Magyar Szó, 1977. január (34. évfolyam, 14-29. szám)
1977-01-16 / 14. szám
2. oldal A BT elítélte Dél-Rhodesiát A Botswana elleni támadások veszélyes helyzetet teremtenek Az ENSZ-ből jelenti a Tanjug. Eredményes befejezést nyert az az akció, hogy a független és el nem kötelezett Botswanát megvédjék Dél-Rhodesia támadásaitól. A Biztonsági Tanács elítélte a fajüldöző rezsim Botswana elleni provokációit, a katonai fenyegetést és a támadásokat. Az ENSZ támogatást nyújt majd a független afrikai országnak, hogy megszilárdítsa védelmi erejét. Az elfogadott határozatban leszögezik, hogy az illegális dél-rhodesiai rezsim már fennállásával is veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot, magatartása pedig veszélyes helyzetet teremt Afrika déli részén. Dél-Rhodesia kormánya azzal az ürüggyel hajtja végre támadásait Botswana ellen, hogy ott üldözi a zimbabwei fügetlenségi mozgalom harcosait. A rasszisták fenntartják maguknak a jogot, hogy megsemmisítsék a szabadságharcosokat, akár idegen ország területén is. A Biztonsági Tanács erélyesen elítélte ezt a gyakorlatot, és támogatta Botswana eltökéltségét, hogy továbbra is menedéket nyújt a Rhodesiából érkező politikai menekülteknek. A BT felhatalmazta az ENSZ főtitkárát, menesszen küldöttséget Botswanába, hogy folytassanak tárgyalásokat a szükséges segítségről. Legkésőbb márciusig kapnak tájékoztatót a Biztonsági Tanács tagjai az intézkedésekről. Az ülésen ismét hangsúlyozták Nagy-Britannia jogi felelősségét a Dél-Rhodesiában uralkodó helyzetért. Jugoszláv—kínai megbeszélések Tegnap hivatalos tárgyalások kezdődtek Jugoszlávia és a Kínai Népköztársaság kormányának küldöttségei között, amelyeken megvitatják az árucsere-forgalom idei eredményeit és az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. A küldöttségeket dr. Emil Ludinger szövetségi külkereskedelmi titkár, illetve Li Csiang, a kínai kormány külkereskedelmi minisztere vezeti. A küldöttségek vezetői nyílt és elvtársi légkörben kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban végbemenő gazdasági és politikai folyamatokról. Megállapították, hogy az árucsere-forgalom 1974-ben volt a legsikeresebb, amikor 139 millió dollár értékű for®ilmat bonyolítottunk le. Eziután azonban főleg a hajóvásárlás csökkenése miatt kisebb lett a forgalom. Kínától tavaly mintegy 6 millió dollár értékben többet vásároltunk, mint amekkora kivitelünk értéke volt. Az elmúlt évben lebonyolított áruforgalom mintegy 30 milllió dollár. A tárgyalásokon mindkét fél szükségesnek mondta a kereskedelem további fejlesztését, szerteágazóbb alánokon. MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1977. jan. 16. Javaslat a fejlődők és a fejlettek közötti tárgyalásokra Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke támogatja Robert McNamarának, a Világbank elnökének javaslatát, hogy alakítsanak nemzetközi bizottságot a fejlődők és a fejlettek közötti nézeteltérések megoldására. Mint ismeretes, McNamara kifejezte készségét, hogy elvállalja a bizottság elnöki tisztségét. Az SPD elnöke kijelentette, hogy figyelmesen tanulmányozza a javaslatot, és mindent megtesz, hogy sikert érjenek el, mert mint mondta, a világbékét nem lehet hosszabb időn át megőrizni a gazdagok és a szegények közötti becsületes tárgyalások és szolidaritás nélkül. Robert McNamara pénteken fejtette ki ezt a javaslatát egy bostoni tanácskozáson. Elképzelése szerint a bizottságot a fejlett és fejlődő országok képviselőiből, ismert politikusokból és közgazdászokból kell megalakítani. Ezek