Magyar Szemle, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1-2. szám - ESSZÉ - Gróh Gáspár: Ádvent a Thököly úton, anno 1989
Advent a Thököly úton, anno 1989 Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy majdnem elmaradt karácsonyunk is. Azaz dehogyis maradt el: soha nem képzelt ajándékot kaptunk. Csak a kegyelem maradt el, ami helyett egy furcsa, bevallatlan szégyenkezés maradt velünk. 1989-ben, Betlehem helyett Temesvárra és Bukarestre figyeltünk, a képernyőkön angyalok helyett katonákat, csillagszórók helyett nyomjelző lövedékek fénycsíkjait láthattuk, a kisded Jézus kínálta reménység helyett egy valóságos kivégzést-gyilkosságot figyelhettünk, majdnem egyenes adásban. Iszonyodtunk, és noha pontosan tudtuk, hogy nincs annál fontosabb parancs, hogy ne ölj, mégis, melyikünk meri tiszta lelkiismerettel azt mondani, hogy legalábbis érzelmei mélyén egyetlen pillanatig sem érezte úgy, hogy ennek így kell lennie? A Romániában zajló forradalomban azt láttuk, amit éveken vagy évtizedeken át képzeletben vagy tudatalattinkban magunk is annyiszor szerettünk volna megtenni. Nem az 1989-as békés átalakulás során elmaradt közös, szociálpszichológiai szempontból oly nélkülözhetetlen nemzeti-társadalmi élmény megvalósulását láttuk csupán, hanem annál jóval többet. Azt a kollektív föltámadást, aminek mítosza elfojtva is kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennünk. A zsarnokságot elsöprő szent forradalom misztikája legyintett meg minket, amit Jókaitól és a suttogva, itt-ott mégiscsak megőrzött '56-os mámorból építhettünk magunkba. (Ezért is hatott oly elemi erővel az akkor még zömmel fekete-fehér képernyőkön a kivágott közepű zászlók JL.L - |_J> y>\ |OvJ^oU O i Ct-0-A^O (Hij323 .a en i