Magyar Szó, 1902. január (3. évfolyam, 1-27. szám)

1902-01-01 / 1. szám

J­anuár 1. MAGYAR SZÓ «Változás a kabinetben», Budapest, deczember 31. E czím alatt a Pesti Napló mai számában a következőket írja : Változás a kabinetben. Olyan körökből, amelyeknek a kormányzásban előforduló változá­sokról igen megbízható értesülésük szokott lenni, ma azt a határozott jelentést kapjuk, hogy Hegedűs Sándor kereskedelemügyi mi­nister márciusban megválik a miniszteri tárcsá­tól. Utódjául egész bizonyossággal Széll Kál­mán miniszterelnököt emlegetik, aki a belügyi tárczát a kereskedelmivel cserélné föl, úgy hogy azután a belügyi tárczát ruháznák új emberre. Annak magyarázatát, hogy maga a miniszter­­elnök vállalja el a kereskedelmi tárczát, a ke­reskedelmi szerződések és az autonóm vám­tarifa szőnyegen levő előkészületeiben látják, mert ez ügyeket nagy horderejű fontosságuk miatt a miniszterelnök személyesen akarja vezetni. Ez magyarázza meg azt a kö­rülményt is, amely annak idején sokaknak föl­tűnt, hogy a kereskedelmi tárcza költségvetését a pénzügyi bizottság tárgyalása alkalmával — da­c­ára annak, hogy a tárgyalásoknál Hegedűs Sán­dor jelen volt — mégis Széll Kálmán képviselte. Kereskedelemügyi államtitkár, hír szerint, Mándy Lajos miniszteri tanácsos lenne. Forrásunk kije­lenti, hogy a miniszterváltozás hírét minden eset­leges czáfolattal szemben is fentartja. E hírre vonatkozólag a Magyar Távirati Iroda a következő czáfolatot közli. Illetékes helyről fölhatalmaztattunk a következő kijelentésre: Az a hír, hogy Hegedűs Sándor ke­reskedelmi miniszter legközelebb megválik állásá­tól és hogy Széll Kálmán miniszterelnök veszi át e tárcza vezetését, teljesen alaptalan kombináczió. Jellemző e híresztelés megbízhatóságára, hogy nem igaz az a körülmény sem, mely támogatására felhozatott. Mert nem áll az, hogy Széll Kálmán miniszterelnök képviselte volna a pénzügyi bizott­ságban a kereskedelmi tárczát. A kabinet feje hatásköréből kifolyólag az általános vámpolitika védelmére felszólalt ugyan, de a kereskedelmi tárczának képviselete és az egyes reszortkérdések körül támadt vita vezetése a kereskedelmi minisz­ter által intéztetett. Amint az imént említett s a dolog természetéből folyó körülményt félremagya­rázták, úgy az egész kombináczió is a helyzet tel­jes félreismerésén alapul. Ennyit mond a hivatalos c­áfolat. Mi ter­­mészetesen nem lehetünk abban a helyzet­ben, hogy a kabinetben történő dolgokról hiteles értesítéseket közölhessünk. Nem tudhatjuk tehát, igaz-e a Pesti Napló híre, hogy Hegedűs Sándor megy, vagy igaz-e, hogy Hegedűs Sándor marad. De konstatál­hatjuk azt a tényt, hogy a legutóbbi napok­ban tényleg beszéltek politikai körökben He­gedűs visszavonulásáról s megmondhatjuk azt is, hogy e híresztelés minő forrásokból táplálko­zik. Nem onnan eredt a hír, hogy a keres­kedelmi és vámpolitikai ügyeket — mint az egész kormány politikáját foglalkoztató dolgokat — maga a miniszterelnök kívánta volna intézni, — hanem eredt egy egészen más ügyből. Ami a hírre alapul szolgált, az a punameUéki ref. egyházkerület főgondnoki állásának kérdése. Az került szóba, ho­gy ki foglalja el ez állásban Szilágyi Dezső örökét. Midőn ez állás betöltésének kérdése a nyilvánosságot foglalkoztatni kezdette, az ev. református egyház két kiváló — s te­gyük hozzá nem politikus férfiú mellett — Hegedűs Sándor jelöltsége került szóba. Hogy a választás egyöntetű legyen, a két nem politikus kiválóság önként visszalépett, azaz hogy megakadályozta a nevére való hivatkozást. Az volt a vélelem, hogy miután Darányi Ignácznak, a protestáns közélet e jelentős