Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)
1885-04-22 / 92. szám
Tizenkilencedik évfolyam. 92. szám. Kolozsvár, 1885. szerda, április 22. Előfizetési dijak: Egész évre................................16 frt. Félévre....................................... frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra ..................................1 frt 60 hr. „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA. Egy szám ára 5 kr Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési dijak: F.gy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 26 krajczil. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Belközépatcza 4. se. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR ÁPRILIS 21. Száműzött románok. Az erdélyrészi magyar közművelődési egyesület igazában még meg se alakult, máris kezdi teremni jó gyümölcseit. Kezdjük egymást teljesen megismerni. Bekövetkezett a valódi leálcázás ideje. Segítségünkre jött a román sajtó s mint legilletékesebb, sorra állítja ki e nemzetiség tagjairól a hazafi- vagy hazafiatlanság bizonyítványát. És mi minden fáradság nélkül összeállíthatjuk a kettős névsort — saját szempontunkból. Mert mióta kulturegyletünk létesítése komolyabb alakot öltött, a román sajtó sorra vette e nemzetiség irányadó egyéniségeit s classificálni kezdette. A kik mozgalmunkat pártolták, azok fekete keresztet kaptak, jeléül annak, hogy a román ügyre nézve meghaltak. E száműzöttek közé esett elsősorban Moldován Gergely, ki a mi nagygyűlésünkön még beszélni is mert; aztán következtek mindazok, kik az ország két részéből mozgalmunkat üdvözölték. Legújabban pedig Román Muiron érsek-metropolita ellen vetették ki hálójukat, ki azonban a gör. keleti szinódus alatt derekasan széttépte annak szálait. Mi azt látjuk mindezekből, hogy kultur-egyletünk első hatása az lett, hogy a román sajtót és agitátorokat üldözési mánia szállta meg — megfordított értelemben: nem magukat érzik üldöztetve, ők üldöznek másokat, üldözik saját fajuk jobb érzelmű tagjait. Azért mondok, hogy egyletünk már is kezdi teremni jó gyümölcseit. Mert akit isten el akar veszíteni, annak elsősorban eszét veszi el: ezt mondja a példabeszéd. A román sajtó észjárását pedig nagyon problematikussá teszi az eljárás, mit legújabban kezdett. Mit mondott Moldován, hogy száműzetés lett eredménye ? Azt, hogy a kulturegylet czélja ép oly érdeke a románnak, mint a magyarnak, mert minden oly intézkedés, mely a magyar állam szilárdítására vezet, egyszersmind e haza román ajkú polgáraira nézve is jótétemény, miután az állami együttlét előnyeit jogegyenlőség alapján élvezik. Nos, hát mi van ebben, mi a száműzetést indokolja? A román nemzetiség érdekei nem elárulva, sőt inkább hangsúlyozva lettek általa. Nyilvánvaló tehát, hogy a ki ily fölfogásért kitagad a maga köréből valakit, az mindezeknek ellenkezőjét akarja s a mi szempontunkból a proscribált a jó, s a proscribáló a rossz hazafi. A román sajtó tehát, e legújabb eljárásával nagy szolgálatokat tesz velünk. Egészen tájékoz az egyének iránt. Mert legilletékesebb annak meghatározására, hogy az ők zártkörű mozgalmaikban ki minő irányban vesz részt és ki marad távol azoktól. És így saját szempontjából classifikálván a hazafiakat, egyszersmind a mi szempontunkból is classifikálja azokat. Akiket ők kitagadnak, azok a mi legigazibb hiveink. És megfordítva. Köszönet a román sajtónak munkánk megkönnyítéséért! Természetesen: nem a mi feladatunk megértetni velük, hogy ez eljárása mennyire