Magyar Szó, 1968. július (25. évfolyam, 179-209. szám)

1968-07-01 / 179. szám

2. oldal MAGYAR SZŐ A szakszervezet a munkásosztály érdekeit képviselje Új statútum, határozatok, tisztújítás Szombaton este — négynapos ülés után — befejeződött a Jugoszláv Szakszerve­zeti Szövetség VI. kongresszusa. Részvevői általános határozatot fogadtak el a szak­­szervezet feladatairól, külön határozatokat hoztak társadalmunk időszerű problémái­­nak megoldásáról, elfogadták a szervezet új statútumát, megújították vezetőségét, és végül levelet küldtek Tito elnöknek. A szervezet új statútuma szerint a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa a jövőben a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Tanácsa néven működik. Létszáma 107, egy­harmadával kevesebb, mint az eddigi központi tanácsé. A kongresszus az ülés végén megbízta az új vezetőséget, hogy kezdje meg az előkészületeket az önigazgatók második kongresszusának összehívására. A kongresszus 1970. június 27-én lesz, a munkásönigazgatás bevezetésének 20. évfordulóján. A kong­resszus részvevői ezenkívül elhatározták, hogy az év végéig meg kell tartani az új vezetőségi szerv, a választmány értekezletét, hogy felülvizsgálja, hogyan halad a kongresszus határozatainak és követeléseinek megvalósítása. A Jugoszláv Szakszerve­zeti Szövetség Tanácsának elnökévé ismét Dusán Petrovicot választották meg. A Ta­nács alelnöke Vajo Skenđžić. A kongresszus Dusán Petrovic zárószavainak meghallgatásával fejezte be munká­ját, majd levelet intézett Tito elnökhöz. Dusan Petrovic záróbeszédében hangsúlyozta, hogy a kongresszus határozatai nagy társadalmi felelősség elé állítják a szakszervezeti szövetséget. Tisztában van azzal, hogy a határozatok egymagukban semmit sem oldhatnak meg, a legfontosabb teen­dők kijelölésével azonban nagy mértékben elősegíthetik a társadalmi bajok orvoslását. A dolgozó helyzetének szilárdítása • Egy általános és tizen­egy kérdéscsoportot részlete­sen taglaló külön határozat­tal fejeződött be a szakszer­vezetek VI. kongresszusa. Társadalmi és gazdasági éle­tünknek minden fontosabb és legidőszerűbb kérdését fel­ölelik a határozatok, s elő­térbe helyezik azt a köve­telményt, hogy a dolgozó helyzetét feltétlenül tovább kell erősíteni. E célból szük­ség van arra, hogy a mun­kaszervezetek — elsősorban a termelő vállalatok — több eszközzel rendelkezzenek. Ф A szakszervezet roppant fontosnak tartja a gazdasági rendszer további tökéletesí­tését is. A gazdálkodási fel­tételek kiegyenlítésével el kell tüntetni a jövedelemszerzés­ben jelentkező különbségeket. Ezek ugyanis nem az ön­­igazgatási döntések eredmé­nyességét tükrözik, hanem az önigazgatási rendszer hiá­nyosságaiból származnak. A gazdaságon kívüli tevékeny­ségek jövedelmét összhangba kell hozni a gazdaságban megvalósított jövedelemmel. Éppen ezért az összes tevé­kenységben érvényre kell juttatni a jövedelem elvét — mondja a határozat —, s a jövedelem elosztásáról a gazdálkodási egységek tagjai döntsenek. Szükség van arra, hogy mielőbb meghozzuk a jövedelmet és elosztását sza­bályozó törvényt, s hogy már január elsejétől alkal­mazzuk. ф A kongresszus külön hangsúlyozta, hogy a gazdál­kodási feltételekről, az esz­közökről és a munka ered­ményéről maga a dolgozó döntsön. Az önigazgatási vi­szonyok további fejlődése­ szempontjából világosan meg kell határozni a jogokat és a felelősséget is.­­ Az életszínvonal kap­csán a kongresszusi határo­zat arról is szól, hogy a sze­mélyi jövedelmek társadal­mi megegyezés alapján a munka eredményét tükröz­zék. Meg kell határozni a dolgozó és családja létfenn­tartási költségeinek minimu­mát is. A szakszervezetek követelik a keresetek prog­resszív megadóztatását, a családtagonként átlagos jöve­delem szerint. A jogtalan gazdagodásnak mindenkép­pen útját kell állni. ф A kongresszus többek között nagy figyelmet szen­telt az integrációnak is, hi­szen az önigazgatási alapo­kon történő társulás a dol­gozók tartós érdeke.