Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-06-11 / 132. szám

VII. évfolyam. 132. szám. Kolozsvárn­, szerda juniusil, 1873. POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételi* Eg­ész évre . • ■ ' _ 8 „ — . Félévre . • •••/'. 4 „ — . Egy negyedre . • • i „ 60 „ Egy hónapra * SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Teleki Domokos-ház. Tn ' HIRDETÉSI DIJAK Otsser han&bo­ott »or Ara 6 kr. Minden hirdető» után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél­­ kedvezmények^______________^ NYILTTÉR •áronként, vagy annak helye 9? kr. Reclamok: hirstaérbe Boronként 1 ft. KOLOZSVÁR, JUNIUS 10. 1873. A magyar állam-hivatalnokok mai helyzete. A kolozsvári lapok ápril.májusi számaiban husvét és pünköst közt több ízben találkozhatott a figyelmes olvasó hol egy, hol több távirdai hi­vatalnok nyilatkozatával. Előidézte ezt nehányuk­­nak a „Székely történeti pályadijá­ra tett adako­­zása s Déhány az adakozók ügyét magukévá tevő városi polgár közbeszólása. A vita főként a „Magyar polgáriban folyt le, vége felé átment a „Kelet“ hasábjaira is. El­vártuk, mig mind a két fél kibeszéli magát s a túl és innen felköltött szenvedélyek elcsillapulnak, hogy ezen véletlenül fölmerült eset alkalmából, ma­gasabb álláspontról higgadtabb tárgyalás alá ve­­gyük hivatalnokaink közül főleg azoknak helyze­tét, kik nem az 1867-iki alkotmányos fordulat után léptek a haza szolgálatába. Felhívom a közönség és a magas kormány ügyeimet, orvosoljuk kölcsönös közrehatással a lé­tező bajt. Szívesen kérem az illető hivatalnoki kart is: ne tekintsék e czikket támadásnak egyesek, néhá­­nyak, vagy talán egy egész klub ellen. Felszólalá­sunknak egyedüli rugója azon hazafias szándék : találjunk czélszerű módot, miként lehetne a hiva­talnoki karban több helyt tagadhatlanul uralkodó feszültséget, bizalmatlanságot elenyésztetni közös hazánk érdekében . .. — Nyilvános titok, hogy a régibb bureauk­­ban szolgált hivatalnokok egy része — tisztelet a kivételeknek ! — nem a legjobb szemmel nézi azon hivataltársait, kik a 67-iki változással lép­tek szolgálatba. Amazok szorosan összetartanak, egymást segítik, támogatják; az­­uj parvenükre a­hol lehet rásütik, hogy biz azok nem tudnak sem­mit ! ha ezek bajban vannak, némi titkos káröröm­mel hagyják vergődni, a­mennyiben rajtuk áll még jobban bemártják, stb. Egy szóval : bizonyos fe­szültség, bizalmatlanság, hogy ne mondjam ellen­ségeskedés van a két csoport közt, mely miatt na­gyon hajlandók egymással szemben a szúnyogból egyszerre elefántot csinálni,­­ elvégre akár­me­lyik félnek legyen igaza : közügyeink előmentének bizony nem válik hasznára ! Lássuk csak például kivonatban ezt a tá­virdai ügyet, mely avatatlanok, a dolgok rugói­val ismeretlenek”’ előtt ártatlan házi pörleke­désnek tetszhetik: minő csekélységből mivé fajult ? — Megindulván tél végén a székely törté­nelmi pályadíjra az adakozás : maga az indítvá­nyozó személyesen megkeresett különböző testüle­teket ; többek közt fellátogatott a távirdai osztály­hoz is egy gyűjtő ívvel, sőt egyik jobbhivatalno­­kot felkérte: szíveskedjék az ívet körül jártatni, hi a mivel akar járuljon a czélhoz, bárminő cse­kélységet köszönettel vesz. Az iv körüljárt és­­,es schreibt Niemand unter“ válasszal üresen