megkönnyíti a mi dolgunkat, és oly esztelen az ők szempontjukból. Azzal az ellenszenvvel, a mi üldözésükben és cselszövényeikben nyilatkozik, csak a mi híveinket szaporíthatják, nem a magukét. Nekünk ez eljárással szemben csak egy helyes feladatunk lehet, hogy fogadjuk testvéri kebellel a kitagadottakat. A magyar mindig biztos menedékben részesítő a száműzötteket, tapasztalásból ismervén az ily menedék jótéteményét. Fokozzuk ez ősi erényünket a szenvedély vak dühe által érintett román testvéreinkkel szemben, s meg lehetünk győződve, hogy rövid idő alatt csak azok maradnak a túlsó táborban, kik a nemzetiségi kérdés elmérgesítésében egyéni érdekeket kerestek. A most kitört ellenszenv rég ott lappangott az izgatók keblében, de elfojtották, remélve, hogy az eltántorodottak szép bánásmód mellett lassan talán csak megtérnek. Most azonban, hogy ezek nyílt színvallása utolsó reményeiket is eloszlatta, a visszafojtott düh elementáris erővel tör ki. És ez lesz az ők vesztük. És pedig rövid időn. Ezzel évtizedekkel hozták közelebb a magyar kulturegylet czéljait. Mert a hazafias érzelmű románság e sértő provocatiót bizonyára nem fogja némán tűrni, hanem aktív működéssel felel reá. Eddig is nem az volt a mi bajunk, hogy a románok legnagyobb része hazafiatlan. Mert nem így állott a dolog. Jól tudjuk mi, hogy az ultrák tábora elenyésző kisebbség amazokkal szemben. A baj csak ott volt, hogy a hazafias románság tétlenül szendergett, miközben a másik rész nagy tevékenységgel zsákmányolta ki a kínálkozó alkalmat. Nekünk tehát nincs egyébre szükségünk, mint hogy e tétlenség szűnjék meg, a közöny ne nyomja lomha köd gyanánt a lelkeket, s meg vagyunk győződve, hogy a magyar állameszme ügye nyerve lesz. Maga a román nemzetiség tömege olyan, a milyenek aktiv vezetőik. Ez iránt is biztosak lehetünk, mihelyt jó kezekbe kerül. Ébredjenek tehát hazafias románjaink üdvtelen tétlenségükből s ne törjék, hogy nemzetiségük nevében néhány szálas egoista praevarizáljon. Csoportosuljanak zászlóink alá és segítsenek egy oly eszme diadalában, melynek jótéteményei egyenlően áradnak mindnyájunkra. Bűnös mulasztás volna részükről, ha saját feleik ilynemű támadásai után is hallgatnának. Egyik első teendőjük lehetne: az erdélyi részekben egy hazafias irányú román hírlap alapítása. Hiszen a mai nemzetiségi viszályok előidézése főként az ultra nemzetiségi sajtónak tulajdonítható. A hírlap nagy szerepe már ebből is kitűnik. Ha pedig a harczot sikeresen akarjuk megküzdeni, első feladat, hogy a fegyverek egyenlőségére törekedjünk. A magyar sajtó nem hatolhat be mindenüvé, legkevésbbé oda, hova leginkább kellene. Nem hatolhat be nyelv e miatt. Ennek tulajdonítható az, hogy sajtónk látszólag kevés külső eredményt ért el a nemzetiségi sajtóval szemben. Mert azok a román és szász tanítók és papok, kik a félreeső helyeken kezeikben tartják a népet, nem tudnak magyarul, írhatunk hát akármit, hozzájuk az mind kifordítva jut. De szóljon csak egy józan orgánum közvetlen a néphez a saját anyanyelvén, melyet megértsen smi szintén fontos: legyen csak e hazafias czikkek alá oly név írva, melyet a nép ismer, melyre hallgat: ez mindjárt nagyot fordít a helyzeten s kezünkben a kulcs a nép szivéhez. Erre hassanak hazafias román testvéreink! És akkor a helyett, hogy ők lennének száműzve nemzetiségük szivéből, azok lesznek kiűzve onnan, kik és oly kevéssé illenek oda, mint a kufárok a jeruzsálemi templom pitvarába. Ki a kufárokkal a román nép szivéből! Az igazság