Magyar Szó, 1973. július (30. évfolyam, 193-208. szám)
1973-07-16 / 193. szám
Ösvitiek, 1973. Július 16. — V..*fólyom — 283. sion| Kommunista Dusán Alimpia, a Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottságának elnöke július 7-én Újvidéken fogadta Milan Kakast, a Komunist felelős főszerkesztőjét, és a lap köztársasági és tartományi kiadásainak felelős szerkesztőit. A beszélgetés témája ez volt: hogyan valósulnak meg Vajdaságban a Tito elvtárs és a Végrehajtó Iroda levelébe foglalt feladatok. KÉRDÉS: — Körülbelül tíz hónap telt el Tito elnök és a Végrehajtó Iroda levele óta. Kérjük, összegezze az eddig elért legfontosabb eredményeket. VÁLASZ: — A levélbe foglalt feladatok teljesítését szolgáló tevékenységünk két irányt vett: egyrészt rendezzük a helyzetet a párt soraiban, átcsoportosítást és Gyökeresen változik a helyzet Kibontakozó forradalmi gyakorlatunk nyomán gyökeresen változni kezdett a helyett a társadalmi élet különféle területein és ugyanúgy a Kommunista Szövetség eszmei-politikai arculatában. A kérdés, hogy miként haladjunk tovább, anynyira foglalkoztat bennünket, hogy tulajdonképpen még nem is ébredtünk rá, mennyire megváltoztak a dolgok, és mennyire jelentős az, amin most munkálkodunk. Tevékenységünk sok vonatkozásáról valószínűleg majd csak később, az önigazgatási társadalmi átalakulás ezután következő szakaszában tűnik majd ki, hogy mennyire is volt fontos. Dinamikus változások jellemzik a Kommunista Szövetséget. Ennek illusztrálásaképpen ismertetek néhány példát. Lendületesebb lett az új tagok felvétele, s elsősorban a munkások felvételére törekszünk (az év első negyedében a Kommunista Szövetség tagsága 3684 taggal gyarapodott, ezek 47 százaléka munkás, 67 százaléka fiatal). Következetesebben alkalmazzuk azt az álláspontot, hogy a társult munka alapszervezeteiben kötelező létrehozni a KSZ-szervezetet, valamint hogy az öszszetett munkaszervezetekben és az érdekközösségekben meg kell teremteni a kommunisták eszmei-politikai akcióegységét. E tevékenységük nyomán a Kommunista Szövetség alapszervezeteinek száma csaknem megkétszereződött. A kommunista munkások aktívái a Vajdasági Kommunista Szövetségnek csaknem minden községi szervezetében működnek, és egyre fontosabb szerepet töltenek be a Kommunista Szövetség politikai akcióiban. Lendületesebb és szervezettebb a Kommunista Szövetség szervezeteinek tevékenysége a tagok eszmei-politikai képzésében is. A KSZ- szervezetek mind határozottabban szabadulnak meg azoktól a tagjaiktól, akik összeütközésbe kerülnek a Jugoszláv Kommunista Szövetség eszmei, politikai és erkölcsi elveivel és szabályaival, valamint a Kommunista Szövetség eszmei-politikai akciójával. . Vajdaságban olyan helyzetet alakítottunk ki, hogy folytatni tudjuk a forradalmi áttörést és irányvonalat, amire a liberalizmus térhódításának szakaszában nem Az új irányvétel alkatú ereje differenciálódást hajtunk végre a vezetőségekben, másrészt rendezzük a sürgető társadalmi problémákat. E kétfajta tevékenység persze, szoros kapcsolatban áll egymással. Értékelésem szerint a leglényegesebb az, hogy bekapcsolódtunk a Jugoszláv Kommunista Szövetség akciójába, ugyanis korábban meglehetősen el voltunk szigetelve, voltunk képesek. A legfontosabb az volt, hogy lerázzuk magunkról a béklyókat, és megindítsuk az áttörést. Ezt a Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottságának 52. ülésén meg is tettük. Legnagyobb felelősségünk az, hogy megtartsuk a forradalmi akció folytonosságát. Itt vannak aztán mai problémáink és nehézségeink is. Mindenesetre fontos az, hogy a forradalmi akció minden frontszakaszon hatékony. Tudatára ébredtünk a helyzetnek, amelyben vagyunk, és amelyet okvetlenül rendeznünk kell. Éppen azért ma másfajta nehézségek előtt állunk, mint korábban. Egyébként semmiképpen sem szeretnénk tévedésbe