Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-04-22 / 92. szám

fl évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: OBl­A.OTCZA, nyomdaépülkt, jfll'1' ------­velQldfk­t költemények nem kötöttetnek. Kíftíl*0®1 *1 h•»I• 0 kéiirilok nem idatnik ftilla. ü)|t bérmentes terelek (o|idatnik el.M­AGYAR POLGÁR a*' 92-dik szám. Kolozsvárt, 1882. szombat, április 22. KIADÓHIVATAL: kOltobda-dtéza, nyomd­a é.p Oil .­­ ELŐFIZETÉSI DÍJ: . . 18 Irt. f­érnelyedre . 4 Irt — fef egén érre lélérre . . egy hér 1­00 Hirdetési díj: petit­ion 0 kr — Bélyegéletek: minden hír­da­tés után 80 kr. — Nyik­tér:­ion 80 kr. Andrássy gróf ötlete.­ ­ volt külügyminiszter, a ki ke­t elh­itte az occupátiót, a delegátió­­tíjz kifogtok®1 emeli a közös ker­etben. Szerinte az egész ujonczo­­kr­t a lázadás indoka­i alapjában sinn tévesztve. Átlátja ugyan, hogy a rendeletét már most, a monarchia tkintélye érdekében, végre kell haj­­tan­­e azért a dolog hibának ma­a volt külügyminiszter tévedése­it lát az occupált tartományok ad­ministrate­iban is ; szóval — bár meg­­fMZi az előterjesztést — felszóla­lóból félreérthetlenül kiviláglik, hogy­­ nem így gondolta ki magának az occupationális politikát, mely a jelen­legi vezetők kezében a tervezett sike- i kiviteltől eltérő folyamatot vett. Meglehet, hogy Andrássy grófnak joga van. Meglehet, hogy ujonczozás helyett csakugyan inkább megfelelt volna a bosznia-herczegovinai viszo­nyoknak, ha önkéntes csapatokat szem­­élnek, toborzás által, s igy könnyeb­ben elkerülhetők lettek volna azon nehézségek, melyek most az ottani né­pek szokásai, traditiói miatt támadnak. Az adminisztrác­ió dolgában is meg­engedhető talán, hogy ezt is szigorúan a ottani állapotokhoz, nem pedig fej­lettebb európai viszonyokhoz kell al­kalmazni. Anglia sem az anyaország törvényei szerint adminisztrálja a ke­letindiai tartományokat; Francziaország Algírban hasonlókép a speciális viszo­nyoknak megfelelő külön adminisztra­tív politikát követ; Ausztria-Magyar­­ország részéről is ez lenne helyes az occupált tartományokban. Bylandt-Rheidt hadügyminiszter s Szik­y pénzügyminiszter felvilágosítá­­si ugyan sok tekintetben megnyug­tatták a delegátió tagjait Andrássy gróf aggodalmai iránt, — mindazonál­tal el kell ismerni, hogy a volt külügy­miniszter épen rész tanácsokat nem idétt. Azonban — nem annyira a ta­nácsok, mint inkább a felszólalás mo­dora — önkéntelenül azt a kérdést tá­maszthatja a közvéleményben, hogy: miért tanácsol Andrássy gróf utóla­gosan? miért nem tette ezt e­l­ő­­legeseen? sőt méltán kérdezhetik azt is, hogy: nem állott-e módjában mindjárt az occupatio-politika alap­jain­ak megvet­ésekor (a­mi az ő külügyminiszterségének idejére esik) olyan határozott irányt szabni meg, a­mely által kizárva legyen az, hogy új vezetők hibás útra tévedjenek! A­mikre nézve a gróf most kifo­gásokat emel, elég fontos kérdések vol­tak ahoz, hogy az occupatio politika legelső stádiumaiban tekintetbe vé­tessenek és tisztáztassanak. Ezt meggondolva, a magyar de­­legáczió négyes albizottságában történt felszólalás kétségkívül hatást téveszt és rosz ötletnek bizonyul; a mint rosz ötletnek bizonyult két visszalé­pett magyar miniszter­­sokkal élesebb, sőt egészen más