tényezőjének, más egyházkerületben is van talaja, Hegedűs Sándor választatik meg Szilágyi Dezső utódjává. Ámde időközben Darányi Ignácz jelöltsége mindinkább előtérbe lépett. Most adták le a szavazatokat ezen a református egyházra oly nagy fontosságú kérdésben, s ebből a tényből, mivelhogy a kabinet két tagja áll egymással szemben, támadt az a hír, hogy Hegedűs Sándor megy. Sokan ugyanis úgy gondolkodtak, hogy ha Hegedűs főgond­nokká választatik, ez megerősíti pozíczióját a miniszteri székben, mivelhogy a protes­táns közvélemén­nyel szemben nem lesz a kormánynak az az elszántsága, hogy He­gedűst elejtse. Természetszerűen fölmerült az a feltevés is, hogy ha Hegedűs nem választatik fő­gondnokká, vagyis ha a protestáns közvéle­mény őt elejti, vele szemben Darányi Igná­­czot választja meg, ez Hegedűs távozását jelenti a kabinetből. E kombinácziókból támadt a hír, hogy Hegedűs visszavonul. Nekünk semmi kedvünk ily találgatásokba belebocsájtkozni. De van ez ügynek egy tanúsága, amely közérdekű. A tanúság pedig az, hogy fájda­lom, a politika kérdései így avatkoznak bele a ref. egyház ügyeibe. A politika e sajnos szerepe volt eddig is a református egyház egyik leglényegesebb hátráltatója, a politika okozta az egyházi élet bensőségének meg­fogyatkozását. Azt hittük, hogy a politika nem veti többé magát, az egyházra, nem rontja meg benső életét. De e tény is mu­tatja, hogy még távol vagyunk az érdek­korszaktól. íme az egyházi életbe hatolt politika okozza, hogy az 1848. évi XX. törvényczikk, melynek megvalósítását pedig a miniszter­­elnök tervbe vette s a 48-as párt programm­­jába iktatta, késik. Vajha mielőbb megszűnnék a politika ká­ros hatása az ev. ref. egyházi életre. Budapest, deczember 31. A gyűjtés. A reggeli lapokból olvassuk, hogy a római pápa valamely jubileuma alkal­mából az idén a püspökök különös buzgalma­­tossággal meghagyták a péterfillérek beszol­gáltatását, s hogy a januárius tizenegyedikén tartandó püspöki konferenczián Bubics Zsig­­mond kassai püspök azt fogja indítványozni, hogy a begyült pénz egy része a magyaror­szági kat. tanítók nyugdíjintézetére fordit­­tassák. Teljes tisztelettel adózunk a kassai r. kat. püspök szándékainak. Egy kérdést azonban mégsem hallgathatunk el. Hogyan történhetik az, hogy akár péterfillérek czí­­mén, akár más módon nálunk pénzt lehet gyűjteni akár a vatikáni fogolynak, akár a katolikus tanítók nyugdíjintézetének — mi­niszteri engedély nélkül, holott ugyanakkor megtörténhetik az, hogy az ipolysági ág. ev. templom építési költségeire a belügyminisz­térium nem engedi meg az országos gyűjtést, mert a magyar társadalom úgy is túl van ter­helve, a nagyváradi tanulónőképző-intézetre megindított gyűjtést pedig betiltotta, mert azt előzőleg a belügyminiszter nem enge­délyezte. Ami itt igazság, ott is az. Kíván­csian várjuk tehát, hogy a belügyminiszter kinek a kérelmére fogja engedélyezni a péterfillérek gyűjtését. A párbajkérdés a hadseregben. Nem ismerjük azon «bizalmas» hadügyminiszteri rendeletet, mely hivatva volt a tisztikarban a párbajokat némileg korlátozni, de annyi bizonyos, hogy különös felfogásról tanúsko­dik azon meggyőződés, mely a párbajelle­nes mozgalmat a hadsereg részéről egy titkos rendelettel véli elüthetni. Hogy lehet egy ily, az egész társadalmat érdeklő dologgal titkolódzni, vagy félteni kell a rendeletet a nyil­vánosság elől ? Azt tudjuk, hogy határozott in­tézkedést nem tartalmaz, egészben elég homályos és ellenmondásokba esik. Minden csapattestnél létezik egy «becsületügyi bizottság», mely három választott tagból és egy a csapatpa­rancsnok által kinevezett elnökből