Magyar Szemle, 2003 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1-2. szám - ESSZÉ - Gróh Gáspár: A hiány arcai
A MAGYAR SZEMLE 2003.1-2. SZÁM ember számára azonban - ismétlem - minden évszak botrány. És ezt már gyermekkorában elkezdi tanulni. Ezért nem tudhatja, hogy valójában minden évszak ünnep. És ezért is csökken a költők ázsiója, s ezért láthatunk egyre kevesebb hóembert a köztereken... Tavasszal förtelmes a város a télen ráragadt kosztól, koromtól, szeméttől. Nyáron a túlhevült házfalak, az olvadó aszfalt, a földközeli ózonpárna kellemetlenségei, allergizáló hatása kínozzák a városlakókat, ősszel az, hogy vissza kell szokniuk lakóhelyükhöz, ahonnan nyáron egy kicsit kiszabadultak, meg szomorúan nézhetik az agyonsózott, betonba zárt, szurdok klímától halálra gyötört vadgesztenyefákat, ahogyan lombjukat vesztve, görcsös erőfeszítéssel még egyszer nekirugaszkodnak a virágzásnak. Amiben némely városi széplelkek az élet diadalát látják, holott az csupán a megkezdett agónia egyik fázisa. Nem a várost és a falut akarom szembeállítani. Már csak azért sem, mert a városközeli falvak lassanként mindazokat a kellemetlenségeket nyújtani tudják új keletű lakóiknak, amelyek elől azok a városokból menekültek. A modern, urbanizálódott ember és a természet kerültek ellentétbe, és ez a mindenkori időjáráshoz való viszonyban is kifejeződik. A természet eközben azért, defenzívában, rejtekezve, mint ahogyan egy diktatúra alattvalói, mégiscsak él. Megtartja saját törvényeit, s azok közt is a legfontosabbak egyikét: a folytonosságot. A tavasz nagy lobbanását a nyár virágai követik, augusztus vége felé jön a krizantémok és a ciklámen ideje, bíborba öltözik a cserszömörce, belobban az ecetfák tűzvarázsa. Amikor minden levél lehullott, az avar alatt már előbújik a jácint majdani hajtásainak csúcsa. A legkeményebb tél napjaiban - ezt se hagyjuk ki egészen - ott a hó ragyogása, a zúzmarás ágak kristályparádéja, s a hó védelmében folyik a felkészülés az új virágzásra. Az átmeneti hóolvadáskor kibukkannak a hóvirágok fehér fán-