Magyar Szó, 1971. május (28. évfolyam, 118-147. szám)

1971-05-04 / 120. szám

C. oldal Még egyszer az újvidéki Piros Csizmáról Az utóbbi hetekben több ízben is foglalkozott a Ma­gyar Szó az újvidéki Orient helyén épülő magyar ven­déglővel. Ezzel kapcsolatban elbeszélgettünk Jovan Ba­­lasevictyal, a Tartományi Idegenforgalmi Szövetség tit­kárával. Azért vele, mert nagyrészt az Idegenforgalmi Szövetség szorgalmazza a népi stílusú vendéglők léte­sítését . Szövetségünk már ré­gebben tervezte, hogy a ven­déglátóiparral karöltve népi stílusú éttermeket létesít Amikor Újvidéken egyesült a Park és a Putnik vendég­látóipari vállalat, hosszabb távlattervet készítettek. En­nek első eredménye volt a Duna utcai Dalmácia étte­rem. Most folyik az Orient átalakítása magyar vendég­lővé, és ugyanide tartozik a Miletic utcai Srbijanka ét­terem újjáalakítása is. Az egykori Orientból létesülő Piros Csizma esetében, azt hiszem, félreértésről van szó. Szerintünk igenis vaj­dasági jellegű magyar érték­ jó kereseti forrás is teherne­lemnek kell lennie. Tervező­je, Tessényi Ede közismert újvidéki szakember is vaj­dasági magyar motívumokat használt fel a belső térkiala­kításhoz. A főszakács, Pol­­zojevic Klára is újvidéki, ismeri a vajdasági magyar konyha különlegességeit. Je­lenleg a magyar fővárosban a Budapest étteremben van szakmai tapasztalatcserén, hogy egyformán készíthes­sen vajdasági és határon túli magyar ételeket is. — Mégis, mi lesz akkor a „behozatali”, amire Tomislav Zaja igazgató utalt? — A vendéglő egyes kel­lékeit Magyarországról kell behoznunk. Tudomásunk sze­rint Jugoszláviában senki sem foglalkozik a vendég­lőkben nagy mennyiségben használható magyar mintájú kerámia (tányérok, edények stb.) készítésével, amit a vendég esetleg meg is vásá­rolhat. Az első „adagot” te­hát Magyarországról kény­­telenek behozni. Kár, mert az itteni magyar gölöncsé­reknek, keramikusoknak. Ám, ami késik, nem múlik. Részben ugyanez vonatko­zik az asztalterítőkre, szal­vétákra és esetleg faliszőtte­sekre is. — Vajon a zene behoza­tali lesz-e? — Szeretnénk, ha fel le­hetne hagyni azzal a gya­korlattal, hogy a kocsmák­ban a zenekarok „vegyes felvágottat” muzsikáljanak. Ahogyan a belgrádi Mari na Drina vendéglőben elképzel­hetetlen egy — mondjuk — kamarazenekar, ugyanúgy jó volna, ha a Dalmáciában dal­mát zene, a Srbijankában szerb, a Piros Csizmában pe­dig magyar népi zene lenne. Távlattervünkben szerepel egy szlovák étterem megnyi­tása is, abban persze szlo­vák muzsikát lehetne hall­gatni. Az énekesek és a ze­nekar megválogatása a Put­nik vállalat „belügye”, de ha ránk hallgatnak, akkor a magyarországi énekesek és zenekarok a Piros Csizmá­ban csak vendégszerepelnek, állandó jelleggel idevalósi zenészeket fognak alkal­mazni. —)(— A Piros Csizma megnyitá­sát május második hetére tervezték, a Nemzetközi Me­zőgazdasági Vásárral egyidő­ben. Sajnos, nem biztos, hogy idejekorán elkészül. Reméljük azonban, hogy az idegenforgalmi főidényre megnyílik. És szeretnénk remélni, hogy az ilyen vendéglők lé­tesítése ösztönzést ad majd a vajdasági népművészek­nek és saját kerámiánkat, szőtteseinket láthatjuk majd bennük, hiszen van mivel büszkélkednünk. KOVÁCS József Hogyan