Magyar Szemle 43. kötet (1942. 7-12. sz.)

Joó Tibor: Szekfű Gyula új könyve

1942 JÚLIUS MAGÁNSZEMLE XLIII. KÖTET I. (179.) SZÁM SZEKFŰ GYULA ÚJ KÖNYVE K­ÖNNYŰ VOLNA FELSOROLNI annak a néhány férfiúnak a nevét, akik a múlt világháború utáni első két-három nemzedék javának nevelői voltak, gondolkozásának és erkölcsi magatartásának alapjait megvetették. Hol vannak ma e férfiak? Elsodorta őket a halál, vagy meg­ingatta őrhelyükön és téveteg utakra sodorta a történelem vihara. Egyetlen egy él és áll közülük változatlanul, ő nem változott és a viszony sem válto­zott, mely nemzetének jobbjaihoz fűzi. Immár szinte egyetlen nevelő, vezető, a nemzet szellemének alakítója. Valóban nem változott, ami személyének és hatásának természetét illeti. Annál inkább változott mindkettő méreteiben. Fejlődött, növeke­dett, tágult, ő maga is egyre szélesebb, nagyobb nyilvánossággal járó őrhelyekre lépett, szava egyre tágabb körökben hangzik, s így hatása is egyre bővül. Tanításait ma már olyan rétegek is várva várják, amelyek nem­régiben még közvetítő közeg híján vagy tervszerű elzártság folytán meg vol­tak fosztva nevelő hatásuktól. Szerepe ma is változatlan — egy nemzet önismeretének, öntudatának és erkölcsi magatartásának formálása, — de méretében ma már mérhetetlenül nagyobb annál, amit ő valaha is maga elé tűzött, sőt amit vállalni szeretne. Akár akarja, akár nem, akár örül neki, akár tiltakozik ellene, e szerep ma már — ne titkoljuk — a nemzet­politikai vezérség minden attribútumát magán viseli. Ne féljünk a politika szónak a kimondásától, mint ahogy ne féljünk a publicisztikának a leírásától sem vele kapcsolatban. Mert sem a valódi politika, sem a valódi publicisztika nem az, ami méltán kelt undort a jobb­érzésüekben. Mindkettő — s ebben tartoznak össze szorosan — a tár­sadalom, a nemzet hivatott és felelősségteljes vezetése. Az tehát, ami Szekfű Gyula új könyve is, mely az utolsó tíz-tizenkét év legnagyobb nemzeti kérdésével foglalkozó írásait tartalmazza.­ Ettől a politizálástól és ettől a publicisztikától sohasem irtóztak tudományosságunk legjobb képviselői, s a múlt század nagy nemzedékeinek alakjairól nehéz volna eldönteni, mik voltak elsősorban, tudósok, politikusok vagy publicisták ? Talán akkor járunk legközelebb a valósághoz, ha azt mondjuk, oly vezetői igyekeztek lenni nemzetüknek, kik a tudomány világosságánál nézik az utat és az írás meggyőző erejét vetik a küzdelembe. Mint Szekfű Gyula is. Közhely már, hogy a legmodernebb magyar történettudomány fel­virágzását az ő kezdeményéhez kapcsoljuk. De sok minden egyéb szellemi mozgalomnak is ő volt a megindítója, mozgatója, irányítója, ha — vissza­húzódó, tartózkodó, a nyilvánosságot, az emberek tömegeit és a népszerű­séget alapos okkal korán megvető természete folytán — nem is az ő neve állt a címlapon. Sok mindenben volt ő az „első", így ma nagy garral hangoztat­ják a tudományoknak, főként a szellemi jelenségekkel, a kultúra életével foglalkozó tudományoknak, elsősorban itt is a történettudománynak a mező megismerésen túli feladatait, ő kezdettől fogva, oly időben, amikor­­ Állam és nemzet. Tanulmányok a nemzetiségi kérdésről. Budapest, 1942. 372 lap. A Magyar Szemle Társaság kiadása.

Next