Magyar Szemle, 2003 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5-6. szám - TANULMÁNYOK - Szepesi Attila: Régi bolondságok - A gyulafehérvári ördögűzés
SZEPESI ATTILA: RÉGI BOLONDSÁGOK 153 tozó pincék sora felé. Egyelőre ugyan megpróbálja még harsányan elzengeni, hogy „Ha a poétának csak borba feredve / Lehet a szűz múzsák forrásához kedve: / Ha mind bortól lucskos főtől származtatok, / Ti örök hírt szerzett nemes gondolatok! / Ha már a borostyánt, mint a szó mutatja, / Minden dicső lélek borosan aratja: / Bor által nem vágyok boros borostyánra, / Nem veszem hordóból az észt szivárványra. / Jaj lesz! ha a tele szívott lopótökök / Kortyaival lesznek Voltértők sok tökök. / Illetlen gondolat, s szégyen a múzsáktól/Nemes lelket venni a butéliáktól..." - így harsog kajánul a költő, és persze egy pillanatra sem gondolja komolyan a bortól való búcsúzást. Láthatóan más sem érdekli, csak a jó hegyközi. Sőt, mintha a hangjához is keveredne már egy kis kapatosság, ahogy innen is, onnan is érzi vonzó leheletét a sok-sok „pincelyuknak". Ám még egyszer megpróbálja a bolondját járatni velünk, és nekifog a víz dicséretét harsogni: „Kellemetes vizek örökös forrási, / Melyeknek a mennyből áradnak folyási! / Kiket a gráciák a jó természetnek/ Zsámolyszéke alól tisztán csepegtetnek! / Csörögve kerengő kristály folyamatok, / Melyek a leghígabb égből fakadtatok? / S te, amott az éles kószálnak sivatag / Ormáról zuhogva leszakadó patak! / Folyástokat tisztán csörgedeztessétek: / Epedt vágyódással lihegek felétek..Szépen szól, bizony szépen a víznek ez a harsány és átszellemült dicsérete, sőt még azt is meglebegteti a maga sóvár szeme előtt a látszólag a hegyközi pincék bűvöletéből menekülni vágyó poéta, hogy tán nimfa is fürdött a forrásban, ami még jobban a „csörgedező vízhez" vonzaná őt. A „pincelyukak" vonzása azonban végül mégiscsak diadalmaskodik felette, s kimondja az örökké szomjúhozók varázsigéjét: „Hanem még ma, míg a késő hajnal kijő: / Nálad hálok, Bakhus! - de holnap adió!" - vagyis hogy a boritaltól való búcsúját elhalasztja holnapra. Aztán újra csak holnapra, hiszen minden „hegyközi nimfával" töltött napra új holnap virrad, és megint csak új, a végtelenségig.