jellegű) támadása azon kormány ellen, melyben ők is benne voltak, — és a mint rész ötlet pl. a mérsékelt ellenzéktől az a folyton hangoztatott politikai jelszó, hogy : a világért sem a Deák műve rész, az na­gyon jó, — de azok a­kik folytat­ták, elrontották! Nem akarjuk azzal gyanúsítani Andrássy grófot, hogy ő is hasonló czélzatokkal lépett fel, mint ama két miniszter, vagy a mérsékelt ellenzék. De eltagadhatlan, hogy a közvélemény kevésbbé fontolgató része az eljárá­sok közt külső hasonlatosságot fog felismerni, és ez után indulva, ráírja a felszólalást az egész occupational te­hát magának a volt külügyminiszter­nek is a rovására. Még szerencse, hogy a közös kor­mány és ebben az új külügyminiszter, megnyugtathatták a delegácziót és a monarchia népét a felől, hogy Andrássy gróf occupatio-műve nem volt oly hi­­básan kezdve és folytatva, mint so­kan a gróf kifogásai után gondol­hatnák. Az ember, ilyen felszólalásoknál, önként érthetőleg hozzáképzel t­­­z­­annyit, mint a mi mondva van. De a tárgyalások arról tanúskodnak, hogy Andrássy gróf ötleténél nincs mit olvasni a sorok közt, sőt talán nincs miért nagyon aggodalmasan ven­ni azt sem, a­mi a sorokban áll. A nagyszebeni „Hermanstädter Zei­tung” egyik közelebbi számában a Hein­­ze-ellenes ismert röpiratról szólván, igen élesen kikel az ó­szászok ellen és meleg hangon emlékezik meg a magyar nemzetről. Ide igtatjuk a derék czikk egy részét: Ha az ó-szász szóvivők és Schulve­rein-beli czinkostársaik belátással bírná­nak, akkor megbecsülnék a magyarságot, mint a magyarországi németek teszik, kik­nek derék érzülete nem csinált, hanem a német s a magyar szellem legbensőbb lé­nyéből folyik. „A magyar, s a német nép szellem közt bizonyos rokonság van, s ez okozza, hogy a magyar a némethez, s a német a magyarhoz vonzódik. A­mint a bibliában irva vagyon, nem jó hogy a férfi magá­ban legyen, adjunk neki társat, és úgy nem volna jó, ha Ausztria Magyarország­ban a magyar oldalán nem állna a német, s a németén a magyar, az iaten il­lesztette ezt igy össze Magyar­­országon , Erdélyben s ember ezt ne válassza el. „Rágalmazhatják az ó-szász szóvivők s czinkostársaik a Schulverein előtt Ma­gyarországot, s a magyar nyelvet a­hogy akarják, annyi bizonyos, hogy a magyarok vonzereje oly sikereket vívott ki Magyar­­országon a németek között, a­milyenekre az inkább eltaszító mint vonzó ó-szász szóvivők Ezért tenni soha sem fognak, ők és félre­vezetett Schulvereinbeli czinkos­társaik a többi magyarországi németek közt egyedül s elhagyatva állnak itt, a mint megérdemlik ; a magyarnak pedig sikerült egy népszellemet meghódítania. „S a­mi kiválóképen a magyar nyel­vet illeti, nem szólunk azon örvendetes fejlődésről, mely fényes jövővel kecsegteti e mivelődés­képes nyelvet, hanem csak a nyelvet magát tekintjük, melyben az ön­­tudatlanul működő nép szellem oly finom érzéket, s megkülönböztető tehetséget te­remtett a megismerési elmélet legmélyebb problémái számára, hogy egy részről min­den német bölcsész szerencséjének tart­hatná ha magyarul is tanult volna, s más­részről azt kell mondanunk, hogy a ma­gyar nyelv sokkal bölcseletibb, mint a ma­gyarok, a­kik beszélik.