Magyar Szó, 1976. november (33. évfolyam, 302-329. szám)
1976-11-01 / 302. szám
2. oldal Zfyught-Európa• Az olasz kommunisták felelősséget vállalnak a nemzet továbbfejlődéséért Enrico Berlvaguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a dél-olaszországi pártkáderek kétnapos Reggio Calabria-i tanácskozásának végén beszélt a jelenlegi energiaválság nemzetközi és nemzeti vonatkozásairól, külön kiemelve Nyugat, elsősorban az olasz munkásosztály, nagy szerepét és felelősségét. Berlinguer beszélt a nyersanyagok és a késztermékek ára közötti viszony megváltoztatásáról, mint az igazság talán nemzetközi gazdasági viszonyok megváltoztatásának eszközéről. — Vége annak a korszaknak — mondotta —, amikor a nyugati civilizáció a szegény világ kőolajának és nyersanyagának alacsony árán hatalmas anyagi gazdaságságot teremtett. Elmondotta, hogy a világ népei nem akarnak többé a történelem passzív objektumai lenni, hanem egyenlőséget, függetlenséget, teljes egyenrangúságot, gyorsabb anyagi és kulturális fejlődést követelnek. A nyugati világ dilemma elé kerül, „vagy elismeri a mai Emberiségnek ezt a hatalmas problémáit és hozzá kezd annak pozitív megoldásihoz, vagy pedig szemet huny, ami nagy veszélyt jelentene Nyugatra és Olaszországra is”. Beszélt a kommunisták és a munkásmozgalom feladatairól az életszínvonal és a fogyasztás korlátozásának mai körülményei között. Szerinte nem az a lényeg, hogy miről mondanak le, hanem hogy meg kell változtatni az egész gazdasági politikát. Fel kell adni azt a koncepciót, amely a fejlődést az olcsó nyersanyagokra és az olcsó munkaerőre alapozta. A kommunistáknak és a munkásmozgalomnak, mondotta, nem kell tiltakozniuk az új intézkedések ellen, hanem el kell azokat fogadniuk, azzal, hogy világosan kimondják: a régi társadalom irracionális és igazságtalan gazdasági és szociális struktúrájának mélyreható megváltoztatására van szükség. Általában Olaszország munkásmozgalmának és kommunistáinak a tiltakozások szakaszából át kell lépniük abba a szakaszba, amikor új alapokon, észszerű és igazságos alapon felelősséget vállalnak a nemzet gazdasági és társadalmi továbbfejlődéséért. Javul a viszony a portugál baloldali pártok között A jelek szerint változik a portugál politikai pártok közötti viszony. A Szocialista Párt kongresszusán jelen volt a Kommunista Párt képviselője, a szocialisták pedig delegációt küldtek a szociáldemokraták kongresszusára. Bejelentették, hogy a Kommunista Párt november közepére tervezett kongresszusán a szocialistákat a párt második számú embere képviseli majd. Mint ismeretes, a portugál baloldal pártjai között eléggé kiélezett volt a viszony. A katonai vezetés és a forradalmi tanács ezért gyakran bírálta is őket. Most az együttműködés új lehetőségei bontakoztak ki. Abban bíznak, hogy ezzel akadályozzák a jobboldal előretörését. Holnap HOSSZÚ HÓNAPOKIG tartó választási küzdelem, a megszámlálhatatlan nagygyűlés, a rengeteg politikai show tévébeszéd és három tévépárbaj után az amerikaiak kedden november 2-án megválasztják elnöküket. Az eredményt, vagyis azt, hogy a két fő esélyes, Gerald Ford és Jimmy Carter közül ki kerül a nyugati világ vezető hatalmának élére,, lehetetlen megjósolni. Csak egy a bizonyos: az unalomig ismételt jelszavak, a könnyelmű ígéretek, a választási reklámkampány zaklatásai után az amerikaiak már nagyon szeretnék, ha vége lenne ennek a legtöbbjük számára élvezhetetlen politikái színjátéknak. Az ankétok azt mutatják, hogy a választóknak csaknem a fele annyira közömbös, hogy nem is akar élni szavazati jogával. A helyzet ismerői arra