Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)
Kovrig Béla: Keresztény nacionalizmus
1938 MÁJUS MAGYASZEMLE KERESZTÉNY NACIONALIZMUS A TÁRSADALMAK, NEMZETEK, szellemi életegységek. Hogyne f hasogatná, hogyne tömörítené valójukat a jelenkor eszméinek / az emberi együttélés formáit szüntelenül alakító roppant JL IL. áramlása. Korunk új eszméinek büszke hordozóiként sokan hadat üzennek a francia forradalom eszmevilágának, pedig szellemi magatartásuk lényegében alig különbözik azokétól, akik egykoron „a felvilágosodás" jegyében, a természetfeletti erők, a hagyományok és az emberi természetről kialakult keresztény felfogás megtagadásával kiagyalták az emberi és nemzeti boldogulás receptjeit, a francia racionalizmus politikai bölcseletét. Az csak természetes, hogy az önmaga abszolút jelentőségétől áthatott és mindent csupán az ember mértékével mérő elkapatott egyén „öncélúságá"-nak — mégoly „népjóléti bizottmány "-tól irányított — politikája thermidorba és napóleoni tömegmészárlások vérzivatarába fulladt. De vájjon — a francia múltra és az orosz jelenre gondolva — nem kell-e joggal a thermidorok szükségszerű megismétlődésétől tartanunk mindenkor, amikor a történelmi előzmény, az emberek gúzsbakötése a természetfelettitől elrugaszkodó ember ideológiájával azonos? Ne higgyük, hogy merőben a demokrácia a francia forradalom szellemiségének politikai vetülete, hogy a parlamenti demokrácia megszűnése egyértelmű az elvakult és ezért vakmerő „felvilágosodás" korának lezártával. Mindaddig a francia forradalom légkörében élünk, amíg meg nem szűnik a lázadás az abszolút értékek hierarchiás rendszerével szemben, amíg tőkében, vérben vagy anyagi szükségletek önkényesen elképzelt kielégítési formájának általánosításában, nem pedig az abszolút jóban, igazban és szépben látjuk és szolgáljuk az értékek teljességét. Nem szűnik meg a szellem vagy már a szellemtől is idegen, merőben az ösztönéletből kirobbanó akarat lázadása az örök értékek ellen addig, amíg a nemzet minden tagja nem származásunk és elrendeltetésünk azonossága alapján értékeli egymást, embertársát, amíg nem érez természetfeletti irányban szüntelen felelősséget minden magatartásáért, művészetéért, politikájáért, családi életéért, egyéni képességeinek kifejtéséért, azért amit tesz, de azért is, amit tenni elmulaszt. Nincsen tehát nagyobb horderejű társadalmi reform az értékek forradalmának megszüntetésénél. A maga teljességében csak ez tudja megvalósítani az ember szabadságának és ezzel méltóságának általános érvényét. XXXIII. KÖTET I. (129.) SZÁM. 5