Magyar Szemle 29. kötet (1937. 1-4. sz.)

Csekey István: A kormányzói jogkör kiterjesztése

6 MAGYAR SZEMLE 1937 tartalmában a királyság felé törekvő, de a köztársaság formáival eré­lyesen szakítani nem tudó államforma.1 Merkl Adolf bécsi professzor szerint pedig semmi kétség sem fér hozzá, hogy Magyarország mai államformája „royalista színezetű arisztokratikus köztársaság".­ Bizonyos, hogy amikor a nemzetgyűlés az 1920:1. t.-c.-et meg­alkotta, még élt Magyarországnak törvényesen megkoronázott, de az uralkodói jogok gyakorlásában gátolt királya, így a törvény csak átme­neti, rövid időtartamra szánt, ideiglenes jellegű volt, amit már címe is kifejezett, amikor magát „Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről" szóló törvénynek nevezte. Ezért mondotta 12. §-ában is, hogy : „A nem­zetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntjét véglegesen rendezi és ennek alapján az államfő tisztét tényleg átveszi, az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ." Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a nemzetgyűlés szeme előtt kizárólag a régensség intézménye lebegett, hisz a kormányzói intézménynek a magyar alkotmányjog szerint mindig az volt az értelme, hogy az uralkodói jogai gyakorlásában gátolt királyt helyettesítette. Erre mutat egyfelől az, hogy az 1920:1. t.-c. indokolásában törté­nelmi példákra hivatkozott, másfelől pedig az, hogy a törvényhozó a törvény megalkotásakor egyáltalán nem gondolt olyan hosszú inter­regnumra, mint amilyen valóban bekövetkezett. Ez kitűnik az egész törvényalkotás ideiglenes felépítéséből és létrejövetelének indokaiból. Ez az ideiglenesség egyébként a dolog természetéből is következett, hisz a királyi szék betöltésével a kormányzói intézmény ipso facto megszűnt volna. Bizonyos, hogyha a törvényhozó a törvény megalko­tása idején előre látta volna, hogy a kormányzói intézmény évtize­dekre nyúló lesz, akkor részben vagy egészben mellőzte volna azokat a korlátozásokat, amelyekkel az ideiglenes államfő jogkörét megszorí­totta. A 13. §-hoz fűzött indokolás többek közt mondja is, hogy „a kormányzóság átmeneti idejére ezeket a jogokat az államfőre reá ruházni nem szükséges."­ Ámde ahhoz sem igen fér kétség, hogy a kormányzói hatáskör megállapítása az 1920:1. t.-c.-ben nagyobb körültekintéssel történt volna, ha a törvény megalkotásakor az ország súlyos és kivételes helyzete, amire az indokolás is hivatkozik,­ a tör­vényjavaslat nyugodt előkészítését lehetővé tette volna. 1920-ban tehát az a súlyos hiba történt, hogy — bár a törvény indokolásában történelmi precedensekre hivatkozott — nem vonta le azoknak jogilag helyes következményeit. A gubernátort és a királyi gyámkormányzót ugyanis a felségjogok gyakorlása a maguk teljessé­gében megillette. Amikor tehát az 1920:1. t.-c. a kormányzó jog­körét megnyirbálta, nem is tudott indokolásában mást felhozni, mint­ ­ így már Molnár Kálmán: A jogfolytonosság követelményei és a kibontakozás útja. Eger, 1920, 25. 1. — Csekey István: A kormányzó és jogköre. (Magyar Jogi Szemle, I. évf., 1920, 259. 1.) 2 Merkl Adolf: A mai Magyarország államformájának kérdéséről. (Jogtudo­mányi Közlöny, LX. évf., 1925, 35. 1.) — Ugyanígy Franz Hussmann : Die Königs­frage und das Reichsverwesertum in Ungarn. Hamburg, 1933, S. 42. 3 Nemzetgyűlési Irományok 1920, I. k. 23. I. ) Indokolás a 13. §-hoz, 1. bek. (II. o. 21. 1.)

Next