Magyar Szó, 1965. január (22. évfolyam, 1-29. szám)

1965-01-10 / 8. szám

Vasárnap, 1965. január 10. MAGYAR SZÓ Az új esztendőben Egy hét a világpolitikában Rég­ emberi gyengeség, hogy a kezdetből következ­tetni akarnak arra is, mi­lyen lesz a vég. Ez persze leggyakrabban önkényes jó­­solgatás, hisz nincs olyan determinizmus, mely a kez­detben kifejezésre jutó ele­meket minden esetben töret­lenül vinné a végig. Még önkényesebb ez, amikor az év kezdetéről van szó, hisz a történések még az évek kö­zött sem ismernek határt, csak a mi emberi időszámí­tásunk önkénye­sét valami elhatárolható kerek egészet abban, ami január elseje és A kommentátorok elsősor­ban az újévi üdvözletek és nyilatkozatok szövegéből pró­bálnak általános következte­téseket levonni. Ezzel kap­csolatban elsősorban arra fi­gyeltek föl, hogy minden új­évi üdvözlet és üzenet egy­formán a békevágyat és azt a kívánságot hangsúlyozza, hogy ebben az esztendőben tovább javuljon a nemzet­közi helyzet. Ez a kívánság húzódik végig a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának és a Leg­felsőbb Szovjet elnökségének meg a szovjet kormánynak újévi üzenetétől kezdve egész Shastri indiai miniszterelnök beszédéig. A szovjet üzenet­ben ugyanis ott áll az, hogy: „Legyen ez az év a béke és a népek biztonsága erősödé­sének esztendeje”. Shastri indiai miniszterelnök pedig azt a kívánságát hangsúlyoz­ta, hogy az új esztendőben „az együttműködés, nem pe­dig a viszály elemeit emeljék ki”. A békevágynak és az együttműködésre, a kérdé­sek megoldására irányuló szándéknak ilyen egyönte­tű hangsúlyozása egyfor­mán tanúskodik arról, hogy a nemzetközi közvélemény­ben milyen erős az a vágy, hogy megőrizzük a nem­zetközi feszültség enyhülé­sében eddig elért eredmé­nyeket, sőt, újabb lépése­ket tegyünk az általános világhelyzet javulása, a nemzetközi problémák megoldása felé, meg arról is, hogy emögött a béke­­vágy mögött mind jelenté­kenyebb erők sorakoznak fel, az mindinkább meg­szűnik pacifista óhaj len­ni és mindinkább a gya­korlati politika szerves ré­szévé válik. Persze az újév ünnepi hangulatában az állam- és kormányférfiak nem feled­keztek el a világot és a bé­két fenyegető veszélyekről sem. Mint Tito elnök mon­dotta „Tudatában kell len­nünk annak a ténynek, hogy nem lehet szilárd a világbé­ke mindaddig, amíg nem harcoljuk ki a gyarmatura­lom teljes felszámolását és nem tesszük lehetetlenné a neokolonializmust, mint a le­igázás és kizsákmányolás új formáját, amely nemcsak a gyarmati országokat, hanem a többi államot is sújtja, el­sősorban a fejlődőeket”. Az év első napjainak eseményei ugyanis nem is engedték meg, hogy az államférfiak újévi üzeneteikben csak a békevágyat hangsúlyozzák, hisz az első napok hírei ar­ról szóltak, hogy Dél-Viet­­namban a gerillaháború mindinkább általános hábo­rúvá nő át és a saigoni tá­bornokok meg a mögöttük álló amerikai tényezők még­is tovább erőltetik a kilá­tástalan vérontást. Kongóból olyan hírek jöttek, hogy Csombónak még a belga ej­tőernyősök nyújtotta támo­gatás után sincs semmi esé­lye arra, hogy győz a felke­lők elleni harcban és a lé­­opoldville-i kormány helyze­tének rosszabbodásával ál­landóan növekszik annak ve­szélye, hogy ismét nyíltan december 31-e között tör­ténik. Ez azonban a legke­vésbé sem akadályozza a kommentátorokat abban, hogy az 1965. esztendő első napjainak eseményeiből