Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-05-04 / 102. szám
0' évfolyam SZERKESZTŐSÉG: b BELKÖZÉPUTCZA 2. SZ. (HELFY-HÁZ.) [(értelem 01 peafudilt költemények nem kötöltetnek. „ o* I ** * *1 * a kéziratok nem adatnak «inn. Cikk bérmentes levelek fogadtatnak el. 102-dik szám. Kolozsvárt, 1882. csütörtök, május 4 KIADÓHIVATAL: BELKÖZÉPÜTCZA 2. SZ. (HELFY-HAZ.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre ... 16 frt férnelyedre , 4 frt — fér félévre...................8 . egy hóra . . 1 „ 60 „ Hirdetési díj: petit aora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdatés után 60 kr. — Nyílttéri tora 86 kr. Az erdélyrészi lanfelílgye 14 értekezletéről. (2) A vallás- és közoktatási mister az erdélyrészi kiválóbb tanfelügyelőket tanácskozásra hívta fel. A tanácskozás tárgyairól kimerítő tudósítást is hoztunk. A tárgysorozatban meggyőződtünk arról, miszerint fontos, a tanügy fejlődését érzékenyen érintő kérdések hozattak felszínre. A tanfelügyelők részletesen és kimerítően nyújtottak felvilágosítást minden bajról és így a miniszter kellően van informálva minden fölvetett kérdésre. Ezúttal nem szólunk az ügy érdeméhez, csak a formához. Amidőn a miniszter arra a gondolatra jött, hogy tanfelügyelőit kihallgassa, a leghasznosabb dolgot cselekedte. A tanfelügyelők ismerik tulajdonképen a bajt, azok adhattak azokra nézve felvilágosítást és azok javasolhattak módot a bajok orvoslására. Kormányozni helyesen csak így lehet. Helyes intézkedéseket hozni, rendeleteket kibocsátani csak úgy lehet, ha a végrehajtó közegek azokat végrehajtani képesek. Az élet és tapasztalat már túlhaladta azt az álláspontot, hogy íróasztal mellől, az élettel való nem bajlódással, pusztán írásbeli rendeletek által kormányozni lehessen; ellenkezőleg, ma már nem kell az írásbeli végrehajthatlan rendeletek számát szaporítni, hanem csak olyanok bocsátanak ki, amelyekről a közegek megvannak győződve, hogy végrehajthatók, s a tanügy érdekében fontosak. Tanfelügyelőink ott fenn bizonyára feltárták a szomorú helyzetet; hisszük, hogy semmit el nem hallgattak, ami a tanügy fejlődését akadályozza. Ezeket felterjesztések által felfejteni nem lehet; egyes adott eset alkalmat nyújthat sok minden elmondására, de hát ezekből még nem tűnik ki az, hogy a baj általános volna, hogy az a többi megyékben is előforduljon. Az ily közvetlenségnek kiszámíthatatlan a haszna. Más oldalról, igen helyes a tanfelügyelőket összehozni, egymással megismertetni. Az eddigi tapasztalat bizonyítja, hogy egymást a tanfelügyelők nem ismerik , a megyékben elszigetelvék és nincs alkalmuk egymás közt megbeszélni a dolgokat, eszméket cserélni a létező bajok felett; mindenik dolgozik saját felfogásából s végrehajtja a küldött rendeleteket. De hogyha alkalom nyuttatik az összejövetelre, sok kérdés nyer megoldást már pusztán társalgás által; megtudják, hogy más helyen hogyan és miképen folynak a dolgok; egymástól lelkesedést nyernek; friss életet a már-már lankadó testbe, mert bármennyire korholva is legyen ezen intézmény, az mégis nagyon zaklatott, sok bajjal és vesződséggel járó, és oly természetű, hogy önmaga kell hogy alkosson, teremtsen, hogy meglátszódjék a közigazgatás keretében. És valóban, könnyű elítélni ezen intézményt. Tisztult fogalmakat, kiváló buzgóságot, szerencsét és jó közigazgatást követel az, hogy eredményeket felmutathasson ; ott, ahol ezeknek egyike vagy másika hiányzik, ott a tanügy terén csak sántikálva fognak haladni és az a