Magyar Szó, 1963. március (20. évfolyam, 58-88. szám)
1963-03-01 / 58. szám
PinWi, 1963. március 1. MAGYAR SZÓ Szakképzés, termelékenység (Folytatás az 1. oldalról) Ezek a példák világosan rámutatnak arra, hogy a dolgozók képzése nagyon fontos a termelékenység színvonalának emelésében, és ezzel együtt közösségünk fejlődésének meggyorsításában is__ Svetozar Vukmanovic a továbbiakban az elosztási rendszerrel és gazdasági fejlődésünk meggyorsításának lehetőségeivel foglalkozott, majd így folytatta: „Nézzük meg, hogyan segíti elő gazdaságunk a szakképzést. Már elöljáróban leszögezem, hogy gazdasági szervezeteink egyre nagyobb összegeket juttatnak a káderképző alapokba. Ezzeleleget tesznek a Szövetségi Szkupstina egyik alapvető javaslatának. Ennek értelmében a szakképzés társadalmi tevékenység lett, a gazdasági szervezetek feladatává vált, és jóval nagyobb összegeket kap, s ez egészében véve kedvező folyamat, és egyes jellemző vonásai nagyobb figyelmet követelnek. Arra gondolok, hogy a Szerb Népköztársaság gazdasági kamarájának adatai szerint az egyes gazdasági ágakban nagy eltérések mutatkoznak a káderképzésre előirányzott összegek között, erre a célra a vegyipar irányzott elő legtöbbet (egy-egy dolgozóra 24 400 dinárt), a nyomdaipar pedig legkevesebbet, 5800 dinárral az utolsó helyre került. Ebből is láthatjuk, hogy a különbség úgyszólván négyszeres. Még szembetűnőbb ez a különbség, ha a kamara adatai alapján az egyes vállalatokban előirányzott öszszegeket nézzük. Az arány néha eléri az 1:20-at is! Feltétlenül szükség van tehát a tényleges okok megállapítására. Lehetséges-e, hogy ilyen nagy különbségek vannak az egyes iparágak és az egyes vállalatok között? Ezek a különbségek nemcsak azért jelentkeznek, mert némelyik vállalatnak nagyobb szüksége van szakképzett dolgozókra, hanem azért is, mert a gazdasági élet követelményei jóval nagyobb nyomást gyakorolnak rájuk, vagy pedig jobban átérzik a szakképzés jelentőségét. Már a futólagos elemzés is bebizonyíthatja, hogy a nagy eltéréseket az egyes gazdasági ágak helyzetében fennálló különbségekben kell keresni, noha a felsorolt tényezők többé-kevésbé mindenütt befolyásolják a szakképzésre előirányzott összegek nagyságát. A vállalatok különböző feltételek között dolgoznak, eltérő feltételek közepette osztják el jövedelmüket, jövedelmük nem azonos és ezt néha még a munkatermelékenysége sem befolyásolja. Az észlelt fogyatékosságok megszüntetése érdekében tehát először a gazdasági rendszerrel és az elosztás rendszerével kapcsolatos problémákat kell megoldanunk. Csak ezután kerülhet sor a káderképzés jelentőségével kapcsolatos felfogások módosítására, különös tekintettel arra, hogy a káderképzés je■lenti a termelékenység növelésének egyik hatásos eszközét, csak így fokozhatjuk a termelést, csak így tehetjük gazdaságosabbá. Ezt a rövid elemzést a Szerbiában lefolytatott ankét adatai alapján hajtottuk végre. Nagy kár, hogy nem rendelkezünk az egész országra vonatkozó ilyen adatokkal. Egy átfogó jellegű általános ankéttel megállapíthatnánk, hogy az egyes iparágak és munkaszervezetek országos méretekben is milyen összegeket irányoznak elő a szakképzésre. Ez pedig nagy hasznot hozna az egész országnak. " Mesterséges tó keletkezett Pirot közelében A földcsuszamlás miatt 1300 lakost kitelepítettek Pirot közelében a hegycsuszamlás következtében a leomló föld és kőtörmelék teljesen elzárta a Visocica folyócska medrét. A víz már 30 méter mély és több mint két km hosszú tavat képezett. A folyó völgyében levő Zavoj faluban 100 lakóház teljesen víz alá került. A katonaság eddig 1300 lakost telepített ki Zavoj faluból és még néhány környékbeli faluból. A mesterségesen keletkezett tó szintje óránként 12 cm-rel növekszik s eddig körülbelül 500 millió liter viz gyülemlett össze benne. A belgrádi geológiai fakultás szakértői úgy vélik, hogy ez csupán a kezdete egy nagyobb méretű talajcsuszamlásnak, és kilátásban