egyenesen közkormányzati czélra alkotott százados levéltárnál, mint a miénk, épen a közigazgatási érdek az első és főbb, a tudományi és köz­művelődési a második. Már most a tartalomról szólok. Először, e levéltárban van az úgynevezett Cista diplomatica, Erdélynek 1690-től kezd­ve 1867-ig terjedő időközi államszerződései, a fe­jedelmi békekötések, levelezések, az ország közi­gazgatását szervező alaprendeletek, királyi leiratok, a római katholicus hitvallás követőinek eredeti ala­­pítványlevelei, országos alapítványok alapokiratai, eredeti törvényczikkek, királyi eskük, biztosító hit­levelek, stb. stb. Másodszor, ott vannak Erdély országgyűlé­seinek, központi főkorrmányzatának, a vármegyék és székek s vidékek közgyűléseinek szinte kétszá­­zados eredeti jegyzőkönyvei, a főkormányzók múlt századbeli úgynevezett királyi könyvei, (Liber Re­gius), a Homagiale Instrumentumok nagy gyűjte­ménye, az összes erdélyi városok és szabad közsé­gek kiváltságainak és statútumainak vaskos köte­tei, mindenféle egyesületek szervezeti és alapsza­bályai, a kolozsmonostori convent és gyula­fejér­­vári káptalan levéltára transsumptumai, a közkor­­mányzati, közoktatás és köznevelésügyi, úgy ipar- és kereskedelemügyi rendszabályzatok nagy­becsű és sokkötetes gyűjteménye, egy értékes köz­­igazgatási könyvtár, minek dísze büszkesége a le­véltár-igazgatói publico-politikai betűsoron és 25 kötetes nagy gyűjtemény és a szintén 12 kötetre mint a kormány készpénzeit korábban kellett felhasználni, illetőleg igénybe venni. De az első expediensre a kormány csak most gon­dolt és az utóbbira most sem. Pedig úgy tudjuk, hogy néhány kedvelt bankjánál hever 4°­0-et a vasúti és dunaszabályozási pénz. Ezt kellett volna a szűkölködő, komoly fir­mák megmentésére felhasználni. Ez nem túlzás ; ennyit a kormánynak módjában és kötelességében volt tenni. H. S. menő Collectio Historica czimű gyűjte­mény, melyeknek segélyével az erdélyi kormányszék levéltára igazgatója képes bárminő — az or­szág múltjában gyökerező — kérdésben, akár or­szággyűlésnek, akár a kormánynak kimentő felvi­lágosítást és munkálatot előterjeszteni, ha dolog­ismerettel bír, igen rövid idő alatt. Ezek mind igen drága kincsei Erdélynek, s az igazgatói szép, nagy szobát egészen betöltik. Harmadszor, ott van az erdélyi koronajavak, úgynevezett Para Fiscalitások ügyiratszekrénye : Déva, Szamos Újvár, Gyalu, Fogaras, Görgény, Za­­latina, Vajda Hunyad és több uradalmuk, Parajd, Maros-Újvár, Dézs, Kolozs, Torda sóbányák stb. stb. — mint országfejedelmi, úgynevezett fiscusi bir­tokok jogi természetét, rendeltetését s múlt törté­netét illető production­ale forum-i ügyiratok. Negyedszer, ott vannak nyolcz szekrényben a productionale forum ítéletei a nemesség bebizonyí­­tási ügyekben, a Systhematika Deputatiok nagy­­fontosságú eredeti munkálatai 1790-től 1848-ig, az erdélyi összes ezédek régi szabályainak nagy gyűj­teménye, a levéltári s­artk­ozások jegyzékei, II. Jó­zsef császár rendeleteinek teljes gyűjteménye, az igazgató által külön zár alatt tartatni kellő, az egész ország minden testületét s törvényhatóságát illető körlevelek, szerződések, pénzértékű iratok, meghalt ügyvédektől hátramaradt maagánfelek pe­res iratai, az igazgatók által készült nagy össze­vont betűsoros és tárgyankénti indexek stb. Ezek egy tágas nagy szobát töltenek be egé­szen. Mind becsesek, mind fontosak a közigazga­tásra, köz és magánjogra, szintúgy a tudományra és művelődésre nézve is. Ötödször, ott vannak 1771-en kezdve a bé­csi erdélyi udvari korlátnokságtól kiadott királyi leiratok és udvari rendeletek s azok mellékletei nagy gyűjteménye, közel 100 vaskos jegyzőkönyvbe TARCZA. Az erdélyi kir. főkormányszéki