különös, hogy aztán mégis mindezekért a tanfelügyelő a felelős, őket harczolják minden irányban. A törvény részletesen felsorolja a közigazgatás, a községek kötelességeit e tekintetben, de ha csak pláne azok ellen dolgoznak, ha a tanfelügyelő mindenek előtt ezek obscuritása ellen kell, hogy harczoljon, hogy azt eloszlassa, igen későn fog időt nyerni a cselekvésre is. Ami ma haladás van a tanügy terén a korona területén, jobbára a tanfelügyelőknek köszönhető ; ők járultak indítványokkal fel-fel és mindnesetre zaklatásaik következtében történt meg sok minden, ami megtörtént. Ha nem volna azon intézmény, fel kellene állítani , s ha az egész világon eltörölnék, Magyarországon fel kellene állíttatnia, hogy az állameszme érdekei a sok nemzetiség között megóvassék. Épen azért igen helyeseljük és valóban köszönettel tartozunk a közoktatási miniszter azon valóban üdvös intézkedéséért, hogy a tanfelügyelőket felhívni és velük tanácskozni méltóztatott, azt így követeli a tanügy és a tanfelügyelők tekintélye is Megváltjuk azt is, hogy ezen tanácskozások után sem várunk gyors haladást, de várunk mindenesetre egy rendszeres munkát; az a kis pénz, mely a miniszter rendelkezésére áll, legalább üdvösen fog felhasználtatok TARCZA. Májusban. Bocsásd el lelkem, zord lakom magányai Hadd szálljon a hegyek határain túl — Szabad mezőn, pacsirta vig dalára' Az alvó vér is újra pezsdül, felgyűl! Oh, szép tavasz ! te játszi fürge gyermek ! Szép, mint hitemnek első hajnala ! Képed, mosolyod életet lehelnek, Életre hív ma szárnyasid dala ! ... Ah, tudtam én szeretni, bízni régen, S őrülni —mint a röpke gyermekálom. De szélvész dúlt a kéklő, sima égen, S letépte róla kedves ideálom. — Ébredj te szív! Tavasz van a világon ! Támadj fel lelkem ifjúsága, hit! A mult ködébül visszatérni látom Elszállt koromnak fényes álmait.... Fellankadt tetterő, fel zord lakodból ! Nem élet, ott enyészet és halál van.... Pihensz, ha majd a sír harangja kondúl, Egy hant számodra lesz a véghatárban; Egy hant, minő a sirok szellemének Csak téli, alvó hajlékul marad: Ez ifjú fény, e napmosoly, ez ének Felköltik a nyugvó halottakat 1 Fényes tavasz, a mosolygó nap sugára... — Oh, hogy csak egyszer tudnék még remélni Tágas mezők,— nagy álmok ifjúsága... — Csak egyszer még a régi hitben élni ! Csak nyerné vissza bárkám vitorláját, hígan haladnék tengerár veled ! — Ti zúgó lombok, zengő kis madárkák haljátok vissza a szerelmemed... Györffy József: Az édenbányai és verespataki aranybányákban. (A „Magyar Polgár“ eredeti tárczája.) Ha átkutatunk egy aranybányát s szemlélői vagyunk azon fárasztó munkának, a melyet az aranyat tartalmazó kőzetek lefejtése körül a bányásznak eljárnia kell; ha elgondoljuk, hogy mennyi veszély környezi a napvilágtól elzárva, a sziklák mélyében vakondok munkát végző bányász életét, csak azért, hogy eszköz legyen a közjóllét emelésére szolgáló arany termelésében, csak ekkor becsüljük igazán meg az aranyat, melynek az alchemisták testi szépség- s örökifjuságot adó erőt tulajdonítottak. Nem csoda, ha az arannyal az emberi boldogság, jóllét fogalmát kapcsolják egybe, mert a javak széles birodalmában nem találunk egy jószágra, mely a legrégibb időktől fogva az emberiség körében nagyobb szerepet játszott volna, mint az arany s másodsorban az ezüst. ... Az aranybányászat hazánkban is nagyon régi idő óta űzetik, s hogy már a rómaik itt fémbányászatot nagyban folytattak, bizonyítják a hátrahagyott nyomok, a melyek az offenbányai és