van, hogy még néhány kisebb domb csuszamlik a folyó medrébe. A katonaság megkísérelte felrobbantani a keletkezett gátat, hogy utat nyisson a víznek, mert ez az egyetlen mód arra, hogy megakadályozzák a víz további felgyülemlését. A Szocialista Szövetség piroti községi bizottsága és a községi Szakszervezeti Tanács a Vöröskereszt segítségével gyűjtési akciót szervezett a bajba jutott lakosság segélyezésére. (Tanjug) Több öröklakás szabad forgalomban Az építővállalatokat olcsóbb lakások építésére ösztönzik Az idei hitelpolitika alkalmazására tett intézkedések keretében valószínűleg hamarosan határozatot hoznak arról is, hogy a kommunális bankok milyen esetekben adhatnak hitelt az építővállalatoknak lakásépítésre. A határozat célja az, hogy a nagyobb építővállalatok a jövőben több lakást építhessenek eladásra, mégpedig a kínálat-kereslet alapján. Az építővállalatoknak folyósított hitellel azt kívánják elérni, hogy a lakás is, éppúgy, mint más termék, áruvá váljon. A kommunális bankok ezért alaposan áttanulmányozzák az építővállalatok kérvényeit, s csak az esetben hagyják jóvá, ha reális lehetőségeket látnak arra, hogy az ily módon épített lakásokat értékesítsék. Az építővállalatoknak tehát érdekükben áll majd, sokkal nagyobb mértékben, mint eddig, a korszerű munkaszervezés, az építés gépesítése, az előregyártott elemek felhasználása, egyszóval mindaz, ami meggyorsítja s egyben olcsóbbá teszi a lakásépítést. A lakásépítő vállalatok igyekeznek majd olyan lakásokat építeni, amelyekre könnyebben találnak vevőt, azaz nem építenek fényűző, drága lakásokat, ha azok iránt nincs elég érdeklődő, ehelyett igyekeznek minél több olcsóbb lakást építeni. Az illetékesek úgy vélik, hogy ezzel jelentős mértékben növelik az érdeklődést a montázsépületek iránt, ami eddig meglehetősen háttérbe szorult. Tavaly az épülő lakásoknak mindössze nyolc százalékát készítették előregyártott elemekből. Az új határozat célja az, hogy serkentse a korszerű lakásépítést. Azok a vállalatok, amelyek továbbra is az eddigi módon, azaz igen drágán építettek, a jövőben nem kaphatnak hitelt. A bankok legtöbb egy évre folyósítanak hitelt, tehát nem ismerik el a határidő elodázását, amely eddig rendkívül nagymértékben megdrágította a lakásépítést. (Tanjug) Befejeződött a szolgáltatási dolgozók szakszervezetének kongresszusa tási dolgozók új szakszervezetének első kongresszusa. Foglalkoztak a kereskedelem, vendéglátóipar, kisipar, idegenforgalom és a kommunális szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos szakszervezeti feladatokkal. A vitában részt vett több küldött, többek között felszólalt Svetozar Vukmanovic, a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsának elnöke is. A kongresszuson tegnap új központi bizottságot és ellenőrző bizottságot választottak, ezenkívül határozatot hoztak az új szakszervezet jövőbeni feladatairól. (Tanjug) Tegnap Belgrádban folytatta munkáját a szolgála - MEGHOZTÁK A CSÓKAI KOMMUNA IDEI TÁRSADALMI TERVÉT ÉS KÖLTSÉGVETÉSÉT A Csókai Községi Népbizottság tegnapi ülésén megvitatták és elfogadták a község idei társadalmi tervét és költségvetését. A kommuna tervét és költségvetését Berdál István népbizottsági elnök ismertette és indokolta meg. Ez a fémszerkezet Srbobran küszöbén a nemzetközi út mellett látható. A srbobrani Kasadnik faiskola új, korszerű fedett és fűtött melegágya lesz belőle. A két pavilon területe meghaladja a 672 négyzetmétert. Virágot és veteményt termesztenek benne akkor, amikor a hideg nem engedi meg a szabadföldi termelést. Huszonkétmillió dinárba kerül. A szkopjei Május 20. üzem építi, rövid időn belül befejezik. (Bora Vojnovic felvétele) Reális lehetőségek a kiviteli terv teljesítésére A Szövetségi Gazdasági Kamara külkereskedelmi tanácsának igazgató bizottsága tegnapi bővített ülésén elhangzott értékelése reális lehetőségek -ez évi 230 milliárd dinártékű kiviteli terv teljesítésére. Idei kivitelünk értéke tehát