Magyar Szemle 22. kötet (1934. 9-12. sz.)

Szekfű Gyula: Népiség, nemzet és állam

Szept. SZEKFŰ: NÉPISÉG, NEMZET ÉS ÁLLAM II francia, mint a Birodalom németségéé: odatartoznak tehát, s nincs erő, mely őket szellemi énjüknek, mai divatos szóval: vérüknek ellen­mondó magatartásra, vagyis az államnéphez való asszimilálásra kény­szeríthetné. Amint a népiség fogalma állami viszonylatba állítva a Birodalom területén megkívánja a német szellemre veszélyesek disszi­milálását, éppúgy megkívánja a Birodalmon kívüli németségnek az ottani idegen államnépektől való disszimilálását, teljes elválását, mert csak így képzelhető el a népiségtől követelt tökéletes összeforrása min­den németnek, aki mint igazi német, beletartozik ugyanazon német „Volkstum" egységébe. Mint látható, az egész gondolatszerkezet a mai németség testére van szabva, s gyakorlati alkalmazásában annak erősödését, felemelke­dését szolgálja. Kialakítói mindegyre rámutatnak az ellentétre, mely a népiség konstrukciója és a XIX. századi liberális, a francia forra­dalomból eredt állam-nép kapcsolat közt van. A francia forradalom proklamálta tudvalevőleg a nemzetnek politikai érvényesülését, nem­zetfogalmából azonban hiányzott a vérhez és földhöz kötöttség, mechanisztikus valami volt, gyakran csak üres, frázisokkal meg­dagasztott forma, melyet tehát könnyű volt felvenni és letenni. A francia nemzet­fogalom e hiányossága azután nagy nehézségeket okozott az európai történetben, amikor a forradalmi ideákkal együtt elterjedt a kontinensen és mindenütt létrejöttek a „nemzetállamok", melyeknek államalkotó és kormányzó nemzetei csak ilyen külső­leges, franciás nemzetek, agglomerátumok voltak, melyekhez bárki is könnyen asszimilálódhatott. Viszont a külsőleges terjedés és szapo­rodás e lehetősége természet szerint érthető módon csábítá az ural­kodó nemzetet a tőle idegen népességű vagy „fajiságú" kisebb csopor­tok beolvasztására, innen a múlt század nyugalmának elrablója, a nemzeti asszimilálásnak mindenütt alkalmazott rendszere. Az elmé­let szerint itt van az alapvető politikai különbség a franciás „nemzet" és a német „nép", népiség között: míg az elsőnek természete egyenesen követeli más népek megtámadását az asszimiláció, beolvasztás eszkö­zével, addig ezt a népiség fogalma egyenesen kizárja, méltatlan eszköz­ként elveti, mert hiszen lehetetlen és elképzelhetetlen processzus volna az, melynek során nem németnek született, a német vér és földtől idegen becsatoltassék a német népközösségbe, amelynek népiségéhez semmi köze vagy kapcsolata nincs és nem lehet. Igaz, hogy a népiség közíróinál a disszimiláció nem egyszer oly értelmet kap, mely gyakran közel jár az elvileg perhorreszkált asszimilációhoz , így a Birodalom területén ősidők óta honos nem-németekre (szerbek, kassubok stb.) nézve, akik végre is a német föld szülöttei, tehát bizo­nyos közük mégis van a „népiséghez", s ezért tárgyai lehetnek ma is bizonyos asszimilációnak, — máskor pl. a szatmármegyei német községekre nézve, melyeket Károlyi Sándor alapított több mint két­száz éve, a XIX. század folyamán a franciás „nemzet" konstruk­ciója következtében elmagyarosodtak, de vér és föld (melyet ők művel­tek és művelnek) és népiség kapcsolatai folytán visszakapcsolhatók a németséghez,­­ amire nézve, tudjuk, évek óta folynak német részről kísérletek. Eltekintve azonban ily esetektől, a két koncepció közt

Next