Magyar Szó, 1901. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1901-10-01 / 231. szám

2­231. szám. amerikai búzával, mert Amerikából Prá­gáig olcsóbb a vizi út, mint például Gyomától Prágáig a vasúti szállítás. Az ő csatornaterve nemcsak lényegesen emelné a mi nyersterményeink értékét, de munkát adna a népnek. De míg ebben és sok másban a me­zőgazdaság érdeke lebeg szeme előtt, sohasem kívánja sem az ipart, sem a kereskedelmet sújtani. Az ál-agráriusok­tól eltérően, kíméletlenül támadja a né­met vámtarifát s kimutatja, hogy most bennünket kétfelől akarnak sújtani. Ha a német vámtarifa — amibe a mi ál­­agrárusaink oly szépen belenyugodtak — életbe lépne, nyersterményeinket nem vihetvén ki Németországba, potom áron kellene Ausztriában elpocsékolnunk; — ipari czikkeket pedig méregdrágán kel­lene Ausztriától vennünk, mert ily czikkekben Ausztria versenytárs nélkül állana. E helyzetből a kivezető utat — az önálló vámterületet — ugyan Hieronymi sem proklamálja, mert, úgy látszik, mi­­nálunk már aki agrárius, annak nem szabad a közös vámterület ellen erélye­sen felszólalni, de ebben a kérdésben is mennyire megnyugtatóbb hangon nyi­latkozik, mint az ál-agrárius had. Ki­mondja, hogy az önálló vámterület, ha nem is hozna előnyt, egyáltalán nem válna kárunkra. S kimondja ezt egy elejétől végig a mezőgazdaság érdekei­nek szentelt beszédében, s kimondja ugyanaz a férfi, akinek minden szavát át és áthatja a mezőgazdaság java, s aki érti is, ismeri is a nemzet viszo­nyait. Az ilyen, valóban agrárius beszédben, melynek számtalan üdvös eszméjét le­hetetlen felsorolnunk, de melyet min­denkinek elolvasásra ajánlunk, mint tü­körben láthatja az ál-agrárius had, mi­lyennek kellene lennie. A mezőgazdaság üdve, boldogsága — az ország üdve és boldogsága. De e Ll-í__________________________ZU----------ZUlL-L-J—i—i MAGYAR SZŐ boldogságot nem a gyűlölet, hanem a szeretet fegyvereivel kell kivivni. Nem itt bent kell harczot folytatnunk polgár­társainkkal, hanem ellenségeinkkel kell harczot vívnunk. Október 1. Budapest, szeptember 80. A szilágy­somlyói református lelké­szek figyelmébe. Tigron Gáborról már ré­gen megírtuk, hogy ha valamitől, akkor a függetlenségi elvektől van távol. Lapja tisztán kormánypárti, pártja pedig néppárti. Hogy mennyire igazságunk volt, amikor ezt mondtuk, annak bizonyítására elég, ha szó­­ról-szóra ideiktatjuk az Alkotmány vasárnapi vezérczikkének idevágó részletét, amelyben a nevezett néppárti újság sok jóindulattal egyengeti az utat Ugronnak arra, hogy be­lépjen a néppártba, s elfoglalja ott azt a helyet, amelyet — mint az idézendő czikk emlegeti — Tisza Kálmán is elfoglalt volt a hajdani szabadelvű pártban, vezérsége idején. Íme, szóról-szóra az idézet : Ha Ugrón elég elhatározással bírna, fel­adni a közjogi harczot abban a formában, ahogy eddig vívta és tudna igazi «nép­párti» lenni, ő maga is megváltoznék s a körülmények is megváltoznának. És mit tenne egyebet, mint Tisza Kálmán ur tett, amikor a «Bihari Pontok»-ból szent meg­győződést kovácsolt. Tisza Kálmán ur is a közjogi kérdést odahagyta és «liberális» lett, bár azt mondja, azelőtt is az volt, holott sohasem volt az, csupán «kálvi­nista». Miért ne lehetne a 48-as Ugron­­ból szintén 67-es, de: «keresztyén­­ ka­tolikus». Tisza Kálmán urnak szabad volt a helyzetet felismerni, Ugronnak is szabad. Ezek