Magyar Szemle 43. kötet (1942. 7-12. sz.)
Joó Tibor: Szekfű Gyula új könyve
1942 JÚLIUS MAGÁNSZEMLE XLIII. KÖTET I. (179.) SZÁM SZEKFŰ GYULA ÚJ KÖNYVE KÖNNYŰ VOLNA FELSOROLNI annak a néhány férfiúnak a nevét, akik a múlt világháború utáni első két-három nemzedék javának nevelői voltak, gondolkozásának és erkölcsi magatartásának alapjait megvetették. Hol vannak ma e férfiak? Elsodorta őket a halál, vagy megingatta őrhelyükön és téveteg utakra sodorta a történelem vihara. Egyetlen egy él és áll közülük változatlanul, ő nem változott és a viszony sem változott, mely nemzetének jobbjaihoz fűzi. Immár szinte egyetlen nevelő, vezető, a nemzet szellemének alakítója. Valóban nem változott, ami személyének és hatásának természetét illeti. Annál inkább változott mindkettő méreteiben. Fejlődött, növekedett, tágult, ő maga is egyre szélesebb, nagyobb nyilvánossággal járó őrhelyekre lépett, szava egyre tágabb körökben hangzik, s így hatása is egyre bővül. Tanításait ma már olyan rétegek is várva várják, amelyek nemrégiben még közvetítő közeg híján vagy tervszerű elzártság folytán meg voltak fosztva nevelő hatásuktól. Szerepe ma is változatlan — egy nemzet önismeretének, öntudatának és erkölcsi magatartásának formálása, — de méretében ma már mérhetetlenül nagyobb annál, amit ő valaha is maga elé tűzött, sőt amit vállalni szeretne. Akár akarja, akár nem, akár örül neki, akár tiltakozik ellene, e szerep ma már — ne titkoljuk — a nemzetpolitikai vezérség minden attribútumát magán viseli. Ne féljünk a politika szónak a kimondásától, mint ahogy ne féljünk a publicisztikának a leírásától sem vele kapcsolatban. Mert sem a valódi politika, sem a valódi publicisztika nem az, ami méltán kelt undort a jobbérzésüekben. Mindkettő — s ebben tartoznak össze szorosan — a társadalom, a nemzet hivatott és felelősségteljes vezetése. Az tehát, ami Szekfű Gyula új könyve is, mely az utolsó tíz-tizenkét év legnagyobb nemzeti kérdésével foglalkozó írásait tartalmazza. Ettől a politizálástól és ettől a publicisztikától sohasem irtóztak tudományosságunk legjobb képviselői, s a múlt század nagy nemzedékeinek alakjairól nehéz volna eldönteni, mik voltak elsősorban, tudósok, politikusok vagy publicisták ? Talán akkor járunk legközelebb a valósághoz, ha azt mondjuk, oly vezetői igyekeztek lenni nemzetüknek, kik a tudomány világosságánál nézik az utat és az írás meggyőző erejét vetik a küzdelembe. Mint Szekfű Gyula is. Közhely már, hogy a legmodernebb magyar történettudomány felvirágzását az ő kezdeményéhez kapcsoljuk. De sok minden egyéb szellemi mozgalomnak is ő volt a megindítója, mozgatója, irányítója, ha — visszahúzódó, tartózkodó, a nyilvánosságot, az emberek tömegeit és a népszerűséget alapos okkal korán megvető természete folytán — nem is az ő neve állt a címlapon. Sok mindenben volt ő az „első", így ma nagy garral hangoztatják a tudományoknak, főként a szellemi jelenségekkel, a kultúra életével foglalkozó tudományoknak, elsősorban itt is a történettudománynak a mező megismerésen túli feladatait, ő kezdettől fogva, oly időben, amikor Állam és nemzet. Tanulmányok a nemzetiségi kérdésről. Budapest, 1942. 372 lap. A Magyar Szemle Társaság kiadása.