Magyar Rendőr, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-03 / 1. szám
1980-BAN TÖRTÉNT Március 24. és 21. között ülésezett a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. Kádár János ismertette a Központi Bizottság beszámolóját és mondott vitaösszefoglaló beszédet December 12. és 14. között volt a Magyar Szakszervezetek XXIV.kongresszusa. A jelentős eseményen csaknem «.•40 ország, szakszervezeti mozgalma és több nemzetközi,«. szervezet, köztük a Szakszervezeti . "Világszövetség képviseltette magát A Magyar Népköztársaság fegyveres erői díszszemlével köszöntötték április 4-én hazánk felszabadulásának évfordulóját A június 8-i országgyűlési képviselői és a tanácstagi választásokat követően az újjáalakult országgyűlés megválasztotta a Minisztertanács tagjait. — Az új kormány eskütétele Az első szovjet—magyar űrpáros, Valerij Kubászov és Farkas Bertalan kutató űrhajós, valamint Alekszej Jeliszejev, a közös űrrepülés földi repülésirányító parancsnoka és Magyari Béla kiképzett űrhajós a Gagarin Hőerőműben tett látogatásuk során Gagarin emlékműve előtt (Fotó: MTI és Beke Béla) ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ ELVTÁRSAK! Az esztendő végén, az új év kezdetén régi szokás szerint mérleget készítünk és célokat tűzünk ki. Eseményekben és tennivalókban gazdag évet zártunk. Az 1980-as évben munkánkat bonyolult világpolitikai helyzetben s a hazánk gazdasági életét jellemző erőfeszítések közepette kellett végeznünk. Az 1980-as év nehéz, ennek ellenére sikeresnek mondható esztendő volt. A Belügyminisztériumnak és szerveinek munkája, a feladatok teljesítése alapvetően együtt haladt a társadalmi fejlődéssel. Szélesedett szerveink tömegbázisa, és erősödtek kapcsolataink a társadalmi erőkkel. A személyi állomány nehezebbé és összetettebbé váló feladatát hivatástudattal, helytállással és fegyelmezetten teljesítette. Eredményeink azért lehettek szilárdak, mert alapjuk a Magyar Szocialista Munkáspárt következetesen érvényre jutó marxista-leninista politikája, olyan politika, amely mögé — felismerve benne alapvető érdekeit — egész népünk felsorakozik. Ezt a politikát lehet és kell önzetlenül, teljes szívvel, becsülettel és tiszta szándékkal szolgálnunk. ELVTÁRSAK! Feladatunk sohasem volt könnyű, és most, az elkövetkező 1981-es esztendőben sem lesz az. Állományunkat olyan emberek alkotják, akik tudatosan és elkötelezetten vállalták a szolgálatot. Akik megedződtek a küzdelemben, akik között számosan bátor helytállásról tettek tanúbizonyságot az elmúlt esztendőkben. Akik minden nehézséget vállalva, minden szükséges és törvényes eszközt igénybe véve élnek a nép által rájuk bízott hatalommal, de nem élnek vissza vele. Feladatunk nem fogható föl másként, csak a szó legtisztább és legnemesebb értelmében úgy, mint a párt, a nép ügyének tudatos fegyelemmel, áldozatkészen végzett szolgálata. Ehhez a szolgálathoz jelent a Belügyminisztérium beosztottjai számára felbecsülhetetlen értékű segítséget a tömegek segítőkészsége és naponta érzékelt, egyetértő támogatása legnehezebb feladatainkban, a bűnüldözésben éppúgy, mint az államhatáron, a közlekedés biztonságának növelésében éppúgy, mint a tűzvédelemben. A belügyi munka önkéntes segítőinek szervezett tábora nemcsak jelentős rendőri, határőrizeti és tűzvédelmi erő, hanem politikai tényező is. A jövőben is szükséges tehát kérni és igényelni az önkéntes segítők, a társadalmi szervezetek és a lakosság mind szélesebb rétegeinek segítségét, és továbbra is nagy figyelemmel foglalkozni az együttműködési lehetőségek bővítésével. Feladatainkat az elmúlt esztendőben parancsnoki értekezleten a belügyi munka minden területére vonatkozóan egyértelműen meghatároztuk, s ennek megfelelően dolgozzák ki a belügyi szervek is sajátos tennivalóikat. Pártunk következetes politikájából fakad, hogy nem kényszerülünk vargabetűkre. Folyamatosan korszerűsítjük munkánkat, erősítjük a szocialista törvényességet. Alkalmazkodunk a helyzet változásaihoz, a magasabb, mennyiségileg és minőségileg módosuló követelményekhez. A XII. kongreszszus határozatára építve a jövőnket tekintve abból indultunk ki, hogy a Belügyminisztériumnak és szerveinek funkciói alapvetően ezután sem változnak. Továbbra is híven kell szolgálnunk az állam- és a közbiztonság, a közrend védelmét, szilárdan kell őriznünk az államhatárt. Más szóval: a munkásosztály, a nép hatalmát ingadozás nélkül kell védelmeznünk, biztosítva a nyugodt építőmunkához, a társadalmi fejlődéshez nélkülözhetetlen rendet, nyugalmat. A belügyi szervekre háruló növekvő feladatok végrehajtása, a kijelölt célkitűzések megvalósítása a Belügyminisztérium személyi állományától az új esztendőben is tudatos, következetes és színvonalas munkát igényel. Az általános fejlődés követelményeihez igazodva — a belügyi feladatok jobb ellátásával —, aktív és határozott közreműködéssel kell elősegíteni a pártunk és kormányunk által meghatározott célok érvényesítését, a szocialista építőmunka napirenden levő feladatainak megoldását, a társadalom szocialista vonásainak erősítését. ELVTÁRSAK! A becsületes, dolgos emberek optimizmusával, derűjével köszönthetjük az új esztendőt. Igényesebb, elmélyültebb munkát igénylő feladataink, reális terveink vannak. Ezek megvalósítása tetteket, nagyobb céltudatosságot, nagyobb fegyelmet és figyelmet kíván a munka minden posztján is felelősségvállalást, bátor gondolkodást, a közösség ügyei iránti odaadást, áldozatvállalást. Vannak ugyan gondjaink és vannak megoldásra váró feladataink, vannak területek, amelyeken következetesebben kell és lehet előrelépni, de egészében a jól végzett munka tudatával és örömével kezdhetjük el tevékenységünket az új esztendőben. Az újabb, egész népünk javát szolgáló eredmények jogos reményében kívánok a Belügyminisztérium egész állományának békés új esztendőt, erőt, egészséget, sikeres munkát és egyéni életükben sikert és boldogságot! belügyminisztert -íremien) DR.HORVÁTH ISTVÁN