esni azzal kapcsol Most kell megmutatkoznia az új irányvonal alkotó erejének. Ez semmivel sem könnyebb feladat, mint a korábbi. Felelősségünk súlypontja mindinkább erre összpontosul. Miután forradalmi kritériumainkat megszilárdítottuk, és miután — mint az irányvétel kérdését — a liberalizmust és a technokratizmust eszmei-politikai szempontból levertük, most az a felelősség nehezedik ránk, hogy ezeket az eredményeket a gyakorlati, mindennapi önigazgatási, társadalmi átalakulás és megszilárdítás szolgálatába állítsuk. Arra kell gondolnunk tehát, hogy mik az előrehaladás kritériumai. Tudjuk, hogy a liberalizmus nem tudta kialakítani őket, és ezért is vergődött a verbalizmus és a normativizmus bűvkörében, ugyanis sem a verbalizmusnak, sem a normativizmusnak nem volt „fedezete” a tényleges társadalmi átalakulásokban. Miközben keményen bíráljuk és harcot vívunk vele, meg kell hogy legyen a kritériumunk arról is, hogy tulajdonképpen mi a tényleges társadalmi átalakulás. Kitűnik azonban, hogy akciónk hosszú ideig kizárólag ideológiai és politikai területre összpontosult, s hogy sok helyen beéri a liberalizmus és a technokratizmus fölötti győzelem elvi vonatkozásaival. Ez pedig azt okozza, hogy a mai nap is nagyfokú az opportunizmus a Kommunista Szövetségben. A tapasztalat, amelyet az anarcholiberalizmus térhódt latban, hogy a mai helyzetnek mennyi pozitív vonatkozása van. Bennünket éppen a bírálat és az önbírálat szelleme segített hozzá, hogy idáig eljussunk. És törekedni fogunk — ezt határozottan ki is mondtuk —, hogy következetesen megtartsuk az élet pártszabályait, és hogy következetesek legyünk értékes tapasztalatainkhoz. Ez igen fontos, mondhatnám: sorsdöntő előfeltétele az előrehaladásnak. Sok káder, sok kommunista maga is meggyőződött erről. Szerintem valamenynyien értékelni tudják majd a tapasztalatokat. A mai pillanat roppant fontos akciónk további fokozása szempontjából, mert egyesek mindenáron az akció felhígítását és tevékenységünk lazítását próbálják ránk erőszakolni. A történelem is arra int bennünket, hogy a forradalmi áttörést az első hullám elvonulása után fenyegeti a legnagyobb veszély. Az első hullámon már túl vagyunk, lesújtott sok erődítményre, rámutatott az ellenállásokra, és sok mindent valósággal kitépett talajából. Ki kellett tépnie őket, olyan súlyosan nehezedtek már ránk és szegültek szembe forradalmi akcióinkkal.tásával, valamint a csoportosulás és a frakciózás előretörésével szereztünk, arra int bennünket, hogy mindenkor idejekorán kell felmérnünk a politika megvalósításához való különféle hozzáállást, s a gyakorlati politikai tevékenységben az egyes álláspontok más-más magyarázatát. Ez az a pont, amelyen fel kell figyelni minden olyan próbálkozásra és tendenciára, amely eltávolodást jelent a Kommunista Szövetség irányvonalától és akciójától, s végső fokon a csoportosulás és frakciózás felé vezet. Vezetőségünk és KSZ-szervezeteink felelősek azért, hogy ilyen jelenségekre sor került. Mi ezt egyértelműen ki is mondtuk. A Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottságának legutóbbi ülésén igazolást nyert a Kommunista Szövetség eltökéltsége és határozottsága, hogy keményen leszámol az önnön soraiban tapasztalható frakciós jelenségekkel. A frakciózás elleni harc új tapasztalatai KÉRDÉS: — Melyek voltak a IX. kongresszus óta eltelt időszakban a liberalizmus és a frakciós tevékenység előretörésének fő jegyei a Vajdasági Kommunista Szövetségben, s milyen jelentősége van az ellenük vívott harcnak a Vajdasági Kommunista Szövetség mostani erőfeszítéseire nézve, hogy megszilárdítsa osztályjellegét és forradalmi irányvételét? VÁLASZ: — A frakciózás a legsúlyosabb dolog, amely egy pártszervezetet érhet. Olyan akadály ez, amelyet nem lehet csak úgy megkerülni, hanem ha előre akarunk haladni, egyenesen feléje kell menni