álta­lános következtetéseket von­janak le arról, mi várható ebben az évben. Mivel ez a mi heti áttekintésünk soha­sem volt más, mint a hét eseményeinek, még inkább a velük kapcsolatban megje­lent kommentároknak az összefoglalása, mi sem tehe­tünk mást, minthogy nyomon kövessük ezeknek a kommen­tároknak a gondolatmenetét, közbelépnek azok az erők, amelyek eddig is ott állot­tak Csömbe mögött. És a dél-vietnami, meg a kongói veszélyek még el sem múltak, máris új veszély támadt Tá­vol-Keleten, Malaysia körül. Indonézia ugyanis ürügyként felhasználva azt, hogy Malay­siát beválasztották a Bizton­sági Tanácsba, kilépett az ENSZ-ből és azóta egymás után érkeznek az aggasztó hírek a világ e részéből. Ezek a hírek brit erősítések kive­­zényléséről és indonéz csa­patösszevonásokról szólnak, így aztán az év első ese­ményei azonnal a kezdet kez­detén meggyőzhették a vilá­got és a felelős államférfia­kat arról, hogy az újévi jó­kívánságok megvalósítása ér­dekében az idén még többet kell tenni, mint tavaly. Koca Popovic jugoszláv külügyi államtitkár a Novoje Vrem­­ia szovjet folyóiratnak adott újévi nyilatkozatában arról beszélt, hogy miben látja hazánk a maga szerepét eb­ben a bonyolult­ nemzetközi helyzetben. Külpolitikánk ta­valyi eredményeit ugyanis így foglalta össze: „Azt mondhatnám, hogy külpoli­tikai tevékenységünk legna­gyobb sikere az 1964. esz­tendőben az volt, ami min­den békeszerető és haladó törekvés eredménye is, éspe­dig elsősorban a békés aktív koegzisztencia politikájának további érvényesülése és ha­ladó erők befolyásának nö­vekedése”. Ebben a keretben megemlítette az állam- és kormányfők kairói csúcsér­tekezletét meg a kereskedel­mi és fejlesztési világértekez­letet, más részről pedig ha­zánk kapcsolatainak erősö­dését a szocialista országok­kal, a fejlődő országokkal és a felszabadító mozgalmakkal. Az előttünk álló eszten­dőről pedig ezt mondotta: „Meggyőződésünk, hogy az 1965. esztendő a béke és haladás erői további növe­kedésének, az erőszakpoli­tika további visszaszorítá­sának esztendeje lesz”. Johnson beszéde Volt egy újévi beszéd, amely talán még többet fog­lalkoztatta a kommentátoro­kat, mint a többiek. Johnson amerikai elnök beszédére gondolunk. Az amerikai el­nök ugyanis felvázolta kor­mánya milyen politikát kíván folytatni ebben az évben. Ezenkívül több olyan szen­zációs bejelentést tett, mint például az, hogy a szovjet ve­zetőket meghívta az USA- ba. Ezenkívül beszélt küszö­bönálló európai és latin-ame­rikai körútjáról, azok politi­kai céljáról. Johnsonnak ezt a nyilat­kozatát Moszkvában úgy fo­gadták, mint annak jelét, hogy az amerikai és általá­ban a nyugati politika tovább alkalmazkodik a megválto­zott körülményekhez, reáli­san méri fel a világhelyze­tet. Ennek alapján már meg is indultak a találgatások — állítólag hamarosan puhato­lózó tárgyalások is kezdőd­nek — a legmagasabb rangú szovjet és amerikai állam­férfiak várható kölcsönös lá­togatásáról. A kommentáto­rok ugyanis egyformán le­hetségesnek tartják azt, hogy elsőnek Johnson látogat el Moszkvába, de azt is, hogy a cserelátogatást a szovjet ál­lamférfiak kezdik. Mindenképpen azt a kö­vetkeztetést vonják le, hogy Kelet—Nyugat vi­szonyában további javulás várható. Legfeljebb még egyesek az 1964. esztendő legfőbb tanúságát haszno­sítva még hozzáteszik: a Kelet—Nyugat viszony javulása önmagában még nem