* A polgári törvénykönyvre vonatkozó munkálatok, mint a „P. Li." értesül, any­nyira haladtak, hogy az igazságügy minisz­ter már május hóban össze fogja hívni az enquetet a javaslat általános részének, mely nyomtatásban is megjelent, érdemle­ges tárgyalására. A községi illetőségű hovatartozás megállapításánál mind sűrűbben előforduló nagy nehézségek Ugocsa megye közigazga­tási bizottságában felszínre hozták a köz­ségi bejelentési hivatalok felállításának kérdését. Ugyanis a gyakorlati élet azt bizonyítja, hogy az 1870. V. t. sz. 1. § á­­ban megállapított azon jogviszony, mely­yel és a magyar kormány tagjai jelen vol­tak, megkezdték a közös kormány előter­jesztésének részletes tárgyalását. Baross előadó felolvasván az előter­jesztés első czikkét, kiemeli, hogy az ezen czikkben foglalt összegnek részletes fel­számítása ama czímek szerint történik, melyek a 6 milliónyi rendkívüli hitel meg­szavazásának szolgáltak alapul. A számí­tások approximative nélkülözik a rendes költségvetés jellegét, mindazáltal bírálat szempontjából előadja az első tétel rész­leteit. , Éber Nándor a politikai indító oko­kat nem tartja annyira mértékadóknak, mint a pénzügyi részleteket. Ma már a lázadás megtörve lévén, a tények és sta­tisztikai adatok alapján nagyoknak tartja az illetékeket és nagyoknak a létszámot. Nem találja okadatoktnak, hogy még három hónapon át m­egtartassék a jelenlegi csa­patlétszám . kérdi tehát a hadügyminisz­tert, mi indította a három havi időszakok felállítására és illetőleg arra, hogy az első időszakban a jelenlegi létszámot és illeté­­­keket meg akarja tartani. Bylandt gr. kijelenti, hogy a moz­galom utóhatásainak ellensúlyozása és a még mindig létező kóbor bandák féke­tar­­tása, a csapatok jelenlegi létszámát a ter­vezett időszakban feltétlenül igényli. Szóló elemezi ezután az időszakok beosztásának és az illetékek kiszolgáltatásának módo­zatait, a tervezett fokozatos rendezés rész­leteit, hangsúlyozza a csapatok által tett kitűnő szolgálatokat és kijelenti, hogy fő igyekezete oda lesz irányozva, hogy a je­lenleg előirányzott összeg elég is legyen. Hegedűs Sándor osztozik Éber nézeteiben, ha 60 000 ember kellett a lá­zadás leverése és kellett, hogy vérontás ne legyen és hogy imponáljunk, most nem kell annyit három hónapon át tartani csak azért, hogy imponáljunk. De nem kell a nagy hadipótlék sem, mert maga a had ügyér még az akc­ióban és csak az ak­­czióban levő csapatokra terjeszti ki a pót­lékot ; most béke van, és mégis többre, még a Lim területre is kiterjeszti a pót­lékot. Úgy látszik, most érvényesíteni akar­ja azon áláspontot, melyre rásodortatott. Óvni kell magát a közös kormányt ily pressziók ellen; azért kell leszállítani a költségvetést, az ő felelőssége ne fedjen má-­ csak a maga álláspontját, és viszont az ő felelőssége mellett érvényesíteni kell a mi felelősségünket. Más befolyásnak nincs helye. Az előirányzattal szemben törlést nem indítványoz; tudja, hogy fog tétetni és ahhoz alkalmazkodni kíván. (Élénk he­lyeslés.) Szécsen grófnak nincs ellenvetése az imént mondottakkal szemben, csupán azt jegyzi meg, hogy alkotmányos szempont­ból csak a felelős miniszterrel van dol­gunk, és hogy nem igen fog a delegáczió intézménye megszilárdulásának javára szol­gálni, ha itt más befolyásokról