Magyar Szó, 1900. június (1. évfolyam, 105-130. szám)
1900-06-01 / 105. szám
2 105. szám lélek már nem érzi azt, hogy ütés éri, ellenben a felekezeti nagyon is sensibilis. A katholikusok fel vannak bőszülve, a magyarok hallgatnak. Ezt az országot megérlelték a klerikalizmus számára, de Széll Kálmán azért liberális. MAGYAR SZÓ Junius 1. Az „erdélyi püspök“. Budapest, május 31. Az a félhivatalos nyilatkozat, melyet már tegnap volt módunkban előre bejelenteni, a ma reggeli lapokban csakugyan megjelent. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter ur polémiába ereszkedik ebben a gyulafehérvári Közmivelődés címü lappal, Íratván félhivatalosával a következőket: A gyulafehérvári „Közművelődés“ és utána néhány fővárosi napilap az erdélyi püspöki cím tárgyában legutóbb kibocsátott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet azon kijelentését, hogy az erdélyi r. katholikus püspök cím használtatott annak a legfelső elhatározásnak a szövegében is, mellyel ő Felsége a jelenlegi püspököt Lönhart Ferenc püspök mellé utódlási joggal segédpüspökké kinevezte, „nem igaznak“ jelenti ki. Ezzel szemben a leghatározottabban állítjuk, — és erről mindenki meggyőződhetik az eredeti okiratokból a minisztériumban , hogy a királyi kinevezést tartalmazó legfelső elhatározás szóról-szóra így szól: „Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére gróf Mailáth Gusztáv esztergom-főegyházmegyei áldozárt és komáromi plébános-helyettest Lönhart Ferenc erdélyi római katholikus püspök mellé segédpüspökké, utódlási joggal kinevezem és utasítom nevezett miniszteremet, hogy az e részben szükséges további intézkedéseket haladéktalanul megtegye.“ A „Közművelődés“ bizonyára összetéveszti ezen legfelső elhatározás szövegét, amelyre a miniszter az említett rendeletben kizárólag hivatkozott, a kinevezési okmánnyal, amelyre a miniszter éppen nem hivatkozott és amely a szokásos formula szerint lett kiállítva. Ebben többször lévén szó a kérdéses püspökségről, Lönhart Ferenc majd egyszerűen „püspökinek, majd „erdélyi püspökinek neveztetik, Mailáth Gusztáv grófra vonatkozólag pedig az „erdélyi egyházmegye segédpüspöke“ kitétel használtatik. Ezzel a közleménnyel kétségtelenül megerősíttetik az, amit a Magyar Szó állított és bizonyított, hogy t. i. ő felsége erdélyi róm. kath. segédpüspökké nevezte ki Mailáth Gusztávot, utódlási joggal. A legfelsőbb elhatározást magában foglaló kézirat, tehát az alapokmány, ezt a megjelölést használja, nyilvánvalóan azért, mert a király úgyis mint főkegyur, de úgy is mint az ország közjogi rendjének legfőbb őre, ezt az elnevezést tartotta helyesnek, törvényesnek, a viszonyoknak s a törvényes gyakorlatnak megfelelőnek. Ezzel szemben más címezést állapítani meg a miniszternek nem volt joga. Ő felségét dezavuálni a miniszternek nem szabad, de nem is lehet. Ő felsége a végrehajtó hatalmat felelős kormánya által gyakorolja ugyan, de ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy valamelyik miniszter ő felsége rendelkezéseinek nyílt lerontására használhassa fel a kormányzati hatalmat. Miniszteri rendelettel a mint törvényt, úgy felségi elhatározást sem lehet megmásítani. Mikor tehát Wlassics, Mailáth Gusztáv kívánságát teljesítve, kibocsátotta azt a miniszteri rendeletet, mely az „erdélyi püspök“ cím kötelező használatát rendelve el egy királyi dekrétum megállapítását kívánja megváltoztatni: túllépett a maga illetékességi és hatáskörén, rendelete ennélfogva semmis és érvénytelen s azt respektálni nemcsak nem kötelessége senkinek, de nem is szabad. A hatóságok tehát a miniszteri rendelet kibocsátása után sem alkalmazhatják az „erdélyi püspök“ címet s ha Mailáth Gusztáv ur használná, tudnia kell a kötelessége a járásbíróságnak, mely a nevezett ur személyére és a kihágási ügyekre nézve eljárni illetékes. Magától értetődik, hogy az a második rendelet, mely a gy.