Magyar Szó, 1901. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1901-10-01 / 231. szám

Október 1. MAGIXAÜ övü 231. szám ’ 3 nem lehetne felhozni Mezei programmbe­­szédjénél. Azt a kétszinüséget, melylyel Sándor Pál, a merkantilisták kikiáltott embere, a gróf Károlyi agrarizmusa kedvéért lemond az önálló vámterületről, bárha neki, mint mer­kantilistának, éppen a vámközösség meg­szüntetése volna az érdeke, megfelelő vilá­gításba helyezi Mezei Mór kijelentése, mel­lyel az önálló vámterület hívének vallja magát, ipari védvámokkal, s csak addig vallja eltűrhetőnek a vámszövetséget, amíg kénytelenek vagyunk vele. Hogy a kereskedelmi érdekek is meleg pártfogásra találnak nála, bizonyítja az, hogy miként már a parlamentben és a be­számoló alkalmával, úgy most is az őrlési forgalom visszaállítását sürgeti. Igazi szabadelvűségre mutat az a kijelen­tése, mel­lyel a választói jog kiterjesztését kívánja, aminek a parlamentben a belügyi tárcza tárgyalásánál is kifejezést adott. A programmbeszédről a következő tudó­sítás számol be : A fővárosi Vigadóban tartott gyűlést Hüttl Tivadar elnök nyitotta meg. Üdvözölte a rendkívül nagy­számban megjelent választókat, majd foglalkozott az ellenpárt ama kortesfogásával, mely a választási küzdelmekbe önző czélokból Szilágyi Dezső emlékét és nevét sem átallja behozni. A kortesfogásra csak azt jegyezte meg, hogy július 2-án, amikor a Mezei­­párt alakuló gyűlését tartotta, találkozott Szilágyi Dezsővel, aki kérdésére azt mondta, hogy csak azért nem utazott még Karlstadba, mert személyesen jelen akar lenni, amikor Mezei Mórt kandidálják, miután öt év előtt is aláírta a jelölő ívet. Indít­­ványozta, hogy az egybegyűltek 30 tagú küldöttséget menes­szenek Mezeiért. Kolmer Zsigmond vezetése alatt Brachfeld Siegfried, Deutsch Sámuel, Hertzka Gusztáv, Adler Lajos, hatvani Deutsch Sándor, maróti Fürst László, lovag Faik Zsigmond, dr. Stil­ler Bertalan, egyet, tanár, Sem­ler Sándor, dr.Kohner Adolf, Haggenmacher Róbert, Tschögl Gusztáv, Brust Dávid, dr. Keresztessy József, dr. Adler Zsigmond kir. tanácsos, Szécsi Pál igazgató, dr. Bródy Lajos, Schwarz Izidor igazgató, dr. Kelemen Gyula, dr. Schmidl Ignácz, dr. Frischmann Gyula, Frankl Mór, dr. Löw Sámuel, Kintzly Gyula, Brunner Imre Lipót, Gundel János, Schwarz Lajos kér. a t­., Guttmann Ádám, Kelen József igazg., dr. Farkas Emil, Büchler János, Friedmann Ignácz, Kunfalvy Nándor mentek Mezei Mórért. gyobb eszmét szolgáljanak. S a valóban mesteri művön annyira leköt bennünket a táj, vagy a fenség, az érzelem, vagy az eszme, hogy észre sem ves­szük a mezte­lenséget. Nem úgy a két kifogásolt szobornál. A «Vágyakozás» oly nőt ábrázol, akiben semmi szépség. Mezítelen nő áll előttünk, ki érzéki vágyakozást fejez ki. Gyönyörre szomjasan nyújtózkodik, de azért még igazi érzéki ha­tást sem képes ránk gyakorolni, annyira hiányzik alakjából mind az, ami igéző. A másik szobor, az «Incselkedés» mez­telen férfit ábrázol, aki magasra emel egy meztelen nőt. Érzékies játék az egész s amellett a helyzetiekben semmi természetes­ség nincs. Hát e munkákban lehet a kezdő tehetség nyomait észlelni, — de e munkákat dicsőí­teni nem lehet. S legkevésbbé lehet korlá­toltnak mondani oly férfit, akinek e mun­kák nem tetszenek s aki a tanulóifjúságra károsnak tartja az ily művek szemléletét. Nagyon