Magyar Szó, 1971. december (28. évfolyam, 329-345. szám)

1971-12-01 / 329. szám

2. oldal Újra az érdeklődés gócpontjába került Szent István koronája, amelyet az ameri­kai csapatok huszonöt évvel ezelőtt vittek el Magyarországról. Kiszivárgó hírek sze­rint az amerikai kormány rövidesen visszaadja a Szent Koronát Magyarországnak — állítólag Mindszenty bíboros szabadonbocsátása fejében A jugoszláv nemzeti ünnep külföldi visszhangja Őszinte öröm az eredmények felett A két ország barátságát méltatják a szovjet lapok A szovjet újságok behatóan foglalkoztak Jugoszlávia nemzeti ünnepével, a köztársaság napjával. A lapok rámutattak a szovjet—jugoszláv kapcsolatok kedvező alakulására és az írások tárgyilagos hangja elüt a múltban közölt cikkektől. A Kraszmaje Zvezda, a­­ szovjet hadsereg lapja, B. Mi­­j­hadilov pilóta, a Szovjetunió , hősének írását közölte. Mi­­­­hanlov a második világhábo­­­­rúban Tito elnök pilótája­­ volt. A cikkíró tájékoztatja­­ az olvasókat a szovjet—jugo-­­­szláv együttműködésről a­­ második világháború alatt. ] A Moszkovszkaja Pravda , három volt katonatiszt visz­ ,] szaemlékezéseit közölte az ,, úgynevezett belgrádi vállal­kozásról, azaz a főváros kör­­­rül 1944-ben folyt harcokról. I Hangsúlyozzák, hogy a Szov­ ,­jetunió és Jugoszlávia között erősödnek a politikai, gazda-­­ sági, tudományos és kulturá­­­­lis kapcsolatok. A szovjet szakszervezetek lapja is a kedvező együttműködést­­ hangsúlyozza. Kijazov szovjet gazdasági szakértő a Szocijaliszticskaja , Indusztria című újságban a s két ország gyümölcsöző gaz­dasági együttműködéséről, az ipari kooperáció fejlődéséről ír, és hangsúlyozza, hogy az egyenrangú együttműködés mindkét fél érdeke. A Seljskaja Zsizny című újság a jugoszláv mezőgaz­daság sikereit sorolja fel: sze­rinte Jugoszlávia a búzater­melés tekintetében második helyen áll Európában. A. Sersztjuk, az APN szovjet hírügynökség belgrádi tudó­sítója azt írja, hogy a szocia­lista Jugoszlávia joggal büsz­ke új gyáraira, a korszerű bányászatra, a modern hajó­építésre és sok gazdasági si­kerére. A Szovjetszkaja Rosszija kedvezően értékeli a szovjet és a jugoszláv szakemberek tudományos és kutató mun­káját, amelynek eredményei máris megmutatkoznak a két ország vállalatainak koope­rációjában. A Pravdában az alábbiak olvashatók: „Jugoszlávia dol­gozóinak a szocializmus épí­tésében, a JKSZ vezetésével elért eredményei őszinte örömmel töltik el a Szovjet­unió népeit. Kívánjuk, hogy hagyományos baráti kapcso­latainkat és kölcsönös együttműködésünk tovább fejlődjön.” "A továbbiakban hangsúlyozza, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkárának a közelmúltban tett jugoszláviai látogatása nagyban hozzájárul a két or­szág barátságának és együtt­működésének megszilárdítá­sához. A varsói lapok is foglal­kozta­k Jugoszlávia nemzeti ünnepével. Elismeréssel szól­nak hazánk gazdasági sike­reiről, valamint a világbéke és az országok függetlensé­gének megteremtésében ját­szott aktív szerepéről. A Trybuna Ludu, a LEMP hi­vatalos lapja, megállapítja, hogy a háború utáni jugo­szláv politika eredménye, hogy Jugoszlávia Európa egyik legszegényebb országá­ból haladó ipari és mező­­gazdasági állammá lett. Milorad Pešić, hazánk moszkvai nagykövete, vasár­nap este interjút adott a moszkvai televíziónak, amely­ben kedvezően értékelte a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatainak alakulását, és meggyőződését fejezte ki, hogy az együttműködés még inkább megszilárdul. Ez al­kalomból beszélt hazánk bel­politikai elveiről, amelynek alapja a dolgozók önigazga­tása, valamint Jugoszlávia külpolitikájáról, amely az el nem kötelezettségen alapul. Tito és Ceausescu találkozójáról írnak a román újságok A román újságok, elsősor­ban a Scinteia, behatóan