levéltár köz­­igazgatási és tudományi értéke. Egy nagybecsű történelmi szakközlöny*) f. évi II. füzetében a 145—146 lapon, az ,Államlevéltár ügyállását­ illető tudósítás rendén, az erdélyi kir. főkormányszéki levéltárról ez van írva : „A kilencz-tizedrészben haszontalan lomból álló erdélyi főkormányszéki levéltár fölszállítására előirányzott 20.000 irtot .... sajnos tájékozatlan­ság folytán megszavazta (t. i. a képviselőház), az államlevéltár életbeléptetése ügyét ellenben .... évekre elodázta. ... Ez sárba dobott pénz, mert ha a roppant tömegű lomot csakugyan felhurczol­­ják, mitsem nyer a tudomány és közművelődés ügye vele ; ha pedig előbb szakértők által (de ilyen Kolozsvárit egy-kettő ha van) scartíroztatják, erre 5—6000 frt. is elég, s a többiből a Horváth Mihály által ajánlott szervezési költségeket lehetett volna födezni........“ E felfogás ellenében tartozásomnak ismerem, mint ama levéltárnak évtizedek óta ismerője, nyol­­czadik év óta igazgatója, erről a tárgyról egy-két szót itt e közlönyben — t. szerkesztő úr enge­delm­ét kérve és remélve — kiadni E levéltár közigazgatási és tudományi, tehát közművelődési értéke, főbb tartalmának egyszerű felsorolásából azonnal kitűnik. Közlök tehát erről némely részleteket. De határozottan is kijelentem előre is, s ezt elvitatlanul álló igazságnak ítélem, hogy egy országos levéltár értékét nem egyoldalú­ig a tudomány és közmivelődés ügye által ebből nyerhető haszon mennyisége adja meg. Ez csak egyik fő érdek , de ezzel teljesen egyenlő súlyú má­*) ^Századok.“ Belföld. — Az igazságügyi reform tárgyá­ban összehívott tanácskozmányt jan. 7-én délután 5 órakor nyitotta meg P­au­­­e­r igazságügy minisz­ter egy nagy programmbeszéddel. Üdvözölvén a nagy számmal megjelent egybehívottakat, érintő azon kiváló gondoskodást, melyben törvényhozá­sunk az igazságszolgáltatás ügyét mindenkor ré­­szesíté, s hivatkozván a képviselőház azon hatá­rozatára, mely az igazságügyminisztert a szüksé­ges igazságügyi reformok tárgyában rendszeres elő­terjesztésre uta­ltá, áttért a tanácskozmány tu­­lajdonképeni feladatára. Legfontosabb mint mondja az anyagi és ala­ki jog kodificatiója. Ennek sorrendjét illetőleg első helyre teszi az anyagi büntető törvényt, melynek tervezete készen van és nemsokára sajtó alá jő, hogy a szakembereknek alkalmuk legyen arra kellő időben észrevételeiket megtennie. En­nek kiegészítéséül elő fog terjesztetni a büntető perrendtartás is. A kereskedelmi törvénykönyv javaslata rövid idő múlva a törvényhozás elé kerül, s az evvel kapcsolatban álló váltó-és csődintézmények szintén ren­­deztetni fognak, alapul véve a közönséges német váltó rendszabályt s tekintettel a tudomány és ta­pasztalás útmutatásaira. Jelen voltak e megnyitó ülésen a hétsze­mélyes és kir. tábla, a törvényelőkészítő bizott­ság s a pesti s pestvidéki törvényszékek elnökei s több kiváló tagja, a pesti és marosvásárhelyiek főügyészek, s a fővárosi ügyvédi s jogtudori kar számos ismert nevű képviselője. A képviselőház tagjai közül pedig Csemegi Károl, Csillag László, Hoffman Pál, Horánszky Nándor, Horváth Boldi­zsár, Horváth Döme, Horváth Lajos, Matuska Pé­ter, Molnár Antal, Paczolay János, Perczel Béla, Szilágyi Dezső, Toszt Gyula és Vidliczkay József. Fran­c­ia események. A versaillesi kormány tagjaitól néhány ok­mány és nyilatkozat lett közzétéve. E hivatalos közleményekből az tűnik ki, hogy a kormány sokkal gyengébb húrokat kezd penget­ni Nem hangsúlyoztatik többé az anyagi rend helyreállítása, hanem csak fentartása. Figyelemre méltó Beulé belügyminiszternek a prefectekhez in­tézett körirata is. A coalitionális kormány e tag­ja szintén arra fektet súlyt, hogy a fennálló in­tézményeken semmi sem változtathatik, egyúttal azonban alárendeltjeinek ajánlja, hogy személyes befolyásukkal alakítsanak kormánytöbbséget. A fennálló intézmények tehát csak addig bírnának tartóssággal, míg a bonapartista gépezetnek sike­rül a tömeget a monarchia helyreállítására meg­nyerni.