Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)

Kovrig Béla: Keresztény nacionalizmus

1938 MÁJUS MAGYASZEMLE KERESZTÉNY NACIONALIZMUS A TÁRSADALMAK, NEMZETEK, szellemi életegységek. Hogyne f­ hasogatná, hogyne tömörítené valójukat a jelenkor eszméinek /­­ az emberi együttélés formáit szüntelenül alakító roppant JL IL. áramlása. Korunk új eszméinek büszke hordozóiként sokan hadat üzennek a francia forradalom eszmevilágának, pedig szellemi magatartásuk lényegében alig különbözik azokétól, akik egykoron „a felvilágosodás" jegyében, a természetfeletti erők, a hagyományok és az emberi termé­szetről kialakult keresztény felfogás megtagadásával kiagyalták az emberi és nemzeti boldogulás receptjeit, a francia racionalizmus politikai bölcseletét. Az csak természetes, hogy az önmaga abszolút jelentőségétől áthatott és mindent csupán az ember mértékével mérő elkapatott egyén „öncélúságá"-nak — mégoly „népjóléti bizott­mány "-tól irányított — politikája thermidorba és napóleoni tömeg­mészárlások vérzivatarába fulladt. De vájjon — a francia múltra és az orosz jelenre gondolva — nem kell-e joggal a thermidorok szükség­szerű megismétlődésétől tartanunk mindenkor, amikor a történelmi előzmény, az emberek gúzsbakötése a természetfelettitől elrugaszkodó ember ideológiájával­­ azonos? Ne higgyük, hogy merőben a demo­krácia a francia forradalom szellemiségének politikai vetülete, hogy a parlamenti demokrácia megszűnése egyértelmű az elvakult és ezért vakmerő „felvilágosodás" korának lezártával. Mindaddig a francia forradalom légkörében élünk, amíg meg nem szűnik a lázadás az abszolút értékek hierarchiás rendszerével szemben, amíg tőkében, vérben vagy anyagi szükségletek önkényesen elképzelt kielégítési for­májának általánosításában, nem pedig az abszolút jóban, igazban és szépben látjuk és szolgáljuk az értékek teljességét. Nem szűnik meg a szellem vagy már a szellemtől is idegen, merőben az ösztönéletből kirobbanó akarat lázadása az örök értékek ellen addig, amíg a nemzet minden tagja nem származásunk és elrendeltetésünk azonossága alapján értékeli egymást, embertársát, amíg nem érez természetfeletti irányban szüntelen felelősséget minden magatartásáért, művészetéért, politi­kájáért, családi életéért, egyéni képességeinek kifejtéséért, azért amit tesz, de azért is, amit tenni elmulaszt. Nincsen tehát nagyobb hord­erejű társadalmi reform az értékek forradalmának megszüntetésénél. A maga teljességében csak ez tudja megvalósítani az ember szabad­ságának és ezzel méltóságának általános érvényét. XXXIII. KÖTET I. (129.) SZÁM. 5

Next