sajnáljuk, hogy a fiatal művész­nőt egyes bírálók annyira agyonvédel­mezték. Mi ajánljuk az ifjú művésznőnek, hogy valamint nem hallgat ellenségei gáncsára, úgy ne hallgasson barátai magasztalásaira. Tanuljon sokat, és arra irányítsa kétségbe­­vonhatlan tehetségét, hogy ne érzéki hatás elérése lebegjen szeme előtt, hanem maga­sabb eszmei czél. Míg a küldöttség eljárt, dr. Fóliák Illés és Heltai Mátyás tartottak lelkesítő beszédeket. A lelkes ovácziók között megjelent Mezeit Hüttl pártelnök üdvözölte, felkérve őt a programmbeszéd megtartására. Mezei programmbeszédjét a következőkben adjuk: Igen tisztelt polgártársaim! Kedves barátaim! Le­kötelező határozatukkal felmentettek önök az alól, hogy a most megejtendő képviselőválasztás alkalmá­val programmbeszédet mondjak. Abból indultak ki önök, hogy az a beszámoló, melyet nem egészen egy évvel ezelőtt mondottam el önök előtt, tulaj­donképpen programmbeszéd volt a jövőre nézve és hogy a viszonyok azóta nem változtak meg lénye­gesen. És ebben igazuk is van; mégis azt tartot­tam, nekem kötelességem önök előtt újból meg­jelenni és ha nem mondok is rendszeres — az ös­­­szes aktuális kérdésekre kiterjedő — programm­beszédet, kötelességem egyik-másik kérdésre nézve nyilatkozni. Arra nézve, hogy milyen politikai irányt szándé­kozom a jövőben követni, nyilatkoznom felesleges. Amilyen volt politikai magatartásom a múltban, olyan lesz az, ha a jövőben politikai működésre hi­vatva lennék, a jövőben is.­­Lehetnek, sőt tudom, vannak ezen kerület választópolgárai között sokan, akik személyemmel nincsenek megelégedve, akik gyarló képességeimben, hézagos tudásomban, nem eléggé megbízható jellemszilárdságomban nem talál­nak elegendő garanc­iát arra nézve, hogy azoknak a feladatoknak, amelyeket a jövő ezen kerület or­szággyűlési képviselőjére hárítani fog, kellőképpen megfelelni képes leszek; beismerem, teljes joggal keresnek más, nagyobb tehetségű, nagyobb poli­tikai készültségű, megállapodottabb politikai jellemű férfiút, de a politikai irányt, amelyet én követtem, azt hiszem, ők is helyeslik, és valamint más poli­tikai irány követésére én nem vállalkoznám, úgy teljesen meg vagyok nyugodva arra nézve, hogy más politikai programmot valló képviselőjelöltet ennek a kerületnek polgársága el sem fogadna. Az általános belpolitikai helyzet azóta, hogy én önök előtt utoljára beszámoltam, nem változott. Hiba volna, ha ideges nyugtalanságba ejtene min­ket a választási küzdelem hevében elhangzó min­den nyilatkozat. Eddig is voltak, ezután is lesznek egyes politikusok, kiknek egynémelyik óhajtása, egynémelyik véleménye nincsen teljes összhang­zásban az ország szabadelvű politikájával. De nagy az út az ilyen óhajtásoknak, az ilyen vélemények­nek nyilvánulásától a megvalósulásig! Adjon önök­nek megnyugvást az a nagyfontosságú beszéd, melyet a kormányelnök a múlt országgyűlés utolsó képviselőházi ülésében elmondott és mely gazdaság­­politikai kormányprogrammnak is beillik. Szeretném, ha önök is az enyémhez hasonló erős hittel oszta­nák azt a meggyőződésemet, hogy addig, míg a hatalom a jelenlegi kormány kezében lesz, az or­szág politikájának szabadelvű iránya csorbát szen­vedni nem fog. Kereseim nekem e részben a kor­mányelnök személye, gondolkodása és érzése, isko­lája és múltja, hagyománya és elvei! Nemcsak