Magyar Szó, 1961. március (18. évfolyam, 49-75. szám)
1961-03-01 / 49. szám
Swwda, 1961. m. 1. MAGYAR SZÓ 3. oldal " A munkásnak hozzá kell jutnia a saját maga által termelt munkatöbblet megfelelő részéhez is Mijalko Todorovics képviselőházi expozéja (Folytatás a 2. oldalról)rülmény ugyanakkor alapot nyújt az önigazgatás és az új viszonyok fejlődésére az említett területeken is. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a társadalmi biztosítás szervezetének és pénzelésének módját még nem oldottuk meg. Az illetékes szövetségi intézményekben most azon dolgoznak, hogy a társadalombiztosítás terén is olyan megoldásokat találjanak, amelyek megfelelnek rendszerünknek. A jövedelemelosztás többi hatóeszközéről nem beszélnek, mivel ezek hatásukban és szerepükben szorosan kapcsolódnak az előbbi említett hatóeszközökhöz, vagy kevesebb, illetve átmeneti jelentőségük van. Ilyen például a forgalmi adó, amely kiegészíti árpolitikánkat, vagy a gazdasági szervezetek jövedelméből fizetendő 15 százalékos járulék, amely lehetővé teszi az eszközök menynyiségi elosztását, vagy a rendkívüli jövedelmekből is Másodszor el kell mondanom azt, hogy mi elvben az egységes és szabad világpiac mellett szállunk sikra, a teljes egyenjogúságon alapuló nemzetközi gazdasági együttműködés hívei vagyunk, és síkraszállunk a nem eléggé fejlett országok segélyezéséért, hogy azok is egyenrangú félként és aktív tényezőként részt vehessenek a nemzetközi gazdasági együttműködésben. Ilyen természetű felfogásunk a nemzetközi gazdasági viszonyokról a belső társadalmi és gazdasági fejlődésünkből következik. Ez a körülmény megkönnyítette megbeszéléseinket és együttműködésünket néhány nemzetközi szervezettel, stb. A deviza- és külkereskedelmi rendszerünk változása, ezzel összhangban, lehetővé teszi gazdaságunk együttműködését a világpiaccal, mégpedig olyképpen, hogy nemzetgazdaságunk a nemzetközi munkamegosztás legmegfelelőbb formáira orientálódik és hogy a világpiac hatással lesz vállalataink termelési költségeinek gyorsabb csökkentésére, és egyúttal fiatal gyáriparunkat megfelelő és teljes védelemben részesítjük és megakadályozzuk a különféle anarchikus és egyéb jelenségek hatását gazdaságunkra. Sem ezen a téren, sem más téren mi természetesen semmilyen engedményeket nem tettünk és nem teszünk senkinek, nem adjuk fel elveinket, és nem teszünk semmit érdekeink ellen. Az új rendszer alapvető jellegzetességeit, lényegét és várható közvetlen eredményét főbb vonalakban a következőképpen foglalom össze: Először, az elosztás új rendszere maximálisan ösztönzi a termelőerők fejlődését, a lehető legnagyobb mértékben ösztönzi a megfelelő gazdálkodást, a munkatermelékenység és az akkumuláció növelését. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a megnagyobbodott jövedelem 85 százaléka, a munkában megtakarított összeg pedig 100 százalékban a vállalatban és a kommunában marad. Másodszor, az egész rendszer úgy hat, hogy önmagát reprodukálja megnagyobbodott méretekben, vagyis leghaladóbb elemei automatikusan fejlődnek és erősödnek. Harmadszor, állandóan csökken az adminisztratív és ketendő járulék, amelyről később még szólni fogok. Külön hangsúlyozni kívánom, hogy a mostani rendszer mind az akkumuláció, mind a társadalmi életszint terén egyformán érdekeltté teszi a kommunát és a gazdasági szervezetet, ami eddig nem minden esetben volt így. Todorovics elvtárs a továbbiakban a bank- és kölcsönrendszerről beszélt, majd megokolta deviza- és külkereskedelmi rendszerünkben beálló változásokat. Először is — mondotta a továbbiakban Todorovics elvtárs — ma bizonyára mindenki előtt világos, hogy az