után csak egyet ajánlhatunk a szilágy­somlyói református lelkészek figyel­mébe , hogy legyenek következetesek, és, amint ezelőtt egyhangúlag választották meg a református főgondnokot, báró Bánffy De­zsőt, most épp olyan egyhangúlag válas­­szák meg a néppárt jövendő vezérét, Ugron Gábort. Legyenek következetesek. Az osztrák parlamenti helyzet. Az osztrák kormányhoz közelálló körökből kap­tuk a következő érdekes levelet: S nem kell ahoz iparengedély, hogy va­laki kiállított művekről véleményt mondjon. Benső ellentmondásba és nagyzásba esik az a művész, vagy művész­ nemzedék, amely minden után nyilvánosságra hozza műveit, áhitja a közönség tapsait, — de menten műveletlennek és ostobának mondja a kö­zönséget, vagy annak valamely tagját, mi­helyt visszatetszésének mert kifejezést adr:. A közönséget terrorizálni épp oly kevéssé szabad, mint amennyire nem kell kegyét lesni. S vájjon mivel értőbb műbiráló az, ki véletlenül egy lapnak munkatársa, mint a közönség sok ezer tagja, amely véletlenül nem ir lapba műbírálatot ? Ne tessék a kö­zönséget leszamarazni, ha más nézetet vall, mint egy-két szerkesztőségi tag, s ne tes­sék a közönséget egekig magasztalni, ha egy-két bíráló óhaja szerint leborult vala­mely művész nagysága előtt. Havass Rezső meglátott két szobrot, a Vágyakozást és az Incselkedést, s miután ízlé­sét a két t­g sértette, s miután az iskolai ifjúságra a két művet káros hatásúnak tar­totta, mint iskolaszéki tag megrótta a két művet. Épp a művésznő védőinek állott volna érdekében a dologról minél kevesebb szót ejteni. Hiszen ha igazán a kisasszony java lebegett volna szemük előtt, óvakodtak volna attól, hogy ily üg­gyel zajt csapjanak. De ők a művésznőt, mondhatnék, agyon­­védelmezték. Annyira és oly módon véd­ték, hogy azok is kényszerülnek a kis­asszony két alkotása ellen állást foglalni, akik — mint mi is — legszívesebben hall­gattunk volna az ügyről. Ausztriában nagy érdeklődéssel lesik az új parlamenti ülésszak megnyitását, amely­től sok nagyfontosságú törvényjavaslat el­intézését várják. Első­sorban a budget kerül tárgyalásra, még pedig az 1901. és 1902. évi együttesen, mert a külön való tárgya­lásra idő már alig van. Ezzel körülbelül karácsonyig végeznek és ekkor öt-hat hétre fölfüggesztik a parlament tárgyalásait, hogy a tartománygyűlések is elvégezhessék dol­gaikat. Az új ülésszakon remélik a Magyar­­országgal való kiegyezési javaslatok keresz­tülvitelét is. A kvóta és az átutalási eljárás tekintetében, amely utóbbi bizonyos ellen­­szolgáltatás a fölemelt kvótáért, majd csak létrejön valami megállapodás. Mert ha a kettőt együtt ves­szük, hát bizony akkor kevés az eltérés a régebbitől. Mivel 1867-ben elfelejtettek megállapítani egy mindenkorra érvényes kulcsot, amely szerint a két or­szág hozzájáruljon a közös kiadásokhoz, Magyarország nem kényszeríthető arra, hogy most nagyobb terhet vállaljon magára, mint annak idején. Ma már ilyen kulcsot föl­találni nagyon nehéz, mert a két ország adórendszere különböző és a becslés így csak hozzávetőleges lehet. Az önálló vámterület egy időre ki van zárva, mert a monarchia még nincs abban a helyzetben, hogy ily veszedelmes kísérle­tezésbe belemenjen. Ezek a kormánykörök nézetei az uj par­lamenti ülésszakról és a Magyarországgal való kiegyezési tárgyalásokról. Mezei Mór programmbeszéde. Budapest, szeptember 30. Művészet