Magyar Szó, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-01 / 178. szám
1979. július 1., vasárnap MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA 3 Patthelyzet Rómában A JÚNIUS 3-1 ÉS 4-i olasz parlamenti választások eredményeiről szóló tudósítások szinte ugyanazt a gondolatot emelték ki címben vagy kérdés formájában: Ki kormányoz most?, vagy állítás formájában: Tovább tart a kormányozhatatlanság. Azóta immár egy hónap múlt el, összeült az új parlament, és már folyamatban vannak a kormányalakítási tárgyalások. De nem tisztázódott semmi, csak nyilvánvalóvá vált a patthelyzet. Sőt, újabb jelei mutatkoznak annak, hogy mennyire nehéz lesz akár erre, akár arra lépni. A balra lépés nehézségére, sőt, lehetetlenségére utal, hogy a pártvezetőségek megegyezése ellenére mintegy 100 kereszténydemokrata képviselő nem szavazott a parlamenti elnök tisztségére jelölt kommunistára. A jobbra lépés nehézségére, sőt, lehetetlenségére pedig az utalt, hogy hosszú év után először volt általános sztrájk Olaszországban, amelyben 15 millió dolgozó 4 8 órás munkaszünettel tiltakozott az ellen, hogy nem akarják elfogadni a szakszervezetek követeléseit. A lépésképtelenség újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a politikában nem érvek hatnak, hanem társadalmi, osztály-, ideológiai és egyéb mélyebben rejlő tényezők. A legkézzelfoghatóbb megoldás a választótestület 69 százalékát képviselő két legerősebb párt, a kereszténydemokraták és kommunisták együttműködése lenne. Ehelyett azonban a kereszténydemokraták még makacsabbul elsáncolták magukat régi tételük mögé: szó sem lehet a kommunisták bevonásáról a kormányba. A rendkívüli választásokat kikényszerítő körülményekhez képest csak annyi változott, hogy most azzal érvelnek: a választók többsége ellenzi a kommunisták bevonását a kormányba. ILYEN LEEGYSZERŰSÍTÉSSEL akár azt is mondhatnánk, hogy a választók többsége ellenő szi a kereszténydemokratáik kormányzását, és ezzel magyarázható, hogy hazai és külföldi szövetségeseik minden erőfeszítése ellenére a kereszténydemokraták nem tudták elérni, hogy a pártra szavazók számát 40 százalék fölé emeljék, sőt a Kereszténydemokrata Párt szavazatokat veszített, és eggyel kevesebb képviselője van a parlamentben. Úgyszintén minden erőfeszítés ellenére nem sikerült a Kommunista Pártot 30 százalék alá szorítani, pedig mint a Rinascita, az Olasz KP folyóirata írta: „ a választási hadjárat során az ellenünk folyó kampány olyan epésen és vulgá-árisan antikommunista volt, mint még soha történelmünkben”. És az sem mindegy, hogy a választók milyen megfontolásból ellenzik a kommunisták belépését a kormányba. Mert az „ellenzők” közé tartozik az a másfél millió választó is, aki üres szavazó cédulával szavazott. Benne vannak azok is, akiknek köszönhetőleg a Radikális Párt majdnem annyival növelte mandátumainak a számát, mint amennyit a kommunisták elveszítettek, és 4 helyett 18 képviselőhöz jutott, holott választási programja csak az volt, hogy „minden más párt olyan programmal indul, amelyet esze ágában sincs megvalósítani”. Sőt, még a kommunistáktól elforduló szavazók között is vannak olyanok, akik azt vallják, hogy a kommunistáknak nem kell belépniük a kormányba, mert „becsületes ember nem ülhet egy asztalhoz a kereszténydemokratákkal”. A VÁLASZTÁSOK TEHÁT súlyos társadalmi problémák halmozódásáról,, a mélyben gyülemlő robbanóerőkről tanúskodnak. A Kereszténydemokrata Párt vezetősége azonban ezzel nem tud szembenézni, csak hagyományos politikai taktikázásra, klasszikus „politizálásra” képes. Csak az őszre összeülő pártkongresszus dönti el még azt is, hogy együtt akarnak-e működni a kommunistákkal, vagy ellenzékbe akarják őket kényszeríteni. Addig egy helyben topognak. A kormányalakítási tárgyalásokat, a hozzánk érkező