úgynevezett devizareform csak egy része az általános gazdasági reformnak, melyet végrehajtunk, és logikus következménye egy hosszúlejáratú meggondolt tervnek, amelyet általános társadalmi fejlődésünk követelt meg, s nem valakinek kívánságát teljesítjük vele, és nem alkalmazkodunk bármilyen külföldi formákhoz és érdekekhez. közigazgatási tényezők szerepe a gazdaságban, viszont erősbödik és fejlődik a gazdasági mechanizmus, a bankmechanizmus, a gazdasági társulás, stb. egyidőben a további decentralizációval és a közvetlenebb önigazgatással a vállalatokban. Negyedszer, a rendszerünkben bekövetkezett változások a többi anyagi változással, valamint a devizarendszer, árpolitika stb. megváltozásával a termelés és a munkatermelékenység magasabb fokán stabilizálja gazdaságunkat. Ezen az alapon oldjuk majd meg a fizetési mérlegünkben mutatkozó deficitet. Ötödször, az ilyen jellegű fejlődés lehetővé teszi az életszínvonal szilárd és állandó növekedését. Hatodszor, a gazdasági viszonyok ilyen jellegű fejlődése alapot nyújt az új viszonyok gyorsabb fejlődésére az egész társadalomban. Néhány észrevétel bizonyos álláspontokra és bíráló megegyezésekre is. Noha ez nem megfelelő hely és alkalom az előterjesztett rendszer elméleti, politikai és gazdasági alapjainak taglalására, mégis tekintettel bizonyos álláspontok és bíráló megjegyzésekre amelyek itt-ott jelentkeznek, néhány észrevételt kívánok tenni. Immár száz éve, Marx ideje óta, de különösen, amióta a szocializmus társadalmigazdasági rendszer lett a Szovjetunióban, szavakban állandóan emlegetik a „munka szerinti díjazás” illetve a mércének vett „egyéni munkamennyiség” ismert elvét. Igen ám de hogyan alkalmazzák ezt az elvet a valóságban. A válasz arra a kérdésre, hogy ez az elv milyen konkrét formákat öltsön az adott körülményekben, a korszerű szocialista fejlődés egyik központi ha nem legfontosabb porblémája a termelés szocialista viszonyaival összhangban álló elosztási viszony megteremtése szempontjából. Ezzel kapcsolatban régóta folyik a vita arról is, hogyan hat az értéke törvény a szocializmusban, jobban mondva a szocialista fejlődés jónéhány évének kellett eltelnie, és még arról vitáztak, hogy egyáltalán létezik-e az értéktörvény a szocializmusban vagy sem. Hogy mennyire nem értik a „munka szerinti díjazás” marxi elvét, éppen ebből a kételyből látható — mármint, hogy létezik-e vagy sem az értéktörvény, mert hiszen a munka szerinti díjazás végeredményben nem más, mint az értéktörvény hatása a termelőeszközök társadalmi birtoklásának adottságaiban. Nálunk nem vetődik fel az értéktörvény létezésének kérdése. Ám az értéktörvény létezésének és hatásának elismerésére, bár szükséges, a gyakorlati gazdasági és társadalmi tevékenységhez — nem elegendő. Először is le kell vonni a legfontosabb következtetéseket ebből a döntő fontosságú tényből, a szükséges intézkedésekről az ebből eredő következményekről, stb. de mindenekelőtt meg kell határozni azokat a formákat, amelyekben ez a törvény ma hatást fejt ki. De éppen itt, e kérdések körül merülnek fel a gyakorlati tevékenységben az igazi problémák, itt jutnak felszínre a legkülönfélébb szándékok, félreértések, téves felfogások, stb. Ezeket a téves felfogásokat, irányzatokat, stb. nagy vonalakban két szélsőséges csoportba sorolhatnánk: az egyik, a szubjektív idealista felfogás, amely tagadja az értéktörvény létezésének objektív alapját és végső fokon általánosan véve adminisztratív-bürokrata irányvétel formájában mutatkozik meg. A másik pedig: vakon behódol az árutermelés, árucsere és elosztás törvényeinek, és lényegében a társadalmi tervezés lebecsülése sőt néhol tagadása, a