étkezünk? Élelmünk kalóriatartalma megfelelő, de összetétele még nem Közismert dolog, hogy mi, vajdaságiak nagyon hajlamo­sak vagyunk a hízásra. De nem is annyira a hajlamról van szó, hanem a túl kaló­­riás élelemről, ami egyúttal sajnos, nem is megfelelő összetételű. Ezt bizonyítják a legutóbbi vizsgálatok ered­ményei is. Zágrábi szakemberek meg­állapítása szerint a jugoszláv ember napi élelme átlag 3200 kalóriát tartalmaz. Körülbe­lül ilyen kalóriamennyiségű élelmet fogyasztanak a fran­ciák is. Az olaszok és oszt­rákok élelme viszont kisebb kalóriatartalmú. A kalóriával tehát nincs baj. Az élelem összetétele azonban nem a legegészségesebb. A zsírfo­gyasztás ugyan csökkent, de még mindig sok kenyeret, tésztafélét és cukrot fogyasz­tunk. Ellenben kevés húst, tejet, egyszóval állati erede­tű fehérjéket, valamint ke­vés főzeléket és gyümölcsöt. Nem kétséges, hogy az utób­bi években rohamosan javul étrendünk összetétele, de még mindig nem megfelelő. Húsz-huszonöt évvel ez­előtt élelmünk kétharmada gabonatermékből állt. Egy négy évvel ezelőtti felmérés szerint a gabonaeredetű éte­lek már csak a felét tették élelmünknek. Azóta ez az arány még csökkent, több fő­zelékfélét eszünk, de több cukrot és csak részben több húst. Mindenesetre szembetűnő a javulás, és ez nagyon fon­tos, mert az egyoldalú lisz­tes, cukros étkezésnek nem csupán a hízás a káros kö­vetkezménye, hanem külön­féle betegségek is. A fiatalok étrendjében különösen fon­tosak az állati eredetű fehér­jék, a főzelék és a gyümölcs, hogy­ szellemi és testi fejlő­désük ne szenvedjen kárt.­­Mez AZ ELSŐ FORDULÓ MÁSODIK SZELVÉNYE Megkezdődött nagy nyári tárgysorsj­árkunk első fordu­lója. Tegnap közöltük az el­ső, ma pedig a második szel­vényt. Higgyék el, érdemes kivágni őket a lapból és fél­retenni. Később közöljük, mi­kor kell beküldeni. Igen ér­tékes nyereménytárgyakat sorsolunk ki. Erről bővebbet a mai Magyar Szó utolsó ol­dalán találnak. MAGYAR SZÓ Szilárdabb gazdasági feltételeket a sajtó fejlesztésére Közlemény a lapkiadó vállalatok képviselőinek tanácskozásair­ól A lapkiadó vállalatok és in­tézmények társulásának vég­rehajtó bizottsága ülést tar­tott Titogradban és Budvá­­ban, s erre meghívta minden lapkiadó vállalat vezérigaz­gatóját is. A több napig tartó tanácskozáson eszme­cserét folytattak számos idő­szerű kérdésről, elsősorban a lapkiadási tevékenység hely­zetéről, különös tekintettel a szocialista gazdaság piaci és jövedelmi feltételeire, va­lamint az ország társadal­mi-gazdasági és politikai rendszerében végbemenő gyökeres változásokra. A ta­nácskozás részvevői a napi­renden szereplő kérdésekben teljes megértésre jutottak. Az ülés részvevői támo­gatták a JDNSZSZ szövet­ségi választmányának és végrehajtó bizottságának be­nyújtott javaslatot, hogy a föderáció, a köztársaságok, a tartományok és a közsé­gek vezetőségéhez küldött javaslat formájában segítse elő a lapkiadó tevékenység fejlesztését, nyújtson támo­gatást ahhoz, hogy a politi­kai tájékoztató jellegű sajtó hosszabb távra is szilárd gaz­dasági körülmények közé jusson. Szocialista önigazgatású közösségünkben rendkívül fontos szerepe van a tájé­koztatási szolgálatnak, a tö­megtájékoztatási eszközök­nek. E