figyelmeztetnek: megtörténhet, hogy az idén, az USA történelmében először a távolmaradók száma meghaladja azokét, akik felkeresik a szavazóhelyiségekét. Ezenfelül a szavazni kívánók 30 százaléka még a múlt héten sem döntötte el, hogy kire adja voksát. Tehát, az utolsó percben határoz, a végsőkig növelve az egyébként is nagy bizonytalansági tényezőt. EZEKET A DILEMMÁKAT természetesen nem a két párt vezetői vetik fel, hanem inkább azok, akik kiszorultak a hatalmi játékból. Például a többi elnökjelölt Fordon és Carteron kívül. Az idén ugyanis nem kevesebben, mint kétszázheten jelentették be hivatalosan elnökjelöltetési szándékú kat — sokkal többen, mint eddig bármikor. Kétszázötük számára azonban puszta illúzió az elnöki hivatal megszerzése. Az USA történetében eddig csak négyszer fordult elő, hogy a „harmadik jelölt” 10 százaléknál több szavazatot kapott. Igazi szenzáció volt Theodor Roosevelt esete 1912-ben, amikor 27,4 százalékot kapott, és George Wallace 1968. évi sikere, az úgynevezett Független Amerikai Párt jelöltjeként 13,5 százalékot szerzett. A többiek — köztük a Prohihibíciós Párt 1872 óta induló jelöltjei — sohasem tudtak még egy százalékot sem összeszedni. Van azonban az idén egy elnökjelölt a két esélyesen kívül, aki figyelmet érdemel: Eugen McCarthy. Eddig kétszer pályázott a legmagasabb tisztségre de eredménytelenül. Természetesen az idén sem számíthat sikerre, és ennek tudatában van. Magánkampányát azonban arra igyekszik felhasználni hogy rázhatja. A most lezajlott kampányban csak ő engedhette meg magának azt a megjegyzést, hogy a mindenkori elnök feleségének több szava van az ország irányításában mint az alelnöknek, és hogy az lenne a leghelyénvalóbb, ha egy tévépárbajban Fordné és Carterné is összemérné erejét Az elmésség sem segít azonban McCarthynak a „kétpárti diktatúra” ellen: a közvélemény kutatók szerint 5—6 százalékra számíthat. ÁM EZ A NÉHÁNY SZÁZALÉK is elegendő ahhoz, hogy a Demokrata Párt árulónak bélyegezze meg, mert Jimmy Carter esélyeit rontja, sőt, kudarcát is okozhatja. A demokrata elnökjelölt ugyan még a legutolsó ankét szerint is 2,3 százalékkal vezetett Ford előtt de ez az előny éppen csak akkora, mint amenyi a bizonytalansági tényező. A georgiai földimogyoró-termesztő számára nem alakult megnyugtatóan a grafikon: a két jelölt népszerűségét mutató görbe a választások közeledtével mind közelebb került egymáshoz, hogy az utolsó héten majdnem összeérjen. A nyilvánvaló tendencia: Ford fokozatos előretörése. Az elmúlt hónapok alatt Carter nagy kínnal megszerzett előnye szinte teljesen elolvadt. Az esélyek kiegyenlítődése arra késztette őket, hogy a hadjárat utolsó szakaszában a dorong és a fakalapács módszerét is bevessék. Ellenfelük minden hibájára lesújtottak. Nem annyira saját argumentumadik, mint inkább a vetélytárs egy-egy rosszul megfogalmazott mondata elsietett, téves válasza hozta a plusz pontokat, így aztán a végén már oly kínos elővigyázatossággal nyilatkoztak az egyébként is gondosan megszűrt belpolitikai problémákról, hogy ebből alig-alig lehetett kihámozni, tulajdonképpen mit is akarnak csinálni a Fehér Házban. Külpolitikai téren pedig mindketten ellentmondásokba keveredtek, és még az elmúlt napokban is azon igyekeztek, hogy helyrehozzák az ellenfél által jól kiaknázott „nyelvbotlásokat”. Fordnak ebben nagy segítségére volt Kissinger külügyminiszter. Egy nyugati lap nemrég találóan azt írta, hogy az amerikai elnökválasztás nem az eszmék, hanem a képek harca volt. A jelöltek nem arra törekedtek, hogy eredeti politikai gondolatokkal megnyerjék a választókat, hanem