min­álunk, mindenütt a világon vannak, különösen a gazdasági politika terén, ellentétes ér­dekek; igaz, hogy ezeknek a természetes ellentétek­nek révén, az utóbbi évek folyamán, nálunk felette agresszív tendenc­iák is érvényesültek és túlságig menő agitác­iók is fejlődtek; az én álláspontomat ezekkel a kérdésekkel szemben önök eléggé isme­rik, és azoknak fejtegetésébe ezúttal annál kevésbbé bocsátkozom, mert részemről harczias szóval bele­vegyülni nem akarok addig, míg remény van arra, hogy a kormányelnök megvalósíthatja a maga pro­­grammját, mely az ellentéteknek kibékítésével óhajtja megoldani a függő kérdéseket aként, hogy az iparnak és kereskedelemnek jogos igényei teljes kielégítést nyerjenek, semmiféle csorbát ne szenved­jenek. Két kérdést mégis felemlítek, habár azokat is csak érintem, részletes fejtegetésükbe nem bocsátkozom. Egyik a határidőre szóló ügyletek kötésének korlá­tozása, mely az agrárius agitácziók folyamán erősen használt jelszóvá lett. Jelszó, mely nem itt, magyar földön született, idegenben keletkezett, idegenből lett kölcsönvéve. Felette megnyugtató, hogy a kor­mányelnök éppen említett szép beszédében kijelen­tette, hogy a fedezetlen határidőüzlet eltörlésére czélzó mozgalmat helyesnek nem tartja. Én a ma­gam részéről ebben a kérdésben egészen radikális álláspontot foglalok el; károsnak tartok minden ki­vételes törvényt, mely a gabonaneműek tekinteté­ben a forgalom szabadságát korlátozza. Nem tekintem ezúttal a kérdés jogi oldalát, hiszen az most már csaknem megszűnt kivételnek lenni, hoggy a «gyengébbek védelmét» abban keresik, hogy megszorítják a megvédelmezendőnek szerződéskötési jogosultságát; de, tisztán gazdasági szempontból né­zve a dolgot, mégis csak minden logikának fej­tetőre állítása volna az olyan eljárás, ha olyan kí­sérletezéseket, melyeket a mienktől egészen eltérő gazdasági viszonyok között lévő állam tett, s me­lyek ott sem váltak be, egyszerűen alkalmazni akar­nánk a mi teljesen eltérő viszonyainkra. Az a nagy közép-európai állam, melynek hatalmas ipara meg­hódít minden tengerentúli piaczot és melynek ke­reskedelme uralkodik a világtengereken, — de mely mezőgazdasági termények tekintetében behozatalra van utalva, — az megengedheti magának az ilyen kísérleteket; de nyilvánvaló dolog, hogy a mi gazdasági életünkben a búza egészen más jelentő­ségű tényező, mint amott ; és hogy minálunk könnyen végzetessé válhatik az olyan intézkedés, mely a gazdasági terményekkel való kereskedést megbénítaná. Másik dolog, mit felemlíteni akarok, az őrlési for­galomnak visszaállítása. Magáról a kérdésről vélemé­nyemet a képviselőházban mondottam el, felesleges volna azt itt ismételni. Csak azt akarom ezúttal hangsúlyozni, hogy ebben a kérdésben az ország érdeke ugyanaz, ami különösen a fővárosnak is felette fontos érdeke, és éppen azért nemcsak ezen kerület képviselőjének, hanem a fővárosból kül­dendő képviselőknek általában lesz a feladatuk, hogy az Ausztriával kötendő új megegyezés alkal­mából az őrlési forgalomnak visszaállítását hatható­san sürgessék. Gazdasági politikánk sarkpontját állandóan az a kérdés képezi: vámszövetség Ausztriával, vagy ön­álló vámterület ? És bárha a múlt évben mondott beszámolómban bővebben foglalkoztam ezzel a kér­déssel, s bárha a főváros törvényhatósága által a képviselőházhoz e tárgyban