tevékenység előmoz­dítása és a társadalom hi­ánytalan tájékoztatása szem­pontjából okvetlenül olyan gazdasági rendszert kell ki­építeni, amelynek keretei­ben a lapok teljes mértékű térítést kapnak a lapkia­dással kapcsolatos költségei­kért. Lapjaink eladási ára jelenleg 0,80, illetve 1,00 di­nár, a világpiaci átlagár pe­dig példányonként 1,60 di­nár. Ezt az árat azért kell figyelembe venni, mert lap­jaink kiadási költségei, a szállítási költségek, a villa­mosenergia, a papír és a többi szükséges nyersanyag ára rohamosan közeledik a világpiaci árhoz. Új gazdaságpolitikai rend­szerünk kidolgozásában az új adórendszer, a személyi jövedelmi járulék, a lapki­adáshoz szükséges felszere­lések, alkatrészek, nyers­anyagok, félkésztermékek behozatali vámtarifájának, valamint külkereskedelmi és devizarendszerünk új felté­teleinek meghatározásában minden szinten (a szövetség­ben, a köztársaságokban, a tartományokban és közsé­gekben) az eddiginél még nagyobb mértékben szem előtt kell tartani a lapkiadó vállalatok helyzetét, a tár­sadalom érdekeit, de különö­sen a politikai tájékoztató sajtó érdekeit. Figyelembe véve, hogy a lapkiadó vállalatok többsé­ge, különösen a tájékoztató politikai jellegű lapok több­sége kedvezőtlen anyagi helyzetben van, mert az utóbbi időben kiadásaik nö­vekedtek, és a devalváció is rontott a helyzetükön, a mos­tani átmeneti időszakban sürgős határozatokra van szükség, csökkenteni kell a felszerelések behozatali vám­ját, a nyersanyagot és fél­késztermékek vámilletékét; el kell törölni a hirdetések után egyes helyeken kivetett forgalmi adót, és jogilag, valamint anyagi vonatkozás­ban is tisztázni kell az ala­pítók és a politikai tájékoz­tató lapok kiadóinak helyze­tét. A tanácskozáson széles körű eszmecserét folytattak a lapkiadás egységes orszá­gos piacáról, különös tekin­tettel arra, hogy a közeljö­vőben megváltoznak társa­dalmi-gazdasági és politikai feltételeink is. Az utóbbi időben a lap­kiadó vállalatok nagy ösz­­szegeket ruháztak be lap­­terjesztő és eladási hálóza­tunk fejlesztésébe. Ezek kö­zött a tanácskozáson külön is kiemelték a Borba, a Vjestnik, a Delo, a Dnevnik, a Ljubljanski dnevnik, az Oslobodjenje, a Politika, a Nova Makedonija, a Mari­­borski tisk, a Rilindja és a Fórum terjesztő hálózatát. A tanácskozáson megállapítot­ták, hogy jelenleg nincs le­hetőség átfogó jellegr­, or­szágos lapterjesztési hálózat kiépítésére. A felszólalók hangsúlyoz­ták, hogy az olvasóknak le­hetőséget kell nyújtani ar­ra, hogy minden akadály nélkül hozzájussanak a la­pokhoz, az információkhoz, hiszen ez a polgárok ön­­igazgatási és alkotmányos joga. Figyelembe véve a la­pok terjesztési lehetőségei­ben fennálló nagy arányta­lanságokat, az inkorrekt el­járásokat és a diszkriminá­ciót,­ az ülés részvevői az alábbi­­egyöntetű határoza­tokat hozták: • meg kell akadályozni az egyes lapkiadó házak ál­tal foganatosított megkü­lönböztető eljárásokat más lapokkal szemben;­­ a piac egységének ér­dekei megkívánják, hogy az illetékes községi szervek azonos lehetőséget nyújtsa­nak minden lapkiadó válla­latnak a terjesztési hálózat kiépítésére az egész ország területén, és ezért az újsá­gosbódék kiosztását azonos feltételek