az, hogy forduljon a koczka s ezek legyenek a száműzött románok. ____TÁRCZA. Úti emlékek. Dr Szabó Gyulától Köln. Köln sajátságos vegyülékéből áll a réginek és újnak, mert mig a város nagy része keskeny házaival, szűk, szabályozatlan és tisztának éppen nem mondható utczáival a szemlélőt mintegy a középkorba varázsolja viszsza, addig nagyobbára épülőfélben levő körútjaival, pompás palotáival a modern nagy város elnevezésre tart igényt. A Rajna balpartján félhold alakban elterülő s 1815 óta jelentékeny erődítési művekkel bezárt város szembeötlő conservativ jelleget hord magán, míg az újabban keletkezett széles utczák és terek s az azokat környező ízletes parkok az újítást, a haladást juttatják kifejezésre, s hogy a város jövendő terjeszkedése biztosíttassák, egy nagy darab állami földterület vásároltatott meg a város által a maga számára. A múlt hagyományakép még 8 régi városkapu áll fenn s 16 erődje és lőporraktára van a váron kívül. De nemcsak külsőleg különböznek egymástól a város régi és uj részei, hanem végig húzódik az ellentét történetén is. A régi Köln kegyes vallásosságáért, a keresztyénséghez való szívós ragaszkodásáért s az érte hozott véráldozatokért méltán kiérdemelte a szent melléknevet, míg az új Köln hatalmas gyártelepeivel, virágzó iparával a német birodalom legjelentékenyebb kereskedővárosainak egyikévé emelkedett. A keresztyénség első sugarai már a rómaiak idejében behatottak Kölnbe, az akkori Colonia Claudia Agrippinába s ahhoz való ragaszkodását többször is pecsételte meg véráldozattal, hisz Kölnben történt 287-ben Szent Gereonnak és 318 társának mártyrhalála, a negyedik század második felében Gratian császár uralkodása alatt pedig Szent Ursula és a 11000 szűz szintén itt szenvedtek vértanúi halált Dussel Reinald (1159 —1167) érsek alatt kerültek Kölnbe, mint I. Frigyes császár ajándéka, a három szent király tetemei, melyek a székesegyház kincstárában roppant nagy értéket képviselő tetemtartóban ma is kegyelettel őriztetnek, mely ajándékot a város oly nagyra becsült, hogy annak emlékét a három koronának a város czímerébe való felvétele által örökítette meg. Ez időtájtól kezdve Köln mindinkább emelkedett jelentőségben, úgy, hogy úgyszólva a német városok koronájává lett, mit igazol az akkor általánossá vált azon közmondás: „qui non vidít Coloniam, non vidít Germaniam“. A város gyors fejlődésének és emelkedésének hatalmas rugóját képezték a pályáiból mind jobban és jobban kibontakozó ipara és kereskedelme, melyek az adományozott előjogok és kiváltságok védszárnyai alatt nagy lendületet vettek. A VI. Orbán pápától 1388-ban alapított egyetem uj fényt kölcsönzött a városnak s emelkedését szintén előmozdította. Habár Köln a reformeszmék s a korszellem ujjmutatásai iránt meglehetős nagy fogékonyságot tanúsított, mert pl. a könyvnyomtatás mindjárt feltalálása után biztos talajra talált ott s a kölni művésziskola egykori jelentőségéről a hires domkép (1450 körül) s a műgyüjtemények tesznek tanúbizonyságot, mindazonáltal a reformatio, habár maga az akkori érsek Wied Hermann is az uj tan felé hajolt, csaknem nyomtalanul tűnt el a régi hithez makacsul ragaszkodó város felett. A harmincz éves háború után mindinkább veszített jelentőségéből és zivataros sorson ment keresztül. 