­­ A foglalkoztatásban je­lentkező nehézségek kapcsán a kongresszus a reform cél­kitűzéseivel összhangban a teljes foglalkoztatást köve­teli. A korszerűsítés követ­keztében felszabaduló mun­kaerőt nem szabad elbocsá­tani. Foglalkoztatásukhoz módot és eszközt kell talál­ni. Az új, korszerű technoló­gia bevezetése csakis megfe­lelő káderösszetétellel válhat eredményessé, éppen ezért a kongresszus elítéli azokat a munkaszervezeteket, ame­lyek magukba zárkóznak. ф A munkanélküliség csökkentéséhez hozzájárulna többek között a munkakör rövidítése, a tiszteletdíjas munka és a nyugdíjasok al­kalmazásának betiltása is. A kongresszus elfogadta azt a követelést is, hogy a férfiak számára 35 évre, a nőknek pedig 30 évre csökkentsék a munkakört, valamint az öregségi nyugdíjhoz szüksé­ges korhatárt 55, illetve 50 évre. Erről még az idén dön­tenie kellene a Szövetségi Szkupstinának.­­ A munkanélküliek anya­gi és társadalmi helyzete is javításra szorul. Ezért szá­mukra enyhíteni kell­ az anyagi segély és az egészség­­ügyi biztosítás megszervezé­sének feltételeit. ф A kongresszusi határo­zatok szólnak az oktatás problémáiról is, a lakáskér­désről, hogy előnyben része­süljenek az alacsonyabb ke­resetű dolgozók, a rokkant­­biztosításról, az ifjúság ne­veléséről, mert alacsony szintű a családi szükségletek kielégítése, valamint a mun­kások, valamint családtag­jaik üdülési körülményeiről. • A kongresszus megálla­pította azt is, hogy a szak­­szervezetnek önálló szerve­zetté kell válnia, amely ki­fejezi a munkásosztály ér­dekeit, követelményeit és véleményét. VOLT EGYSZER, hol nem volt, az üveghe­gyen innen, az Óperenciás tengeren túl, ott ahol a kurta farkú kismalac is dollárokat tűr, ott terült el a földkerekség leggazdagabb or­szága. Ez az ország mégsem a gazdagságáról, hanem valami egészen másról volt a leghíre­sebb. Mégpedig arról, hogy el nem múlhatott olyan nap, hogy ötvenkét államának valame­lyikében ne történt volna valamilyen iszony­tató vagy elképesztő esemény. Akármilyen hihetetlenül hangzik, mégis akadt ennek az országnak egy olyan különös városa, amelyben békességbe és nyugalomban éltek az emberek. Nem lincseltek meg egyet­lenegy négert sem, nem lőttek le semilyen po­litikust, még csak valamilyen vérfagyasztó bankrablásra se tudtak visszaemlékezni a város vénei. ф ANNÁL JOBBAN megrökönyödtek az ügye­letes rendőrök, amikor egyik, nap hajnali há­romkor megcsendült a telefon. — Rendőrség! — dünnyögte álmosan a szol­gálatos tizedes, füléhez emelve a telefont. — Szánjanak ki tüstént az utcánkba! — mondta a drót másik végén egy izgatott fér­fihang. — Miért? Mi történt? — ásktozott a tizedes. — Mister Smith, a szemközti szomszédom, váratlanul megbolondult! Még valami kárt tesz valakiben, ha ide nem érnek idejében! — vá­laszolta vésztjóslóan a telefonáló. Erre aztán a tizedes is kitörölte az álmot a szeméből, de még a kórházba sem felejtett el telefonálni. Mentőkocsit meg két markos ápo­lót kért, azt is meghagyta, hogy kényszerzub­bonyt se felejtsenek el magukhoz venni. Az­után felrázta álmából békésen horkoló rendőr­­társát, beszálltak a járőrkocsiba és szörnyű szirénázással száguldani kezdtek a kórház felé. Hanem amikor a mentőkocsi kíséretében el­indultak a megadott címre, a tizedes mégis okosabbnak látta kikapcsolni a szirénát. A tett­­hely közelébe érve az ápolókkal együtt ki­szálltak a kocsikból, és gyalogosan óvakodtak közelebb a sötét utcán. Először is éktelen kutyaugatásra lettek fi­gyelmesek. Különösen valami hatalmas kuvasz hangja vált ki az üvöltözésből, dühében szinte hörgött, olyan keservesen bömbölt. Azután észrevették, hogy a környező házak ablakai mögül kiváncsi és ijedt hálóruhás népek lesel­kednek mister Smith háza felé. Onnan eredt az a legrémitebb, eszeveszett ugatás. Amikor aztán mister Smith házának a köz­vetlen közelébe értek, szinte földbe gyökere­zett a lába a két rendőrnek meg a két ápo­lónak. A nyitott ablakban nem