visz­onyhatott. Megjegyzendő, hogy a hivatalban ekkor épen csak a szolgálatban levő távirda­ tisztek — az egész karnak körülbelől V, része volt jelen. A többiek közül, kivált a székely születésűek erről utólagosan értesülvén, elhatározták, hogy ők is tehetségükhöz képest járulnak valamivel a czélhoz, d­e más nemzetiségű társaikra gyakorlandó legki­­sebb kényszer nélkül. Aláírást indítottak maguk közt s ápril elején összegyüjtvén 20 tagtól 21 fo­rintot, egyikök elvitte az indítványozóhoz, ki az eredményt közölte a „Magyar Polgár“ ápril 11-iki számában s az adakozókat jó belátása és felfogá­­sa szerint mellékesen megdicsérte. Olvassák ezt a dicsérő nyilatkozatot az igaz­gatóságnál ! Más ember fia egyszerűen mosolygott volna egyet, s ha az ügy iránt rokonszenvet érez, Gebébe nyúl s ő is elküld néhány forintot a gyűj­tőhöz, mint most már jobban értesült. Nem így az igazgatóság, talán gondolák magukban : itt a jó­­lkalom ! koppintsunk körmére ezeknek az alá­rendelt hazafiaskodni akaróknak, kik a mi hírünk és engedel­münk nélkül zsebpénzükkel azt merték csi­­nálni a mit tetszik, mert hát kétség­­kivül szán­­dékos sértés és tüntetés az egész, oly czélból zen­gte, hogy „az eddig legjobb egyetértésben élt különböző nemzetiségű hivatalnokok közé az egyenetlenség és gyűlöltség magvai elhitessenek ! (lásd „M. P. máj. 25) Ekkor kezdették „Wernlein igazgató, Braiter állomásfőnök, és Greger titkár urak" azon hete­ken keresztül folytatott jegyzőkönyvi vallatást az adakozók ellen, melyért a „Magyar Polg.“ május 17-iki számában „több városi polgár“ méltatlan­kodva felszólalt. És mivel menti magát az igazgató a „Magy. Polgár“ május 21-iki számában, csupán azzal, hogy „a jegyzőkönyvet nem a minisztériumhoz va­ló felterjesztés végett vetette fel s a nyomozást csak magánmeggyőzödése szerzés végett tartotta.“ Ez magyarra fordítva körülbelöl ennyit tesz : „fel­terjesztettem volna biz én, ha lett volna mit, de így a nyomozásból csak az tűnt ki, hogy bakot lőttem.“ Avagy szabad-e nál­unk valamely hiva­tal­ főnöknek csupa magánszeszélyből alsóbb tiszt­viselő­ társai ellen nyomozást tartani?­­ A dolog tovább fűződik. A „M. Polgár” má­jus 25-iki számában 17 ifjú távirdatiszt nyilatko­zatot tesz közzé ama 20 adakozó ellen; csodál­­koznak : „miként juthatott ama legnagyobb hivatalos titokban felvett jegyzőkönyv­ei­re a „több városi polgár“ tudomására s azon szem­rehányást teszik társaiknak, hogy „a fennálló sza­bályok értelmében államhivatalnoknak nincs meg­engedve, felsőbb engedély nélkül, hivatal körén be­lül bárminemű gyűjtést eszközölni. Ezen az egész nyilatkozaton nagyon érzik, hogy „felsőbb meghagyásból“ született. Oly szelíd pressióval hordozták körül, hogy a 20 adakozó kö­zül is 6 önmaga ellen aláírta. Egyszerűen tagadom, hogy a magyar minisz­térium valaha olyan „fennálló szabályokat“ bo­csátott volna ki, milyenekre a 17 nyilakozó hivat­kozik. És ha ezen szabályok léteznének , avagy nem sokkal szigorúbb megrovást érdemel-e az ő­n gyűjtésük, mely társaikra oly meggondolatlan köny­­nyelműséggel a visszavonásnak vádját dobja? Hozzá tehetem még azt is, hogy szomorú, demo­­ralizáló eljárásnak tartom, midőn fensőbb hivatal­nok az alsóbbaktól bizalmi nyilatkozatot gyűjtet és követel. Már most megítélheti a közönség : minő ki­látása