is beszé­lünk. Faik arra emlékeztet, hogy a dele­gáció naplójának tanúsága szerint ő már 1878 ban a nyilvános ülésben, midőn elő­ször volt szó Bosznia és Herczegovina meg­szállásának eshetőségéről, kifejezte amaz aggodalmát, hogy bizonyos oldalról oda fog­nak törekedni, hogy a régi katonai határ­őrvidék megszűnvén, amaz országokból új katonai határőrvidéket csináljanak maguk­nak. Most, midőn egymásután ily roppant összegek kívántatnak minden alaposabb és részletesebb indokolás és ellenőrzés nélkül, ama gyanút csak megerősítve látja és azt hiszi, hog­y nem lehet elég korán tudatni azt, hogy ezen törekvések valósítására a magyar országos bizottság és a magyar parlament, melynek e bizottság kifolyása soha, de soha segédkezet nyújtani nem fog, hanem a leghatározottabban ellene fog sze­gülni. Csatlakozik tehát feltétlenül Hege­dűs álláspontjához, és azt hiszi, hogy a delegácziók intézménye sokkal jobban meg­szilárdítjuk ily fellépés által, mintha de­rűre borúra megszavazzák mindazt, a­mit a katonai részről követelni jónak látnak. (Élénk helyeslés.) Szécsen gróf szavai értelmének bő­vebb kifejtése után Baross előadja a 2. 2. 4. 6. 7. 8. és 9. tételek indokait. Pulszky kérdi, hogy az elhasznált szerek pótlása jövőre mily összegre rúg, és nem szükséges-e lóbeszerzésre nagyobb százalék ? Bylant gr. nem mondhatja még ma, hogy mi lesz pótlandó, tehát összeget nem említhet; a lóbeszerzéshez előirányzott százalékot kevésnek tartja, de azt hiszi, hogy e kompenzáczió a redukczióban lesz. A 6. czím pontjai tárgyaltatván, a g) pont­nál „erődítési és elszállásolási építkezés­re”, továbbá „utak és ösvények elkészíté­sére* 5.669.000 írt irányoztatik elő. Baross indítványozza ismétlés kike­rülése végett, hogy a hadügyet hallgattas­sák meg előbb. — Bánhidy kérdi, hogy az előirányzott összeg tervezeten alapul­ó, és ha igen, befejezett egészet képeznek-e a munkálatok és kiterjednek-e az elfoglalt egész területre ? Bylant gr. előadja az előkészítő munkálatokat és terveket, az egész czélá­zatát, kiemeli Krivosje fontosságát, mely az egész Bocche di Cattaro felett ural­kodik. E nyilatkozat után folyt vitában Ebar és Szalay szólalt fel; utóbbi kérdi, az előirányzott összeg végleges-e? Bylandt gr. azt hiszi, hogy az ösz­szeg végleges, de azért nem biztosíthat, hogy jövőre nem lesz szükséges egy vagy más ponton erődítési műveket emelni. Ap­­ponyi fölszólalása után Bylandt gr. ismétli, hogy az összeget véglegesnek te­­kinti és azt hiszi, hogy e czímen azonfe­­lül több követelésre nem lesz szükség. A tárgyalás befejezése után az al­bizottság áttér az 1. czikk részletes tár­gyalására, melyre Baross tüzetes indo­kolás után a következő módosítványt in­dítványozza: „A közös minisztériumnak azon 8 milliónyi összegen felül, mely a monarchia déli részében és a megszállt területen kiütött mozgalom leküzdésére 1882. febr. 6-án kelt és ő felsége által jóváhagyott határozattal engedélyeztetett. TARCZA: A szerb királyi udvar. Nálunk magyaroknál meg van az a rész szokás, hogy még akkor is, ha vala­mi nagyot akarunk tenni : előbb a külső tígekre gondolunk és világért nem mer­nék végrehajtani tervünket, ha nincsen meg hozzá a kellő környezet. Szeretjük a fényes látszatot s ezért mondják