Magyar Szemle, 2013 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11-12. szám - TANULMÁNYOK - Éles Csaba: Esztétikai kultúrák kritikus koronatanúja. 150 éve született Justh Zsigmond I.

ÉLES CSABA: JUSTH ZSIGMONDRÓL 133 ugyanis, aki a szépirodalmi dekadencia két „alapokmá­nya" közül megjelentette az elsőt: A különc címmel 1884- ben. (A másik Oscar Wilde munkája, a Dorian Gray arcképe 1890/91-ből.) Szerb Antal ezzel osztja Kosztolányi Dezső nézetét, aki az 1920-as évek elején mindkét híres-hírhedt regényt közreadta igényes műfordításában. Az amerikai Richard Gilman A dekadencia avagy egy jelző különös éle­te című nagyobb szabású esszéjében (1979) részletezően világít rá azokra az összefüggésekre, amelyek egymás­hoz fűzik a szimbolista költészet és festészet olyan kez­deti, illetve korabeli klasszikusait, mint Baudelaire és Moreau (utóbbira később bővebben visszatérünk). Justh Párizsban A különc dekadens esztétizmusának szerzőjét ismerte meg, aki akkor még rejtegeti a katolicizmushoz való megtérésének jeleit. Első, erotikus brutalitásával ta­lán még Emile Zola egyes munkáin is túltevő naturalista korszakának nyomai azonban megmaradtak benne. Moreau művészeti rokonaként ez már egy sajátosan misztikus és impresszionisztikus naturalizmus. A szerző szerint valamiféle „naturalista lelkiség"; Rónai Mihály András szócikkének szavaival (Világirodalmi lexikon) pe­dig „zolai tónusok zolai tartás nélkül". Tudjuk, hogy Justh általában és kezdettől fogva nem kedvelte Zola könyveit; 1893 októberében pedig a Pascal doktor cselek­ményét konkrétan is kifogásolta. Feltételezhető, hogy ezek a bizonyos „zolai tónusok" zavarhatták Huysmans művének folyamatos élvezésében. „Igen furcsán vagyok ezzel az íróval. Alig tudtam egy könyvet végigolvasni, s mégis roppant érdekel, s nagy tehetségnek tartom" - írta 1888. január 25-én. Messze másod- vagy harmadrendű a jelentősége, de úgy teljes a kép, ha megnézzük azt is: mi­lyen az adott művész mint magánember? Gilman köny­vében azt találjuk, hogy „ismerőseinek tanúsága szerint Huysmans valójában szeretetre méltó, gyengéd, csaknem félénk ember volt". Nos, Justh is Huysmans egyik közeli

Next