lehet kímélő bánásmódra és előléptetésre az ezen nyilatkozatot alá nem írt 14 adakozónak, kik bírtak elég erkölcsi erővel arra, hogy magu­kat egy egészen ártatlannak tartott eljárásért nyil­vánosan hibásoknak ne vallják,­­ ha­ előmenete­­lök mostani főnökeik ajánlatától függ , s minő kedve lehet a magyar ifjúságnak ily kilátások mellett államhivatalra s kitünően távirdai hivatalra ké­szülni­­ . . . így történt ez az uj magyar alkotmány he­tedik évében Kolozsvártt. Adataim hitelességéről kezeskedem. Látszik hát, hogy a bizalmatlanság tüze pa­rázs alatt lappang s csekély ok képes azt lángra szítani. Ily tapasztalatok után — úgy hiszem — ket­tős kötelességünk van. Egyik m­inket, született ma­gyarokat illet; meg kell vizsgálnunk higgadtan, el­fogulatlanul : adtunk és adunk e mi okot a köz­tünk honosult külföldieknek és idegen ajkú ha­zánkfiainak ily tartózkodó bizalmatlanságra? ha igen , meg kell ezen okokat szüntetnünk, eddigi hi­báinkat jóvá tennünk, mentős előbb. Ha pedig a hiba nem bennünk rejlik, kormányunk kötelessége őrködni a felett, hogy a magyar saját hazájábat idegenné ne váljék s a hivatalnok azért, mert egy­szersmind hazafi is, mellőzés, hogy ne mondjad üldözés tárgya ne legyen. Igyekeznünk kell minden áron, hogy az or­szág öszvesége hivatalnokaiban megbízhassák: a veszély elkövetkezhető napjaiban ez egyedüli me­nedékünk. Arra kell törekednünk, hogy hivatalnoki ka­runk egyöntetű legyen, különben az ország nagy költséggel tartja őket (s ha szüksége van rá­­juk, kell is tartania) és a közügyek nem haladhat­nak előre, mert intézői nem dolgoznak egymás ke­zére. Ily állapot előbb-utóbb az ország romlásá­hoz vezet ! Végül azon meggyőződésemet fejezem ki, hogy az általam fejtegetett ügy nem pártkérdés s felszólalásomat a különböző pártállású kolozsvári lapok is közlésre fogják méltatni. X - Y Belföld. A jogász­gyűlés határozatai felett há­rom lap mond véleményt. A „Reform“ azt emlí­­ti fel, hogy nálunk a jogász-gyűlés még ma nem vergődött fel nagyobb tekintélyre, a­minek okát e lap a tárgyalások pongyola modora a kérdések nem szerencsés megválasztása és a résztvevők nem egyforma értelmiségében keresi. A létesült határozatok közül a „Reform“ helyesli azt, mely a kötelező polgári házasság mellet szól, s annak átalános felbonthatósága mellett tör lándzsát. A „Hon“ szintén constatálja e gyűlés csekély befolyá­sát, mert — úgymond — „hiányzik a szokás, a bátorság és a gyakorlati irány az intézményben és az érdekeltség a közönségben ép úgy mint a kor­mányban.. A „Hon” azt véli, hogy midőn a jo­­gászgyűlés a kereskedő nejének a hitelezőkkel szemben biztosítéki előjogát megtagadta, s midőn váltófizetés helyének törvényeit mondta illetékes­nek a végrehajtás feltételeire nézve, egészen cor­­rect választ adott; a többi határozatról azonban az a nézete, hogy jogászaink értik ugyan a kér­déseket, de vagy nem mernek vagy nem akarnak azokra oly határozott válaszokat adni, melyek kielégítsék a törvényhozási szükségeket és a re­form igényeket. A harmadik lap , a „Magyar Po­litika,“ „a jogászgyűlés karzatáról“ czímű czikkben kicsúfolja az egész gyűlést. Különösen azt roszal­­ja, hogy nem találkozott senki, a­ki Hoffmann el­nök vádjait visszautasította volna. A székelytörténeti pályadíj-alapról XVI-ik közlemény.