fog­lalkoznak Josip Broz Tito jugoszláv és Nicolae Ceau­sescu román elnökök minapi találkozójával, és megállapít­ják, hogy jelentős, nemzet­közi értékű esemény volt, amely hozzájárult a jugo­szláv—román együttműkö­déshez. A Scinteia hangsú­lyozza, hogy a JKSZ és a Román KP kapcsolatai dön­tően befolyásolták a román— jugoszláv sokoldalú együtt­működés serkentését, mivel a két párt baráti viszonya a megértésen és a kölcsönös tiszteleten alapul. Emlékművet lepleztek le Triesztben A trieszti volt partizánok szövetsége vasárnap leleplez­te a második világháborúban elesett harcosok emlékművét. Ezzel egyidejűleg Doberdó­­ban megünnepelték a Felsza­badító Front megalakításá­nak 30. évfordulóját. A fa­sisztaellenes mozgalom mun­kájáról dr. Jože Villan, a szervezet hajdani vezetőségi tagja beszélt Tűz Buenos Aires-i nagykövetségünk konzuláris osztályán Buenos Aires-i értesülések szerint, ismeretlen tettesek hétfőn tüzet idéztek elő a ju­goszláv nagykövetség konzu­láris osztályán. A tűz csak kisebb anyagi kárt okozott. Drágán Bernarddá, hazánk argentínai nagykövete, tilta­kozott az argentin külügymi­nisztériumnál. Castro Ecuadorba is ellátogat Fidel Castro ikubai m­inisz­tereln­ek Chiléből hazatérő­ben, csütörtökön rövid időt Guayaquilben tölt — közölte az ecuadori kormány. Castro megbeszélést folytat majd José Velasco Ibarra elnök­kel és Rafael Garcia Vales­­co külügyminiszterrel. Kormánykörökben úgy tudják, hogy Ibarra és Cast­ro a kubai—ecuadori diplo-­­ máciai kapcsolatok feiújítá­■ sáról is tárgyalnak, ____ 's. Richard Helms titkos világa Hogyan működik a CIA és az egész amerikai hírszerző szolgálat? Hogyan buktatta meg a CIA Gizengát? A CIA számára világos volt, hogy a szovjet pénz- és fegyversegély Szudánon keresztül érkezik Gizengá­­hoz. Egy európai ügynök je­lentette, hogy a Port of Su­­dan-i kikötőbe érkezik egy csehszlovák hajó, amely kongói menekülteknek szánt vöröskeresztes csomagnak álcázva nagy fegyverszállít­mányt hoz. A CIA megtette az előkészületeket, mielőtt a csehszlovák hajó befutott volna a kikötőbe. Amikor aztán a „vöröskeresztes” cso­mag a kirakodó­ daru horgá­ra került, az „ügyetlen da­rus” egyszerűen leejtette a csomagot és a széthulló szovjet géppuskák egyszer­re elárasztották a rakodó­partot. 1961 végén Gizenga zsol­dosai elégedetlenkedni kezd­tek, mert már hónapok óta nem kapták meg fizetésü­ket. Gizenga Moszkvához fordult segítségért és a szovjet titkosszolgálat egy­millió dollárt akart eljuttat­ni Gizenga Kairóban tartóz­kodó küldöttségéhez. Egy ügynöktől, aki belopta ma­gát Gizenga kairói irodájá­ba, a CIA megtudta, hogy a pénz egyharmadát egy kü­lön futár viszi repülőgépen Khartúmba, s ott, a tran­zit­csarnokban fog várakoz­ni, hogy elkerülje a vám­vizsgát, majd egy másik gépen folytatja útját, a Kongó határán fekvő Juha városba. A CIA ennek meg­felelően dolgozta ki tervét. Amikor a kongói futár Khartúmba érkezett, és a tranzitcsarnokban elvegyült az utasok között, megder­medve hallotta, hogy a hangszóró a nevét harsogja, és felszólítja, haladéktala­nul jelenjen meg a vám­­vizsgálaton. Egy pillanatnyi habozás után felemelte bő­röndjét és észrevétlenül egy csomagmegőrző automata elé tette, és elindult a vám­­tisztviselők felé. Ebben a pillanatban ,a férfi W. C.