Belia György (szerk.): Babits Mihály: Timár Virgil fia. Halálfiai. Válogatott novellák - Magyar Remekírók (Budapest, 1976)
„A Babits-novella alig ismeri a jelent, még kevésbé a hétköznapot, világítása nem nappali fény, legfeljebb az a süket déli mozdulatlanság, amely kísértetiesebb, mint az éjféli óra; hősei csak újabban öltenek polgári zakót ; térképe a legkülönösebb: teremtés utáni esőzések, mitologikus tájak, a középkor s egy hangyaboly egészen közel esnek egymáshoz. A költő valamikor arra vágyott, hogy a mindenséget énekelje meg versében, a novellák köre szűkebb - az író itt a mindenségből a titokzatost, a különöst akarja megidézni.” Illés Endre „Babits egyik prózai írása sem hasonlít a másikhoz. Nem állnak egymással olyan rokonságban, mint versei. Mindegyik külön stílusvállalkozás, külön modor, egyenesen a tárgyra szabva. ... Alakjainak jellemzése költői jellemzés. A tüzetes naturalista leírás helyett az író a költői fantáziájának varázsvizében füröszti meg őket. ... A jelenségek másolása helyett lelki realizmus, ha van már ilyen kifejezés. Alakjait nemcsak szemtől szembe, velük egy síkon látja, hanem felülről is, ahol ő tartózkodik, és úgy, hogy nem rejti el magát.” Illyés Gyula