Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-04-22 / 90. szám

A legnagyobb veszélyben forgott a­z eg­ész. város­­a nem is számítva az egyest kárait, ve­szélyeztetve voltak az összes bírósági iratok, ez az által­a felek kiszámíthatlan javai, a telekköny­vi munkálatok és a börtönök. Az éppen itten működő sorozó bizottmány tagjainak révleg: Bartels alezredes, Sándor hon­­védörnagy, Madár főjegyző, és Hazai honvédőrnagy uraknak sokat köszönhetünk. A városban a tűzesetek nem tartoznak ám a ritkaságok közé ! Alig egy év alatt ez már a nyolczadik eset, melyek közül 3 akkora dimensiót öltött, hogy városunk egyharmadát jóformán tönkre tette. De azért a helytelen, tűzvészes építkezés szabadon folyik — és a kinek eszébe jut, külön­ben is sűrűn beépített udvarára CO—70 öl tűzi­fát bátran lelkalmazhat — ezt maga az elöljáró­ság elnézi, hogy az épületek, nevezetesen a köz­ségháza és a törvényszéki épület legközelebbi szomszédságában egész hazal szénák halmoztassa­­nak föl. Hasonló vétkes mulasztásoknak lehet aztán a végtelen nyomort köszönni. A rémület általános — szóval oda jutottunk, hogy okunk van rá kevesebb autonómiát, de an­­nál szigorúbb kormányzást és különösen rendőri ügyekben vasszigort követelni,­­ nevezetesen oly községekben, hol az illető elöljárók magukkal jó­­tehetetlenek, vagy a hol rosz akarat és lépten-nyo­­mor vétkes mulasztásokkal találkozunk. A tűz eredetéről különféle versiók szárnyal­nak! Mindannyinál azonban a szándékos gyújtás gyanúja igen közel áll, de azért már csak a tettes megfélemlítése pontjából is szigorú rendőri vizs­gálat tartása a kegyes óhajok sorába tar­tozik. Beszélik azt is, hogy a tűz onnan eredeti, hogy egy e hó 13-án leégett csűr teljes kioltása elhanyagoltatott volna — és hogy az utóbbi gyű­lés, mint szomszédjába eső — onnan kapott volna szikrát ! Jellemző az is, hogy a községi képviselet már ezelőtt évekkel megszavazott 3000 frtot oltó eszközökre — de azért e napig nem történt az irányban semmi — s ma is egy antidiluvian co­lossassal állunk elő, a­melyet még az ab­­solutismus diktált ránk, és a­melyet itt vizipus­­kának csúfolják. Vajyon kit ér e tekintetben a vétkes mu­lasztás ? Községi avagy bármely más tisztviselő úgy tudjuk, hogy minden mulasztásáért egész vagyo­nával felelős! E körülményeket ajánljuk a Hivatalt,közi­­gazgatási központ k­érelmébe, ás ha vétkes mu­lasztás nyomai mutatkoznak , át kell az illető­ket megfenyítés végett minden kímélet nélkül il­letékes helyre szolgáltatni. Mondják azt is, hogy a műveltség nagyon is primitív fokán álló községbíró mellett holmi lát­hatatlan kezek intézik a község ügyeit — és en­nek folytán a képviselet határozataiból csak az foganatosíttatik, mi az illetőknek ingére van­­ • innen jön az, hogy a képviseleti határozatoknak egész sora éveken át foganatosításra vár — egye­bek között példa erre az álló eszközök beszerzé­se körüli indokolatlan mulasztás, — beszéllik, hogy az elöljáróság egy része, részint nyíltan, ré­szint titokban, a községi javak haszonbérlői, — nincs tehát egy hivatal, a­mely eljárásaikat fel­ügyelje és ellenőrizze? És mind­ez történik egy 7000 lélekből álló, 20—25 ezer forint évi jövedelemmel bíró község­ben — a 19-ik század végén! Távol állunk minden gyanúsítástól — de van­magát vitetni lova által, míg Strux nagyon ke­veset beszélve, majd lóháton ment, majd pedig a szekérbe ült, a talaj minőségéhez képest, Palan­­der pedig, egy csak képzelhető rész lovas, több­nyire gyalogolt, vagy legfeljebb a szekérbe vo­nult, hogy egészen háborútlanul élvezhesse fel­sőbb mennyiségtani abstractióit. Emery és Zorn, noha éji szállásul kü­lön szekeret használtak , de a napot együtt tölték. Naponként szorosabb barátság fejlő­dött köztük, melyet az utazás esélyei még jobban megerősíthettek. Együtt lovagolva, né­ha mértföldekre előre mentek, a beláthatlan rónaságon; ilyenkor teljes szabadságban be­széltek mindenről, csak tudományról nem, a számokat, rejtvényeket és észleleteket egészen­ elfelejték.