alapján kell vé­gezni­ , ф okvetlenül szükség van a lapkiadó és terjesztési hálózat együttműködésére mind a gazdasági követel­mények, mind a dolgozók jövedelme, mind pedig az olvasók és a közvélemény iránti viszony szempontjá­ból. ф az ülés részvevői sze­rint elfogadható és ajánla­tos, hogy a lapkiadó vál­lalatok kétoldali megál­lapodásokat kössenek, de ezek a megállapodások nem sérthetik mások érdekeit, és feladatuk az, hogy előmoz­dítsák a lapterjesztés éssze­rű megszervezését. Az ülés részvevői elítél­ték a megkülönböztetés he­lyenként tapasztalható je­lenségeit, amikor egyes lap­­terjesztők nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy mások lapjait is átvegyék és terjesszék. Többen kifo­gásolták azt is, hogy a tár­sulásban megkötött megál­lapodáson kívüli árenged­ményt is adnak. Az áren­gedmény meghatározásakor figyelembe kell venni a lap­terjesztő, hálózat önköltsé­geit, és az egyes területeken fennálló munkafeltételeket. A tanácskozás részvevői megbízták a társulás végre­hajtó bizottságát és lapter­jesztési albizottságát, hogy erkölcsi és más megtorló in­tézkedéseket foganatosítson mindazok ellen, akik nem tartják tiszteletben a lapter­jesztés szabályait és mások­kal szemben inkorrekt mó­don viselkednek. A fenti határozatokkal kapcsolatban az ülés rész­vevői leszögezték, hogy a mostani megállapodást csu­pán az első önigazgatási jel­legű lépésnek kell tekinteni a lapterjesztési hálózat át­szervezése felé, és hogy to­vábbra is adatokat kell gyűjteni a terjesztési háló­zat jelenlegi helyzetéről, se­gítséget kell nyújtani tevé­kenységéhez, elő kell moz­dítani a terjesztő hálózat együttműködését. Ez egy­aránt érdeke a lapterjesztés­nek, valamint az olvasók kulturált kiszolgálásának is. Tönk szélén a kenderipar Mind kevesebb a kenderfeldolgozó Évekkel ezelőtt Bácska Európa egyik legnagyobb kendertermelő körzete volt. A nagycsatorna mentén több mint félszáz kisebb-nagyobb kenderüzem működött. Ta­valy már csak 31 volt üzem­ben, most már alig húsz ten­gődik, s az idén ezek egy hányadát is leállítják. A konjunktúra idején ken­dert több mint huszonötezer hektáron termesztettek, az idén aligha kerül 4800 hektár kender alá. Ennek zömét is azok a birtokok termesztik, amelyek keretében kender­feldolgozó működik, így akar­ják az előnytelen átvételi árak ellenére is biztosítani az üzem fennmaradását és dolgo­zóiknak a létminimumot. Az idén már nem fizetnek árdotációt a kendertermesz­tőknek, megmaradt a 30 di­náros szavatolt árszint, s a kenderüzemek vállalta 10 di­­náros felár. Kendermagban is nagy a hiány, az ára ezer dinár körül alakul, úgyhogy a termelők már a magas ve­tőmagárak miatt sem talál­ják meg számításukat. Mindez természetesen ki­hatással van a két legna­gyobb bácskai kenderfeldol­gozó, a hódsági és a palánkai kenderüzem munktervére is. A palánkai kenderipari kom­binát fokozatosan áttér a jó­val olcsóbb és kitűnően alkal­mazható juta és műfonal al­kalmazására, s keresettebb termékekkel, így többek kö­zött a Sintelon padlófedő gyártásával igyekszik megfe­lelő piacot teremteni magá­nak. A majd hetvenéves, 1800 munkást foglalkoztató hódsá­gi kendergyár is, noha meg­marad a kenderfonal feldol­gozása mellett, termelését