­­­­ . Az új franczia kormányt eddigelé Olasszor­­szág, Svájc­ és a pápa ismerték el. Hogy Mac-Ma­­hon kabinetje milyen kétszínű állást foglal el, leg­inkább bizoyítják a két római fejedelem elismerő levelének szavai.­­ A pápa üdvözlő iratot inté­zett Mac-Mahonhoz, melyben azon reményét fejezi ki, hogy a marsall az egyháznak a kívánt szolgá­latokat megteendi, mire ez hódolatának biztosításá­val felelt. Ennek ellenében az olasz király üdvöz­lő iratában emlékezteti az elnököt az 1859 -i szö­vetségre. Hogy a rangentai herczeg, ki Turbigonál tett oldal­mozdulatával a pápát legelső támaszá­tól megfosztó, az olasz királynak mit felelt, arról hallgat az „Agence Havas,a­honnan ez utóbbi hírt vettük. A monarchisták a csomó szálait mindinkább összevonják, hogy adott pillanatban a köztársa­ságnak a végdöfést megadják. Napoleon herczeg már Párizsban van. Ezzel meg van a központ, honnan a cselekvésre a parancsok fognak kiosztat­ni. Most már naponként több oly intézkedések­ről fogunk hallani, melyek Francziaországot előbb utóbb a polgárháború örvényébe taszítják. Máris a kormány több oly intézkedéséről hallani, mely Francziaországban a kedélyeket fel fogja izgatni, így bevégzett tény, hogy Chanzy a hadparancsnoki állomásról el fog mozdíttatni. To­vábbá a minisztertanács egyhangúlag elhatározta, hogy egy hadparancsnokot sem fog állomásán meghagyni, ki republikánus elveiről ismeretes, de még ennél is tovább mennek, hogy a monarchista söprű tisztét még jobban végeztessék. Az elmoz­dításokat még az alsóbb rangfokozatú egyénekre is kiterjesztik, kik mint republikánusok állnak gya­núban, foglalva, tárgymutatóval; az erdélyi kir. fő kor­mányszék elnöki egész levéltára, az országgyűlési külön levéltár nagy szekrénye, az 1648—49-ki sza­­badságharcz megmentett erdélyi levéltára ; ide számítandó az u.­n convolutumok gyűjteménye egy másik szobából: azok a mellékletek, melyek a ren­des ügyiratok mellől kiszedve s tárgyak szériát csoportosítva, jegyzékkel és tárgymutatóval felké­szítve, az igazgatót képessé teszik arra, hogy a legfontosabb ügyben is egy pár nap vagy hét alatt — a­honnan felvilágosítást kérnek — tudósítást te­hessen. Ezek is egy nagy szobát töltenek be,­­ fö­lötte becsesek ránk erdélyiekre nézve. Hatodszor, az 1701-en kezdődő jegyzőköny­vek, tárgymutatók, keresési segédkönyvek, egy nagy szobát töltenek be. Becsesek s fontosak annak, a ki a levéltárt használni akarja. Hetedszer, ott van a publico-politikai főlevél­tár 1701-en kezdve 1872 október 1-ig ; nyolcz szo­bát foglal el. Ebben Erdély 2.000.000 lakójának 172 évi élete, kormányoztatása, birtokjogi állapota, egyházi, katonai és polgári viszonyainak a legfőbb hazai kormányhatóságtól való elitéltetése, továbbá földművelési, ipari, kereskedelmi, oktatás-és neve­lésügyi, végre nemesi, polgári és jobbágyviszonyai mintegy Camera Obscurá­ban vannak letéve, szak­avatottaknak könnyen átláthatólag. Míg Erdély bir­tokviszonyai rendeztetnek, s azután is, ha tabula rasa-vá nem lesz múltja , e levéltár megbecsülhe­tetlen értékkel biránd minden erdélyi előtt. Nyolczadszor, a Törvényes levéltár-rész is (Ar­chívum Judiciale) kiváló fontosságú a magán bir­tokjogot illetőleg, az abban letéve levő tömérdek conscriptió, osztálylevél, transmissio, ügyvédi jegy­zőkönyvek s magánbizonyitékok nagy számánál fogy­va a­mit egy szobára ismét lehet számitni. Ezen 13 szobában elhelyezett, szervileg égj.

Next