rólunk, hogy gavallér nemzet vagyunk. A szerbek nem tartanak igényt erre a szép czímre , valóban méltán. A belgrádi királyi pa­lota legalább élénken tiltakoznék ez ellen a ráfogás ellen, mert az a nemzet, mely­nek királya ilyen házikóban húzza meg magát, bizonyára nagyon csekély érzékkel bír a csíny és pompa iránt. Hasonlatul nem akarok a Tulleriákra, az Eszkariálra vagy a bécsi Burgra hivatkozni, hanem a királyi paloták egyik legegyszerűbbikét a budai várkastélyt állítom fel például s még ez­es ezer egy éjszakai csoda gyo­mot tűnik fel a mellett a belgrádi konok mellett, melyet táviratban és vezérczikk­­ben is oly sokszor emlegettek. A legszebb házak egyike Belgrádban­­ külügyminisztérium, de palotának ez sem vűlt be. Mindjárt szomszédságában áll a konak, mint egy hamupipőke — azt hin­­a szerb szokásokban járatlan európai. Str ebben az igénytelen épületben a kül­­üyminisztérium valami mellékhivatala van ^helyezve. Csak a mérges tekintetű őrök *'lág hajtanak fel tévedésed felől, mert ha * akarsz menni a két íróasztal nagyságú i^kot szegő vasrács valamelyik kapuján, ‘kor rád fogják a rozsdától csak ünne­­pre» alkalmakkor (például király-prok­­‘dícziókor) megszabaduló szuronyokat; ** Kjori „rückwitrtu koncentrirung*­ (Szerbiában is nagyon népszerű hadműve­let) által menekülhet ez a biztos halál elől. Nem a kincseket, melyek nincsenek, ha­nem a királyt és a királynét őrizik ily lel­kiismeretesen. A királyné megérdemli az őrizést mert szép asszony. Kedvességéről és sze­retetreméltóságáról a belgrádiak nem győz­nek eleget beszélni. Nagyon szereti a szel­lemes társalgókat , ő maga is élvezetesen cseveg; ott van majd minden színházi elő­adáson — de elemében csak a farsang alatt érzi magát. Szenvedélyes tánczosnő s ha tőle függne, talán egész életét átke­ringőzné. A thronique szandaleuse hall­gat felőle, pikáns adomákat az udvar leg­­dühösebb ellenségei sem beszélnek róla. Egyetlen kalandja, melynek sikerült e nyomára jönnöm, a következő. A bel­ügyminiszter unokaöcscse, tehetséges fiatal ember, szeretett volna valami hivatalba jutni; jóakarói diplomáciai szolgálatra szán­­ták. — Fülébe jött ez a királynénak; elein­te tetszett neki a gondolat, de azután kedvetlenül kiáltott fel: — Nem lehet diplomata , hiszen nem tud tánczolni! A fiatal Garasanin csakugyan telje­sen járatlan volt a szalonműveltség ezen ágában. — De azért csak áldhatja a bot- 80t, mert a királyné másnap így szólt ud­varmesternőjéhez. — A fiatal Garasanint meg kell ta­nítanunk tánczolni. Úgy ír lett. A boldog halandót néhány tanlecke után meghívták az összes udvari bálokra s a királyné az egész farsang alatt min­dig vele tánczolt ! A városban akkor sokat beszéltek erről s a pletykát csak úgy tudták elné­mítani, hogy ezen nevezetes farsangot kö­vető tavaszon Garasanint kinevezték tit­kárnak a berlini szerb követséghez. Most mindenki nagykövetnek mondja. Ha Belgrádban nagykövetet emlegetnek, bizonyosan a fiatal titkárról van szó, így teremnek a szerb diplomaták! * Különben ezek az udvari bálok is igen érdekes mulatságok. Bemutattak egy asszonynak s beszél­getés közben véletlenül azt kérdeztem tőle, hogy fárfang alatt miféle bálokba szokott járni ? — Én csak udvari bálokra szoktam