mintegy 23 milliárd dinárral meghaladja a tavalyit. Az ülésen, melyen többek között részt vett Avdo Humo és Jakov Blažević a Szövetségi Végrehajtó Tanács tagjai, elemezték a külföldi árucsereforgalom alakulását és a terv sikeres teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. ÖT SZAKSZERVEZET EGYESÜL A faipari és erdészeti, a fémipari, valamint a nyomda- és papíripari dolgozók szakszervezetei március 4- én tartják rendkívüli kongresszusukat Belgrádban. Ugyanazon a napon tartják a bányászati, kohászati és vegyipari dolgozók szakszervezetének, valamint a szövőipari, bőr- és gumiipari dolgozók szakszervezetének kongresszusát is. Ezeken a kongresszusokon határozatot hoznak, hogy az eddigi 50 szakmai szakszervezet egyetlenegy szakszervezetbe tö-mörül, éspedig a gyáripari és bányászati dolgozók , szakszervezetébe. 1 3. ddal 1 Fejős István a Novi Sad-i Rádió új főszerkesztője Szabadka Sándort műsorigazgatóvá nevezték ki A Novi Sad-i Rádió tanácsa szerdán megtartott ülésén határozatot hozott a Novi Sad-i és a belgrádi rádióállomás együttműködéséről, ezenkívül elfogadta a Novi Sad-i Rádió tavalyi zárszámadását, és végzést hozott néhány kinevezésről. A tanács Szabadka Sándor eddigi főszerkesztőt műsorigazgatóvá, Fejős István eddigi műsorigazgatót pedig főszerkesztővé nevezte ki. Kémper Zrenjaninban A zrenjanini törvényszéken ma a vádlottak padjára kerül Tádéi Spasoje 30 éves zrenjanini állásnélküli fém esztergályos, aki a nyugatnémet hírszerzőszolgálat számára kémkedett Jugoszláviában. A vádirat szerint Tádéi Spasoje 1958 decemberében Nyugat-Németországba utazott, de útlevele határidejének lejárta után nem tért haza. 1960 áprilisában Wuppertalban összeköttetésbe került egy Kos nevű egyénnel, a helyi útlevélosztály tisztviselőjével és ez bevonta a német hírszerző osztály munkájába. 1961-ben a német hírszerző osztály különleges kiképző tanfolyamán vett részt. Ez alkalommal megtanulta a térkép, a mikrrofényképezőgép, valamint más hírszerző segédeszközök használatát. A kioktatott kém 1962 februárjában tért vissza Jugoszláviába, hogy teljesítse feladatát. Felettesei pontos adatokat kértek katonai létesítményekről, helyőrségekről, a legénység számáról, a fegyverzetről, valamint a belügyi osztály, a közigazgatás, továbbá a politikai és társadalmi szervek kiemelkedő személyiségeiről. A vádlott azt az utasítást kapta, hogy mint kereskedelmi utazó, vagy mint valamelyik német cég jugoszláviai képviselője állandóan járja a szerepet és minden adatot gyűjtsön össze. Tádom működésének azonban a belügyi szervek hamarosan a nyomára jutottak és vizsgálati fogságba helyezték. S. L. TÖMÖRÜLNEK A VAJDASÁGI FOLYAMI SZÁLLÍTÓVÁLLALATOK A vajdasági folyami szállítóvállalatok képviselői tegnap Novi Sad-i tanácskozásukon megállapították, hogy a Duna—Tisza—Duna csatorna igazgatósága keretében való integrálódás egyik legeredményesebb módja a folyami közlekedés további gyors fejlődésének. A folyami szállítóvállalatok tömörítése mellett szólnak azok a gazdasági számítások is, amelyek szerint a tömörülés után lényegesen növelhető a vállalatok összjövedelme. A Duna—Tisza— Duna csatorna megépítésével Vajdaság vízi útvonalai a jelenlegi 960 km-ről 1500 km-re bővülnek. A gazdasági tömörülés lehetővé teszi a szállítási eszközök alaposabb kihasználását is. A szállítási eszközök teherbíró képessége jelenleg körülbelül 20 000 tonna, ezeknek azonban 65 százaléka igen elavult. Az eszközök egyesítésével lehetővé válik a szállítóeszközök felújítása viszont jelentősen csökkennek a rezsiköltségek. ORSZÁGOS BIZOTTSÁG A FÖLDTANI ÉS A HIDROLÓGIAI KUTATÓMUNKA IRÁNYÍTÁSÁRA Tegnap Belgrádban országos bizottságot alakítottak a földtani, hidrológiai és mérnöki kutatómunka irányítására. A bizottságnak az a fedaladata, hogy figyelemmel kísérje és továbbfejlessze, tudományos értekezéseket, szervezzen és szoros kapcsolatokat teremtsen a külföldi tudományos és gazdasági szervezetekkel. (Tanjug)