­­ből kilépett a CIA embere, felkapta a bőröndöt, s ki­sietett vele a hátsó ajtón, ahol már begyújtott motor­ral várta egy gépkocsi. Gi­zenga kormánya rövid időn belül megbukott. Csapatai­nak nem volt elég fegyve­re, katonái megtagadták az engedelmességet, mivel nem fizették őket. Vége a romantikának Ez volt a CIA fénykora, noha olyan melléfogásokat is elkövettek, mint a Disz­nó-öböl beli események. A CIA az ügyes fiatalemberek egész hadseregét toborozta soraiba, akik sokszor túlsá­gosan is buzgón végezték munkájukat, sokszor koc­káztatva az USA tekinté­lyét. A hidegháború csökkené­sével és a technológia roha­mos fejlődésével azonban sok szolgálatkész ügynök fölöslegessé vált. A hatvanas évek vége felé nagyméretű személyi változások történ­tek a Központi Hírszerző Szolgálatban. A fiatal, bátor és ügyes ügynököket fokozatosan a tu­dós típusú, egyetemi végzett­ségű szakemberek váltották fel. Biológusok, geológusok, matematikusok, csillagá­szok és művészek kerültek a CIA soraiba. Richard Helms igazgató éppen a közelmúltban dicse­kedett, hogy a CIA-ban 298 doktori diplomával rendel­kező szakértő dolgozik. Egy CIA-ügynök mesélte, hogy ha az ügynökség a leghomá­lyosabbnak vagy megoldha­tatlannak látszó probléma előtt áll, egyszerűen vala­honnan előszednek egy tu­dós koponyát, aki úgyszól­ván egész életét e kérdés­nek szentelte. Voltaképpen most valósul meg az, amit már Eisenho­wer elnök próbált végrehaj­tani, tudatára ébredve an­nak, hogy a piszkos üzel­mek és trükkök több kárt okoznak mint hasznot a nem­zet érdekeinek és hogy a hírszerző szolgálat sokkal többet tehet a béke ügyéért, ha munkájának eredménye­it a nyilvánosság elé tárja. Számos amerikai stratéga is elfogadta azóta azt az ál­láspontot, hogy a világ sok­kal biztonságosabb és szi­lárdabb, ha a szuperhatal­mak többet tudnak egymás szándékáról, és hogy az Egyesült Államoknak nem feltétlenül szükséges, hogy a Szovjetunió előtt minden­áron titokban tartsa katonai erejét. Manapság mindkét nagy­hatalomnak olyan félelmetes pusztító fegyverei vannak, hogy tulajdonképpen sem­miféle hírszerzői cselfogás — bármennyire is rendkí­vüli legyen — nem változtat­hatja meg a két fél erejét. Bizonyos, hogy végleg el­múlt a klasszikus, kalandor kémek és hírszerzők korsza­ka, és elérkezett a kémboly­gók, radarok, komputerek és a technológia más vív­mányainak segítségével dol­gozó ügynökök korszaka. (Newsweek) vége (1) Az elmúlt hetekben jelent meg London­ban George Mikes VAN-E SZUVENÍRJA? című könyve. A könyv több csipkelődő hangú riportot tartalmaz a közép-európai országokról, és írója mintegy 50 oldalon foglalkozik Jugoszláviával. George Mikes írta a legjobb humoros könyvet az angolokról (Hogyan legyünk idegenek?), és sokan igazi angolnak is tart­ják, holott nem az: Mikes Györgyként szü­letett és nőtt fel Magyarországon. Angliá­ba 1938-ban került mint egy budapesti lap tudósítója és nem is tért vissza többé ha­zájába. Angol állampolgár lett és a HO­GYAN LEGYÜNK IDEGENEK című könyve után több riportsorozatot írt más népekről is. Mikes György jól tudja, hogy az emberek — a nemzetek is —, szeretik megszólni egymást, ezért egy-egy nép tu­lajdonságait általánosítja — általában ez­zel a módszerrel él. Nagy sikert aratott a HOGYAN KARCOLJUK A FELHŐKET? című és az amerikaiakról szóló könyve, hasonlóképpen az ÜBER ALLES című könyve a németekről, A FÖLKELŐ JEN ORSZÁGA, amely a japánokkal csipkelő­dik, A KELET-KELET (az ázsiai népek­ről), OLASZORSZÁG KEZDŐK SZÁMÁ­RA, SVÁJC KEZDŐK SZÁMÁRA című könyvei kivétel nélkül bestsellerek. Új könyvében foglalkozik először részleteseb­ben Jugoszláviával és noha csak rövid időt töltött hazánkban, meglátásainak zöme helyénvaló, csak itt-ott vétett néhány hi­bát, fogott mellé, ez azonban megmagyaráz­ható azzal, hogy szinte csak futtában járta be hazánkat. Riportsorozatát kivonatosan közöljük, a legérdekesebb részleteket válogattuk ki belőle. Ha a jelent összehasonlítom a legutóbb, 1955-ben tett jugoszláviai látogatásom al­kalmával alkotott képpel, meg kell mon­danom, hogy ezúttal egészen más benyo­másokra tettem szert, gazdagságot és bő­séget láttam. Amikor 16 esztendővel ezelőtt ,­­elutaztam a lak­tató, lármás és a fátető Trieszt­ből, s átléptem a jugoszláv határt, az volt az