és erkölcs. — A Magyar Szó eredeti tárczája. — írta : Saul. Azt gondoltuk, legjobb lesz, ha nem nyilatkozunk arról a szoborügyről, melyet dr. Havass Rezső a fővárosi tanügyi bizott­ságban szóba hozott. Hiszen hölgy, még­pedig leány készítette a ma kifogásolt szob­rokat, s mi éppen a művésznő érdeké­ben levőnek tartottuk az ügyről minél kevesebb szót ejteni. De a sajtó egy része nem elégedett meg azzal, hogy védelmére keljen a művésznő­nek, hanem oly kíméletlen hangon támadta, meg Havass Rezsőt, hogy — bármennyire tiszteljük is a fiatal művésznőt — immár nem lehet, nem szabad ez ügyről hallgat­nunk. Nem szabad hallgatnunk azért sem, sőt első­sorban azért nem, mert a művészet legfontosabb kérdéséről van szó. S nem engedhető, hogy ily mérketlen fontosságú elvi kérdés a személyeskedés útjára terel­­tessék. Havass Rezső nem széptani tudós, tőle tehát nem vehető rossz néven, ha azt a kellemetlen hatást, amelyet reá két szobor gyakorolt, téves módon fejezte ki. A fődo­log az, hogy reá a két szobor kellemetlen hatást gyakorolt, s hogy e hatásról egy gyűlésen beszámolt. Éhez neki joga volt. Mert nem azért mutogatják a képeket, szobrokat s más műveket a közönségnek, hogy az leboruljon az alkotások előtt. Ha szabad a dicséret, úgy szabad a gáncs is. A választási harczok zajában is figyelmet érdemlő politikai eseményt képez az a programmbeszéd, melyet tegnap délelőtt Mezei Mór választói előtt elmondott. Széleskörű ismeret, tudás, és ami a leg­főbb: az előrelátás és a politikai helyzet teljes ismerete az, ami Mezei programmbe­­szédjét jellemzi. Nem a választások harczában felburjánzó politikai kortesfogások azok a kijelentések, mik e programmbeszédben foglaltatnak, ha­nem a parlamenti harczokban megedzett és szilárd meggyőződésű politikusnak elvektől áthatott politikai, társadalmi és közgazdasági ítéletei azok. Az ellenpárti agitáczióra és az ellenjelölt politikai nyilatkozataira döntőbb bírálatot kötelességünk kimondani, hogy nekünk sem tetszik a kisasszony két szobra. S ha Havass Rezső nem indokolta műbiráló mód­jára visszatetszését, annak egyszerű oka az, hogy ő, mint a művelt közönség egyik tagja, nem tartozik művészeti értekezéseket írni. Ő, a széptani műkifejezésekben járat­lan úri­ember, csak érzékét követte s érzéke nem csakt, ha kifejezései nem is voltak szabatosak. Valóban a két szobor egyáltalán nem­ mondható szépnek. Nem azért gyakorol ránk a két szobor sértő hatást, mert mind a kettő meztelen. Azért sem, mert a két meztelen szobrot nő alkotta. De még azért sem, mert az egyik szobron meztelen férfialak is sze­repel. A meztelenség a szobrászatban egy­általán nem erkölcstelen. A művészet leg­­­nagyobb mesterei ábrázoltak meztelen szob­­rok­at, s ha álszeméremből megakadályoznék a művészi meztelenséget, halálos csapást mérnénk a művészetre. S ha van is vis­­­szásság abban, hogy nő meztelen férfi­szobrot készítsen, ezen sem ütköznénk meg, mert nem a mestert nézzük, hanem az al­kotást, csak legyen az alkotás valóban szép. A szép mű kedvéért szívesen elfeledkezünk az alkotóról. De a két szobor más okokból nem szép, s egyik sem mondható igazán művészi al­kotásnak. A nagy mesterek, akik valaha meztelen­­séget ábrázoltak, a meztelenséget nem czélnak tekintették, hanem eszköznek. Nem azért ábrázoltak alakokat, hogy érzékeinken izgassák, hanem azért, hogy valamely na.

Next