­­Ilyenkor nem voltak többé csilla­gászok, az égbolt testeinek kutatói, hanem két vi­dám iskolakerülő, kik erdőn mezőn nyargalva élvezik a szabad és illatos léget. Főnökeik­kel e tekintetben tökéletes ellentétek, kiknek zárkózottságuk inkább megszokott, mint ter­mészetszerű volt. Beszélgetéseik közben gyak-Emerv tL*b?édtárgya éPPen főnökeik, kiket barátja-Ez igy van édes William ,, bbJnZ^ErMk,migr^^, «tón Tettem énere, . Kereaeeétleneésemxe be nak oly dolgok, a melyek*' nyilvánosságra hoza­tjai^st f­a\nnHHt­D polgári kötelességünknek tartjuk, mert helyzetünk javulását csak is ez uton remél­hetjük. Ugyan azért, midőn ezekre a m«"«* kormány és a hivatott közigazgatási közegek figy* lusét­e hívjuk — egyszersmind gyors és szigorú intézke­déseket kérünk, mert különben végpusztulásnak nézünk elébe ! Én pedig a tisztelt szerkesztő úr engedel­­­méből fenntartom magamnak a tett intézkedések­ről a nagy közönséget értesíteni — és adandó alkalommal a nyilvánosság terén ama láthatatlan kezekre is rákoppintani. *) Végül ismerve a tisztelt, szerkesztő úr ha­zafias készségét — kérem, miszerint a leírhatat­lan nyomor enyhítése végett könyöradormány gyűj­tést rendezni méltóztassék, — a viszontlátásig Alszegi kell vallanom, hogy a két főnök egymás iránt féltékeny, mert noha látszólag Everest ezre­des vezérlete alatt áll expeditionk, de azért Strux semmivel sem kevesebb mint 6. Az orosz kormány állását pontosan és világosan megjelölte, ők tehát uralkodásra vágyók. Ezen felül, ismétlem önnek, hogy ezen felül, van még bennök egy jó adag féltékenység a tu­­dósságra, a­mely legroszszabb mindenik között. — Pedig legkevésbbé sincs ebben iga­zuk, viszonz, Emery, mert minden a felfede­zések körül forogván : mindenki hasznot húz­hat a mások fáradságaiból. Egyébiránt ha önnek megjegyzései helyesek, mit kétségbe nem vonok, az nagyon sajnos körülmény vol­na műveletünkre nézve, mely csak is feltét­len egyetértés mellett sikerülhet. — Kétség kívül, felele­tem­, s félek, hogy ez egyetértés nem létezik. Képzelje ön a zűrzavart, ha műveleteinknek minden rész­lete : az alaptér megválasztása, a számítási mód, az állomási pontok, a számok helyesí­­tése, mind megannyi vita tárgya­ lesz. Vagy nagyon csalódom, vagy igen jól látom előre, mennyi per­patvar záraadand majd kettős jegy­zeteink helyeslésénél, a midőn csak egy négy­százezredrész öl­becsléséről lesz a szó. (1/200­6 allim.) (Folyt. köv.) Levelezés. Fogaras, 1874. ápril 20 án. A municipalis törvényben előirt rendes fél­évi bizottmányi közgyűlés itt tegnapelőtt és teg­nap folyt le. A­ki múlt évi áprilisi gyűléseken és a jelenlegin jelen volt, meggyőződhetett, mennyire változtak a viszonyok. Ugyan­azon férfiakból álló mai gyűlés, mely a múlt évi áprilisi gyűléseken hazánk törvény­hozó testülete fölébe akart emelkedni és mindent a mi magyar alkotmányos jelleggel birt, kitörülni, ma az ujjonan kinevezett magyar kormánynak a legnagyobb odaadással bizodalmat szavaz. — Ma a bizottmányi gyűlés félretéve holmi ábrándokat hazánk alkotmánya álláspontjára helyezkedve a tárgysorozatot a törvénynek szoros szem előtti tar­tásával higgadtan letárgyalta. Lélekemelő volt azon jelenet, hogy, midőn a főkapitány ő méltósága az üresedésben lévő szol­­gabirói és aljegyzői állomásra kijelölt egyének ne­veit felolvasta, az aljegyzői állomásra egy rornán bizottmányi tag ajánlatára Herszényi Imre magyar fiú, a szolgabirói állomásra pedig egy magyar bi­zottmányi tag ajánlatára Boieriu György román fiú egyhangúlag kikiáltaték. — Jele az annak, hogy itt a román és magyar közötti feszült viszony megszűnt és helyébe testvéries rokonszenv helyez­kedett. — Bár tartós lenne ! Az erdészi állomásra Eckhard Rudolf, Gróf Teleki Sándor erdésze, marienbrunni académikus lett egyhangúlag megválasztva. Boér Kálmán főkapitány tappintatos eljárá­sával újból megmutatta, hogy hivatásának meg tud felelni.