érzésem, hogy temetőben járok. A szin­te földöntúli csendben és magányban egyet­len gépkocsival sem találkoztam, teher­autó vagy autóbusz sem jött velem szem­ben, és a kép csak Opatija közelében vál­tozott, ott már két parasztszekeret is lát­tam. Az utak hajmeresztőek voltak, teli gödrökkel, figyelmeztető közlekedési jelek nélkül. Benzinkút alig akadt, óriási távol­ságra voltak egymástól. Rijekán, amelyet hajdan Fiuménak neveztek, íztelen ebédet kaptam, s azt is mogorva, rosszul öltözött emberek társaságában fogyasztottam el, miközben a hangszóró orrhangon ismételte valakinek a beszédét. Az a nagy előnyöm volt a többiekkel szemben, hogy egy szót sem értettem belőle. Néhány könyvem kiadásáért sok jugo­szláv pénzt kaptam , gazdag voltam és vásárolni szerettem volna. Hiú remény volt: szilvapálinkán és bőrárun kívül, nem találtam semmi megvenni valót. (Egy ki­sebb fajta raktárnak beillő bőráruval, bő­röndökkel, táskákkal, pénztárcákkal és ha­sonló egyebekkel tértem vissza Angliába, és több vámot fizettem a magammal vitt holmiért, mint amennyit könyveimért a jugoszláv kiadótól kaptam.) Egy másik világban Ezek az idők persze elmúltak, már. Az utcákon hemzsegnek a lármás és dölyfös gépkocsik, az utak kitűnőek, benzinkút is van már bőven. Ljubljanába érkezve megkérdeztem egy egyenruhás embert, merre van a szállo­dám. Megmagyarázta, de aggodalmasan hozzátette, hogy ostobaság annyit fizetni egy szállodas szobáért, hiszen olcsóbb szál­lodák is vannak a városban, méghozzá igen jók. Azt válaszoltam, hogy már foglaltam szobát, mire ő vállat vont. (Mellesleg mondva: a szálloda kitűnő volt és a há­rom és fél fontos ára sem mondható túl magasnak.) (Folytatjuk­ ) ­ MAGYAR SZÓ Szerda, 1971. dec. 1. Megbolondult a motorom A­z európai autósok (fő­képp a Fityó és Tra­bant tulajdonosok) ál­talában azt hiszik, hogy az amerikai gépkocsik az utol­érhetetlen tökély megteste­sítői, hogy a lehető legna­gyobb fokú üzembiztonságot és tökéletes kényelmet nyúj­tanak, különösen a Chevro­let, a General­ Motors álom­kocsija, örvend nagy népsze­rűségnek a gépkocsirajongók táborában: annyia szépet mondanak róla, hogy az em­ber már egy kis glóriát kép­zel az elosztófej köré. Nos, a legújabb hírek ala­posan rácáfolnak ezekre a mesékre. A Chevrolet ko­csikkal az elmúlt években rengeteg baleset történt — üzemhiba folytán. — Várat­lanul megbolondult a moto­rom — mondták többen is (az élve maradottak közül) a szerencsétlenség után. Menet közben egyszerre fel­gyorsult a motor és a kocsit nem lehetett megállítani. Az történt ugyanis, hogy a túl gyenge tartókról leszakadt a motor és becsípte a gázpedál meg a fék huzalját. A szakértők megállapítot­ták, hogy 1965 és 1969 kö­zött nem kevesebb, mint nyolcmillió Chevrolet került ki a gyárból ilyen gyártási hibával. A General­ Motors most, ha nem akarja elve­szíteni a vásárlók bizalmát, kénytelen lesz saját költsé­gén (mintegy negyedmilliárd dollárért) kicserélni mind a nyolcmillió gépkocsi motor­tartóit. A gyár vezetői, persze, nem egykönnyen szánták rá magukat a költséges műve­letre. Előbb mindenképpen ki akarták vonni magukat a felelősség alól. A Chevrolet­­tulajdonosokat igyekeztek megnyugtatni, hogy a motor leszakadása esetén nyugodt mozdulattal húzzák ki a slusszkulcsot, és semmi baj sem történik. Az egyik cini­kus propagandista még azt is kijelentette, hogy aki ilyen esetben nem tudja mit kell tennie, nem is való kormánykerék mellé. A Chevrolet-botránnyal kapcsolatban számos karika­túra jelent meg az amerikai újságokban. Az egyikben két járókelő nézi megdöb­benve, amint egy gépkocsi fel-felröppenve, szöcskemód közeleg a kanyargás után. — Mi ez? — kérdi az egyik. — Repülőtányér? — A, dehogy — feleli a másik. — Egy kö­zönséges Chevrolet. ---------- (sgb)

Next