*) . Brassóból egy lelkes magyar polgár Ká­­szony István ur 21 irtot küldött be, mint maga gyűjtését, valamint egy aranyat és 12 irtot, mint ugyan brassói polgár Koródi Mihály ur gyűjtemé­nyét. Ezen két derék férfi maga önként nyitott gyűjtőivel brassói vérrokonaink között, azt körül járatta; az iv indokai közt lelkesedve mondják el, hogy a székely mily büszke nevére, mily rég­óta tartja fegyverével szerzett s megtartott hon­földét s története megírva még nincs, sőt maga a nemzet is mintha háttérbe lenne szorítva, vagy legalább eléggé nem méltatva. Itt az idő — úgy mondanak — hogy e nemzet története megh­as­­sék, hogy ő a tisztelt népek sorába lépjen. Az adakozók nevei következők : E 1 s­ö­­­v: Kászony István :1 frt, Réthi Lajosné 2 frt, Varga András 50 krt, Mátyás Albert 1 frt, Szele István 50 krt, Maurer Victor 1 frt, Horváth Pál 1 frt, Száva Gerő 50 krt, Vasady József 2 frt, György Ferencz 50 krt, Szőcs Dávid 50 krt, Gencsi András 60 krt, Biró János 50 krt, Ormosi Márton 1 frt, Józsa Ferencz 1 frt, Kovács Márton 60 krt, Pongrácz Ferencz 1 ftot, Vizi József 60 krt, Jákó Ferencz 1 frt, Jóseffi 1 ftot, Vargyasi Ferencz 50 krt, Kászony Ferencz 1 ftot.­­ Második í­v: Kóródi Mihály egy császári aranyat (értéke 5 frt 18 kr) Csató János 1 frt, Vadadi Ferencz ifj. 1 frt, Darvas György 1 frt, Bagakis János 20 krt, Bakk István 1 frtot, Incze Ferencz 1 frt, Vasilie Antonia 1 frt, Gáspár Sámuel 60 krt, Szabó Mózes 50 krt, Pap István 60 krt, Boga Mózes 50 krt, Matheovics Ferencz 50 krt, Albert Gábor 26 krt, Kozák József 20 krt, Józsa Fe­­renczné 30 krt, Józsa Gizella 10 krt, Józsa Esz­ter 10 krt N. N. 20 krt, Bálint András 25 krt, Sós Ferencz 20 krt, Ambrus Antal 30 krt, Ger­gely Elek 60 krt, Rajok Farkas főtanító 50 krt, Bíró Sándor tanuló 60 krt, Magyari András 20 krt, Biró Mihály 20 krt. Egy lelkes székely atyánkfia N­a­g­y-S­z­e­­b­e­n­b­ő­l az ügy iránti mély érdeklődése tanusí­­tásául —a­mint maga írja — irodalmi honoráriumá­ból ismét ad­­­atot, (először a Kis Károly úr ivén adott volt.) ír többek nevében a maros-vá­sárhelyi véleményről is, melyről úgy nyilatkoznak, hogy az biztos és közvetlen tudomásuk szerint nem Maros-Vásárhely közvéleménye kifejezése, sőt ott is nagy visszatetszést szült, hogy az halál­döfés akart lenni az eszme ellenében, hogy annak elfogadása szegénységi bizonyitvány lenne rólunk székelyekről és az ügy kijátszása, mit a székely­­ség meg nem engedhet. ír még egyebeket is, de a miknek mellőzéséért engedőlmet kell kérnem. Szabó Sámuel kolozsvári ev. ref. fö­­t a n o d a b e 1 i tanár ur 25 frt 13 krt o. é. adott át nekem, mint az ifjúság között gyűlt összeget, kijelentve, hogy a tanárok és köztanítók adomá­nyai ezután fognak beküldetni. Az egyes gyűjté­sek ime ezek: A kolozsvári ev. ref. főtanoda má­jus 27-ki majálisára az osztály­tanítók az iskolá­ban lakó egyetemi hallgatók és felosztályokba járó ifjúság által (nevök nem volt kitéve) gyűjtött összeg feleslegéből 10 irtot, Gönczi Lajos osztály­tanító, mint a III. elemi osztálytól, mint a székely pályadijjra gyűlt adakozási összeget be­adott 1 frt 70 krt. t. nevek ezek: Rettegi Kál­mán 10 krt, Szilágyi Géza 10 krt, Ajtai Gyula 10 krt, Wagner Jenő 10 krt Köpe Jenő 10 krt, Wagner Ferencz 20 krt, Nádas Károly 10 krt, Debreczeni Ákos 10 krt, Elek Gyula 10 krt, Biró Sándor 20 krt, Fischer Ákos 50 krt.