Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)
1873-06-11 / 132. szám
VII. évfolyam. 132. szám. Kolozsvárn, szerda juniusil, 1873. POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételi* Egész évre . • ■ ' _ 8 „ — . Félévre . • •••/'. 4 „ — . Egy negyedre . • • i „ 60 „ Egy hónapra * SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Teleki Domokos-ház. Tn ' HIRDETÉSI DIJAK Otsser han&boott »or Ara 6 kr. Minden hirdető» után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények^______________^ NYILTTÉR •áronként, vagy annak helye 9? kr. Reclamok: hirstaérbe Boronként 1 ft. KOLOZSVÁR, JUNIUS 10. 1873. A magyar állam-hivatalnokok mai helyzete. A kolozsvári lapok ápril.májusi számaiban husvét és pünköst közt több ízben találkozhatott a figyelmes olvasó hol egy, hol több távirdai hivatalnok nyilatkozatával. Előidézte ezt nehányuknak a „Székely történeti pályadijára tett adakozása s Déhány az adakozók ügyét magukévá tevő városi polgár közbeszólása. A vita főként a „Magyar polgáriban folyt le, vége felé átment a „Kelet“ hasábjaira is. Elvártuk, mig mind a két fél kibeszéli magát s a túl és innen felköltött szenvedélyek elcsillapulnak, hogy ezen véletlenül fölmerült eset alkalmából, magasabb álláspontról higgadtabb tárgyalás alá vegyük hivatalnokaink közül főleg azoknak helyzetét, kik nem az 1867-iki alkotmányos fordulat után léptek a haza szolgálatába. Felhívom a közönség és a magas kormány ügyeimet, orvosoljuk kölcsönös közrehatással a létező bajt. Szívesen kérem az illető hivatalnoki kart is: ne tekintsék e czikket támadásnak egyesek, néhányak, vagy talán egy egész klub ellen. Felszólalásunknak egyedüli rugója azon hazafias szándék : találjunk czélszerű módot, miként lehetne a hivatalnoki karban több helyt tagadhatlanul uralkodó feszültséget, bizalmatlanságot elenyésztetni közös hazánk érdekében . .. — Nyilvános titok, hogy a régibb bureaukban szolgált hivatalnokok egy része — tisztelet a kivételeknek ! — nem a legjobb szemmel nézi azon hivataltársait, kik a 67-iki változással léptek szolgálatba. Amazok szorosan összetartanak, egymást segítik, támogatják; azuj parvenükre ahol lehet rásütik, hogy biz azok nem tudnak semmit ! ha ezek bajban vannak, némi titkos kárörömmel hagyják vergődni, amennyiben rajtuk áll még jobban bemártják, stb. Egy szóval : bizonyos feszültség, bizalmatlanság, hogy ne mondjam ellenségeskedés van a két csoport közt, mely miatt nagyon hajlandók egymással szemben a szúnyogból egyszerre elefántot csinálni, elvégre akármelyik félnek legyen igaza : közügyeink előmentének bizony nem válik hasznára ! Lássuk csak például kivonatban ezt a távirdai ügyet, mely avatatlanok, a dolgok rugóival ismeretlenek”’ előtt ártatlan házi pörlekedésnek tetszhetik: minő csekélységből mivé fajult ? — Megindulván tél végén a székely történelmi pályadíjra az adakozás : maga az indítványozó személyesen megkeresett különböző testületeket ; többek közt fellátogatott a távirdai osztályhoz is egy gyűjtő ívvel, sőt egyik jobbhivatalnokot felkérte: szíveskedjék az ívet körül jártatni, hi a mivel akar járuljon a czélhoz, bárminő csekélységet köszönettel vesz. Az iv körüljárt és,es schreibt Niemand unter“ válasszal üresen