-fehérvári r. kath. püspök számára két címet állapít meg, még kevésbbé állja meg a sarat. Semmis az a rendelet, mert — mint már mondottuk is, — a minisztérium, mely a korona nevében gyakorolja a végrehajtási hatalmat, a koronának már kijelentett akaratát lerontó rendeletet nem bocsáthat ki. De semmis azért is, mert egyszerűen abszurdum, hogy egy püspöknek, aki úgyis mint egyházi főhatóság, úgyis mint a törvényhozás tagja, az ország közjogi szervezetének egyik alkotórésze, kétféle, mégpedig erősen külön értelmezést provokáló hivatalos elnevezése legyen. A félhivatalos kommünikével tehát ismét csak azt látjuk bebizonyítva, hogy Wlassicsnak végleg vissza kell vonnia meggondolatlanul kiadott rendeletét, a melynek különben — szemben a királyi dekrétummal — úgy sincs semmi jogi érvénye. De van ennek az ügynek egy másik része is. A gyulafehérvári r. kath. püspök hivatalos lapja félreérthetetlenül azzal vádolta a minisztert, hogy a legfelsőbb kéziratot, annak a hivatalos lapban való publikáltatásakor, meghamisította. Ilyen vádra nem lehet puszta polémiával felelni, még ha püspöki meghagyásból kanonokok terjesztik is. Hogy a miniszter nem hagyja cáfolatlanul, az helyes, de nem elegendő. Az ilyen vádat nem csak megcáfolni kell, hanem meg is torolni. Elvárjuk hát Wlassics miniszter úrtól, hogy most már, miután a félhivatalos lappal elvégeztette a cáfolatot, átadja a szót a királyi ügyésznek. Széll és Kállay. Budapest, május 31. Széll Kálmán kebellapjai a tér és idő tökéletes egységében, a miniszterelnök színpadi rendezésének hármas egységében dühöngő rapszódiákat, hegyesvégű szatírákat és lapos elmélkedéseket kezdtek vagdosni a közös minisztereknek, különösen pedig Kállay Benjáminnak a fejéhez. Széll Kálmán miniszterelnök úr tudvalevőleg glédába állítja minden délben és este az ország sajtójának minden fegyverfogható politikai riporterét és kitanítja őket a jog, törvény és igazság aznapi étrendjének kifőzésére. A dolog ezért nagyon érdekes volt. A miniszterelnök sajtója szedte ráncba a közös minuszhoz. A veszteség fájdalma nyilalott át egész valóján. Nem szólt csak egy szót is, de mikor puha kezecskéjét odanyujtotta Gyurkának, a meleg kézszoritásból megértette az, hogy a szép menyasszony szive most is érte dobog olthatatlan lánggal. Meggyőzte erről élőszóval is Dorka, mert mikor együtt táncoltak, észrevétlenül odasúgta a fülébe: — Ne busulj, Gyurka! A szivem, a lelkem örökre a tied! Két napig lakták a nagy menyegzőt. Két nap múlva Sólyom Péter hazavitte az ő imádott kis feleségét kősülyszegi szép házába, melyet a fiatal pár elfogadására minden kényelemmel rendeztek be. Nem is volt hiányosság semmi, hanem a szép menyecske mégis üresnek, kihaltnak találta a kellemes helyet. Szivéből, lelke vágyódásából hiányzott valami, melyet nem volt képes helyrepótolni Sólyom Péter gondoskodó figyelme. Napok teltek, hónapok röppentek el unottan, borús lehangoltságban. Dorka nem látta a lakodalom óta Sághy Gyurkát. A táfvollét csak növelte szenvedélyét s még hevesebben dobogtatta szivét. Sághy maga is megnyugodott