elegendő a világ­­helyzet tényleges javulá­sához, mert nem zárja ki az olyan megrázkódtatá­sokat, mint tavaly az Észak-Vietnam elleni bom­batámadás, a törökök Cip­rus elleni támadása és a Stanleyville elleni belga— amerikai invázió volt. Johnson beszéde alapján sokan latolgatták azt is, hogy mi várható a nyugati szö­vetségen belüli viszonyt ille­tően. Ezzel kapcsolatban sokkal kevesebb sikert jó­solnak Johnsonnak, mint a szovjet—amerikai viszony esetleges javítása terén. Fel­figyeltek ugyanis arra, hogy De Gaulle francia elnök új­évi beszédében elsősorban azt hangsúlyozta, hogy át kell alakítani a NATO-t, mint ahogy azt sem hagyták figyelmen kívül, hogy az év első napjaiban a Washing­ton—Bonn közötti viszony el­­hidegüléséről érkeztek hírek. Az viszont, hogy mi várható Johnson bejelentett latin­amerikai körútjáról még to­vábbi elemzésekre szorul. A­t újévi jókívánságok A meglepett világ A­ világközvélemény — hogy szabatosabbak legyünk: e közvélemény nagyobbik ré­sze — nagy meglepetéssel fogadta Indonézia váratlan döntését, hogy kilép az ENSZ-ből. Az afroázsiai or­szágok az indonéz képviselő távozása előtt azt a reményü­ket juttatták el Sukarno el­nökhöz, hogy felülvizsgálják és megváltoztatják ezt a döntést. U Thant a világ­­szervezet nevében hasonló reménynek adott hangot. Ezzel szemben az indonéz döntés helyeslésre talált a Kínai NK-nál, a Vietnami DK-nál és Albániánál. Indo­néziában pedig támogatta az Indonéz KP, amelynek lapja azt írta, hogy „szebb újévi ajándékot el sem tudtunk volna képzelni”. A kínai Zsenmin Zsibao ebben a dön­tésben annak bizonyítékát látta, hogy „Indonézia füg­getlen és szuverén lett”. Az első hírek szerint Ma­laysia beválasztása a Bizton­sági Tanácsba adott ürügyet Djakarta döntéséhez. Kétség­telen, hogy Djakarta viszonya ezzel az állammal szemben a Kuala Lumpur-i kormány tevékenységének és céljai­nak reális értékelésén ala­pulhat. Indonézia hideghábo­rúban áll ezzel az országgal. Másrészt az ENSZ nem töké­letes. A fehér-fekete értéke­lés mégis­­ elfogadhatatlan. Ebben a szervezetben, igaz, hogy vannak országok, ame­lyek elképzelése a békéről és együttműködésről más, mint amit az Alapokmányba fog­laltak. Igazolt az a követelés is, hogy szervezzék át a vi­lágszervezetet. De az, amit az ENSZ-ben tenni kell, lé­nyegében nem különbözik at­tól, amit elképzeléseink sze­rint a világban tenni kell: érvényesíteni a reális ténye­ket. Ezt viszont nem lell e el­érni a szervezet elhagyásá­val, mint ahogy semmit sem lehet elérni azzal, hogy vala­ki „távol tartja magát” a világeseményektől. Nem min­dig a legjobb és ritkán okos megoldás az, hogy valaki a földre ül, csakhogy ne essen le a székről. A világot épp úgy, mint az ENSZ-t nem szabad statiku­san mérni. Nem a leglénye­gesebb az, hogy milyen jelen­leg a helyzet. Még ettől is fontosabb, hogy a világszer­vezetet fejlődésében, munká­jának folyamatosságában lás­suk. Ha így nézzük, akkor okvetlenül megállapíthatjuk, hogy az ENSZ minden gyengesége és hibája ellené­re ma már nem az, ami volt, hogy ma már nem lehet olyan határozatokat hozni, amilyeneket öt évvel ezelőtt hoztak. Talán tanulságos az, hogy Japán az indonéz döntéssel kapcsolatban visszaemléke­zett arra az időre, amikor ő kilépett a Népszövetségből és csatlakozott az akkor alakult „Antikominternhez”. Ez volt a kezdete annak, hogy a világ két részre sza­kadt, az