viszonyhatott. Megjegyzendő, hogy a hivatalban ekkor épen csak a szolgálatban levő távirda tisztek — az egész karnak körülbelől V, része volt jelen. A többiek közül, kivált a székely születésűek erről utólagosan értesülvén, elhatározták, hogy ők is tehetségükhöz képest járulnak valamivel a czélhoz, de más nemzetiségű társaikra gyakorlandó legkisebb kényszer nélkül. Aláírást indítottak maguk közt s ápril elején összegyüjtvén 20 tagtól 21 forintot, egyikök elvitte az indítványozóhoz, ki az eredményt közölte a „Magyar Polgár“ ápril 11-iki számában s az adakozókat jó belátása és felfogása szerint mellékesen megdicsérte. Olvassák ezt a dicsérő nyilatkozatot az igazgatóságnál ! Más ember fia egyszerűen mosolygott volna egyet, s ha az ügy iránt rokonszenvet érez, Gebébe nyúl s ő is elküld néhány forintot a gyűjtőhöz, mint most már jobban értesült. Nem így az igazgatóság, talán gondolák magukban : itt a jólkalom ! koppintsunk körmére ezeknek az alárendelt hazafiaskodni akaróknak, kik a mi hírünk és engedelmünk nélkül zsebpénzükkel azt merték csinálni a mit tetszik, mert hát kétségkivül szándékos sértés és tüntetés az egész, oly czélból zengte, hogy „az eddig legjobb egyetértésben élt különböző nemzetiségű hivatalnokok közé az egyenetlenség és gyűlöltség magvai elhitessenek ! (lásd „M. P. máj. 25) Ekkor kezdették „Wernlein igazgató, Braiter állomásfőnök, és Greger titkár urak" azon heteken keresztül folytatott jegyzőkönyvi vallatást az adakozók ellen, melyért a „Magyar Polg.“ május 17-iki számában „több városi polgár“ méltatlankodva felszólalt. És mivel menti magát az igazgató a „Magy. Polgár“ május 21-iki számában, csupán azzal, hogy „a jegyzőkönyvet nem a minisztériumhoz való felterjesztés végett vetette fel s a nyomozást csak magánmeggyőzödése szerzés végett tartotta.“ Ez magyarra fordítva körülbelöl ennyit tesz : „felterjesztettem volna biz én, ha lett volna mit, de így a nyomozásból csak az tűnt ki, hogy bakot lőttem.“ Avagy szabad-e nálunk valamely hivatal főnöknek csupa magánszeszélyből alsóbb tisztviselő társai ellen nyomozást tartani? A dolog tovább fűződik. A „M. Polgár” május 25-iki számában 17 ifjú távirdatiszt nyilatkozatot tesz közzé ama 20 adakozó ellen; csodálkoznak : „miként juthatott ama legnagyobb hivatalos titokban felvett jegyzőkönyveire a „több városi polgár“ tudomására s azon szemrehányást teszik társaiknak, hogy „a fennálló szabályok értelmében államhivatalnoknak nincs megengedve, felsőbb engedély nélkül, hivatal körén belül bárminemű gyűjtést eszközölni. Ezen az egész nyilatkozaton nagyon érzik, hogy „felsőbb meghagyásból“ született. Oly szelíd pressióval hordozták körül, hogy a 20 adakozó közül is 6 önmaga ellen aláírta. Egyszerűen tagadom, hogy a magyar minisztérium valaha olyan „fennálló szabályokat“ bocsátott volna ki, milyenekre a 17 nyilakozó hivatkozik. És ha ezen szabályok léteznének , avagy nem sokkal szigorúbb megrovást érdemel-e az őn gyűjtésük, mely társaikra oly meggondolatlan könynyelműséggel a visszavonásnak vádját dobja? Hozzá tehetem még azt is, hogy szomorú, demoralizáló eljárásnak tartom, midőn fensőbb hivatalnok az alsóbbaktól bizalmi nyilatkozatot gyűjtet és követel. Már most megítélheti a közönség : minő kilátása lehet