hogy elkápráztassák őket mosolyukkal magabiztosságukkal, egyszóval megjelenésükkel, így hát sok bölcsesség nem is hangzott el a kampányban. Art Buchwald, a szellemes amerikai szatirikus szerint inkább sok butaság. Az ő magyarázata erre: tulajdonképpen egyik sem akar elnök lenni. Ezért volt az, hogy amikor az egyik nyelvbotlást követett el, másnap a másik is hibázott — nehogy ő legyen az esélyesebb. Carter például csak úgy tudta ,Jelezni a Fordot, hogy interjút adott a Playboy című szexmagazinnak. J. GARAI Béla Amerika választ Ford és Carter esélyei szinte egyformák . — Jimmy Carter? Ismerem egyáltalán? MAGYAR SZÓ Hétfő, 1976. november 1. Kínai politikai színtér Dicsőítő vezércikk Hua Kio-feng mellett újabb vádak a „sanghaji négyes” ellen . Most már azt állítják, hogy maga Mao Cetung is elhatárolta magát feleségétől Egész Kínában nagyszabású ideológiai offenzíva folyik, hogy a lakosságot megismertessék „a pártellenes összeesküvés” részleteivel. Mindinkább azokat a vádakat hozzák föl, amelyeket annak idején Lin Piao ellen is fölhoztak. A kínai hagyományok alapján a felvilágosításnak és a meggyőzésnek ez a hatalmas kampánya úgy folyik, hogy mindig új részleteket hoznak nyilvánosságra „a négyes klikk” szándékairól. Most mér fölhozzák azt is, hogy a letartóztatott kínai pártvezetők Csou En-lajt is támadták. Amikor Teng Hsziao-ping ellen hoztak fel vádakat, akkor tulajdonképpen már Csou En-laj magatartását és politikáját is célba vették. Olyan részletek is kiszivárogtak, hogy maga Mao Cetung elhatárolta magát feleségének ambícióitól. Állítólag a politikai bizottság egy ülésén Mao Cetung figyelmeztette a tagokat, hogy felesége csak a maga nevében beszél, nem az ő nevében. Kifogásolta azt is, amikor Csiang Csing bírált egy kínai filmet. Végül azzal vádolják, hogy állami titkokat árult el egy amerikai egyetemi tanárral folytatott beszélgetés során. A megjelent karikatúrák Csiang Csinget kígyónak, Csang Csing-csiaót patkánynak, Jao Ven-juant légynek, Vang Hung-vent pedig szúnyognak mutatják be. Mint ismeretes ez a „négy rossz” Kínában. Arról is szólnak, hogy a „sanghaji négyes” fényűzően élt. Csiang Csing például a Tangdinasztia korából származó ruhát,, svájci órát, francia parókát hordott és fogait Japánban csináltatta. A Rennan Ribao legújabb szerkesztőségi vezércikke arról szól, hogy a nagy forradalmi ütközetekben születnek a nagy személyiségek. A lap szerint „Hua Kuofeng elnök megakadályozta a kínai történelem legnagyobb visszaesését és az egész népet sújtó nagy szerencsétlenséget”. Hua Kuofeng miniszterelnökösködése új Kína legnehezebb időszaka volt — írja a lap. Elemi csapások sújtották az országot, ugyanakkor az összeesküvő csoport is tevékenykedett. Hua Kuo-feng mind a két fronton sikeresen fölvette a harcot. A lap végül örömmel üdvözli, hogy a sokszázmilliós kínai nép méltó vezért kapott, Mao Cetung politikájának méltó követőjére talált. cd Sátrukat a hátukon cipelték. Messziről érkezhettek. Porosak voltak és fáradtak. Valahogy mégis öröm volt rájuk nézni. A tét és a nyeremény változó. A legolcsóbb az ötcentessel működő masina, persze itt meggazdagodni nem lehet. A legdrágább a Kövér Berta, amely az első világháború hírhedt német nagy ágyújáról kapta a nevét. Valójában nagy ágyú, ezüst tízdollárosokat emészt feneketlen gyomra. Igaz, viszont, hogy huszonötezer dollárt lehet vele nyerni. Állítólag többen megcsinálták vele a szerencséjüket. Azonban erősen gyanítható, hogy tulajdonosa nem emberbaráti szívességből üzemelteti gépét. Feltehető tehát, hogy többségben vannak azok a névtelenek, akik itt