hírek szerint, úgy akarik alakítani, hogy a kommunisták kívülről továbbra is támogassák a kereszténydlemokrata kormányt. Állítólag most már Washingtonban is ezt tanácsolják nekik, vagy azért, mert arra számítanak, hogy a kommunisták még jobban lejáratják magukat, vagy arra, majd csak megoldódnak az olaszországi problémák, és akkor megszilárdulhat a kereszténydemokrata kormány. Pedig tudhatnák, hogy a kommunisták álláspontja itt kategorikus. Ahogy Armando Cossutta, a párt vezetőségének tagja a választások eredménye alapján megfogalmazta: „a tömegek azt várták tőlünk, hogy nemcsak a fejlődés régi modelljére mérünk csapást, hanem a kereszténydemokraták egész hatalmi rendszerére is”, így aztán a KP még kevésbé lesz hajlandó támogatni egy olyan kormányt, amelynek nem tagja. Van még egy lehetőség, hogy a szocialisták bevonásával szereznek parlamenti többséget. Kérdés azonban, hogy a szocialistáik kockáztatják-e ezt, mert okulnak a KP példáján is, de még inkább azon, hogy a balközép kormány éveiben hogyan morzsolódott le a párt szavazótábora. Így aztán valószínűleg feltételeket szabnak, esetleg még azt is követelik, hogy a miniszterelnök ne legyen kereszténydemokrata, s ezt a Kereszténydemokrata Párt nehezen teljesítheti. A szocialisták nélkül pedig már nincs parlamenti többség, mert a kereszténydemokraták , a három kis párttal — a szociáldemokratáikkal, a köztársaságiakkal és liberálisokkal — csak 307 képviselővel rendelkeznek, a többséghez pedig 316 kell, így aztán tovább tart az egy helyben való topogás. Még az sem lesz köny■nyy feladat, hogy megalakuljon a- kormány. Olyan megoldás pedig, amelyet nem a parlamenti mesterkedések adnak, hanem a társasdalmi problémák kényszerítenek ki, egyelőre nem is várható. BÁLINT István Egy hét a világpolitikában Sandinótól a sandinistákig A NÉHAI AUGUSTO CÉSAR SANDINO tábornoknak négy és fél évtizeddel ezelőtt az akkori nemzetközi erőviszonyokban még nem sikerülhetett megszabadítania hazafiait, Nicaraguát az idegen jelenléttől, s a hétévi gerillaháború akkor azzal ért véget, hogy a zöldruhás amerikai tengerészgyalogosok segédletével Nicaraguában létrejött az oligarchia kizárólagos érdekeit védelmező nemzeti gárda, élére pedig a Somoza-klán első figurája iI. Anastasio Somoza került. Somozáék elfogták Sandinót s meggyilkolták. Emlékét, s azzal együtt a szabadság szellemét azok a gerillák tartották fenn hosszú évtizedeken keresztül, akik időnként átmenetileg meghátráltak ugyan a diktátorutód, ifjabb Somoza túlerejével szemben, de a harcot, a Sandino kezdeményezte küzdelmet sohasem adta l.- fel. Nem kell az utókorra várnunk, hisz már a jelen is megmondhatója lehet, milyen erős, mennyire nem szunnyadó volt egy nép — egy még oly „kis nép” — vágyakozása a szabadság, a diktatúra nélküli szabad élet után. Mert a sandinisták népi fegyveres felkelésibe torkolló harca a legszebbem példázza ezt. Az el nem kötelezettek mozgalma mintegy a Sandino örökébe lépő sandinisták küzdelmének a méltánylásaiként a héten szolidaritást vállalt azokkal a latin-amerikai országokkal, amelyek a Somoza-diktatúrával való szakítás jeleként szembehelyezkedtek a mcaraiínai eseményekbe való esetleges külfrldi fegyveres beavatkozás lehetőségével. A HÉT LEGFEJLETTEBB NYUGATI ország sorrendben ötödik, ezúttal tokiói „tőkés gazdasági csúcsán” minden más kérdés eltörpült az energiaellátási gondok mellett. Ezért találó a Carter-kormányzat egyik tisztségviselőjének a tokiói csúcs kezdete előtt elhangzott képletes megfogalmazása: a tokiói tárgyalóasztal egyik oldalán a két nyugati ország vezetői, velük szembe pedig a tornyosuló energiagondok „foglalnak” helyet. Schmidt nyugatnémet kancellár mindenesetre már az értekezlet előtt óvatos volt, amikor így fogalmazott: ,,Nem szabad váratlan fordulatokat remélni