és bírókra kell kelni vele. A liberalizmus, minthogy táptalajt adott a frakciózásnak, nem is tudott harcolni ellene, tulajdonképpen fel sem figyelt rá, hiszen a keblén melengette. A frakciózás és a csoportosulás akadályként tornyosult a Kommunista Szövetség osztálylényegének erősítéséért folyó harc előtt. Noha a Vajdasági Kommunista Szövetség — mint elemzéseink mutatják — hoszszabb időn át magában hordozta a frakciózás és a csoportosulás tendenciáját, most mindenáron felszínre kellett kerülnie. Általában a 21. elnökségi ülés után, mi a Vajdasági Kommunista Szövetségben pedig tulajdonképpen a levél és Tito elvtárs beszédei után konkrét harcot indítottunk a Kommunista Szövetség forradalmasításáért. Ott állt előttünk a megkerülhetetlen kérdés: hogyan számoljuk fel a frakciózást és a csoportosulást, amely avult eszmékre és társadalmi alapokratámaszkodva még a VKSZ offenzívájának idején is folytatni próbálta életét. Kitűnik, hogy csaknem teljesen elfelejtettük azokat az értékes tapasztalatokat, amelyeket a Kommunista Szövetség, illetőleg a Jugoszláv Kommunista Párt szerzett a frakciózás elleni harcban; emiatt sokkal több erőfeszítést kellett kifejteni. Az azonban, amit a Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottságában s kivált az 56. ülésen megtettünk, sem kezdete, sem vége a frakciózás elleni harcnak a Vajdasági Kommunista Szövetségben. A VKSZ sok szervezetében ez a folyamat már megindult, és eredményei is vannak, mi pedig most irányt adtunk a folyamatnak. Ezt okvetlenül meg kellett tennünk, a helyzet parancsolóan megkövetelte. Vannak fogyatékosságok, amelyek ellen csak megfelelő harci eszközökkel tudunk küzdeni, s ha magukat a fogyatékosságokat is a nevükön nevezzük. Ha a frakciózást a pártban másképpen minősítjük, tudatosan kompromisszumra hajlunk és elég sokat kockáztatunk. Az ilyesmi már holnap megbosszulhatja magát, elveszítjük erőnket, és nem is tudjuk, hogy miért és hol vesztettük el. Gyakorlatunkban sok volt a megalkuvás, s a közelmúltban miatta is jutottunk addig, ameddig jutottunk! A csoportosulás és a frakciózás taglalásának kritikai és akcióbeli mélysége és minősége pontosan olyan, amilyen a gyakorlati politikai tevékenységünk és akciónk hatósugara a levélért és a (Folytatása a 2. oldalon) A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG LAPJA A forradalmi áttörés tovább tart Beszélgetés Dusán Alimpiótval, a Vajdasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottságának elnökével Vilje PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Komunist kerekasztal-beszélgetése az el nem kötelezettség politikájáról Ignác Goleb: A biztonság mai értelmezése Több barátunk a kommunista, szocialista és szociáldemokrata pártok soraiból, alig egy évvel ezelőtt aggódva kérdezte tőlünk: mi lesz az el nem kötelezettség politikájával, van-e távlata a nagyhatalmak fokozott egymáshoz való közeledésének, tárgyalásainak és megállapodásainak időszakában? Természetes, hogy voltak olyanok is, akik a legújabb világfejleményeket még egy bizonyítékként hozták fel arra, hogy az el nem kötelezettség politikája idejét múlt. Az események azonban határozottan megcáfolták őket. Az utóbbi hónapokban az el nem kötelezettség eddig nem tapasztalt lendületet vett. Az enyhülés feltételei között, amikor a legerősebb hatalmak megállapodásokkal igyekeznek kizárni egymás közötti összetűzésük eshetőségét, és nyíltan vagy burkoltan összehangolni érdekeiket, egyre inkább erősödik a követelés, hogy az enyhülés folyamata terjedjen ki az egész világra, és ne maradjon csupán azok kiváltsága, akik egymással tárgyalnak. Ez a követelés tükrözi a mai világviszonyok összefüggéseit, és közvetlenül ezzel kapcsolatban a népek és országok emancipációs és egyenjogúsági törekvéseit. Ilyen szemszögből vizsgálva az európai fegyverkezéscsökkentési tárgyalásokon a