Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-05-16 / 110. szám

Vili. évfolyam. 110 diktáor. Kolozsvárit, 1874. szombat, május 16. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egé«*ém ............................M! “ Félévre...........................................i*T Egy M«J«dre •••••• . » Egy hónapra .........................1 ”60 ín ftS ▲ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: lyceuminyomdában Kiadóhivatali lyczeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. ’2n ^ HIRDETÉSI didaktuOr hanabozott sor ára 6 kr. Minden hirdetőantin 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél . kedtelmények. NYILTTERverőnként, vagy annak helye 38 kr. Reclamok: hírfa*érbatoronként 1 frt 4_______________________________________? KOLOZSVÁRJ MÁJUS 15. Fővárosi levelek. CCCCXXII. Budapest, május 12. 1874. Kedves barátom ! A magyar püspöki kar e napokban gyűlést tartott s tanácskozásai tárgyává a középtanodai törvényjavaslatot tévén, tanácskozásai eredményét, hogy agitatiójának annál nagyobb hatása lehessen, közzé is tette. A püspöki kar mind az eredeti miniszteri javaslatot, mind pedig a tanügyi bizottság szövegezését horrendum dictu veszélyesnek nyilvánította a hazára nézve. Ez a roppant veszély pedig szerinte abban rejlik, hogy a középtanodai javaslat az erkölcs-szellemi képzést nem vette fel a középtanodai javaslat programmjába, de legfőképen, hogy a felekezeti jogokat nem eléggé respectálja. Hát nézzünk szemébe ezen iszonyú hazaárulási vádnak és bűnnek, mely e főtisztelendőségeiket oly nagy felhevülésbe hozta, mintha legalább is az egyedül idvezítő római katholikus anyaszentegyház érdekeinek megtámadásáról lenne szó. Előre kell bocsátanom, hogy aki ezen. javaslatokat a józan értelem szemüvegén át olvassa el, azokban nem hogy a vallásos érzületnek vagy a felekezeti autonómiának valamelyik irányban megsértését látná , holott mind a hitoktatókról bőven van gondoskodva, mind pedig a felekezeti tanintézetek fenntartásáról és fennmaradhatásáról, kivált az osztályok javítmányai után kitelhetőleg gondoskodik, sőt ha valami szempontból meglehetne támadni, ez talán épen az lenne, hogy nagyon is óvatosan kívánja kerülni a vágást. Mi ellen lázong tehát a főtisztelendő urak lelkiismerete ? ; valószínűleg az ellen, hogy a szerzetesrendek kezében lévő középtanodákra nézve a 1. javalat határozottan követeli a kormánynak nem csak papíron írott, hanem tényleges főfelügyeletét. És midőn a magyar magas clerus hazafias érzelmei ez ellen lázzadnak fel, úgy látszik nem gondolják meg, mit cselekesznek, szűkebb látkörük csak Esztergomig és Kalocsáig terjed , azon túl a nagyrőczei, balázsfalvi vagy újvidéki gymnasiumokat nem látják, melyeknél épen ez a hazafias érzelem követeli, hogy az állam hazafias felügyeletét ne nélkülözzék. Már pedig minden felekezet részére külön külön javaslatot készíteni, vagy épen az eddig uralkodott felekezetet látni el még több előjoggal, teljes lehetetlenség. De valljuk meg őszintén, hogy nem csak állami szempontok azok, melyek a felekezeti intézetek ellenőrzését feltétlenül követelik, hanem egyszersmind paedagogiaiak is. Mert távol legyen ugyan tőlünk, hogy egy pár jobb felekezeti tanodának érdemeit s hatását kétségbe vonjuk, azonban azt is valljuk be, hogy vannak olyanok is, melyeknél a hibák és hiányok mind a rendszerben, mind a tanítói kar képtelenségében s e miatt hibás módszerében annyira szembeötlők, hogy ezeket mostani állapotukban hagyni valóban hazafiatlanság és közművelődés elleni bűn lenne. A letisztelendő püspöki