járni, hangzott a büszke felelet. Habár ekkor már tudtam, hogy Szer­bia mennyire demokratikus ország, azért mégis feltűnt a fiatal asszonyka udvarké­­pessége. Csakhamar azonban tisztán lát­tam. Az udvar októbertől egész a nagy böjtig minden héten ad egy bált s azokra meghívnak boldog-boldogtalant. A konok „dísztermében” a legbámulatosabb zagyva­lék tolong : kereskedők, iparosok, ágensek diplomaták, vállalkozók, iparlovagok, hi­vatalnokok — mind illető hölgyeikkel, így azután nem lehet csodálni, hogy az asszo­nyok sértésnek veszik, ha az udvari bá­lokon kívül más tánczmulatságokról me­rünk beszélni velük. * A királyi palota berendezése rend­kívülien egyszerű és épen olyan kényel­metlen. A szobák kicsinyek, elrendezésük czélszerűtlen. Maga az udvartartás pedig hallatlanul rendetlen. A királyi ebédeken az ételek roszak, a vaj és az olaj rende­sen avas, a mártások keserűek, a diplo­­mácziai kar tagjai borzongva gondolnak arra a kitüntetésre, hogy esetleg meg­hívják őket a királyi asztalhoz. Ez annál meglepőbb, mivel a főud­varmester Jankovich ezredes igen de­rék ember; magyarországi szerb, azelőtt huszárfőhadnagy volt a mi hadseregünk­ben. A főudvarmesternő Z­u­k­i­c­s asszony, a volt bécsi szerb követ özvegye. Valódi typusa az ó-szerb asszonynak ; arcza ki­csi, keskeny ránczos — mindig szerb toiü­­leteben jár. Azt mondják különben, hogy műveit és szellemes asszony. Reám olyan benyomást tett, mint egy öreg spanyol dungna, kinek egy tuczat leányka erénye fölött kell kérlelhetlen szigorral őrködni. U­dvarhölgyei a királynénak nincsenek. 8­ 8b * Az udvari élet nagyon csendes egész éven át a farsang kivételével. A királyné egész mulatsága ilyenkor abból áll, hogy színházba és Topcsiderbe jár — mindig huszonnégy huszár fedezete alatt. Se a királyt, se a királynét gyalog sohase lehet az utczán látni; ha pedig kikocsiznak, a lovascsapat örökösen nyomukban nyargal. „A királyi pompa kedvéért­­­ azt mond­ják , de vannak mások, kik kételkedve rázzák fejüket és önkénytelenül arra gon­dolnak, hogy huszonnégy lovas katona ve­szedelmes népcsődületek szétverésére is kitűnően alkalmas. A szerbek heves vérü emberek, s loyaliták még nem vert erős gyökereket; ilyen körülmények között jó szem előtt tartani a német közmondást: Vorsicht schadet nicht. A 1 m a v i v a. szerint minden honpolgárnak valamely köz­ség kötelékébe kell tartozni, hovatovább számosabb egyénnel szemben meg nem állapitha, miután főleg az alsóbb mezei munkás osztályhoz tartozók nagyrésze, — részint mint napszámos, részint mint cse­léd — igazolási jegy nélkül csavarog, s némely községben hosszabb időn át hábo­­rútlanul tartózkodván, az illetőig köteléke köztük és illetőségi községük közt egé­ben meglazul a­nélkül, hogy tartózkodási he­lyükön az illetőséget t­örvényszerinti módon megszereznék. Ezen kétes illetőségű egy­é­nek a kórházi díjak behajtásánál annyi fá­radságos munkát okoznak a közigazgatási hatóságoknak, sőt utolsó vonalban a bel­ügyminisztériumnak, hogy valóban ideje len­ne ezen állapotok beszüntetése iránt a köz­ségi bejelentési hivataloknak a törvényho­zás útján elrendelendő felállítása által mi­nél előbb intézkedni. Orosz lapok Boszniát és Herczego­vinát illetőleg most a birodalom két