verespataki aranybányákban is szemlélhetők. Különösen a Verespatak felett emelkedő „Cetatea mare“ nevű meredek sziklabérczen a római bányászatnak kétségtelen nyomai láthatók. A puskapor akkor még nem lévén ismeretes: víz- és tűzerővel bányásztak, a szikla tűzzel megmelegíttetett és ezután hirtelen vízzel leöntve, a sziklának darabonkénti elmúlása, illetőleg lefejtése ily módon eszközöltetett. * * Ennyit általánosságban , most térjünk a részletekre. F. évi április hó 19-én keltem útra, hogy a verespataki és offenbányai aranybányákat átvizsgálva, anyagot gyűjtsék egy a „Magyar Polgár“ számára írandó tárczaczikkhez. Alig veszünk a „Várfalvi hid”-nál búcsút Aranyosszék síkságától — már Schweitzi hegyekhez hasonló festői erdő borított hegyek birodalmában látjuk magunkat, ahol mindenütt a sziklák aljában az Aranyos vize mellett elvonuló úton minden fordulat újabb meg újabb természeti képeket tár fel előttünk. A legelfásultabb lélek is a havasi úton vissza kell hogy nyerje frisseségét; mintegy a természet üdítő lehelletét érezzük itt magunk körül, a melytől az élet gondjait elfelejtjük s lelkünket a gyönyör érzete szállja meg. A festői hegyek a magok nagyszerűségéből egész Vidalyig egy cseppet sem engednek. Vidalytól kezdve azonban mintha az u. n. „vidalyi hegy“ lenne utolsó elragadó képe a „torda topánfalvi útvonalnak“ ; e vidék csakhamar kopárrá sivárrá változik. A hegyek puszták, kopaszok lesznek, nincsen rajtok egy fa s bokor is csak elvétve imitt amott. Vidalytól Lunkáig kevés változattal a vidék ezen egyhangú jellegét megtartja; Lunkától aztán egész Topánfalváig a táj újra festői jelmezbe öltözik. A „Lunkai szoros“ különösen egyike azon pontoknak, amelynek nagyszerűsége bizonyára Schweicznak nem egy legszebb pontjával is bátran kiállaná a versenyt. Az egymás hátán ég felé törő sziklaoldalak és itt-ott kimagasló csúcsok avátkos, szaggatott gemezek hirtelen leireszkedő , a kopasz, kéklő sziklák aljában a zöldülő erdő s alant a szűk völgyien az Aranyos tava csörtető vize egyik ére teszik e szorost a legregényesebb lelyeknek. Tankinnál leinn Inf tom Aranyos partján aranymosással foglalkozni. Megnéztem, kiváncsi voltam megtudni: jutalmazva van-e az oláhnak fáradsága ... Garadra töltötte fel a köves porondot, (a mely primitiv szerkezetű garad alján több lyuk volt fúrva, hogy a porond a garad elébe lejtősen felállított deszkára, mely posztóval volt az aranyszemek felfogására beterítve, a viz segítségével lefolyhasson) csak töltötte a porondot s reá a vizet... ezt a fárasztó műtétet többször ismételte , mikor gondolta, hogy már elég: a finom homokkal fedett posztót a deszkáról levette, egy vályú alakú medenczébe megmosta, a vályúban az üledéket többszöri öblegetés által desztillálta, s mikor készen volt munkájával, nevetve fordult felém, reá mutatva egy meglehetősen nagy arany szemcsére, amely körül a kisebbek számosan sorakoztak. A kincsvágyó oláh szeméből az öröm sugarát láttam föl villanni s kérdésemre, hogy ily után 68 módon mennyi aranyat tud egy hét alatt termelni, a büszkeség meglehetős jelével válaszolta : annyi aranyport csak gyűjtök, hogy azt nekem 3 — 4 frtért mindig beváltják, és ez elég. Ily aranymosókat Offenbánya felé menő utamban nem egyet láttam. Primitív ez aranymosóknak az eljárási módjuk, de az aranyszemcséknek a porondbeli kiválasztása munkáját ők is ismerik; s ezen kincskeresőknek munkájok után, ha nem is „csorog*, de „cseppen* mindég annyi, a mennyi elégséges arra, hogy a