XIX. század első feléből ismert szabadelvű tőkés formák dicsőítését jelenti. Ide tartozik a szociáldemokraták álrealista és áltudományos alkalmazkodása a „fejlett tőkés gazdaság és társadalom pozitív tapasztalataihoz”, de voltaképpen a leggyakrabban nem más, mint puszta opportunista empirizmus illetve prakticizmus. Megtörténik olykor, hogy a leglelkesebb romantikusok, az értéktörvény tagadói válnak a piaci törvények „merész, előítélet nélküli” vagyis korlátlan alkalmazásának „legforradalmibb” propagálóivá. Teljesen logikus, hogy az, aki nem érti meg egy fékezetlen természeti erő gyanánt ható objektív törvényszerűség belső tartalmát — kapitulálnia kell, amint fejjel megy a falnak. A javasolt legújabb változtatások meg nem értése és bírálata egyebek között az efféle kérdésekben jelentkezik majd a leggyakrabban: miért valósítanak meg nagyobb jövedelmet, illetve tiszta bevételt a műszakilag jobban felszerelt, illetve „a tőke magasabb szervi összetételével” rendelkező munkaközösségek, illetve vállalaTekintet nélkül e kérdés egész elvi gyakorlati fontosságára, csupán az alábbiakra szorítkozom. Addig amíg árutermelés van, egy erősen fejlett gazdaságban az ár nem lehet más, mint a termelés ára. _ Az áru mint olyan, állandó velejárója, hogy a befektetett élő és tárgyasított munka reprodukálására szolgáló érték mellett magával hoz egy bizonyos értéket az illető termelési ágazatnak is, ami az illető ágazat továbbfejlődésére szolgál. Ez az érték arányos az adott áru előállításába befektetett eszközök összegével. Ezt a tulajdonságot az áru úgy viseli magán, mint az elektromossá tett test a villamosságot. Ez az, ami objektív, ami rajtunk kívül áll. Az pedig, amit a szocialista közgazdaság, a szocialista társadalom a társadalmasított termelőeszközök alapján megtehető az, hogy ezt az objektív erőt az anyagi termelőerők fejlesztése irányába terelje és használja fel épp úgy, mint ahogy a mérnök felhasználja a villamosságot s nem igyekszik megváltoztatni tulajdonságait. Mindebben lényegbevágó, minőségileg új az hogy megszűnt az ellentét a bér és a profit között, s hogy ezáltal a munkatöbblet felosztása a kereslet és kínálat, stb. objektív törvényei útján többé nem magánkisajátítás e kapitalista részéről, hanem közvetlen társadalmi akkumuláció maguk a munkások, a gazdasági szervezeteket igazgató közvetlen termelők részéről. E forma révén megvalósul a munka és a tulajdon egysége. Így tehát a munkás köztok, jobb felszerelése „nem csupán az ő érdemük”, vagy tervezett árrendszerünk miért hat úgy, hogy az érték nem mindig ott realizálódik, ahol megvalósították, illetve a különböző ágazatok különféle szervi összetétele miatt a vállalatok miért valósítanak meg olyan akkumulációt és olyan alapokat, amelyek nincsenek arányban az illető ágazat munkatöbbleti hányadával. A második kérdés persze ugyanabba a kategóriába tartozik mint az első. Tehát az, amit a munkásnak munkája szerint kapnia kell, nem pusztán fizetés plusz némi pótlék, amit a kapitalizmus biztosított a bérmunkásnak akkord és egyéb serkentő eszközök révén, hanem a termelés és elosztás egész folyamata keretében a személyi fogyasztásra szolgáló eszközök mellett, hozzá kell jutnia a saját maga által termelt munkatöbblet megfelelő részéhez is, munkája anyagi feltételeinek fejlesztése céljából. Persze, az ilyen elosztásban meglelhetők a monopólium elemei, de ez az objektív körülményekből a termelőeszközök szűkösségéből fakad. Amikor ugyanis a termelőeszközök előállításának anyagi adottságai túlnőttek azon, hogy egyéni monopólium, magánkisajátítás tárgya lehetnének, sor kell hogy kerüljön a tőkés termelési mód