kar legjobban tudhatja, hogy vannak oly szerzetesrendi gymnasiumok, hol sem kellő számú, sem kellő képzettségű tanári karral nem lehet rendelkezni; hogy vannak oly gymnasiumaik, melyek sem tanszerekkel kellően felszerelve nincsenek, sem oly módszer követésére nem alkalmasok a tanárok, mely a paedagogiai képzettség mai színvonalán állhatna. Sok helyütt még ma is divatozik, hogy oly tanároktól, kiket pedig universal genseknek a rágalom sem mondhat, azt követelik, hogy azok a nagy fejlődésre jutott szaktudományoknak hol egyikét, hol másikát tanítsák, nem képzettségük és hajlamaikhoz mérten, hanem azon középkori divat szerint, mely a tanárok között nem tett különbséget s a tantárgyak tanítását sorrend szerint mindeniktől követelte. Azt is jól tudhatják, hogy nem egy gymnasiumunkban még máig is csak a külszín és forma minden, az értelem és lényeg pedig semmibe sem vétetik; elégnek tartják, ha a tanulók konyha-latinsággal társalogni képesek, vagy egy pár középszerű stylaris gyakorlatot írnak , mig úgy az anyanyelv, mint a történelem, természeti és mathematikai tanulmányok, melyek helyesen oktatva ép oly értelem és szivképzők, teljesen el vannak hanyagolva. — A t. javaslat nem akarja a középtanodákat a felekezetek kezéből kiragadni, az ország financziális helyzete nem is engedi ezt meg, hanem midőn megengedi, hogy középtanodákat nem csak a felekezetek, hanem hatóságok, társulatok, sőt magánosok is állíthassanak, egyszersmind ellenőrizni akarja, hogy azok bármely kézben lehetőleg jók legyenek, — és ez a főtsszéke örömest el is fogadja, ha a főtisztelendő urak érvényesítik buzgóságukat, hazafiságukat és erszényeiket. P. Szathmáry Károly, CCCCXXIV, Budapest, május 13. 1874. Kedves barátom! Az eddigi aprólékos dolgokkal foglalkozó képviselőházi ülések után szinte jól esett az embernek végre egy olyat is élni álltás, mely habár nem sok kellemest és vigasztalót tartalmazott, de legalább valóban komoly és nagy országos ügyekkel foglalkozott. Ilyen volt a mai ülés, melyet két nagy fontosságú ügy tesz emlékezetessé: a miniszterelnök válasza Tisza Kálmán közösügyi interpellációjára , Ghyczy Kálmán nagy programmbeszéde. Bittó válasza kisméretű és kicsinyes volt, mint őszintén megvallva csaknem minden, mit ő tenni szokott. Előadva, hogy a közösügyi kiadások költségvetése ugyan nem zárja ki a magyar minisztérium befolyását sem, de a felelősség e tekintetben nem azt, hanem a közös minisztériumot illeti, mely csak a delegációknak tartozik felelősséggel. Egyébiránt azt hiszi, hogy téves az a számítás, mintha a jelen évi közösügyi kiadások magasabbak lennének. Természetes dolog, hogy Tisza Kálmán e semmit jelentő felelettel nem lehetett megelégedve. ő határozottan praecisirozta, ki miért felelős: a magyar minisztérium befolyása gyakorlásáért vagy annak elmulasztásáért a magyar országgyűlésnek, a közös minisztérium a delegációknak az összes költségvetésre nézve Sok nagy csapás érte — úgymond — közelebbi időkben Magyarországot, de még ezeknél is nagyobb volna az, ha Magyarország elnökminisztere csak azért, hogy helyzetét kényelmesebbé tegye, a kiegyezési törvényből még azt a kevés garantiát is kiejtené, amely benne van. A ház többsége azonban 60 s néhány szavazattal a miniszterelnök válaszát tudomásul vette. Ghyczy nagy programra-beszéde szomorú képét nyújtotta az ország jelen pénzügyi helyzetének. Elmondá, hogy az államkincstárban alig kapott valamit s a 152 milliós kölcsön fele részének felvétele után is csak az 1874-ik évi kiadások fedezésére mintegy 42 millió ftra lesz még