javaslatokat dolgoznak ki a pénzügyi segély formáira, és a fejlődőknek nyújtandó keerskedelmi kedvezményekre. Megindokolva javaslatát a Világbank elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Államokban még a kutyáknak és a macskáknak is magasabb az életszínvonaluk, mint a gyermekek tízmillióinak sok fejlődő országban. Stockholm külvárosában tegnap, leszállás közben lezuhant a svéd légiforgalmi vállalat Viscomt típusú repülőgépe, amely a Jönköping—Stockholm vonalon közlekedett. A repülő 19 utasa és a legénység 3 tagja szörnyethalt. Szinte csodával határos módon a környező házakban senki sem sebesül meg. t (10) A gettó szombati imáját mondta. Minthogy azonban világuk túlterjedt a gettó határain, a fiatalabb bevándorlók és a bevándorlók Amerikában született gyermekei közül sokan előbb-utóbb nyűgnek érezték az ortodox vallás előírásait. Megkóstolgatták az amerikai ételeket, amelyek nem mind feleltek meg a zsidó vallási előírásoknak, és péntek esténként is elöljártak színházba. Noha az újonnan érkezettek közül számosan belátták, hogy a zsidó vallás szigorúan hagyományőrző, ortodox ága öszseegyeztethetetlen az amerikai életformával, a vallás német reformjával sem tudtak kibékülni, mivel ez már alig is hasonlított a judaizmusra. Végül is a fiatalabb bevándorlók és leszármazottaik a vallás úgynevezett konzervatív irányzatához csatlakoztak, amely bár átalakítva, de őrzi a hagyományos szertartásokat. A manhattani zsidó gettó szomszédságában katolikus olasz bevándorlók igyekeztek újjáteremteni előző életük vallási kereteit. Olaszországban évente egyszer minden falu és minden vidék fényes ceremóniákkal üli meg védőszentje ünnepét. Ezt a szokást a bevándorlók az Újvilágba is magukkal hozták, és az év meleg hónapjaiban nápolyi, szicíliai vagy calabriai hívők járták gyertyás körméretben a New York-i utcákat. Amíg nem sikerült elegendő pénzt összegyűjteniük, hogy igazi kápolnát építsenek maguknak, sátorlappal fedett szabadtéri szentélyeket állítottak fel. Ékszerekkel, bankjegyekkel díszítették az oltárokat, s ezek az adományok némely esetben húszezer dollárral gyarapították kl a templomépítési alapot. Bizonyos ünnepeken a hívek vezekelnek bűneikért, s az olasz bevándorlási hullám kezdetén nem volt ritka látvány, ha valaki hat mérföldet vagy még többet is gyalogolt mezítláb a forró aszfalton, rózsafüzéren számlálva a közben elmondott imákat. Az olasz bevándorlók vallási ünnepeihez nagy utcai fiesták is kapcsolódtak. Színes lampionfüzéreket feszítettek ki a házak között, és minden üzletet, minden házat zászlócskákkal, virágfüzérekkel és papírszalagokkal díszítettek fel. Az emberek vendéglőről vendéglőre jártak. ízlelgetve a számtalan különféle ételt, szerencsét próbálva az ügyességi versenyeken és a hazárdjátékokban. A fiesták mihamar színpompás tűzijátékba, zenébe és táncba torkollottak. Az idők során ezek az olasz utcai ünnepek, búcsúk elvesztették ösztönös és népi jellegüket, és üzleti vállakozássá silányodtak. A mai már csak halvány utánzata a régi vidám búcsúnak, amely a honvágytól gyötört, kivándorlónak oly sokat jelentett. Annyi páratlan és értékes vonása volt a gettónak, hogy a távoli múltba visszatekintve, hajlamosak vagyunk romantikus színben látni. Azoknak azonban, akik a gettóbeli bérkaszárnyákat lakták, nem voltak illúzióik a gettóéletről: minden erejükkel azon voltak, hogy meneküljenek belőle. Az apa munkába állította minden családtagját, albérlőt fogadott az amúgy is túlzsúfolt lakásba, megtagadott magától mindent, a legszükségesebbeken kívül. És