katonai szövetségek tagországain kívül részt kellene venniük a tömbön kívüli országoknak is, ha azt akarják, hogy a tárgyalások tartós eredményeket hozzanak, és hozzájáruljanak az európai békéhez. Az országok kölcsönös függősége és egyenrangúsága Ma általánosan elfogadott tény, hogy fokozódott a világ országainak egymástól való függősége. Ezt szinte senki sem tagadhatja. A kölcsönös függőséget azonban különféleképpen magyarázzák. A nagy, gazdag és fejlett országok a kölcsönös függőséget gyakran egocentrikusan értelmezik. Az Egyesült Államok például azt állítja, hogy az USA és Latin-Amerika országainak kölcsönös függősége lényeges tényezője a nyugati félteke életének. Amikor azonban ezt állítják Washingtonban, akkor elsősorban a nyugati világ jelenlegi viszonyainak fenntartására gondolnak. Ennek többek között azt is kellene jelentenie, hogy a latin-amerikai országok is vállalják például a monetáris válság következményeit, mint ahogy eddig is a fejletlen országok, az egykori gyarmatok viselték az összes világgazdasági krízisek terhének legnagyobb részét. Volt egy olyan időszak is, amikor a gyarmati viszonyt tekintették a kölcsönös függőség formájának, ebből állítólag a gyarmatoknak hasznuk volt, mert ily módon kapcsolatban álltak az iparilag fejlett világgal. Noha Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országainak túlnyomó többsége elnyerte politikai függetlenségét, a gazdasági függőség koloniális értelmezése még mindig jelen van. Ma a kölcsönös függőségen a politikailag és gazdaságilag is független nemzetközi tényezők viszonyát kell érteni. Az ilyen viszonyért folytatott harc egyben küzdelem a gazdasági kizsákmányolás ellen, pontosabban a nemzetközi gazdasági kizsákmányolás csökkentéséért. Íme egy példa: még mindig nincs megnyerve azért az általánosan elfogadott tézisért folyó harc, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikere szorosan összefügg a Földközi-tenger biztonsága problémájának megoldásával és a közel-keleti háborús tűzfészkek felszámolásával. Illuzórikus az új és demokratikusabb viszonyok rendszerét építeni Európában, és ugyanakkor szemet hunyni a közel-keleti háború és Izrael agressziója felett. Ez a térség nemcsak Európa közvetlen szomszédságában van, hanem az egyik legfontosabb energiaforrás is az iparilag fejlett országok számára, éppen azok számára, amelyek úgyszólván valamennyien részt vettek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkájában. A XX. század második felében ezt az energiát nem lehet szavatolni és használni más körülmények között, mint demokratikus és egyenjogú viszonyok és kölcsönös haszonnal járó együttműködés alapján. Az el nem kötelezettség politikájának időszerűsége és létjogosultsága éppen abban van, hogy elismeri a világviszonyok kölcsönös összefüggéseit, de ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az egyenjogúság az előfeltétele a világ valamennyi népe és országa emancipációjának. Minél nagyobb az említett kölcsönös függőség, annál inkább növekszik az egyenjogúság jelentősége. Nem lehet tehát megengedni, hogy csak a legerősebbek legyenek a nemzetközi béke egyedüli bírái. Az el nem kötelezett országok követelései és álláspontjai a legközelebb állnak az ENSZ Alapokmányához, amelynek meghozatalától majdnem harminc év múlt el. Annak ellenére, hogy a nemzetközi viszonyok alanyai gyakran hivatkoznak az Alapokmányra, az el nem kötelezettek mintha nem élnének kellő mértékben ennek a dokumentumnak, a lehetőségeivel. Éppen az el nem kötelezettek feladata, hogy új életet leheljenek az Alapokmányba, amely annak idején már csupán azzal, hogy megszületett és elfogadták, nagy sikert jelentett a nemzetközi viszonyok fejlődésében. A nemzetközi lejsískivirágolás felszámolásának szükségessége A gazdasági fejlettségben való különbségek nagyok, és (Folytatása a 2. oldalon)