megszüntetésére, a termelőeszközök, a termelés társadalmasítására. Nyíltan be kell ismerni, hogy a termelőeszközök még mindig túl szűkösek ahhoz, hogy mindenki korlátlan birtokává válhassanak. Az átmeneti időszak egyik alapvető ellentmondása éppen abból fakad, hogy a munka és a tulajdon egyesítését a termelés korlátozott anyagi adottságai közepette kell végrehajtani. A dilemma ebben a következő: „Vagy ráruházni ezt a monopóliumot az államra, a kormányra hogy a bürokrata ossza szét az államra, a kormányra, a dolgot saját igazsága szerint ami lényegében nem más, mint továbbra is fenntartani a munkás elrekesztését a termelőeszközöktől, vagy ezt a monopóliumot úgy megosztani a társadalmi termelés minden tényezője — egyének, munkaközösségek, a társadalom részei és az egész társadalom között, hogy biztosítva legyen a hatások egyensúlya illetve, hogy mindenkinek jusson valami a monopóliumból, de senkinek sem elegendő ahhoz, hogy túlsúlyba juthasson mások fölött. Ez voltaképpen nemcsak ben korlátozná és visszaszó a lehető legnagyobb mértékrrtaná a monopóliumot, hanem ugyanakkor pozitív irányba is terelné, közvetlenül érdekeltté téve a termelés hordozóit a társadalmi akkumulációban, a társadalmi termelőeszközök szüntelen és mind gyorsabb bővítésében ami növeli a társadalom anyagi erőit — minden monopólium végleges felszámolásának egyedüli igazán objektív alapját. Ennek a dialektikus folyamatnak adnak kifejezést, az elosztás és a munka közötti viszony megfelelő formáját nyújtják azok az alapvető hatóeszközök, amelyeket új rendszerünkben előirányoztunk. Természetesen, a további fejlődés során ezek is megfelelő változásokon mennek majd át. Az egyenjogúságon alapuló nemzetközi gazdasági együttműködés hívei vagyunk Megvalósul a munka és a tulajdon egysége Már magukból a kérdések vétlenül érdekelt az akkuból, abból ahogyan felteszik a muláció megvalósításában, őket, észrevehető, a marxi vállalata fejlesztésében, gazegyéni munkamennyiség zerdasági ágazatának fejlesztése jesen vulgáris értelmezésekben. A képviselőház elnöksége. Jobbról balra: Pavle Gregorics, Vladimir Szimics * és Petar Sztambolics Vagy munkásönigazgatás vagy bürokratizmus Eszerint, egészen leegyszerűsítve, kétféle választás van: vagy munkásönigazgatás és ebben az esetben termelési ár, kamat és kamatláb, vagy bürokratizmus, vagyis Marxnak egészen mechanikus vulgáris értelmezése abban a vonatkozásban, hogy az egész nemzetgazdaságot a szó szoros értelmében egyetlen üzemmé változtatják, ahol a munkás külön van választva munkájának anyagi feltételeitől, és puszta fizetést kap némi pótlékkal serkentésül a nagyobb odaadásra, rohammunkára, stb. Ám a társadalmi és gazdasági rendszernek ez a mintája egyáltalán nem szünteti meg az ellentétet a munka és a termelőeszközök, a fizetés és az akkumuláció hogy ne mondjam a bér és a profit között. Egyáltalán: miben rejlik a szabad munka és mik e szabadságnak anyagi előfeltételei? A szabadság ott kezdődik, hogy a munkás közvetlenül átveszi a hatalmat a termelőeszközök fölött, mégpedig nem mások kizsákmányolása, hanem saját élet- és munkakörülményeinek előmozdítása céljából, mint egyén és mint a közösség tagja. Egy ilyen bürokrata rendszerben persze lehetségesek holmi úgynevezett értékárak, amelyeket szubjektívan egy bürokrata központból állapítanak meg szükségképpen összeütközésbe kerülve az anyagi adottságokkal, az objektív valósággal? Ami egy ilyen rendszer serkentő erejét és dinamikusságát illeti, abban az értelemben, hogy az emberek menynyire érdekeltek az anyagi termelőerők gyorsabb fejlesztésében, — úgy hiszem ez teljesen világos. Ezen az (Folytatása a 4. oldalon)