valami hatal­mas komondor, hanem épp köpcös, kopasz férfi ugatott. Habot vert a szája, olyan vadul voní­tott. „Az áldóját! Ez valóban megbolondult!” — mormolta maga elé a tizedes. Némi habozás után elővette szolgálati revolverét és kétszer a levegőbe lett ijesztésül. Egyszerre halotti csönd támadt. Nemcsak a kutyák, de az ablakból ugató köpcös ember is elhallgatott. — Mi történt magával, mister smith? — lé­pett ki az árnyékból, revolverét szorongatva a tizedes. — Sehogyse bírtam elaludni ezeknek az át­kozott kutyáknak a lámájától, s minthogy szépszerével nem tudtam elcsöndesíteni őket, , mérgemben én s elkezdtem ugatni! — vála­szolta keserűen a köpcös ember. — A szomszédai már azt hitték, hogy meg­bolondult! — dörmögte a tizedes. — Az se lett volna csoda ebben a pokoli zsivajban! — sóhajtotta mister Smith. — Most már csak csukja be szépen az abla­kot, és térjen nyugovóra! — biztatta megköny­­nyebbüítve a tizedes. Hanem abban a percben megint elvakkan­totta magát egy kiskutya, válaszul három má­sik is ugatásba kezdett újra. — Hát lehet ezektől aludni!? — emelte kar­ját az égnek kétségbeesésében a köpcös ember. — No, akkor a legjobb lesz, ha velünk jön, mister Smith. Mi majd befektetjük egy csön­des cellába, ott aztán békén alhat, amíg csak jól esik! — mondta barátságosan a tizedes. Így esett, hogy mister Smith merőben ár­tatlanul a rács mögé került, és még csak nem is volt a dolog ellen semmi kifogása. Hogy is lett volna, amikor végre-valahára va­lóban békén áthatott. HANEM EVVEL még nincs vége a mesé­nek. Mister Smithet ugyan másnap délelőtt min­den további nélkül hazaengedték a rendőrök, nem sokkal később azonban a kihágást bíró elé állították éjszakai csendháborításért. S minthogy a szomszédai sorra azt vallották, hogy nem a kutyák, hanem ő ugatott a leg­­vadabbul, az ő ugatása verte fel őket álmukból, a kihágást bíró száz dollár pénzbírsággal súj­totta mister Smithet. — Úgy nézem, ebben az országban már ugatni se szabad! — méltatlanodott az ítélet hallatára a köpcös polgár. — Már hogyne volna szabad, de csak a kutyáknak! — mosolyodott el önkéntelenül a kihágást bíró. Aki nem hiszi, hát az csak ugasson, mégis jobban teszi, ha nem a nyitott ablakba áll, hanem jól bezárkózik és úgy ugat, hogy senki meg ne hallja. » Atomkori népmesék hetedhét országon innen és túl­vette ahol találta, megtoldotta ahogy tudta Komáromi József Sándor Ugatni se szabad! Hétfő, 1968. július 1. ­A gazdaság vérkerin­gésének felélénkítése Milentije Popovic beszélgetése a kosmeti politikusokkal Milentije Popovic, a Szö­vetségi Szkupstina elnöke szombaton eszmecserét foly­tatott a kosmeti tartomány politikai aktívájával. Fejte­getésében részletesen ismer­tette az ország gazdasági és politikai helyzetét. A gazdasági helyzettel kap­csolatban közölte, hogy az illetékes közigazgatási szer­vek hamarosan közzéteszik elemzéseiket a reform eddi­gi eredményeiről, és újabb intézkedéseket tesznek a gazdaság vérkeringésének felélénkítésére. A politikai helyzetről el­mondta, hogy a reform szab­ta feltételekhez való alkal­mazkodás, az új keretekbe való beilleszkedés olyannyi­ra elfoglalta a gazdasági szervezeteket, hogy nem for­díthattak kellő gondot az önigazgatási és társadalmi viszonyok tökéletesítésére. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a Kommunista Szövet­ség átszervezésében még csak félútig jutottunk, s társadal­munkban rengeteg ellent­mondás keletkezett. A hely­zetet menten kihasználták a szocializmus és az önigazga­­tás ellenségei, és nyílt poli­tikai akcióba léptek. A leg­veszélyesebb ellenséget azok a képzett személyek — több­nyire professzorok — jelen­tik, akik az élénk és forrn­­gó társadalmi és politikai át­alakulás folyamatában arány­lag békében és nyugodtan ültek az egyetemeken, és előadásaikkal, cikkeikkel las­­san, de biztosan mérgezték a légkört. Körmönfont elmé­leti fejtegetésekkel bizonyí t­gatták, hogy gazdasági té­­­éren helytelen úton haladunk, majd