igyekszik a piachoz alkalmaz­ni, s a jövőben mind több sziszált, sutát és műfonalat használ. Sajnos, a nagy múl­tú kenderipar fölött, úgy lát­szik, eljárt az idő. —ez Mibe kerül egy kisbárány? B B­irkák legelnek a kö­rülkerített nagy ta­nyaudvar gyepén. Tíz birka, egy kos és két kis­bárány. Az eperfák alatt most dús és jó illatú a fű. — Látja — mondja a gaz­da a kerítésre támaszkod­va —, ezekre most már, amíg le nem esik a hó, úgy­szólván semmi gondom. Ki­rántom belőlük a tejet, le­húzom róluk a gyapjút, de az élelmet, ami kell nekik, megtalálják itt és a tanya körül magukk is. Tíz birka mégis többet hoz nekem, mint egy hektár jó föld. Alkonyodik. Három lépés­sel arrébb a kertben gyö­nyörű borsó, ha esőt kap, né­hány nap múlva már hozza a virágját. A piszkebokro­kon és a barackfákon már látni a szemeket. A tanya körül békés nyugalom. — Igen — ismétli a gaz­da —, tíz birka ma többet hoz, mint egy hektár jó föld, és száz birka többet ér, mint egy nagy maximum. — Ne mondja. Olyan jó ára van a gyapjúnak? — A gyapjúnak? Ha nem esne meg rajtuk a szívem a nagy melegben, meg se nyírnám őket. A gyapjúért ma nem érdemes birkát tar­tani. — Hát akkor a tej, a túró? Elfintorodik az arca, aztán köp egyet. — Én ugyan meg nem enném egyiket se — mondja. Lehet, hogy maga se, ha látná, milyen a birkatej fe­­jés után. — Láttam már, de a bir­­katarkó nagyon finom, külö­nösen most, zöldhagymá­val. — Lehet, mert elhordják mind, de abból a pénzből én sose látok egy vasat se. Azt mondja az asszony, kell neki sóra, paprikára. A két kisbárány játszani kezd,­ körülfutkossák a kis­ded, békésen legelésző nyá­jat. — Na látja, ezek érnek sokat m­int a futkározó bá­rányok felé. — A kicsik? — Igen. Nyolcért több mint kétezer dinárt kaptam, pedig ahogy kiestek az any­juk hasából, semmi gondom nem volt rájuk. Tíz dinárt adnak egy kiló élősúlyért. És most számolja ki: ha ne­kem lenne száz birkám, csak a kisbárányok árából job­ban, könnyebben, gondtala­­nabbul élhetnek, mint a tíz hektár földből. Mert a földre van adó, ezer gond, de a jó­szág után egy vasat se kell fizetni. — Ha így van, miért nem csap föl juhásznak? Mérgesen rámnéz. Gon­dolkodik egy darabig, aztán megkérdezi: — Maga szereti a mester­ségét? — Szeretem. — Elhagyná-e a mestersé­gét egy másikért, amiben többet lehet keresni? — Azt hiszem, nem. — Na látja. Ezért nem megyek én se juhásznak. De csak gondolkozzon el egy kicsit azon, amit most mon­dok: itt, ezen a bácskai föl­dön, aminek állítólag nincs párja egész Európában, meg­fordulhat ma egy paraszt­­ember fejében, hogy neki a föld nem kell, verje föl a gaz, legalább lesz majd hol legel­tetni a birkáit? Az a bor­zasztó, hogy megfordulhat. — Miért borzasztó ez? — Mert ezt a földet nem juhászoknak, hanem földmű­velőknek teremtették. De lassan a visszájára fordul itt minden. Kíváncsi lennék, hogy ha itt mindent fölverne a gaz, és ezt a földet ellepnék a birkák, akkor a hegyi le­gelőket ugyan hogy vará­zsolnák át bőtermő szántó­földdé? Abba alighanem beletörne a varázsló varázspálcája. És nem is hiszem, hogy akadna erre vállalkozó varázsló. Elparlagosítani a jó termő­földet viszont, úgy látszik, varázslók nélkül is lehet. (ni) Kt min.is 4.

Next