amint sikerült elegendő pénzt összekuporgatnia, már költözött is a család egy némileg kevéssé zsúfolt negyedbe, vagy kicsivel jobb házba. Ezt a mozgási lehetőséget, amely oly fontos állomás a bevándorlók útján a boldogulás felé, a zsidóktól a középkori Európában megtagadták, és a gettólakó négertől még ma is megtagadják az Egyesült Államokban. A kelet-európai zsidókat német hitsorsosaik segítették ki a gettókból. Az amerikai életformához sikeresen hozzáidomult német zsidók ugyan nem szívesen érintkeztek az „asszimilátlan” jövevényekkel, de pénzzel nagyvonalúan támogatták őket. A városi hatóságok építette lakóházak és a különféle társadalmi szervek, ingyenes közkönyvtárak pedig egyéb módokon segítették a bevándorlókat. Boldogulásukhoz a legnagyobb segítséget azonban az ingyenes népoktatás jelentette. Az első vagy második nemzedék gyermekei, akiket szüleik arra tanítottak, hogy Amerikában minden siker nyitja a tudás, rendszerint sokkal szorgalmasabbak voltak osztálytársaiknál. Mary Antin írja Az ígéret földje című önéletrajzában, hogy milyen nagy jótétemény volt a számára, és milyen sokat jelentett neki, a szegény zsidó kislánynak, hogy itt tanulhatott, holott Oroszországban, ahol született, vallása szerint meg volt fosztva a tanulás lehetőségétől. (Folytatjuk) BARBARA K. GREENLEAF:. frL Amfíl ts A QrfM RÉSZLET AZ AMERIKALÁZ CÍMŰ KÖNYVBŐL A szocializmus útjai Afrikában Líbiai Arab Köztársaság Tripoliban átlag annyi az autó, mint Amerikában. A világ valamenyi autógyárának fényűző, pazar kocsijai ott suhannak a líbiai főváros utcáin. Hátsó üléseiken lefátyolozott arcú nők ülnek, a fátyol alól csak a szemek látszanak ki. A világra mind jobban kitáruló szemek arról tanúskodnak, hogy a múlt és a jelen viaskodik még mindig Líbiában, de ebben a harcban mindinkább a jelen és a jövő kerekedik felül. Ennek bizonyítékaként nem kell mást mondanunk, mint azt, hogy Líbia lakostágának 42 százaléka 20 éven aluli. S ezek a mai 20 éven aluliak már egy megváltozott országban új világot építenek, önmagukban új világképet hordoznak. A fejlődés ötéves terve 1951 decemberében, amikor az ország elnyerte függetlenségét, a lakosság 90 százaléka írástudatlan volt. Egy félfeudális, elmaradott ország lépett ezzel a nemzetközi porondra. A fejlődést azonban robbanásszerűen meggyorsította két esemény. 1959-ben kőolajat találtak a líbiai sivatag homokja alatt, s ma már Líbia évi 150—170 millió barrel kőolajtermeléssel a vezető kőolajkiszállító országok közé került, és a kőolaj megadja a gazdasági fedezetet az ország fejlődésében is. A társadalmi erőknek, csak az utat kellett szabad-dá tenniük, hogy a kőolajból származó jövedelem valóban az ország gazdaságának fejlődését, népének érdekeit szolgálja. A szabad útnak ezt a megteremtését jelentette az 1969. szeptember 1- én végrehajtott forradalom. Annak illusztrálására, hogy ez a forradalom menynyire meggyorsítja Líbia gazdasági fejlődését, nagy vonalakban ismertetjük az ország 1980-ig terjedő ötéves tervét. Ebben az időszakban Líbiában több mint 25,7 milliárd dollárt ruháznak be a gazdaság fejlesztésébe. Ezzel az ország termelése évente átlag 10 százalékkal növek-szik. 1976-ban ez, a növekedés 18,2 százalék volt, ennek keretében az ipari ter- melés 30 százalékkal, a mezőgazdaság termelése csaknem 17 százalékkal nőtt. Ha a terv megvalósul, az ország fejenkénti személyi jövedelme évi 5000 dollárról 6000 dollárra emelkedik. 