kímélő bánásmódra és előléptetésre az ezen nyilatkozatot alá nem írt 14 adakozónak, kik bírtak elég erkölcsi erővel arra, hogy magukat egy egészen ártatlannak tartott eljárásért nyilvánosan hibásoknak ne vallják, ha előmenetelök mostani főnökeik ajánlatától függ , s minő kedve lehet a magyar ifjúságnak ily kilátások mellett államhivatalra s kitünően távirdai hivatalra készülni . . . így történt ez az uj magyar alkotmány hetedik évében Kolozsvártt. Adataim hitelességéről kezeskedem. Látszik hát, hogy a bizalmatlanság tüze parázs alatt lappang s csekély ok képes azt lángra szítani. Ily tapasztalatok után — úgy hiszem — kettős kötelességünk van. Egyik minket, született magyarokat illet; meg kell vizsgálnunk higgadtan, elfogulatlanul : adtunk és adunk e mi okot a köztünk honosult külföldieknek és idegen ajkú hazánkfiainak ily tartózkodó bizalmatlanságra? ha igen , meg kell ezen okokat szüntetnünk, eddigi hibáinkat jóvá tennünk, mentős előbb. Ha pedig a hiba nem bennünk rejlik, kormányunk kötelessége őrködni a felett, hogy a magyar saját hazájábat idegenné ne váljék s a hivatalnok azért, mert egyszersmind hazafi is, mellőzés, hogy ne mondjad üldözés tárgya ne legyen. Igyekeznünk kell minden áron, hogy az ország öszvesége hivatalnokaiban megbízhassák: a veszély elkövetkezhető napjaiban ez egyedüli menedékünk. Arra kell törekednünk, hogy hivatalnoki karunk egyöntetű legyen, különben az ország nagy költséggel tartja őket (s ha szüksége van rájuk, kell is tartania) és a közügyek nem haladhatnak előre, mert intézői nem dolgoznak egymás kezére. Ily állapot előbb-utóbb az ország romlásához vezet ! Végül azon meggyőződésemet fejezem ki, hogy az általam fejtegetett ügy nem pártkérdés s felszólalásomat a különböző pártállású kolozsvári lapok is közlésre fogják méltatni. X - Y Belföld. A jogászgyűlés határozatai felett három lap mond véleményt. A „Reform“ azt említi fel, hogy nálunk a jogász-gyűlés még ma nem vergődött fel nagyobb tekintélyre, aminek okát e lap a tárgyalások pongyola modora a kérdések nem szerencsés megválasztása és a résztvevők nem egyforma értelmiségében keresi. A létesült határozatok közül a „Reform“ helyesli azt, mely a kötelező polgári házasság mellet szól, s annak átalános felbonthatósága mellett tör lándzsát. A „Hon“ szintén constatálja e gyűlés csekély befolyását, mert — úgymond — „hiányzik a szokás, a bátorság és a gyakorlati irány az intézményben és az érdekeltség a közönségben ép úgy mint a kormányban.. A „Hon” azt véli, hogy midőn a jogászgyűlés a kereskedő nejének a hitelezőkkel szemben biztosítéki előjogát megtagadta, s midőn váltófizetés helyének törvényeit mondta illetékesnek a végrehajtás feltételeire nézve, egészen correct választ adott; a többi határozatról azonban az a nézete, hogy jogászaink értik ugyan a kérdéseket, de vagy nem mernek vagy nem akarnak azokra oly határozott válaszokat adni, melyek kielégítsék a törvényhozási szükségeket és a reform igényeket. A harmadik lap , a „Magyar Politika,“ „a jogászgyűlés karzatáról“ czímű czikkben kicsúfolja az egész gyűlést. Különösen azt roszalja, hogy nem találkozott senki, aki Hoffmann elnök vádjait visszautasította volna. A székelytörténeti pályadíj-alapról XVI-ik közlemény.