dele­­gációjának ülésezése alkalmával úgy véle­kednek, hogy az európai keleten oly események vannak készülőben, a­melyek megingatják a békét. Az új görög minisz­térium programmja, Törökország vonako­dása Oroszország követeléseit teljesíteni gondolkodásra késztetnek, de sokkal na­gyobb bökkenőt okoz ennél a szerb király­ságnak „Ausztriához* és Oroszországhoz való határozatlan viszonya. Míg a szerb kormány teljesen „osztrák* befolyás alatt áll — mondják az orosz lapok — addig a szerb nép Oroszországgal rokonszenvez, s vele érez. De sem Szerbia, sem Monte­negró nem nézhetik szívesen az osztrák keleti politikát, miből végre is az Orosz­országgal való összeütközés fog támadni. Az ügyek menete a berlini kongressus óta olyan, hogy O­r­o­s­z­o­r­s­z­á­g é­s Ausztria Ma­gyarország közt öszszeütkö­­zésnek kell történnie a Balkán félsziget leírásáért. Azonban ez az ügy vérontás nélkül is lebonyolítható. Hogy pedig Oroszország legyen a győztes, ehez — szerintük — nem kívántatik más, mint az, hogy lehetőleg passive viselje magát a balkáni ügyek iránt, és így győzze meg Európát szándékainak önzetlen voltáról, ezzel előmozdítja a békét, ellene is mű­ködik az osztrák törekvéseknek. Sőt a délszlávok rokonszenvét is megnyeri. Tehát „csak hadd vesztegesse Ausztria-Magyar­­ország a milliókat, hadd képzelje, hogy megerősíti befolyását a Balkán félszigeten, mi nekünk nem kötelességünk kiábrándí­tani őt ebből a csalódásból. A MAGYAR DELEGÁCZIÓ, Bécs, ápr. 19. A magyar delegáczió négyes albizottsága ma délelőtt 11 órakor Tisza Lajos elnöklete alatt tartott ülésében, me­­lyen a közös kormány tagjai képviselőik­ A divatról, (Ápril elején.) a jó ízlésű hölgyek mindig egyenlő lépést tudnak tartani a divattal, sem nem fognak feltűnni akarni a túlságosan új íz­lés­irány művelése, sem pedig a régi min­ták megtartása által. Van bennük bizonyos finom érzék, az úgynevezett bon gout iránt, melynek segélyével mindig meg tudják vá­lasztani, a­mi helyes. Pedig ez nem lát­szik valami könnyűnek a mostani tavaszi évad divatánál. Sok feltűnő szint és for­mát lehet látni, melyek alig fogják meg­nyerni egy jóizlésű nő tetszését. A sima és színes szöveteket, úgy látszik, egészen mellőzik ; látni ugyan még Man­éira vagy angol hímzéssel, vagy mái rée betétet, mint már a télen is láttuk ; de most nagy virágos, állat , gyümölcs- és levélrajzos szövetek az újdonságok, köny­­nyü belgek s ovileok, melyeket nagyvirá­gos tafotával vegyítenek; továbbá 70 c­en­­timéter széles, szinogomata perkálok stb. A hímzéseknek egész fejezetet lehetne szentelni, annyi a különféleségük. A töb­bi közt megemlítendő egy minta, mely épen olyan, mintha gót ablakokból állana, egy másik, melynek alapja úgy van kivarrva, mint a guipurettl­­s dombor rózsákkal van díszítve. Igen szépek az eperő vagy szőlő bordure-ök, melyeket könnyű mull, ecru- vagy selyemszöveteken alkalmaznak.