benyújtott kérvény kap­csán, ott is abban a helyzetben voltam, hogy erről a kérdésről nyilatkozzam, mégis a kérdés mérhetet­len fontossága megköveteli tőlem azt, hogy ezt a kérdést hallgatással ezúttal se mellőzzem. Ha kö­vetni akarnám azoknak a politikusoknak példáját, kik gazdasági politikájuk megalkotásánál csak az egyik, őket közelebbről érdeklő gazdasági tényező érdekeit tartják szem előtt a többiek rovására — az állásfoglalás reám nézve is felette könnyű volna. Semmi kétség benne: összes ipari érdekeink, közve­títő behozatali kereskedelmünk érdekei, azok az ér­dekkörök, melyek képviseletére erős meggyőződés­ből vállalkoztam, határozottan az önálló vámterület megalkotását követelik; önálló vámterület megfelelő ipari védvámokkal valóságos varázshatást gyako­rolna iparunk, kereskedelmünk fellendülésére. Én úgy nézem a dolgot, hogy ebben az ország­ban az ipari érdekkörök erejüket csaknem túlhaladó áldozatot hoznak akkor, mikor belenyugosznak a vámszövetség fentartásába; én úgy nézem a dolgot, hogy a magyar állam a mezőgazdasági érdekkörök­nek a leghathatósabb istápolást nyújtja a vámszö­­vetség fentartása által. Nem titkolom el ama néze­temet sem, hogy Európa kellő közepén gyarmat­­ország színvonalára sülyed az olyan ország, mely­nek ipara nincsen, melynek kereskedelme minimális és mely akkor is, mikor dicsekszik, azt az inkább panasznak beváló igazságot kénytelen magáról el­mondani, hogy gazdasági életét csaknem kizárólag a mezőgazdaság táplálja. Mit jelent az agrárizmus, mi okból hirdet harczot olyan országban, amelyben ez a valóságos hely­zet? A végre valójában nem kell háborúság, hogy mindannyian kívánjuk mezőgazdaságunk virágzását, hiszen ha ez sem lesz, akkor éppen semmink sem lenne, de igenis teljes erővel törekednünk kell arra, hogy legyen más is; hogy virágzó mezőgazdaság mellett legyen iparunk is, mely fejlődni képes, legyen kereskedelmünk is, mely meg tud élni . Ez utóbbi kettőt pedig okvetetlenül meghozná nekünk az önálló vámterület, ha ennek keretében meg bír­nánk oldani azt a feladatot is, hogy mezőgazdasá­gunk létalapjait minden válságos megrázkódtatástól megóvjuk. Szintén hagyományos volt a vámszövetség mel­lett az a politikai természetű érvelés, hogy a gazda­sági közösség egyik biztosítéka a monarchia nagy­hatalmi állásának, és hogy ez hozza egymáshoz közelebb a monarchia két államának népeit. Ebből részemről kijózanodtam; a dualisztikus monarchia államjogi szervezete a gazdasági különválás esetén nem fogna semmi csorbát szenvedni, és a törvény sohasem is állította fel a tételt úgy, hogy a vám­szövetség lényeges kelléke volna a dualisztikus monarchiának; ami pedig a két állam népeinek köl­csönös közeledését illeti, a szomorú tapasztalat ke­gyetlenül rác­áfolt a feltevésre és inkább azt látjuk, hogy az időszakilag megújuló egyezkedési tárgya­lások kölcsönös elkeseredést fakasztanak, mely nemcsak a gazdasági téren érezteti káros hatását. A vámszövetségnek az az előnye, hogy ez a meg­szokott állapot, melybe minden gazdasági tényező valahogyan beletörődött, nem kell hozzá merész éljen. initial szállít 3 nap alatt a legnagyobb regiinyis­égben és a­ legolcsóbb ifj. DEUTSCH MANÓ központi itodíji SuelapesS. tf.j Fer’sncz József-tér 3>, S. emeíet. Viüeüi elárusítoit kernst.etaeit.­­a Video elárusítóit kec.estotueb

Next