agresszió és a hábo­rú erőire, meg a nemzetközi érintkezés és a háború elke­rülésének erőire. Találó volt ez a célzás és egyben jellem­­ző a világ mai aggodalmaira és gondjaira. A kairói sajtó például ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a megoldás nem az ENSZ el­hagyása, hanem az erőfeszí­tés, hogy a világszervezet tökéletesebbé válna. KUTI László MehSemtől Reinbekig A gonosztettek nem ritkák és elszigetelt jelenségek. Saj­nos, mindenütt előfordulnak. Néhol gyakrabban, néhol rit­kábban fordulnak elő, néhol súlyosabbak, néhol enyhéb­bek. Semmi ok sincs tehát arra, hogy éppen Nyugat- Németországban ne kövesse­nek el gonosztetteket, semmi ok sincs arra, hogy ne kö­vessenek el gyakran és azok ne legyenek súlyosak. A napokban is elkövettek egyet. Megtámadták a rein­­beki bankot. Lehet, hogy ezt a mi lapjaink fel sem je­­gyezték volna, ha a gonosz­tettet nem usztasa gyilkosok követik el, azok, akiknek ki­adatását, megbüntetését és tevékenységük lehetetlenné tételét már a háború óta követeljük. Már akkor fi­gyelmeztettünk arra, hogy milyen veszélyesek, amikor megtámadták a Bad Godes­­berg-i, mehlemi jugoszláv képviseletet. Ezt most ismé­teljük meg? A Horvátországban 1941-től 1945-ig kiképzett náci ügy­nökök, ezek az embertelen gonosztevők, azóta sem vál­tak el a tőrtől és pisztolytól, most is lövöldöznek, gyúj­togatnak, fosztogatnak, ahol csak tehetik. Most, mindezt azok védnöksége alatt teszik, akik ezt megengedik és vé­dik. Éppen ezért ez a leg­újabb fellépésük is azért fog­lalkoztat bennünket, mert azt mutatja, hogy a nyugatnémet sajtó milyen viszonyt foglal el irántuk. És ezzel Jugoszlá­viával szemben is. Abban az időben, amikor megtámadták a jugoszláv képviseletet, a nyugatnémet sajtó ezeket a gonosztevőket úgy mutatta be, mint „haza­fiakat”, akik „politikai” me­nedékjogot kaptak a nyugat­német demokráciától. Most ugyanez a sajtó ugyanezeket az embereket úgy mutatta be olvasóinak, mint „jugoszlá­vokat” és „horvá­tokat”, diszkréten elhallgatva még azt is, hogy emigránsok. Arra a következtetésre ju­tunk, hogy a JSZSZK képvi­selete elleni támadást haza­fias tettnek, a nyugatnémet bank elleni támadást pedig ,,jugoszláv” tettnek tartják. Vagy pedig arra kell kö­vetkeztetnünk, hogy a jugo­­szlávok fosztogatnak Nyu­­gat-Németországban? Az ilyen rosszindulatú célzások külön súlyt kapnak abban a társadalomban, amelyben — ahogy egy bonni politikus mondotta — az embereket az foglalkoztatja leginkább, hogy férjhez megy-e Soraja vagy sem. A nyugatnémet közvéle­mény politikai éretlensége és tájékozatlansága lehetővé te­szi, hogy a sajtó így állítsa be a dolgokat. De kétségte­len az is, hogy részben a saj­tó is felelős a közvélemény ilyen tájékozatlanságáért. Tény az, hogy ez a tájéko­zatlanság és éretlenség jö­­jön bizonyos, nyugatnémet körök legreakciósabb tervei­hez. Szolgálatokat tesz azok­nak a köröknek, amelyek nem rokonszenveznek Jugo­szláviával. Annál nagyobb rokonszenvvel néznek arra, hogy szüntessék be a náci gonosztevők és gonosztettek üldözését. Vajon véletlen-e, hogy a tájékozatlanság és a reak­ciós beállítottság, és jugo­­szlávellenes állásfoglalás és a neonácizmus így összeszövő­dik? Talán a nyugatnémet sajtó erről többet mondhat­na. De csak becsületesen! K. L. 7. oldal A múlt héten folyt nagy harcok után két dél vietnami katona elesett bajtársukat viszi

Next