­­ Ha ily szövetekből készítik a japont, akkor a ruhaderekat és tunikát vagy köny­­nyű foulardból vagy nyárra virágos hat tisztből csinálják. E nemben új a Battist persane, mely színes alapon koc­kás rajzot mutat, a Li­non de Nymphe (nagyvirágos minta) az indi és khinai batu­szt szövetek. A Wat­teau- és Mária-Antoinette-ruháknál a si­ma, csak egyszerű alsó rüssel díszített szoknyák átmenetet látszanak képezni a tournure által most már annyi-mennyire meghonosodott abroncsszoknyákhoz. A pá­risi divatjósok már megjövendölték e di­vatot, de az idén nagyon meglepően ka­pott volna lábra, azért bizonyos átmenet­nek kell lenni, hogy ne tűnjék föl annyira a szűk szoknyák után egyszerre a dudo­ros krinolin. A nyáron már tournerök, fe­szes, csikós japánok s e diszszel telera­kott szoknyák lesznek divatban; már­is látni szoknyákat, melyeket 8—10—20 kis volant borit, vagy plisszírozott dudorok díszítenek, melyek fenn egy bőven rán­­czolt, écharpeban végződő drapéeban zá­ródnak. A derekak többnyire magas angol gallérral, bő ujjakkal vannak ellátva, a könnyebb szövetből készülteknél az előbb kedvelt dudoros vállak kapnak lábra ; az egyes dudorok között hímzett szalagokat vagy szalagtüsöket alkalmaznak, vagy az ékszerhez illő fémabroncsokat is. a kalapok egészen különböznek a múlt divat kalapjaitól. A fekete csipke vagy tüllkalapokat az idén színes crape vagy szilvetkalapok szorítják ki. Az új divatú kalapok közt kiváló he­lyet foglal el például egy egészen hóvirá­gokból összeállított virágkalap, oldalt tel­jes rózsacsokorral és fekete bársonyszala­­gokkal, ehhez c­euille-hímzetes fehér tulle­­illusion szalagok, melyeket elül rózsa- át gyöngy virágcsokor tart össze; egy másik napégette manilla szalmából van fonva, mirtszöldszalagokkal és égkék strucztollal díszítve. Igen csinosak a tarka eatinnal bélelt ginochielloszalmából készült kala­pok, elől magasan kunkoritottak, hátul a fejre simulnak s színes spanyolcsipke vagy virágövvel diszittetnek. Igen hatásosak a manilla-szalmából vagy lószőrből készült kalapok égkék crépe-Berillal s hasonló szí­nű nefelejcs-guirlanddal vagy sötét bár­sonnyal és mákvirággal díszített kalapok. Ifjú leányoknak igen ajánlatos az áttört fantasie-szalmából készült kalap, mely szí­nes selyemmel van bélelve, két méter hosszú, gaze pointillé fátyollal átkötve a hozzáillő virágcsokorral díszítve. A fátylat lazán kötik össze egy nagy csokorban a nyakon. A napernyők nagyon is el vannak borítva hímzésekkel, plisszékkel, drapák­­kal vagy más díszítésekkel. A nyél fogan­tyúja bizarr alakú, selyemmel, plüanel, vagy szalagokkal átkötve; az ernyő egyes részei dudorokba vannak összefonva, hű­sökkel keresztezve. Egyszerűebbek az egész sima, tizenhat részből álló ernyők, melyeknek csak fele szövet, fele pedig a paleták közt átfont csipke, de ezek az erős napsugarak ellen nem nyújtanak biz­tos védelmet. A nagy árnyéktartó ernyők, melyeknek alakja nem szenved a divat által, még szokásban vannak ugyan, de nem igen szeretik, e helyett inkább a ru­ha szövetéből készült nagy csipke rajzzal nyomatott ernyőket ajánlják, de a jó ízlés nem engedi meg, hogy a szinegység az ernyőre is kiterjedjen s a ruha rajzának tarkasága az ernyőnél bántja a szemet. Bélésül a szemorvosok véleménye szerint a zöld, vagy kék ajánlandó. De ma nem igen kérdik, hogy jó-e a szemnek, vagy sem, h­anem csak azt nézik, jól áll-e az arczhoz, vagy ruhához. A franczia ernyők, az aranyozott vagy ezüstözött pálczákkal, melyeknél nem szükséges a bélés, inkább ártanak a szemnek, mint használnak. (P. Napló.) _________

Next