munka folytatásához való kedvet — egy nagyobb szerencse reményében — lankadni ne engedje. ők is ismerik nagyon a „Glück auf“ jelszó értelmét . . . Offenbányára estefelé érkeztem meg, épen mikor a leáldozó nap búcsú csókját lövelte a hegyek olmaira. Offenbánya egyike a legszebb havasi községeknek: lapályos térségen fekszik, körülvéve erdővel boritott hegyektől. A községnek a nagyszámú kincstári épületek és egyes csinosabb magán lakok bizonyos városias kinézést kölcsönöznek. Népe túlnyomókig oláh , laknak magyarok is közöttük, kik nemzetiségöket megtudják védeni az idegen elem sorvasztó befolyásától. Uffeobányán rom. cath. hitközség (amint ezt egy latin eredeti iratból olvastam) már 1487 ben létezett, amely hitközség 1606. év körül a tatárok berobbanása alkalmával, kik főleg a catholikusokat az Offenbányához közel fekvő Csóra faluban „az ördögök patakában“ gyilkolták le — megszűnt létezni. Maria Theresia 1762—1763-dik évben fából egy kápolnát állíttatott, a szükséges szerelvényekkel ellátta és egy bulgărită szerzetes káplánnak 104 frt évi fizetést rendelt. A jelenlegi offenbányai róm. kath. egyházat a kir kincstár 1775 ben építtette. A lakosok nagyobb részének fő foglalkozása a fakereskedés, miután az aranybányászat jelenben már nem műveltetik oly mérvben, mint a régen múltban. Az aranybányászat ma már Offenbányán nem igen fizeti ki magát; ez volt az oka annak, hogy a kincstár aranybányászatát TÖRVÉNYJAVASLAT az 1882. évi rendkívüli hadi költségek fedezéséről. 1. §. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok által, a monarchia déli részeiben és a megszállott területen kitört mozgalom leküzdésére 21.700.000 frt mint rendkívüli hadi szükséglet szavaztatván meg, ebből a magyar korona Oszvévaiba 5 013 frtrt frt Ezen rendkívüli közösügyi kiadás 2.669.000 frt erejéig a közös aktívákra befolyt összegekből és a közös közp. állampénztár birtokában lévő értékek részbeni felhasználása által fedezendő. A fedezetlen 4.144.800 frtra nézve felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy ezt a közös pénzügyminiszternek kifizethesse. 2. §. Az első szakaszban említett 4.144.800 forintnyi rendkívüli közösügyi kiadás fedezése az 1882. évi IV. törvényczikk 4-ik szakasz értelmében hitelművelet utján eszközlendő. 3. §. Az első §-ban megjelölt 6.813.000 frtnyi kiadás az 1882. évi IV. t. sz. 2 §-ának „rendkívüli közösügyi kiadása I. fej. 3. czime alatt, a 2.669.000 frtnyi be-beszüntette s jelenben csak privát társulat űzi meg az aranybányászatot, az offenbányai aranybányáknak hajdani gazdagságáról még máig is él a nép ajakán a következő hagyomány. Mátyás király sokat hallván az offenbányai bányák gazdag aranytartalmáról egyszer csak mit gondolt mit nem: álruhában megjelenik Offenbányán, a hír alaposságáról magának meggyőződést szerzendő. Estve érkezett meg. Miután pedig senki ismerőse a községben nem volt, a rozzant állapotban levő egyedüli fogadóba szállott be, ahol azonnal — erősen meglévőn éhezve — vacsorát rendelt. A fogadás, késő lévén az idős Mátyás király sem nézvén úgy ki, hogy fáradságának bő megjutalmazását remélje, nem nagy hajlandóságot mutatott a vacsora készítéséhez okul adván, hogy neki nincs semmije. De a király éhes volt nagyon, tehát ennie kel A sok kérésnek aztán az lett az eredménye hogy Mátyás király megette a 6 tojásból készített „rántottát“, s azután nyugalomra tért. Másnap pedig templomba menve, látta, hogy a bánya kamarás — esős és sáros lévén az idő, — arany tányérokon ment a templomig. Mielőtt pedig elment volna a király Offenbányáról, a fogadóban, ebéd után, tányéra alatt egy iratot hagyott hátra, rajta latinul a következő két sor írással: „Itt járt Mátyás király, megevett 6 tojást Arany tányéron látta járni a Kamarást.