*) . Brassóból egy lelkes magyar polgár Kászony István ur 21 irtot küldött be, mint maga gyűjtését, valamint egy aranyat és 12 irtot, mint ugyan brassói polgár Koródi Mihály ur gyűjteményét. Ezen két derék férfi maga önként nyitott gyűjtőivel brassói vérrokonaink között, azt körül járatta; az iv indokai közt lelkesedve mondják el, hogy a székely mily büszke nevére, mily régóta tartja fegyverével szerzett s megtartott honföldét s története megírva még nincs, sőt maga a nemzet is mintha háttérbe lenne szorítva, vagy legalább eléggé nem méltatva. Itt az idő — úgy mondanak — hogy e nemzet története meghassék, hogy ő a tisztelt népek sorába lépjen. Az adakozók nevei következők : E 1 söv: Kászony István :1 frt, Réthi Lajosné 2 frt, Varga András 50 krt, Mátyás Albert 1 frt, Szele István 50 krt, Maurer Victor 1 frt, Horváth Pál 1 frt, Száva Gerő 50 krt, Vasady József 2 frt, György Ferencz 50 krt, Szőcs Dávid 50 krt, Gencsi András 60 krt, Biró János 50 krt, Ormosi Márton 1 frt, Józsa Ferencz 1 frt, Kovács Márton 60 krt, Pongrácz Ferencz 1 ftot, Vizi József 60 krt, Jákó Ferencz 1 frt, Jóseffi 1 ftot, Vargyasi Ferencz 50 krt, Kászony Ferencz 1 ftot. Második ív: Kóródi Mihály egy császári aranyat (értéke 5 frt 18 kr) Csató János 1 frt, Vadadi Ferencz ifj. 1 frt, Darvas György 1 frt, Bagakis János 20 krt, Bakk István 1 frtot, Incze Ferencz 1 frt, Vasilie Antonia 1 frt, Gáspár Sámuel 60 krt, Szabó Mózes 50 krt, Pap István 60 krt, Boga Mózes 50 krt, Matheovics Ferencz 50 krt, Albert Gábor 26 krt, Kozák József 20 krt, Józsa Ferenczné 30 krt, Józsa Gizella 10 krt, Józsa Eszter 10 krt N. N. 20 krt, Bálint András 25 krt, Sós Ferencz 20 krt, Ambrus Antal 30 krt, Gergely Elek 60 krt, Rajok Farkas főtanító 50 krt, Bíró Sándor tanuló 60 krt, Magyari András 20 krt, Biró Mihály 20 krt. Egy lelkes székely atyánkfia Nagy-Szebenből az ügy iránti mély érdeklődése tanusításául —amint maga írja — irodalmi honoráriumából ismét adatot, (először a Kis Károly úr ivén adott volt.) ír többek nevében a maros-vásárhelyi véleményről is, melyről úgy nyilatkoznak, hogy az biztos és közvetlen tudomásuk szerint nem Maros-Vásárhely közvéleménye kifejezése, sőt ott is nagy visszatetszést szült, hogy az haláldöfés akart lenni az eszme ellenében, hogy annak elfogadása szegénységi bizonyitvány lenne rólunk székelyekről és az ügy kijátszása, mit a székelység meg nem engedhet. ír még egyebeket is, de a miknek mellőzéséért engedőlmet kell kérnem. Szabó Sámuel kolozsvári ev. ref. föt a n o d a b e 1 i tanár ur 25 frt 13 krt o. é. adott át nekem, mint az ifjúság között gyűlt összeget, kijelentve, hogy a tanárok és köztanítók adományai ezután fognak beküldetni. Az egyes gyűjtések ime ezek: A kolozsvári ev. ref. főtanoda május 27-ki majálisára az osztálytanítók az iskolában lakó egyetemi hallgatók és felosztályokba járó ifjúság által (nevök nem volt kitéve) gyűjtött összeg feleslegéből 10 irtot, Gönczi Lajos osztálytanító, mint a III. elemi osztálytól, mint a székely pályadijjra gyűlt adakozási összeget beadott 1 frt 70 krt. t. nevek ezek: Rettegi Kálmán 10 krt, Szilágyi Géza 10 krt, Ajtai Gyula 10 krt, Wagner Jenő 10 krt Köpe Jenő 10 krt, Wagner Ferencz 20 krt, Nádas Károly 10 krt, Debreczeni