Magyar Szemle, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1-2. szám - ESSZÉ - Gróh Gáspár: Ádvent a Thököly úton, anno 1989

Advent a Thököly úton, anno 1989 V­olt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy majdnem el­maradt karácsonyunk is. Azaz dehogyis maradt el: soha nem képzelt ajándékot kaptunk. Csak a kegyelem ma­radt el, ami helyett egy furcsa, bevallatlan szégyenkezés maradt velünk. 1989-ben, Betlehem helyett Temesvárra és Bukarestre figyeltünk, a képernyőkön angyalok helyett ka­tonákat, csillagszórók helyett nyomjelző lövedékek fény­csíkjait láthattuk, a kisded Jézus kínálta reménység helyett egy valóságos kivégzést-gyilkosságot figyelhettünk, majd­nem egyenes adásban. Iszonyodtunk, és noha pontosan tudtuk, hogy nincs annál fontosabb parancs, hogy ne ölj, mégis, melyikünk meri tiszta lelkiismerettel azt mondani, hogy legalábbis érzelmei mélyén egyetlen pillanatig sem érezte úgy, hogy ennek így kell lennie? A Romániában zajló forradalomban azt láttuk, amit éveken vagy évtizedeken át képzeletben vagy tudatalat­tinkban magunk is annyiszor szerettünk volna megtenni. Nem az 1989-as békés átalakulás során elmaradt közös, szo­ciálpszichológiai szempontból oly nélkülözhetetlen nem­zeti-társadalmi élmény megvalósulását láttuk csupán, ha­nem annál jóval többet. Azt a kollektív föltámadást, aminek mítosza elfojtva is kitörölhetetlen nyomokat hagyott ben­nünk. A zsarnokságot elsöprő szent forradalom misztikája legyintett meg minket, amit Jókaitól és a suttogva, itt-ott mégiscsak megőrzött '56-os mámorból építhettünk ma­gunkba. (Ezért is hatott oly elemi erővel az akkor még zöm­mel fekete-fehér képernyőkön a kivágott közepű zászlók JL.L - |_J> y>\ |OvJ^oU O i Ct-0-A^O (Hij323 .a en i

Next