­­ A II-ik középosztálytól gyűlt összeg gya­nánt Szilágyi Gyula osztályfőnök beadott 2 frt 25 krt. Adakozók ezek: Boér Zoltán 40 krt, Csiszér Ákos 25 krt, Róth Pál 25 krt, Kakucsi György 25 krt, Sárkány Lajos 20 krt, Kovásznár Géza 20 krt, Bonizs Árpád 15 krt, Deák Gábor 10 krt, Velics Dezső 10 krt, Dadai István 10 krt, Drágus Lajos 10 krt, Péchy Árpád 10 krt, Bakcsi Ferencz 5 krt. A IV. osztályban a székely történelmi pályadíjra fizettek: Nagy Fe­rencz 30 krt, Kónya Ferencz 20 krt, Köblös La­jos 20 krt, Mózsa Attila 20 krt.­­ Kis Márton 20 krt, Csernátoni Gyula 20 krt, Kertész János 10 krt, Bőd Gyula 20 krt, Kiszely László 20 krt, Püspöki Zsiga 15 krt, Császár Ferencz 20 krt, Székely Sándor 15 krt, Varga Gyula 20 krt, Czetz Arthur 40 krt, Jakab Géza 60 krt, Kócsi Andor 20 krt, Kerekes Dániel 15 krt, Olcsvári Gábor 20 krt, Fejérvári Albert 15 krt, Tóth Kál­mán 15 krt, Péchi Ákos 20 krt, Gelei Lajos 50 krt, Kabos István 20 krt, Székely Sándor ifj. 20 krt, Diószegi Géza 20 krt, Papp János 20 krt, Felszegi Sándor 30 krt, Molnár Gyula 20 krt, Zoltán Vincze 25 krt, Nagy Imre 20 krt, Kö­­möcsi József 20 krt, együtt 6 frt 10 krt. Az V. osztályosok gyűjtöttek 1 frt 85 krt, Szabó Gyula adott 40 krt, Szemerjai Gyula 10 krt, He­gedűs Béla 10 krt, Veres József 10 krt, Olasz Gyula 10 krt, Gilyén Albert 10 krt, Nagy Lajos 10 krt, Breuer Zsiga 10 krt, Roth Károly 10 krt, Inc­ze Lajos 10 krt, Pataki Jenő 10 krt, Bágya Kálmán 10 krt, Csipkés Károly 10 krt, Bornemissza Károly 6 krt, Bartha Dezső 5 krt, Fodor Ferencz 5 krt, Szabó Sándor 5 krt, Veres József 5 krt. Az osztályoknak együtt a zenészek fizetése végett az érintett majálisra gyűjtött pén­zéből a megmaradott részt 2 frt 43 krt, Geréb Márton pénztárnok beadta a pályadíj-alapra. Székel­y-K e r­e­s z t u r r­ó 1 Marosi Ger­gely gymnasium­ igazgató-tanár 20 frt 65 krt küldött be tőlem kapott gyűjtő-ívén, melyen azo­kon kívül, a­kiknek neveit XVI. közleményben nyilvánosságra hoztam, a következő adakozók voltak: Sándor János 1 frt, Gombos Sámuel 1 frt, Istvánfi József 1 frt, Lőrin­czi Gergely fiat­falvi pap 1 frt, Kovács Mihály kis-solymosi pap 1 frt, Török Sámuel szent-mihályi pap 1 frt, Pé­tert­ Samu szent-ábrahámi pap 50 krt, Kövendi Károly asztalos 50 krt, Sófalvi Lajos 50 krt, Varga Zsigmond 2 frt, Péter József 50 krt, Ti­­báld József 20 krt, Talla Gyula 20 krt, Simén­­falvi Gyula 20 krt, Végh Gyula 20 krt, Székely János 20 krt, Jakab Elek­ (Foly köv.) +) Az Erdély, Székely Hírlap, és Nemere tisztelt szerkesztőségeit kérem e köz­lemény átvételére. J. E. Bécsi nemzetközi kiállítás, Bécs, június 7-én. A várakozások, miket a kereskedelmi minisz­térium , a főigazgatóság a bementi díjak alább­­szállításához kötöttek, úgy látszik nem mennek tel­jesedésbe, mert a látogatók száma még most sem több 20-30.000-nél. Még a fejedelmi látogatások sem bírnak elegendő vonzó­erővel az itteni kö­zönségre, az idegenek még mind nem akarják untatni magukat. A taneszközök kiállítása f. hó 1-én nyittató neg. Az előleges kiállítással szemben úgy berende­zése, mint­h­a jókat nyert. A bécsi antropologia­ társulat gyűj­eménye kiváló dicséretet érdemel. * 1 f 1 Kan­na államh on illatA sznltférfik között

Next