1794. október 6-án a francziák bevették s a lünevillei békekötés után (1801. február 9.) Francziaországhoz is csatoltatott. De a franczia uralom alatt sem tudott előbbi jelentőségére emelkedni; a kolostorokat megsarczolák, kirabolták és nagyobb részt megszüntették, az egyetemet 1798-ban bezárták s Köln csak egy alprefect székhelyévé lett. Kölnre csak akkor virradtak fel ismét szebb napok, midőn a bécsi congressuson Poroszországnak ítéltetett, mert ettől kezdve a rajnai tartományok, sőt egész nyugati Németország első kereskedő-városává s egy hatalmas és virágzó gyáripar központjává lön. Kölnnel sem közt a Rajna jobbpartján s hajóhajóhid és egy rácsos híd által összekötve fekszik a 16000 lakost számláló Deutz, hajdan szintén római castrum. A jelenlegi erődítési munkálatok magukon viselik annak jellegét, hogy azok még a 13-ik század elején vették kezdeteket. Kölnnek legnagyobb nevezetessége azonban (ha ugyan némelyek nem a kölni vizet tartják annak, melyet szesztartalmáért az újabb időben Oroszországban pálinka gyanánt kezdenek inni) világhírű székesegyháza, mely a goth építőművészetnek valóságos remeke. A merészen fölfelé törekvő övezetek külsőleg is kifejezik az Istenhez való közeledni akarás gondolatát, s már csak puszta látására is bizonyos ihletettség szállja meg még a legsivárabb kedélyt is. A templom belsejében pedig a tömjéntől terhes levegő s a kiváló figyelemre méltó és becses üvegfestményekkel díszített ablakokon átszűrődő, s száz meg száz szóváltozatban megtörő napsugár még inkább hat a képzelet felcsigázására. A dóm alapformája a kereszté, öt hosszhajóját három kereszthajó metszi át, a két nyugati torony pedig, melyek 156 méter magasak, Európának legmagasabb építménye. A székesegyház kincstárában nagy érték van felhalmozva, melyek közül a legkiválóbb a három királynak már fentebb említett tetemtartója; a Mária-kápolnában pedig Overbecknek egy oltárképe vonja magára a figyelmet. Nem lesz érdektelen, ha e helyen néhány, a dóm történetére vonatkozó száraz adatot is fölemlítünk. A dóm alapja 1248. aug. 14 én tétetett le a részben leégett régi catholicus székesegyház helyén Hochstaden Konrád és Gerhard dómépítőmesterek vezetése alatt s az első isteni tisztelet 1297-ben tartatott a már elkészült kápolnában. Wirneburg Henrik érsek 1322. szept. 27-én a kart is, melynek alsó része a góthstylust a legteljesebb kifejlődöttségében tünteti elő, ünnepélyesen fölszentelte. A 15-ik század végén ugyan a hosszhajó és az oldalcsarnokok ideiglenesen fedél alá kerültek, de ez ideiglenesség nagyon sokáig tartott, mert az építési munkálatok a 16-ik században beszüntetettek s csak III. Frigyes Vilmos alatt 1817-ben vették ismét kezdetüket. Időközben a székesegyház 1796-ban gyümölcs-és terményraktárrá alacsonyittatott , daczára annak, hogy 1801-ben anyatemplomnak nyilváníttatott, mindinkább romlásnak indult, úgy, hogy végre bedőléssel fenyegetett. Azonban a restaurationális munkálatoknak újból való fölvétele megmentette a székesegyházat e meg nem érdemelt sorstól; míg végre a dóm befejezésének ünnepe 1880. oct. 15-én Vilmos császár és sok német fejedelem jelenlétében nagy ünnepélyességgel ment végbe, jóllehet az építési munkálatok még ma sincsenek teljesen kivégezve. Kölnnek egy másik nevezetes épülete a keskeny „Sternen-Gasse“-ban fekvő 10. szám alatti ház. Ez épület nem valami merész építészeti tervezet vagy az építési technika művészi fogásainak alkalmazása által tűnik ki, úgy, hogy az előtte elmenő közönyösen haladna el e társai sorából épen nem kiváló ház előtt, hacsak a kaputól jobbra és balra a falba elhelyezett emléktáblák figyelmét fel nem hívnák. Az ódonság bélyegét magán viselő házzal szembeállva, a kaputól balra levő tábla értésünkre adja, hogy e házban pillantotta meg a napvilágot 1577. jun. 29-én a későbbi nagynevű festő, Rubens Pál.