mondanak érzékeny búcsút Ike-dollárosaiknak. (Az érme Eisenhower volt amerikai elnököt ábrázolja, Ike volt a beceneve.) Népszerű még a forgó kerék, amely a ruletthez hasonlóan működik, de itt nem a golyó, hanem a tárcsa forog. Ezenkívül lottó, rulett, póker, huszonegy — minden változatban és tétért. A Négy Királynőben leültem a lottózóban. Nyolcvan számmal lehet játszani. Magamnak kellett eldöntenem, hogy hány számot jelölök meg. Minél többet — tizenötig — annál nagyobb a megnyerhető összeg, de annálkisebb a nyerési esély. A lottócédula ára 1 dollárnál kezdődik, a nagydíj 25 ezer dollár. Az oszlopoknál miniszoknyás, feltűnően csinos felszolgálólányuk figyelik a vendégeket. Aki játszik, attól megkérdezik, hogy milyen italt kér. Fizetni nem kell. Kányázatos az, ahogyan kiszolgálják itt a játékosokat. Nyitás záróra nincs. A terem több pontján, emelvényeken idősebb játékmesterek ülnek. Mikrofonjuk segítségével a váltáshoz aprópénzt, ételt, italt irányítanak oda, ahol egy-egy vendég hosszabb ideje játszik. A cé az, hogy semmi se terelje el a játékról a vendég figyelmét. Ha az egyik kaszinóban nincs szerencséje, nem tesz semmit, átmegy a másikba. Nem kell megvárnia, amíg a közlekedési lámpa zöldre vált, mehet átlósan is, itt aranyélete van a gyalogosnak, különtösen, ha játékteremből jön. Hátha még egy másikba tart! A városban egyébként sem lehet más csinálni. Napköziben iszonyú a hőség. De kit érdekel, ha a játéktermek légkondicionáltak. Az étel-ital Las Vegasban a legolcsóbb. Vásárlás közben, étteremben, fürdőben, fodrásznál is lehet játszani. Amíg van miből... Sokan kérdezték tőlem itthon, hogy melyik volt számomra az USA legizgalmasabb része. Nem tagadom, a szívem akkor dobogott a leghevesebben, amikor Dél- Texas zord prérijein, Új-Mexikó kaktuszfái alatt, Arizona kanyonjai között, másképpen szólva: a Vadnyugaton jártam. Kegyetlen hőség uralkodik arrafelé nyáron. A táj nem valami vonzó, kopár sivatag. A növényzet ritka, cserjés és egyhangú. De valami ott izzik a homokban, a magasan keringő saskeselyűk között, a rabló sziklák mögött, ami feledteti az ötven fokos hőséget, s amitől az ember a pokolba kívánja az ócska autót, s a legszívesebben lóháton eredne a nyápic prérifarkas, a coyote nyomába. Ez a valami: a Vadnyugat mítosza. (Folytatjuk) HAHN PÉTER: . . ... — EZ IS AMERIKA Tizennégy jelölt az amerikai elnökválasztásokon A keddi amerikai elnökválasztásokon 14 jelölt indul. Közülük csak Ford köztársasági és Carter demokrata jelölt neve szerepel valamennyi amerikai államban és Washington körzetben. Roger McBridge (liberális párt) 32 államban jelöltette magát, Eugene McMarthy (független) 29, Peter Camero (Szocialista Munkáspárt) 28, Lyndon Larouche (Amerikai Munkáspárt) 24, Gus Hall (Kommunista Párt) 20, Lester Madoox (Amerikai Független Párt) 19, és Tom Anderson (Amerikai Párt) 18 államban jelöltette magát. Mindössze egy államban szerepelnek a szavazólistán az alábbi jelöltek: Julius Lewin (Szocialista Munkáspárt), Benjámin Buber (Prohibicionista Párt), Ernest Miller (Újjáépítési Párt), Margareth Wright (Néppárt) és Frank Zeidler (Szocialista Párt). rámutasson a kétpárti rendszer fogyatékosságaira. Mivel független a republikánusoktól és a demokratáktól is, nyugodtan támadhatja mindkettőjüket, ironizálhat a nagytőke és Pentagon számlájára — némileg pótolva ezzel a hiányzó zamatokat és ízeket a Ford és Carter által kotyvasztott választási levesből. A két csúcsjelölt csak egymást bírálja, gondosan ügyelve, hogy csak szalonszépes kifejezésekkel illesse a másik hibáit, McCarthy ellenben mindkettőjüket kifigy