a tokiói csúcstól”. A KÍNAI NÉPI KÉPVISELŐK ORSZÁGOS Gyűlésének ülésszakén a héten először hangzottak el olyan adatok, amelyekből némileg fogalmait alkothatunk a politikai rehabilitálások méreteiről Kínában. A Legfelsőbb Bíróság képviselői szerint a kulturális forradalom idején az „ellenforradalmi tevékenység” vádja alapjain kimondott ítéletek 40 százaléka — egyes vidékeken 70 százaléka — alaptalan volt. Így huszonkilenc kínai tartományban eddi® máris 164 000 ítéletet nyilvánítottak semmissé. KÉTÓRÁS INTERJÚT ADOTT Ecevit török miniszterelnök a Newsweek című lapnak. Szó volt arról is, hogy Törökország miért nem engedélyezi az amerikai U-2 kémirepülőgépeknek, hogy a török légiitérből „szemmel tartsák” a szovjet rakétakísérleteket! Ecevit szerint Törökországot NATO-tagsága nem kötelezi arra, hogy a kétoldalú amerikai-szovjet Salt-2 megállapodások szovjet részéről történő betartásának ellenőrzésére engedélyezze, hogy U-2-esek röpködjenek a török légitérben. — Törökországnak a múltból eléggé gazdag tapasztalatai vannak ahhoz, hogy nemzetközi kapcsolatainak alakításában kerülje a túlzott érzelgősséget — mondta Ecevit a Nyugattal való kapcsolatokról. AZ INDOKÍNAI MENEKÜLTEK helyzetéről tartanak nemzetközi tanácskozást ezekben a napokban az ASEAN- országok a Bali-szigeteken. A menekültek (többnyire vietnamiak) áradata most már komoly terhet jelent a környező országoknak, s Djakarta a haditengerészet bevonulásával fo®ia ezentúl távol tartani mrittgitól a menekülteket szállító hajókat. Minél több ország hívta fel aigyelmet ®пга is hogy az indn.ánai menekültek kérdésének tartós rendezése lehetetlen, ha a nemzetközi tárgyalásokba nem vonják be azokat az országokat, amelyekből a menekültek zöme érkezik. TEL AVIV KÜLVÁROSÁBAN, egy fényűző tengerparti szállodában a héten megkezdődött a palesztinok „önkormányzatáról” szóló izraeli— egyiptomi tárgyalássorozat harmadik szakasza. Maguk a tárgyaló felek sem tartják valószínűnek, hogy Begin és Szadat júliusra tervezett alexandriai találkozója előtt akárcsak a legcsekélyebb előrehaladás is történik a megbeszéléseken. Minapi sajtónyilatkozatában egyébként jómaga az egyiptomi elnök is úgy vélte: majd kiderül, mit hoz a jövő. Mármint Kairó békeoffenzíváját illetően. — Vagy igazolják Egyiptomot a fejlemények, vagy nem — mondta Szadat. Ezzel az egyiptomi politika bírálói is egyetértenek. VARGA István Nicaragua: Itt jártak Somoza zsoldosai VAN-E REMÉNY CIPRUS SZÁMÁRA? Zászlók és szögesdrótok KÉT ÉVVEL EZELŐTT, amikor , Cipruson jártam, a sok izgalmas és megdöbbentő élmény között egy meghatóban is volt részem. A szi-getországot és fővárosát, Nikóziát is kettészelő ismert „zöld vonal” görög oldalán a fiatal nemzeti gárdisták éppen az útlevelemet vizsgálgatták, mielőtt „átkeltem” volna a túlsó, török oldalra, amikor egyszerre egy idős angol házaspár jelent meg a már országhatárnak számító ellenőrző helynél. Nikóziai várostérképpel a kezükben és fényképezőgéppel a vállukon gyermeki nyíltsággal és izgalommal a Ledra Palace-szállóhoz vezető út iránt érdeklődtek, mert — mint mondták — évekkel ezelőtt ebben a hotelben töltötték egyik legszebb nyarukat, és most is itt szeretnének megszállni. Nem tudtak semmit, vagy talán nem is akartak tudomást venni a kegyetlen háborúról, amely 1974- ben egykori kedvenc szállodájukat is feldúlta. Pedig mindössze tízegynéhány méterre lehettünk a Ledra Palace-tól, amelynek puskagolyóktól és gránátlövedékektől kilyuggatott szép homlokzatát és karcsú, kolostorra emlékeztető ablakait elzárta szemünk elől a magas homokzsákfal és a sűrű szögesdrót kerítés. Taktikai vagy tényleges megszakítás Az öt évvel ezelőtti háborúban a senki földjén „rekedt” Ledra Palace-ban ma az ENSZ békefenntartó erőinek, a kéksisakosoknak a parancsnoksága székel. A hónap