* A hir természetesen azonnal elterjedt. A kamarás pedig annyira megijedt, hogy megbetegedve, nemsokára meghalt. Egy templomnak nyomaia hol ép * A közös aktívák egy részének elárusítására vonatkozóig a „B. C.“ szerint edeifelé még semminemű intézkedés nem történt. A két államf és pénzügyminiszterei csak még ezután fognak a közös aktívákat képező értékpapírok azon részéről értekezni, amelyek elárusítandók lesznek. Ezen papírok egy része egyátalában nem fog elárusíttatni, a másik részre nézve pedig még nincs elhatározva, mennyiben tartozik az a közös aktívákhoz. A képviselőház Ülése május 2-án. Elnök: Péchy Tamás. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek a kérvényi bizottsághoz tétetnek át. Pauler Tivadar igazságügyi miniszter törvényjavaslatot nyújt be a luxenburgi nagyherczegséggel a közönséges bűntettesek kölcsönös kiadása iránt kötött szerződésről. Ki fog nyomatni s az igazságügyi bizottsághoz utasittatik tárgyalás végett. Végleg elfogadtatott harmadszori felolvasás után a madridi egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat. Következett a napirend további tárgya : a magyar korona országai közös törvényhozás alá tartozó viszonyoknak a Horvát- és Szlávon országokkal 1881. évben egyesített horvát-szlavon határőrvidéken való rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Láng Lajos előadó a törvényjavaslat elfogadását ajánlja, mely által az ország egyik régi óhaja egészen teljesül. A jelen törvényjavaslat, melylyel az egykori határőrvidék még eddig be nem kebelezett részének Horvát-Szalavónországokhoz és ezzel a magyar koronához való visszacsatolása törvénybe iktattatik, ugyanazon szempont alá esik, mint a korábbi erre vonatkozó t. czikkek, melyek az egykori határőrvidék akkor visszacsatolt részeire vonatkoznak. Legközelebb áll ezen javaslat az 1873. XXVIII. törvényczikkhez, mint amely szintén oly területekről szólt, melyek közvetlenül Horvát-Szlavónországokhoz csatoltattak, s azért ezen javaslat egészben véve az említett törvény rendelkezéseivel egészen megegyező intézkedéseket tartalmaz, és csupán,annyiban tér el attól, amennyiben akkor a határőrvidék csak egy részének, ma ellenben az egész határőrvidéknek bekebelezéséről van szó. Tisza Kálmán miniszterelnök megjegyzi, hogy az abszolút hatalom terjeszkedését napjainkban senki sem állíthatja komolyan. A határőrvidék kérdésére nézve most is abból indul ki, amiből kiindult 1871. és 1873-ban, azaz abból, hogy a századokon keresztül fejlődött abnormis viszonyokból a kibontakozás és a teljes alkotmányos térre való átmenetel oly intézkedéseket követel, amelyek azontúl, ha az alkotmányos térre való átmenetel megtörtént, nem volnának többé követelhetők, de amelyek nélkül az átmenetei majdnem lehetetlenné van téve. Ezen nézetben volt akkor, ezen nézetben van ma is, és azt hiszi, hogy midőn maga a tény a nemzet kívánalmainak megfelel, midőn épen e tény által a szent koronának egyes részei vonatkoznak az alkotmányos élet keretébe , akkor maga e tény bizonyíték arra nézve, hogy nem az abszolutisztikus hatalom, nem alkotmányellenes cólzatokról, hanem épen az alkotmányos elvek érvényesítéséről van szó. Tisza Kálmán: Úgy látja, hogy Szederkényi téves irányban magyarázta