Magyar Szemle, 2014 (23. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Éles Csaba: Esztétikai kultúrák kritikai koronatanúja - 150 éve született Justh Zsigmond II.

ÉLES CSABA: JUSTH ZSIGMONDRÓL 123 „Soha még ilyen színpompát vízfestményei nem fejtettek ki, India egész színgazdagságát rálehelte e képre. Mindegyik szín külön kiválik, s mindegyik ritka, nem egyszerű, s nem közönséges szín. Salome testén az ékkövek ragyogása csak kiemelt testének fékvesztetten érzékies idomait, amelyekből a világrendítő hisztérikus asszony egész hódító, mérgező, veszedelmes, páratlan egyénisége beszél. S e test érzékiesen színgazdag háttere, amelyből mindent eltompítva Szent János véres árnya emelkedik ki - mindez egyetlen a maga nemében, s valóban jellemzi azon évtizedeket, amelyek létrehozták. A festő Leonardo da Vincire emlékeztet az alakok megfestésében, s a színezés szempontjából van valami a primitívekből is benne, de a légkör, amelyet képei árasztanak, s a világnézet is, amelyet oly páratlanul fejeznek ki - a modernizmus Sarah Bernhardt skáláját érték el a festészetben." Hippolyte Taine és Joris-Karl Huysmans, Sarah Bernhardt és Mark Antokolszkij - a maguk területén olyan páratlan hírességei Párizsnak, akiknél Justh gyakori és szívesen látott vendég volt az 1888-as esztendő első öt hónapjában. Ám ez a névsor még azzal a Munkácsy Mihállyal teljes, akinek szalonja és műterme - a maga sajátosan ellentmondásos módján - valamennyire a szülőföldet, szűkebb hazáját és a nemzetét is emlékezetében tartotta. Először: milyen volt Munkácsy mint magánember? Justh megfigyeléseinek egyike megértésből, elfogadásból és tiszteletből tevődik össze: „jó, kedélyes férfi, semmi briliáns tulajdon. Érdekes hallgatás." Aztán kibukik a kritika és az otthoniaknak üzenő irónia is, amit megerősít, hogy Munkácsyt - mint már korábban láttuk - Liszt Ferenccel ellenpontozza. „Magyarul elfelejtett, s franciául nem tanult meg. Ez utóbbi lacune-je (hiányossága - É. Cs.) megfütyülése (Magasan száll a daru stb.) teszi őt a legnagyobb hazafivá."