szükség, mely a 9-es bizottság megállapodásával körülbelől összevág. Sőt még 75 ben is, ha mindazon tanulmányok eszközöltetni fognak, melyeket a 9-es bizottság ajánlott, még mindig lesz 0—10 millió fedezetlenül. ő a megoldást a behordó reformokon és helyesebb közgazdaság eljáráson kívül főleg a nemzet áld ,Z'Mk.J.?73pg(St)eu keresi. Az eszközök, melyek által szerinte a megzavart pénzügyi egyensúlyt helyre lehet és kell állítani, három csoportba sorozhatok: 1-szer, a létező adótörvények javításában, melyek különösen az arányosabb elosztás tekintetéből keresztülviendők, 2 szer, az állalajavak eladásában s végre új adótörvények alkotásában. Ő úgy véli, hogy Magyarország az évi adóterhet megbirja s a jelenlegi baj réteg a restantiák felhalmozódásában áll. Azért úgy szándékozik intézkedni, hogy az évi adó és a restantiák külön kezeltessenek ; a folyó adó szigorúan hajtassák fel, ellenben a restantiák több évre ostlissanak be Érdekes adatokat sorolt fel az adójövedelem különböző nemeiről, melyek közül különösen a dohányjövedék roppant emelkedését mutatta ki. A törvényt kijátszókat szerinte közkereset alá kellene vetni. Az államjavakat szerinte el kell árusítani vagy bérbe adni a harmadfél milliónyi holdat kitevő erdőségen kívül, de ezen elárusítás is csak lassan és alkalmilag történhetik. A vasutakról is szomorú tudósításokat hozott, többek közt, hogy az utolsó évnegyedben épen semmit sem jövedelmeztek, miért valószínű, hogy ezeket is előbb utóbb el kell árusítani. Beszélt a közös aktívákból várandó összegről is, mely azonban ma már alig haladja meg a 7 milliót; a déli vaspályatársaság 30 millió lírányi adóssága még mindig függőben van: szerinte a bank ma nem időszerű s csak egy jó közgazdasági politikának lehet gyümölcse. Ez a rendszeres közigazgatás s az ország fokozott mértékű áldozatkészsége az, mitől a végleges megadást várhatni. Felhozza Amerika példáját, hol egyszerre 29-féle különböző új adónem hozatott be, Angliáét, hol a községi, hatósági és szegényadó 15 millió font sterlinget tesz ki. Beszédét azzal fejezi be, hogy ez áldozatkészség nélkül hazánkban sem reményi végleges megoldást. P. Szathmáry Károly. — A képviselőháznak máj. 13-án nagyérdekű ülése volt. Bittó miniszterelnök válaszolt a Tisza Kálmán és Irányi D. interpellatiójára. A ház mindkét választ,melyekre még visszatérünk, tudomásul vette. Ezután Ghyczy Kálmán terjeszté elő hosszabb beszédben pénzügyminiszteri expozéját. A nagyfontosságú beszédet egész terjedelmében közöljük. — Képviselőiiisztítás Nagyváradon Teleszky László balközépi a 48 as Dús László ellenében, daczára a szélső ellenzék túlfeszített erőlködésének f. hó 13-án orsz. képviselővé megválasztatott. TÁRCZA. VÁDLOTTAK PADJÁN. IRTA: K. PAPP MIKLÓS. (Folytatás.) Az ifjú marquis » Minantropou negro egész testében megremegett, s mint a kit villám ért, úgy omlott össze a leány előtt. A fasorok között csaknem futva sietett Acosta e 8 meglepetve kérdező : Mi történt itt Olga? A megszólított lehajtott a beteghez s üterét vizsgálta. ^ helytelen ötlettel — melyet végrmditem^S ' ugl4tf.kra.e* hoztam reádl ’ 6n "wrMC3étlensé*e . 