Ákos 10 krt, Elek Gyula 10 krt, Biró Sándor 20 krt, Fischer Ákos 50 krt. A II-ik középosztálytól gyűlt összeg gyanánt Szilágyi Gyula osztályfőnök beadott 2 frt 25 krt. Adakozók ezek: Boér Zoltán 40 krt, Csiszér Ákos 25 krt, Róth Pál 25 krt, Kakucsi György 25 krt, Sárkány Lajos 20 krt, Kovásznár Géza 20 krt, Bonizs Árpád 15 krt, Deák Gábor 10 krt, Velics Dezső 10 krt, Dadai István 10 krt, Drágus Lajos 10 krt, Péchy Árpád 10 krt, Bakcsi Ferencz 5 krt. A IV. osztályban a székely történelmi pályadíjra fizettek: Nagy Ferencz 30 krt, Kónya Ferencz 20 krt, Köblös Lajos 20 krt, Mózsa Attila 20 krt. Kis Márton 20 krt, Csernátoni Gyula 20 krt, Kertész János 10 krt, Bőd Gyula 20 krt, Kiszely László 20 krt, Püspöki Zsiga 15 krt, Császár Ferencz 20 krt, Székely Sándor 15 krt, Varga Gyula 20 krt, Czetz Arthur 40 krt, Jakab Géza 60 krt, Kócsi Andor 20 krt, Kerekes Dániel 15 krt, Olcsvári Gábor 20 krt, Fejérvári Albert 15 krt, Tóth Kálmán 15 krt, Péchi Ákos 20 krt, Gelei Lajos 50 krt, Kabos István 20 krt, Székely Sándor ifj. 20 krt, Diószegi Géza 20 krt, Papp János 20 krt, Felszegi Sándor 30 krt, Molnár Gyula 20 krt, Zoltán Vincze 25 krt, Nagy Imre 20 krt, Kömöcsi József 20 krt, együtt 6 frt 10 krt. Az V. osztályosok gyűjtöttek 1 frt 85 krt, Szabó Gyula adott 40 krt, Szemerjai Gyula 10 krt, Hegedűs Béla 10 krt, Veres József 10 krt, Olasz Gyula 10 krt, Gilyén Albert 10 krt, Nagy Lajos 10 krt, Breuer Zsiga 10 krt, Roth Károly 10 krt, Incze Lajos 10 krt, Pataki Jenő 10 krt, Bágya Kálmán 10 krt, Csipkés Károly 10 krt, Bornemissza Károly 6 krt, Bartha Dezső 5 krt, Fodor Ferencz 5 krt, Szabó Sándor 5 krt, Veres József 5 krt. Az osztályoknak együtt a zenészek fizetése végett az érintett majálisra gyűjtött pénzéből a megmaradott részt 2 frt 43 krt, Geréb Márton pénztárnok beadta a pályadíj-alapra. Székely-K e res z t u r ró 1 Marosi Gergely gymnasium igazgató-tanár 20 frt 65 krt küldött be tőlem kapott gyűjtő-ívén, melyen azokon kívül, akiknek neveit XVI. közleményben nyilvánosságra hoztam, a következő adakozók voltak: Sándor János 1 frt, Gombos Sámuel 1 frt, Istvánfi József 1 frt, Lőrinczi Gergely fiatfalvi pap 1 frt, Kovács Mihály kis-solymosi pap 1 frt, Török Sámuel szent-mihályi pap 1 frt, Pétert Samu szent-ábrahámi pap 50 krt, Kövendi Károly asztalos 50 krt, Sófalvi Lajos 50 krt, Varga Zsigmond 2 frt, Péter József 50 krt, Tibáld József 20 krt, Talla Gyula 20 krt, Siménfalvi Gyula 20 krt, Végh Gyula 20 krt, Székely János 20 krt, Jakab Elek (Foly köv.) +) Az Erdély, Székely Hírlap, és Nemere tisztelt szerkesztőségeit kérem e közlemény átvételére. J. E. Bécsi nemzetközi kiállítás, Bécs, június 7-én. A várakozások, miket a kereskedelmi minisztérium , a főigazgatóság a bementi díjak alábbszállításához kötöttek, úgy látszik nem mennek teljesedésbe, mert a látogatók száma még most sem több 20-30.000-nél. Még a fejedelmi látogatások sem bírnak elegendő vonzóerővel az itteni közönségre, az idegenek még mind nem akarják untatni magukat. A taneszközök kiállítása f. hó 1-én nyittató neg. Az előleges kiállítással szemben úgy berendezése, mintha jókat nyert. A bécsi antropologia társulat gyűjeménye kiváló dicséretet érdemel. * 1 f 1 Kanna államh on illatA sznltférfik között