az ő kijelentését akkor, midőn azt állítá, hogy a miniszterelnök beleegyezni látszik a horvát határozatába, és a törvény egyik vagy másik me£t kiarra másítani. Arra, nézve pedig hogy Fiumét Horvátországhoz tartozónak mondotta volna, ki kell jelentenie, hogy Fiume kormányoztatik, mint a magyar koronához tartozó külön terület, és hogy Fiume közjogi helyzete megoldásához semmi kérdés nem fér, mert ez meg van oldva a 68-iki törvényekben. Polonyi Géza: A jelen törvényjavaslatnak szerinte nincs más czélja, minthogy a horvát Starcsevicséknek újabb koncessziókat biztosítsanak. Bárki olvassa el ezen tb-javaslatot, nincs abban a helyzetben sem, hogy belőle megtudja az adandó kezdvezmények mennyiségét és minőségét, de azt látja, hogy amit a magyar alattvalók nem élveznek, az ime a leendő horvát alattvalóknak készségesen megadatik. Nem tartja helyesnek a jelen javaslatot, hanem csatlakozik a Mocsáry Kat. javaslatához. (Helyeslés a szélső balon. Madarász József nem helyesli a kormány álláspontját, mert ez szerinte a közjogi helyzetet nagy mértékben veszélyezteti. Ezt pedig a magyar parlamentnek tűrnie nem szabad. Foglalkozik a miniszterelnök beszédével is, s felolvassa Zsivkovics osztályfőnöknek a horváth tartománygyűlésen mondott beszédét, melyben ki van mondva, hogy a magyar kormány politikai indokoknál fogva elfogadta az általuk ajánlott módozatot. Részleteket olvas fel a kormányelnöknek régebbi beszédéből, melyekkel mai nyilatkozatát ellentétben látja lenni. Mocsáry javaslatát pártolja. Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát bezárja. Szó illeti még az előadót és a határozati javaslat beadóját. Mindaz, ami ellen Mocsáry felszólalt, legyen az a közös hadügyminiszter aláírása, legyen az bármely fontos alkotmányos formaság iránti kifogás uttig történt, mert nem történhetett máskép, mint 1873 ban, annál inkább, mert azon praecedens a törvényhozás által akkor elfogadva lett. De mikép lehet az 1867. XII. tvcz. megsértését látni abban és azt, hogy a közös hadügyminiszter kormányzási hatalma szándékoztatik kiterjesztetni, midőn épen ez által, a mi történik, a közös hadügyminiszter ilynemű befolyásának utolsó maradványa szűnik meg: azt a maga részéről belátni nem tudja. Pedig tény, hogy a közös hadügyminiszter befolyásának utolsó maradványa szűnik meg, mert az meg volt addig, míg a főhadparancsnok vezette azon rész adminisztrációját, meg volt azóta is ezen viszonyok közt, amióta maga a szorosan vett katonai határőrvidéki adminisztráció már beszüntetve volt. Kéri Mocsáry indítványa mellőzésével a törvényjavaslat elfogadását. Szederkényi Nándor mielőtt a kérdés érdeméhez szólana, azon kérdést intézi a miniszterelnökhöz : van-e tudomása a horvát országgyűlésnek Fiuméra vonatkozólag hozott határozatáról és mily állást foglal el azzal szemben ? Tisza Kálmán miniszterelnök: Sem a házszabályokban, sem a gyakorlatban nem lát ugyan kötelezést arra, hogy egy beszéd közben rögtönzött interpelláczióra rögtönözve válaszoljon, azonban kijelenti, hogy amit a horvát tartománygyűlés saját bizottságának megválasztása alkalmával határozott, vele hivatalosan közölve nincs és biztosíthatja előtte szólót, hogy mindaz, amit a horvátok az 1868-iki törvények ellen határoznak, a magyar kormányra nézve nem létezik Szederkényi Nándor. A miniszterelnök feleletében csak kitérő utat lát a kérdésre nézve, szerinte a horvátok megsértették a 68-iki törvényeket, a magyar kormánynak pedig ezt tűrni alkotmányellenes