áll. Ha most valamely tisztnek át férje támad, segéd 1. szám. 3 dei előadják az ügyet a fenti bizottságnak, mely­­ határoz, avagy a csapatparancsnok döntését kéri ki. Ezen határozat természe­tesen kötelező az illető tisztre nézve, de mi van az ellenféllel, ki más csapattesthez tartozik, ahol esetleg a parancsnok ellenkezőleg dönt ? Mi lesz az esetben, ha az ellenfél nem katonatiszt kire tehát nem kötelező a határozat ? Ter­mészetesen vegyes becsületbíróság elé kell vinni az ügyet. Ebből is kitűnik, hogy ebben a dologban nem lehet egyoldalúlag egy hadügy­miniszteri rendelettel intézkedni, hanem karöltve a polgári mozgalommal kell eljárni, ami per­­sze nehéz, mert a társadalom magyar és osztrák, míg a tisztikar — közös. Kober táborszernagy fölmentése. Mint a nyugalmazott tisztek egyletének elnöke egy mozgalom élén állt, mely a hadügy­miniszternek sehogy sem tetszett és mely­nek következménye az lett, hogy Kober táborszernagyot katonai becsületbíróság elé állították. A katonai becsületügyi előírások szerint a bíróság vagy fölmenthette a vád alól, vagy kimondhatta, hogy a táborszer­nagy eljárása által a «tiszti becsületet» «ve­szélyeztette», illetőleg «megsértette». Ha megsértette a tiszti becsületet, ez «rang­vesztéssel» jár, mig ha veszélyeztette, ez csak «megintést» von maga után. Daczára, hogy ez esetben a becsületbiróság a tiszti becsület «megsértését» látta, a király, kinek döntési joga van ez esetben, nem hagyta jóvá a szigorú ítéletet és beszüntette a becsületügyi eljárást a háborúban és békében ismételten kitüntetett agg táborszernagy ellen, ami katonai körökben is osztatlan megelégedést szült. Hogy a hadügyminisztert miként érintette a királyi határozat — nem tudjuk. . A magyar-igeni mandátum. Zalaiadról sür­­gönyzik a Bud. 2wcz.-nak. A magyar-igeni kerület­ben dr. Werner Gyula szabadelvű jelölt ellen Mun­­teán Aurél szászvárosi ügyvéd lépett fel nemzetiségi programmal. Dr. Werner Gyula támogatására több képviselő érkezik a kerületbe. Muntean próbálkozá­sával szemben a román intelligenczia is elutasító­­lag viselkedik. A választás napja január 4-ére van kitűzve. Politikai újév. — A kritikus esztendő. — Budapest, deczember 31. Újév küszöbén kíváncsian latolgatjuk , mit is hoz a beköszöntő újesztendő. Csakhogy míg ez az egyesek részéről puszta sejtelem, vagy éppen jelentőség nélküli áb­rándozás, addig a nemzet részéről, melynek sorsát a politika irányítja, logikus és követ­kezetes képet alkothatunk magunknak a jövő eshetőségeiről. Vajjon mit fog hozni a magyar nemzet­nek ez a most beköszöntő újév ? ! Aligha jót ! A politika delejtüje sokkal jobban hajlik mostanában Bécs felé, mint valaha. S ez rossz jel. Annyival rosszabb, mert kritikus idők bekövetkezése előtt ál­lunk. Egy kis mulasztás, megtévesztés a delejtü által és oly veszedelmes irányba terelődik nemzetünk, amelyből a legtávo­labbi jövőben is aligha remélhetünk me­nekvést. * 1867 óta nem állottunk oly kritikus idő­pont előtt, mint a mostani újév. Messze ter­jed majd annak a kihatása, amit ebben az újévben a magyar törvényhozás hivatva leend eldönteni. Határoznunk kell, az autonóm vámtarifá­tól eltekintve, az Ausztriával való kiegye­zés, a külföldi vám- és kereskedelmi szer­ződések felől. A 67-es kiegyezés, úgy látszott, örökre Ausztriához köt bennünket. Politikusaink legalább mindig úgy beszéltek a kiegyezés­ről, mint amely örökéletű, mint amelyik­nek sorsa azonos Magyarország sorsával. 1­897-ben lejárt az Ausztriával való ki­egyezésünk, lejártak a vám- és a kereske­delmi szerződések is. Megújítani, illetve új­ból megkötni kellett volna azokat, azonban

Next