derekán itt kezdték újra két évig teljesen szünetelő tárgyalásaikat a ciprusi görög és török népközösség képviselői. Mint a múltban már néhányszor, ismét felcsillant a remény, hogy valami mégis jobbra fordul Aphrodité elátkozott, tragikus sorsú és az utóbbi időben szinte teljesen „elfelejtett” szigetén. Az öröm azonban csak egy hétig tartott, a tárgyalások ismét megszakadtak. A görög küldöttség vezetője szerint „a dialógust folytatják”, a török képviselő szerint „a különbségek még mindig igen nagyok”. Pedig Kiprianu ciprusi elnök és Denktas, a török közösség vezérének május 19-én Waldheim ENSZ-főtitkár jelenlétében megtartott találkozója után és az akkor elfogadott 10 pontos megállapodás alapján úgy látszott, hogy az öt éve tartó súlyos válságot sikerül elmozdítani a holtpontról. Egyes nyilatkozatok és bizonyos külső jelek is — amelyeknek ugyan inkább csak lélektani jelentőségük van — arra utaltak, hogy mindkét fél az eddiginél nagyobb jóakarattal és megegyezési készséggel ül tárgyalóasztalhoz. Így például a törökök eltávolították a szögesdrót-akadályokat a „zöld vonal” egyes pontjain, sőt a félholdas, vörös zászlókat is több helyütt levonták. Famaguszta sorsa Persze, egyelőre nehéz megmondani, hogy taktikai lélegzetvételről vagy pedig a tárgyalások tényleges és hosszabb időre való felfüggesztéséről van-e szó a két egymástól teljesen elkülönülten élő népközösség képviselői között. Ismeretes azonban, hogy az egyik sarkalatos kérdés, amely a többi probléma megoldásának a próbaköve is lehet: az 1974-es júliusi és augusztusi török partraszálláskor elfoglalt észak-ciprusi kikötőváros, Famaguszta egykori görög negyedének, az úgynevezett Varossinak a sorsa. A görög lakosság elmenekülése, illetve kiűzése óta a megszálló török hadsereg zárógyűrűben tartja a kihalt és kifosztott szállodavárost, amelybe senki sem teheti be a lábát. A nikóziai tárgyalások felújítása előtt olyan hírek keltek szárnyra, hogy a törökök fokozatosan hajlandóak visszaadni a várost (természetesen a kikötés és a török negyed nélkül) a görögöknek, s ezért cserébe azt akarják elérni, hogy a görögök egyezzenek bele egy teljesen laza, szinte csak szimbolikus szálakkal összekötött államszövetség létrehozásába, ellentétben az általuk szorgalmazott egységes és központi irányítású föderációval. A kellemetlen vazallus Ecevit, a szorongatott politikai és gazdasági helyzetben levő és már január óta az amerikai pénzsegélyre és fegyverszállításokra váró török kormány miniszterelnöke, hírek szerint, azt ígérte Carter elnöknek, hogy az első szakaszban 8000—10 000, majd később mind a 40 000 görög menekült visszatérhet famagusztai otthonába. Ezenkívül a török fél állítólag jelentős „területi engedményekre” is hajlandó és megelégedne azzal, hogy a sziget északi részében kikiáltott, úgynevezett ciprusi török szövetségi állam ellenőrzése alatt a szigetország „csak” 28 százaléka maradjon a mostani majd 40 százalék helyett. Ennek a megállapodásnak a legnagyobb kerékkötője azonban, úgy látszik, éppen a törökök által támogatott Denktas, aki továbbra is külön biztonsági garanciákat követel a ciprusi törökök számára, s erre a legalkalmasabbnak tartja az 1974-es intervencióban elfogadott területek megtartását, és a lakosság szabad mozgásának kizárását a két, szinte hermetikusan elzárt, országrész között. A helyzet további alakulása, illetve a tárgyalások jövője valószínűleg attól függ, hogy az amerikai nyomás alatt álló Ankarának sikerül-e engedményekre bírnia ciprusi vazallusát, illetve, hogy a görög fél is — kihasználva jelenlegi diplomáciai-politikai adutait és gazdasági fölényét a de facto idegen megszállás alatt álló északi résszel szemben — mennyire lesz reális, rugalmas és távolbalátó a szigetország integritásának megőrzése érdekében. MENDREI Ernő