a változhatatlanban s munkával igyekezett elfojtani a csalfa ábrándképeiket, melyeket az alkotásban fáradhatatlan képzelet rajzolt elébe. Talán soha nem is gyulad fel többé a szerelem perzselő lángja szivükben, ha egyik nagyvásár alkalmával össze nem találkoznak a szekérsorok között. Dorka egyedül ült a szekéren. Még bájoslóbb, bódítóbb volt, mint leánykorában. . Sághy Gyurka, kit útja erre vezérelt, mikor meglátta szomorkodó, szép Madonna-arcát, ■ nem állhatott ellent a vágynak, hogy szót váltson vele. Tekintetük egybeolvadt, szivük összedobbant és amikor elváltak, Dorka meghivta házukhoz. — Jöjj el Kösülyszegre! — mondta neki. — Magam leszek otthon. Péternek menni kell a csatába, mert a török megint betört valahol. Szegény Sólyom Péter ! Dehogy is gondolta, mikor elbúcsúzott szép hitvestársától, hogy a rózsás arcán lepergő forró köny nem a válás fájdalmas kénye, hanem inkább az örömé. Dorka ügyesen tudta rejtegetni érzelmeit. A titkolt szerelem megtanította az alakoskodásra. Pár nappal azután, hogy Sólyom Péter elment törököt verni, az egyedül maradt menyecske hazaköltözött Debrecenbe az édesatyja házához. A szép menyecskét nagy örömmel fogadták a rokonok és ismerősök és egymást érte a vendégeskedés. Ilyenkor úgy tudta intézni Dorka a dolgot, hogy Sághy Gyurka is részt vett a vendégeskedésben, anélkül, hogy ez valami feltűnést keltett volna. Mi tiiltó tagadás benne! Míg a szegény Sólyom Péter keserves háborúsdiban harcolgatott a hitetlen török ellen, odahaza Sághy Gyurka vigasztalgatta a szép Dorkát. Isten tudja, meddig tarthatott volna ez állapot, ha Gelencsér János egyik cimborájától üzenetet nem küld a táborba Sólyom Péternek, aki nehéz harctűz között epekedett otthon hagyott boldogságáért. — Siess haza, Péter pajtás ! Baj van itthon a ház körül! A feleségednek Sághy Gyurka teszi a szépet! Mint a szivén talált szarvas, úgy rogyott le Sólyom Péter e hírre. De hirtelen visszanyerte önuralmát. A szive haragtól lángolt, a lelke boszu után epedett. Megölni vágyott élete boldogsága megrontóját.. Lovára kapott azonnal, pillanatig sem hagyta nyugton háborgó lelke. Mit törődött ő tovább a háborúval ?! Az ő lelkében harag, gyülölség, meghasonlás vívtak ádáz tusát. Mikor az éj leszállt, megállóit agyonnyargalt lovával Diószeghi István uram portája előtt. Sötétség volt a házban, csupán az utcára néző szobából hatolt ki némi gyér világosság. Megkötötte lovát az utszéli ágashoz és éppen készült benyitni az udvarra, mikor szemben vele egy alak lépett ki onnan. Sólyom Péter a sötétség dacára is felismerte boldogsága megrablóját, amit sem gyanító Sághy Gyurkát. — Állj, ha életed kedves! — kiáltott reá. — Felelj lelked üdvösségére: szeretőd volt-e Dorka ? Sághy hetykén vágta vissza a szót: — Ha nem lenne az még most is, nem járkálnék a Diószeghi uram portájára. Vérbe borult Sólyom Péter szeme, melle lihegett a megaláztatástól. Alig-alig tudott magán uralkodni, hogy a kezében tartott tollas buzogánnyal fejbe ne sújtsa vetélytársát. — Ha becsületes ember vagy, tudnod kell a többit! — mondta remegő hangon. — Holnap elvárlak a Dugó csárdánál. — Ott leszek! — felelt rá Sághy és azután tovább állott. Másnap a Dugó-csárda tisztásán halva találták Sághy Gyurkát. Éles kardval járta át a szivét. Utazó emberek beszélték, hogy valami katonafélével verekedett össze s ennek kardvasa borította szemeire a halál álmát. Dorka mindjárt tudta, hogy Sólyom Péterrel viaskodott össze Sághy, mert azután nem