1980-ig elkészül 15 kisebb jeagy nagyobb villamos erő- mű, az egész tengerpartot behálózza a vasútvonal, 14 000 kilométer korszerű aszfaltúti készül. Tripoli új nemzetközzi repülőteret kap és befejeznek még négy kisebb repülőteret. Időközben korszerűsítik és kibővítik a tripoli kikötőt. Eefogadóképessége a mostani 1,7 millió tonna helyett 12,5 millió tonna lesz, s még néhány kisebb kikötő épül, úgyhogy 1980- ban a líbiai kikötők össz befogadóképessége évi 30 milllió tonna lesz. öt év alatt 22 új hajóval bővül az ország kereskedelmi flottája. Mindezt kiegészítik a társadalmi jólét fokozására szolgáló nagy beruházások. 1980 végén ezer lakosra nyolc kórházi ágy jut majd a mai I 3.8 helyett. Líbiában már most 760 000 diák van, a forradalom előtti 30 000-rel szemben, s az új ötéves terv I O QZ. 1.1 WkCVC- ben további beruházásokat eszközölnek a közoktatás fejlesztésébe is. Szocializmus a korán alapján A külföldiek sokszor egyoldalú képet alkotnak maguknak erről az afriai országról. Vagy csak a kőolaj és az abból származó hatalmas jövedelem alapján ítélik meg és foglalkoznak ve- ■ le, vagy pedig egyszerűen meglepődve, értetlenül állnak a Líbiát irányító katonatisztek egy-egy politikai sakkhúzása előtt. Pedig meglepetés helyett azt kellene figyelembe venni, hogy a forradalom pillanatában a hatalomra kerülő legidősebb katonatiszt is mindössze 27 éves volt. Tehát politikai tapasztalattal nem rendelkező katonatisztek csoportja került egy elmaradott ország élére, rendkívül nehéz körülmények között kellett megtalálniuk a továbbfejlődés útját, megbirkózniuk az ország problémáival. .Ilyen jellemző, számunkra esetleg nehezen érthető jelenség Líbiában az, hogy a korán, a mohamedánok szent könyve alapján akarják végrehajtani a társadalmi átalakulást, azt hívják segítségül, hogy kialakítsák a néptömegek társadalmi és politikai tudatát. A líbiaiak mindenképpen tudatában vannak annak, hogy valami egyedülállót alkotnak. „Egyedülálló tapasztalatot szerzünk a világban, a líbiai nép tapasztalatát” — mondta Kadhafi líbiai elnök. Ennek a sajátosságnak egyik velejárója az is, hogy a társadalmi átalakulást a korán révén akarják végrehajtani. Kadhafi elnök ugyanis mindig azt hangsúlyozza, hogy a mohamedán vallás .nem azoknak a vallása, akik mást sem tesznek, csak egész nap a mecsetben ülve imádkoznak”, hanem „a munka és a harc vallása”. Ebből kiindulva a mohamedán vallásnak azokat az elemeit emelik ki, állítják társadalmi átalakulásuk szolgálatába, amelyek az egyenlőséggel, a társadalmi igazsággal állnak kapcsolatban. Az el nem kötelezettség Líbia politikájának fontos alkotó része lett, amelyhez Kadhafi még a „harmadik nemzetközi elméletét” is hozzáteszi, azzal érvelve, hogy Líbia olyan társadalmat épít, amely „különbözik a kommunizmustól ésa kapitalizmlustól is”, elsősorban azért, mert „mindkét tábort nagyhatalmak irányítják, mi pedig nem akarjuk, hogy bennünket nagyhatalmak irányítsanak.” A belpolitikában a társadalmi átalakulás fontos állomása lesz a legfelsőbb népi kongresszus márciusra összehívott rendkívüli ülése, amelyen a január elseje óta folyó vita alapján az ország nevét Líbiai Arab Népi Köztársaságra változtatják, s a hatalmat a legfelsőbb népi kongreszszusnak és alsóbb szerveinek, a népi gyűléseknek adják át Még sok minden alakulóban van Líbia társadalmi gyakorlatában, sok évvel a forradalom után még mindig tart az útkeresés és vannak ingadozások. Nyilvánvaló azonban, hogy Líbia sajátos úton halad a félfeudális rendszert felváltó új társadalom kialakítása felé. BÁLINT István Kadhafi I UCytUCr 'НХАЈОЛ ^ I I HON «IfLA-I VLIBIA \ 1 *iuzzuu • a ZlC£„ I ^ • • « gatqun r 1