* S habár ő úgy művészi, mint államférfim tevékenységének idejében már Antwerpenben lakott s a babérokat itten élvezte, mindazonáltal szülővárosa iránti szeretetből személyesen akarta átadni a kölni Szent Péter-templom számára festett „Kreuzigung des Apostels Petri“ czímű oltárképét. Ez Hogy Rubens valóban itt született volna, az még ma sincs minden kétséget kizáró módon megállapítva, mert mint Homér születéshelyéért hét város versengett, úgy Rubens születéshelyének dicsőségéért Köln és Antwerpen már évszázadok óta folytonos küzdelemben állanak egymással. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése ápr. 20-án. A főrendiházi reformról szóló főrendi üzenet tárgyalása foglalkoztatta ma is a képviselőházat. A vitát Beöthy Ákos nyitotta meg egy hatástalan beszéddel, melyben azt a thémát variálta, hogy a szóban levő reform megalkotásánál a képviselőház vereséget szenvedett a főrendektől s e miatt a kormány felelős. Nem fogadja el a javaslatot Szóló beszéde az ellenzéki padokon sem igen keltett viszhangot. Utána Horváth Gyula szólt a javaslat mellett, de előbb éles kritikát gyakorolt a főrendiháznak egész múltja, működése és jelentősége fölött. A főrendek— úgymond—1681- től 1848-ig alig tettek egyebet, mint hogy a királyi várótermekben útját állották a nemzet törekvéseinek. Bezzeg más szerepet játszott az angol peer-kamara, mely nyomokat hagyott hátra minden fontos törvényhozási alkotásban. Ezután áttért magára a főrendi javaslatra, mely nem egyezik ugyan meg mindenben szóló nézeteivel, de az ellenzék által beadott javaslatok sem állnak közelebb az ő felfogásához, mert, bár választás útján új elemeket akart az ellenzék bevinni a főrendiházba, elfogadta maga is a censusos főrendiséget és ennek túlnyomó voltát. Lendületes és hatásos lett Horváth beszéde főleg akkor, midőn az ellenzék padjairól felhangzott „álliberalismus“ vádjával szemben utalt arra, hogy az ellenzék sem liberális, sem általában eszméket nem visz harczba. Innen van, hogy az ellenzék nem foglaltért, mert ami parlamenti sikert aratnak ellenzéki vezérek, az nem az eszmék diadala, hanem személyes sikerek. Most Horváth Boldizsár emelt szót s mintegy másfél órai beszédben kötötte le a ház figyelmét. Eszmemenetének markánsabb tételei ezek: a főrendi üzenetben nem reformot, hanem visszaesést lát; a kormánynak jobb lett volna a mostani áramlatok között nem lépni fel a reformmal, hogy ne tegye ki vereségnek a gondjaira bízott zászlót, de ha már tette, menthetetlen hiba, hogy aristocraticus jellegre és elemekre fektette a fősúlyt a reformnál, mely e miatt messze eltér 1848 szellemétől. A választás és kinevezés elveinek combinatiójával kellett volna ellensúlyt állítni a születési előjogoknak, mert most már néhány főúri családnak nagyobb befolyása van a törvényhozásra, mint magának az egész nemzetnek, pedig a nemzetnek fontosabb teendője is van, mint hogy az aristocratia egyeduralmát is biztosítsa, miáltal a magyar állameszme is ellenszenvessé tétetik. Beszédének utolsó részén borongós, komor hangulat vonul végig; az országot temetőhöz hasonlítja, melybe egymásután pihenni szállanak democratikus eszmék és hagyományok, nincs közvélemény s Kossuth helyesen tette, hogy nem jött haza, mert idegennek találná magát itthon, a javaslatot napirendről levétetni és a reformra jobb időt bevárni akarja. E beszéd után elnök 5 percre felfüggesztette