a bölcsészek és szocio­­­lógusok is csatlakoztak hoz­zájuk, és hasonló okoskodás­sal le akarták siklatni tár­sadalmunkat az önigazgatás útjáról. Kedvezett­ az utóbbi idő­szak a különféle nacionalis­táknak és reakciósoknak is. Mivel élharcosaik rendkívül nagy tudású iskolázott em­berek, sokkal nehezebb lesz megbirkózni velük, mint a régi „klasszikus” bürokra­tákkal vagy kispolgári anar­chistákkal. Ez a helyzet meg­­követeli a kommunistáktól, hogy minél jobban felvér­tezzék magukat a politikai harcra. Minden eddigi ese­ményből — köztük a nem­régi diákmegmozdulásokból is — le kell vonnunk a ta­nulságokat, s a JKSZ KB legújabb irányelveinek való­ra váltásával és az önigaz­gatás következetes fejleszté­sével kell letörni őket. Milentije Popovic a továb­biakban ismertette a most készülő gazdasági és egyéb intézkedések lényegét. Borivoje Bolesnikov Szegednél autószerencsétlenség áldozata lett Tegnap Szegednél súlyos közlekedési szerencsétlen­ségben életét vesztette Bo­rivoje Bolesnikov, a Társa­dalmi Könyvviteli Szolgálat vajdasági főigazgatóságának igazgatója. Sérüléseibe ké­sőbb belehalt felesége Rad­mila és 13 éves kislánya Ljiljana is. Kisfia csak könnyebben sérült meg. Bolesnikov családjával nyaralásra indult s a sze­rencsétlenség a szegedi vas­úti átjárónál érte, ahol gép­kocsija összeütközött az át­haladó vonattal. Borivoje Bolesnikov 1918- ban született, Versec közelé­ben, Pavlišon. A háború előtt földműves volt, majd hadifogságba került s itt­­ csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz. A háború után Zágrábban elvégezte a gazdasági főiskolát. Bánát­ban különböző társadalmi­­politikai funkciókat töltött be, s képviselőnek választot­ták a Népszkupstinába és a Tartományi Szkupstinába is. 1963-tól 1965-ig a Tartomá­nyi Végrehajtó Tanács tag­ja, most pedig a KSZ tar­tományi vezetőségének volt a tagja. Több kitüntetés vi­selője. A Tartományi Végrehajtó Tanács temetési bizottságot alakított. A temetés idő­pontját később határozzák Fordulóponton a társadalom (Folytatás az 1. oldalról)­­ sem szabad beleesnünk, hogy felületesek vagy sekélyesek­­ legyünk, hanem a viszonyok­­ legmélyébe kell hatolnunk.­­ Ez a folyamat kétségtelenül! A plénum Mirko Tepavac­nak, a Tartományi Pártbi­zottság elnökének záróbeszé­dével ért véget. Mirko Tepavac megállapí­totta, hogy az irányelvek ké­szültségi állapotba helyezték a tartományi pártszerveze­tet Véleménye szerint egész differenciálódást fog kivál­tani a Kommunista Szövet­ségben is, de ez csak hasz­nára válhat, mert elősegíti forradalmasítását, megrefor­málását, társadalmunk fordulópontra jutott, s vele együtt a Kom­munista Szövetség is, mert az elkövetkező időszak vilá­gosan meg fogja mutatni, hogy a Kommunista Szövet­ség bebizonyítja-e forradal­mi voltát, vagy pedig to­vábbra ir az­ államhat­alom­mal és közigazgatással pár­huzamos vonalon marad. Nagy érdeklődést keltett Mirko Tepavac beszédének az a része, amelyben a Kom­munista Szövetségben végbe­menő differenciálódással fog­lalkozott. Leszögezte, hogy sem a tartományi pártbizott­ságban, sem a Kommunista Szövetség vajdasági szerve­zetében nincsenek politikai és felfogásbeli ellentétek. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki tökéletesen egyet­ért a Kommunista Szövetség politikájával, a túlnyomó többség mégis a reform, az önigazgatás és a nemzeti egyenjogúság mellett van, és ebben egységesen kitart. Az elmúlt napokban sok pártszervezetben felvetődött a kérdés, vajon meg is va­lósul-e az, amit az irányel­vek ígérnek. Ez nagyon he­lyes, azonban többféle olyan hangulat is van, hogy majd csak akad valaki, aki meg­oldja a megoldandókat. Ez­zel a pszichózissal már fog­lalkoznunk kell, mert min­den pártszervezetben, min­den kommunában, minden faluban csak az valósulhat meg, amit az ott működő kommunisták véghezvisznek. Egységes kiállás nélkül alig­ha lesz foganatjuk az irány­elveknek. A kommunistáktól függ az Irányelvek megvalósítása

Next