1 ~ Sre?ltsel marquist a közeli padn helyezni. Mit mondtál neki? ^ Leveleidben emlited a Misantrino meséjét, én véletlenül itt találtam a ZZ virága előtt, meglehetős felindult állapotba. Meglepetve tekintett reám a mint utántad titakozódtam s midőn kilétemet kérdező nekem azon szerencsétlen ötletem támadt, hot nevem helyett Misantropeát említem. Nem akarm, hogy tudja, ki vagyok. — Time atre halul ütött ki. E közben a marquist a padra helyezték s Acosta egy legényt szólított elő. Néhány percz múlva a beteg ágyán pihent s Acosta aggodalmas arczczal vizsgálta. — Nyugtasd meg magadat atyám, az állapot nem veszélyes, pár óra múlva magához fog térni fokozatosan, én őrködni fogok mellette s azon leszek, hogy hibámat helyrehozzam. Az öreg Laberau marquis nem sokára hazaérkezett s a mint értesült az eseményekrol, auduial VdhuA iMCtcd. — Legyen egészen nyugodt marquis ur betegünk egy kis idegrázkódáson ment keresztül, reméljük azonban, hogy nem sokan el fog múlni minden baj. — Ah, de ki áll nekem jól, hogy nincsen semmi veszély! Szólt az atya aggódva — Én, marquis ur ! Felelt Olga, akit Laberán ezre sem vett eddig a teremben. — Ön kisasszony, ön ? — Leány marquis ur, — szólt Acosta Az ég -gidte pnt gyermekem e pillanatban. Nyújtsa '-ez£^ a mi leányunk, Acosta barátomnak beszéltem önről. — Alig marcul ^^vallani marquis ur, hogy az ifjú marquis n repetésének én vagyok oka. — Ön, hogyan? Olga elbeszélte a történtetet — És most marquis úr,zza, fogom helyrehozni hibámat, hogy heteinke nem hagyom el addig, míg teljesen nyugodva nem látom. Egy órára jöttem ki, atyám tilalma daczára, de ha szükség lesz, délig fogok maradni. — Nem úgy gyermekem, ön nálunk marad ma egész nap s reggel én fogom személyesen haza kisérni Párisba. — Amint a marquis urnak tetszik. A beteg e közben lassanként kezdett eszmélni. Olga az öreg Laberánnal a szomszéd terembe vonult, hogy az eszmélő beteg első tekintete ne találjon idegen arcot. Lassanként összefüggetlen szavak keltek ajkára, majd ismét elcsöndesült. Egy negyed óra múlva megmozditá karját s kebléből fáradt lélegzet szállt el. — Ki van itt? — Én vagyok marquis úr, legyen csöndesen, ön fáradtnak látszik. — Ön az Thomas ? Igaza van, valóban kimerült vagyok. Nem tudom mi történt velem, de reszket minden idegem, mintha fárasztó álmát láttam volna. — Én vezettem fel a kertből marquis ur. . . — A kertből ? — szólt a beteg élénken — a kertből mondja ön, igen, kezdek emlékezni; valóban a kertben voltam és, a Thomas, én csodadolgot láttam ! — Csak álom marquis ur! — Nem, nem, — nem álmodtam, én láttam a Misantropea virágát, esküszöm láttam , megszóllak előttem ! — Téved marquis ur, a virág még nincsen kinyílva; de ne beszéljünk erről, az öreg marquis urat hallom közeledni. A beteg felült ágyában s belépő atyjának nyujtá kezét, egészen mosolyogva. Több mint egy éve, hogy nem tette ezt. Labherán csaknem regcsókolá a reszkető kezet. Atyám, én olyan különösen érzem magamat, valami csodás, megmagyarázhatlan érzelmek támadnak lelkemben, mintha új érzéseim vetnének e pillanatban gyökeret. . . oh szóljatok, beszéljetek valót, mi történt velem ? . . Lelkem mintha lerázta volna nyűgeit, mintha szivemet kezdeném érezni, . add ide kezedet atyám, nézd mint ver. . . Az öreg marquis arcza még nagyobb meglepetést kezdett mutatni. __ Légy nyugodt fiam, még gyönge vagy.. lásd én is olyan különösen érzem magamat, az örömtől az én szivem is hangosan dobog, olyan régen nem beszéltél így velem, a régi jó idők hangján szólaltál meg_ _b ^0 könyeres atyám ? hat mi lett r __ Ah dehogy, dehogy könyezem. —■ azaz hogy — no igen, teringettél! Hisz olyan rég nem látták szemeim az ilyen könyüket. Hát ön mit mond Thomas, ugye, hogy különös nap ez, nézze csak az én Olivérem milyen nyájasan tekint reám, mintha lelkembe akarna nézni, ha igazán örvendek-e ? De hát mit is beszéltél az imént, mond el még egyszer, könnyen, jól érzed magadat, hát persze! Természetesen ! Hát abban bizony nincsen is semmi különös dolog!