az ülést, de a ház figyelme még a szünet után is annyira ki volt fárasztva, hogy a most következő szónokok: Herman Ottó, Komóssy Ferencz és Ugrón Gábor nem éreztek elég bátorságot magukban felszólalásra, részint a kifáradt figyelem, részint a terembe tódult füstfelhők miatt. De szólt aztán mégis Apponyi Albert gróf, ki azon kezdé, hogy Horváth Boldizsár beszédének „legnagyobb részével egyetért“, s épp azért nem polemizál vele. A főrendi üzenetben nemcsak a kormány javaslatának módosítását, hanem egészen uj ellenjavaslatot lát, melyet nem fogad el. Bevallja, hogy csalódott ismeretes föltevésével a főrendekben, kik egy fontos alkalmat mulasztottak el, hogy magukat uj elemekkel gyarapítsák. Keglevich István gróf röviden, de meggyőző érvekkel okadatálta a hozzájárulást a főrendek által a javaslaton tett módosításokhoz. — Csanády sokszoros derültséget keltett kifakadásai után Tisza Kálmán szólt végül, polemicus beszédben reflectálva az ellenvetésekre. A nemzet nem temetőhöz, hanem folyton viruló kerthez hasonlít, úgymond , és hiba, az idők múltával az emberrel járó hanyatlást magára a nemzetre reá disputálni akarni. Az sem áll, hogy nincs közvélemény, mert bizonyos, hogy a közvélemény a főrendiházat történeti alapon kívánta újra szervezni. Bebizonyította összehasonlító példákkal azt is, hogy visszaesésről e javaslatnál az eddigi helyzethez képest nem lehet szó, hanem igen is haladásról. A többség tetszéssel fogadta Tisza replicáját. Ezzel az ülés véget ért. Szólásra vannak még feljegyezve Pulszky Ágost, Ugron Gábor és Rácz Géza. Külföld. Az angol-orosz viszályról Londonból ápril 20-iki kelettel ezeket jelentik: A miniszterek ma értekezletre gyűlnek össze, amelyben Lumsden Péternek a pendzeeki ütközetre vonatkozó közleményét fogják fontolóra venni. A Daily News attól tart, hogy a dolognak állása még olyan stádiumban van, mely sürgősen megköveteli a hadikészülődések folytatását. E lap szerint puszta koholmány az a hír, hogy Pendzseh és az afghán határon elterülő több helység átengedtetett volna az oroszoknak. Mint a Standard értesül, a határ megállapítására irányuló tárgyalások immár kevésbbé kedvező kilátást nyújtanak. A kormány ugyanis újra olyan kérdéseket vetett fel, melyeket a múlt héten folyt tárgyalásoknál már végleg elintézetteknek tekintettek. Újabban az angolokat nagyon nyugtalanítja az, hogy Afghanisztánban lázadás készül. Ugyanis a rawal-pindii találkozás az emírt saját alattvalói előtt nagyon népszerűtlenné tette s csaknem kikerülhetlennek látszik, hogy mihelyt Orosz- és Angolország közt háború támad, az afghánok azonnal fegyvert fognak saját emirjek ellen, minthogy ez háború esetére szabad átvonulást biztosított az angol seregnek. Még egyelőre az is kérdéses, visszatérhet-e az emir Kabulba. A rawal-pindii találkozás eredményét általánosan nagyon elégtelennek s Angliára erkölcsi vereségnek mondják, mert az angol hadsereg átvonulása Afghanisztánon minden körülmény közt lehetetlennek látszik. Ez a tényállás előmozdítja, fokozza az angoloknál a békés megoldás óhaját. A szerb sku patinát Milán király tegnapelőtt valamennyi minisztertől környezve, trónbeszéddel ünnepélyesen megnyitotta. A trónbeszéd legelőbb is megemlékezik a királynak Ausztria-Magyarországba, a morvai hadgyakorlatokhoz való utazásáról és Ferencz József király vendégszeretetéről, amiért a király és Szerbia egyaránt hálásak, mert az fokozta Szerbia tekintélyét. A trónbeszéd megemlíti továbbá Károly román király látogatását, mely