__________________ Különben megjegyzem, hogy Boér Kálmán főkapitány ma itt már közszeretetben álló egyéni­ség nemzetiség különbség nélkül minden népnél és méltán megérdemli, hogy neki e sorokban is egy éljent mondjunk. — Éljen ! Kossy Sándor, változtatta, s ki Caraffával Erdély szabadsága és függetlensége sírásójaként jelenik m­eg. Egy Er­délybe szegényen jött szerencsehajhász volt ez, ki Apafi gyámoltalanságát, gyakori mámorait, mes­terkélten élesztett mérgezéstől térelmeit felhasz­natva, roppant vagyonra tett szert. Jaj volt annak, kinek szép kastélya a hatalmas ur hírvágyát fel­­költötte, mert annak menekülnie vagy börtönbe kellett nenyvednie, sőt el is vérzenie. Gserey Mi­hály mem­o­rájában meg van írva, hogy a fel Ma­roa völgyén dl­szló szép kastélyok terjedelmes bir­tokaikkal a kutyamérgezés cselfogásával miként mentek át a börtönben elhalt özvegy kezéről ama nagy ur birtokába, s hogy miként kellett Budai­nak elmenekülnie, mert a nagy ur rá találta vetni szemeit ennek alsó-rákosi kastélyára. Később az Erdély kincseit kizsákmányló Caraffa, gondosko­dott arról is, hogy a nagy ur asztala — fejedel­mi ezüst készlettel diszeskedjék, minderre tanu­­lagos felvilágosítást nyerhetünk gr. Bethlen Mik­lós“ önélet leírásából.“ Természetes, hogy egy ily ember a haza és mások romlásán felgazdagodott, aristokratikus ne­vet , nagy örökséget kellett utódaira hagynia. Az aristocrat­ának természete, hogy a múlt­ban él, őseire, kiválóan az alapító ősökre tekint, a családi traditiókat átszállítja nemzedékről nem­zedékre. Ez alapon lélektanilag igazolva van az, a­ki­­ a m.-vásárhelyi Teleky könyvtárral történt, de gyakran a lélektani indokoltság izmos morá­lis vád ! Azon kettő a czikkben, melyet a frenberki gr. Teleky Sámuel a „Magyar Polgár“ jelen évi 83 és 84-ik számában ellenem irt, vagy inkább ira­tot*,, azt igyekezik bebizonyítani, hogy a m.-vá­sárhelyi Teleky-könyvtár­ba a gyarapítására ren­delt százezreket érő javak nem a nemzet, hanem az ő és családja magántulajdonát képezik. Méltóságos gróf úr , nem kétlem, hogy Lon­donba járva, meglátogatta a South Kennington mú­zeum Vernon gallery néven ismert osztá­lyát, melyet Sir Robert Vernon, és oly formán alapított, miként gr. Teleky Sámuel korlátnak a m.-vásárhelyi közkönyvtárt. Ugyanis ő szenvedé­lyes képgyűjtő a e mellett nagyon gazdag lévén, megszerezte a hírhedt angol festők csaknem összes műremekeit, nagyszerű palotát építve oda behelyezte nagybecsű képgyűjteményét, maga is ott lakott szenvedélyesen szeretett képei közt. S most is az angolok büszkén mutatják nevezett mú­zeumban levő lakosztályát, megtartott bútorzatá­val, miként mi magyarok is büszkén a szent me­­gilletődéssel mutathatnék gr. Teleky korlátnoknak a könyvtárral szomszédos lakhelyiségét , mert Ver­non palotáját 4k képtárát utódai felügyelete alatt nemzetének hagyományozta, miként tette azt gr. Teleky Sámuel korlátnok m­­vásárhelyi könyvtá­rával. A külömbség csak az, hogy Vernon végren­deletét teljesiték utódai, mert ha Angolhonban valaki elő merne állani, s azt követelné, hogy a Vernon gallery nem nemzeti hanem magán­tulaj­don, egész Anglia közvéleménye ellene lázadna, s nem lenne a sziget­országban maradása. Nál­unk