eljárás. Pártolja Mocsáry határozati javaslatát. Láng Lajos előadó a törvényjavaslatra nézve tagadja, hogy ebben hajlás van az absolutizmus felé. Arra nézve, hogy ezen törvényjavaslat nem egyezik meg azokkal, melyek a bánsági kerületben létezett határvidék polgárosításáról szólanak, megjegyzi, hogy ez a dolog természetében van. Akkor lehetett elintézni akként mindent, most nem, mert oly kerületekről van szó, melyek nem közvetlenül Magyarországhoz, hanem Horvátországhoz csatoltatnak. A kedvezményekre, melyekre az ellenzéki szónokok oly nagy súlyt fektettek, az a nézete, hogy azok lényegileg nem a magyar kincstárt terhelik. Végre válaszol a felhozott állításokra röviden, s újból ajánlja elfogadásra a javaslatot. (Tetszés a jobb oldalon.) Mocsáry Lajos. A miniszterelnökkel polemizálva kérdi, hogy ha Horváttestvéreinknek eszébe jutna fegyveres kézzel bemenni Fiuméba, s a kormányzót, vagy a hajókapitányokat ledobni a Zichy molóról az Adria habjai közé, vájjon akkor is meg kellene-e tartanunk a törvényt? Szerinte nem. Kéri javaslata elfogadását. Tisza Kálmán miniszterelnök sajnálja, hogy ily feltevés intéztetik hozzá, mint azt Mocsáry tette, ily dolog felvetése megsértése a horvátoknak ok nélkül, de ha Mocsáry kivárna, -›‹ -‹ Ha a horvátok berohannának Fiuméba, — mi nem fog megtörténni — és az ottani magyar hatóságokat a Zichy molóról a tengerbe dobnák, — mint Mocsáry helyesnek tartotta, szóló nem azzal felelne, hogy ha te bementél erővel Fiumébe, a 66. §. többi pontjait nem tartom meg, hanem azzal felelne, a mivel minden lázadásra felelni kell — a lázadók megfenyitésével, de a törvényt akkor is megtaná. Madarásznak reá vonatkozó idézetére, hogy t. i. most mást beszél, mint 1873- ban, felolvasta akkori beszédének némely ide vonatkozó passusát, mely teljesen a ma tartott beszéde értelmében egyező. Ép ezért Mocsáry javaslatát mellőzni, s a beterjesztett javaslatot elfogadni kéri. (Élénk helyeslés jobbfelől.)_______________ Ezután a ház a javaslatot átalános Ságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. A 3. §-nál Szilágyi Dezső felvilágosítást kér a pénzügyminisztertől, hogy e pontot hogyan értelmezi, ettől teszi függővé beszéde folytatását. Szapáry Gyula pénzügyminiszter megjegyzi, hogy a házszabályokba ütközik az, hogy beszéd közben a minisztert felelet adásra fel lehessen hívni, s a beszédet azután újra folytatni lehessen. Elnök kijelenti, hogy a miniszterek nem tartoznak a házszabályok szerint válaszolni a beszédekre, csak ha jónak látják. Azt tartja, hogy ha azonban feleletet adnak rögtön, azáltal csak a vita egyszerűsittetik. Szilágyi Dezső ezután styláris módosításokat ajánl a 3. §-hoz. Szapáry Gyula pénzügyminiszer kéri a házat, hogy miután a Szilágyi módosítása a szöveg értelmét elváltoztatná, azt ne fogadja el, hanem az eredeti szövegezést. Madarász József határozati javaslatot indítványoz szintén, hogy a 3. §-ból „mint alkotmányos elvek megsértése hagyassák ki, s utasittassék a kormány az 1880. LIV. t. sz. rendeletének teljesítésére.“ A ház, mellőzve a két indítványt, az eredeti szerkezetet fogadja el. Elfogadtatott változatlanul a javaslat többi pontja is. — Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter benyújtja az 1882. évi rendkívüli költségek fedezéséről szóló törvényjavaslatot indokolásával. A pénzügyi bizottsághoz utasittatik. A legközelebbi ülés csütörtökön iesz, 10 órakor. Tárgya lesz: az 1880. évi állami zárszámadásról jelentés. Ülés végződik 10 óra 50 perczkor.