másként áll a teljesen analóg eset­ben a kérdés, mert a midőn önt gr­­ur a végren­delet megszegéséért felelősségre vonják, találkoz­nak szolgalelkű cseléd-irók, kik a nemzet megta­gadásával a nyilvánosság előtt is védői­merik az ön tart­atlan álláspontját Azonban itt nállunk is találkoztak előttem, s találkozni fognak utá­nam is olyanok, kik szembeszállva nagy úri mérgével a nemzet elidegenithetlen jogait védelmezői me­részkednek. Hisz 20 év óta röpiratok, nagyobb történeti művek, s legalább 50 hírlapi czikk foglalkozott ez ügygyel, mind rosszalva a Teleky könyvtárral szemben követett eljárását s melyeknek szigorú megrovásai mellett az en interpellations angyal­­szelidnek mondható Ha méltóságod magas figyel­mét e czikkek el­kerülték volna, bátor vagyok azokat itt megjelölni. Czikk jelent meg a „Ma­gyar Sajtó“ 1857 évf. 105—106. sz. a „Székely Néplap“ 1867 évf 46, 47, 48, 49 sz. a „Magyar Polgár“ 1873. 247 sz- az „Ellenőr“ 1875, 220, 221 sz. a „Pesti Napló és Reformba“ a „Hon“ 1873 évi 221, 231 és 271 sz. a „Budapesti Köz­löny“ 1874 évi 49, 60 és 51 sz. E czikkek egy­­től-egyig elitélték önt gr. ur. Ennek bizonyításéra szolgálok egyik lapból pár rövid idézettel, a leg­szelídebbek közül. A „Hon“ 1837, 221 -ik számában a szerkesz­tői bevezetésében ez áll „a Teleky féle könyvtár határozott rendeltetését nemzeti vagyonai mi is ismerj­ü­k, s a most élő Teleky Sámuel törvényte­len, végrendelet sértő eljárásáról mér a természettudósok m.vásár­helyi gyűlésén i­rányadó körökben mindenki a legnagyobb indignatió­­val beszélt“ ismét „ez úgy tartozik harmadsorban m­agára a közoktatási mi­niszterre, kinek nem szabad megen­gednie, hogy ily nagybecsű nemze­ti vagyon az ország közművelődési czéljaitól e­­­r a b­o­kt­as­s­ék.“ Alább magáb­an e czikkben sárenberki Tele­ky Sámuelre vonatkozólag mondatik: „Avagy nem egész a nevetségig szánandó, nyomorult az­ az én dolga uram. Mi­dőn a Teleky könyvtárt ezek után is e­l a­k­arja venni» nemzettöl ci­­gány vagyont akar belőle faragt,.4. De felhívom figyelmét a nemes gróf urnak Hon ugyan ez évi 231-ki számában levő „a m­a­ros­vásárhelyi Teleky kön­y­v 1á Ügyállásához” ezuen czikkre, mely egyik elsőrangú történészsze és« jogtudóssá­ból ered, s ki a kúriaiunk végrendeletéből VeU idézetek alapján, kétségtelenül kimutatván, hog a Teleky könyvtár határozottan nemzeti vágyj igy végzi czikkét. „Azt hiszem, ily világos tél­kedései a végrendeletnek senkit kétségben nek is hagynak az iránt, hogy itt a sajtónak felszóllatni joga van sőt kötelessége. Hogy a ma­ros-vásári lyi gr. Teleki könyvtár közczélra van nagynevű alapitója által alkotva, hogy a fennkölt lelkű úr hazája és nemzete műveltségét s tudományokban való elöhaladását kívánta azzal elérni,­­ az két­­séget nem szenved. Ha a fidei coramisum mosta­ni gondnoka, a dicső alapitó által kitűzött czélt a végrendelet és ezeket szabályozó törvény megete­gésével mellőzi, ha az év. ref. consistorium tele kötelezettségeit nem teljesített s a maros-vásár­­helyi két ház, külsők és egyébb ingatlanok sok ezerekre menő fölösleg jövedelmes rendeltetésig­től elvonatra, nem a magyar irodalmat és a Te­leki könyvtárt gazdagítják, ez olyan visszaélés,­­ mit közönynyel nézni nem szabad, s a­minek orvoslására a kormány a sajtó egyhangú felszólla­lásából bízvást alkalmat vehet, s míg méltóságod a 20 évi támadásra mindeddig halgatott és ne­vetett, most engem választ bűnbakkal, a rajtam önti ki haragjának bősz dühét. De én ennek di­­ézára is nagyon szerencsésnek érzem magamat, mert Interpellatiómnak — melyért annyi nemi­­tem iránti szeretettből büszkén hordozott megro­hanásnak vagyok kitéve, — már is egy igen nagy eredménye van: az hogy ...t halgatag gróf úr valahára nyilatkozatra bírhattam, mi az összes magyar sajtó 20 évi követelésének és támadásá­nak mind­eddig nem sikerült. Most már ,tudómu­l tudja a nemzet is, hogy ön nem feledékenységbe­ mellőzte a végrendelet teljesítését, hanem azt ha­tározottan megtagadja, s a Teleki könyvtárt és ahoz rendelt javakat tisztán magán­vagyonának te­kinti. (Vége köv.) Felelet gr. Teleky Sámuelnek. **) A ki Erdély történelme lapjait forgatta, az ismeri azon tragicailag végzetes embert, ki a függet­len fejedelemség fény­korát a zsarnokság éjjelévé *) Tudósításait köszönettel veszem mindig. . Szerk. **) A czikket a következő sorok kíséretében vettük. .Lengyelfalva 1874 apr. 18 Tisztelt ba­rátom ! Miután lapod felvette a gr. Teleky durva támadását, hiszem, hogy tőllem sem fogod megta­gadni a tért,­­ közleni fogod azonnal, teljtartal­­mulag. Pár napig beteg voltam s e miatt késett feleletem. Ezer áldást kivin barátid Orbán Balázs.“ Külföldi vegyes fairek. — Három nővér vőlegénye. A dresdai chronique scandaleuse hőse jelenleg bizonyos Glei­chen gróf. A gróf urnak viszonya van három nő­vérrel, kik szolgálatában állanak s most mind a háromnak okai vannak, hogy a gróffal nőül vé­tessék magukat. Gleichen úr azonban még nem tért át az izlámra, tehát követve a közmondást, hogy­ mindenben legjobb a középút, a középső nővért választotta feleségének, a másik kettőt pedig polgá­ri házasság útján jobb és balkézre akarja elvenni . Ha az uralkodónak mondja — szabad az effé­le, mert De lenne szabad nekem is. — Tegnap említettük, hogy a naumari törvényszék előtt egy végrendelethamisítási per foly, melyben hat millió frank forog szóban. A tör­vényszék az ápr. 18-ai végtárgyaláson Naumartot a végrendelet hamisításban bűnösnek találta és tíz évi börtönre ítélte. — Livingstone holtteste múlt szerdán ér­kezett a „Malva“ gőzösen Southamptonba, hat ün­nepély­es fogadtatásban részesíték. A nagy utaló­nak több nagyobb városban emlékszobrot szándé­koznak állítani. Bécsi hírek. — Jacobini az új pápai nvutius nem csak maga jött Bécsbe, mint állítják, hanem ma­gával hozta az új konkordátum tervét is, melyet a pápa Ausztriával akar kötni. Ha igaz e hír, arról biztosak lehetünk, hogy nem a maga fejé­től küldte azt a pápa, de nem is csupán az osz­trák püspökök indítására, hanem egyedül csak olyan előleges tudakozódások vagy tárgyalások után, melyek kétségtelenné tették a római curia előtt, hogy az új concordatum nem fog egyszerű­en elvettetni Bécsben, sőt hajlandósággal fog ott találkozni elfogadtatására. Meglehet, hogy az új konkordátum nem lesz oly vaskalapos mint • -gi, hanem nié®­­»«anitáhh, azaz szinleg engedő­­leg sokat — de kapja csak egyszerre körme közé Ausztriát ! Azt is írják Jacobinról, hogy egész békülékenységet hozott magával, a curia belenyug­szik az új osztrák vallásügyi törvényekbe — 664** továbbra akarja biztosítani az egyházat újabb jogvesztések ellen. E végre a (valószínűleg *peD nagy jezsuita) Jacobini az udvar egy (buzgóbb) részét és a többi befolyásos nagy urakat akarja körülhálózni, hogy aztán tervét kivihesse. Min­denesetre veszedelem fenyegeti a szabadelvűség­*t Ausztriában, és a jezsuiták kiűzéséről szóló ja­­vaslat törvénynyé tételéről aligha­nem hegedült szent Dávid. Jacobiniról különben furcsán irtak Rómából az új Pressének. Mikor bucsuaudien­ién volt a pápánál, ez azt mondta neki: „Maga úgy per sundtum bundám lett nuntiussá, azon ró­mai herczegnő befolyására, a ki magát protegálja­­Maga miatt nekem nagyon meggyűlt a bajon* Bécscsel — hanem már most vigyázzon, hogy­­ végezze dolgát s erősen tartsa magát, ne mon­ják, hogy a pápaság már meghunyászkodik.* — A nemzetközi kiállítás gépcsarna

Next