Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)
1983-02-02 / 31. szám
--------BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1983. február 2., szerda Felelősebb viszonyulás a munkához A KSZ szabadkai községi bizottsága elnökségének kibővített üléséről Szemmel láthatólag összetett problémák vannak a szabadkai állategészségügyi intézet két társultmunka-alapszervezetében és közös szakszolgálatában, továbbá a KSZ-alapszervezetek működésében, ezek akcióképességében, s egyáltalán az emberek közötti viszonyokban. Hogy mindezek mellett hogyan valósulnak meg ebben a kollektívában a gazdasági stabilizációs programok és milyen feladatok hárulnak ebben a munkában a KSZ-alapszervezetekre, az itt tevékenykedő kommunistákra. Erről tárgyalt tegnapi kibővített ülésén MÉSZÁROS János elnökletével a KSZ szabadkai községi bizottságának elnöksége. Az összejövetelen Ljubomir MILIć, a KSZ-alapszervezetek koordinátora mondott vitaindítót, s ebben rámutatott olyan hiányosságokra, amelyek döntő módon befolyásolták és ma is befolyásolják a termelést, az általános kibontakozást mind a gazdálkodás, mind a társadalmi-politikai tevékenységben. Nem mentesek a munkaszervezetben a kádergondoktól sem. Elegendő ezzel kapcsolatosan megemlíteni a takarmánygyár esetét, amelynek már több mint fél éve nincs igazgatója, de más fontos tisztségek is vagy megbízott vezetővel, vagy egyáltalában nincsenek betöltve — s ez a három KSZ-alapszervezetnek a tegnapi összejövetelre készített beszámolójából is kitűnik a sok verbális megnyilatkozás, majd a határozatok semmibevétele, az általánosítás, s ily módon az emberi viszonyokban jelentkező fogyatékosságok is. A felszólalók (Kocsis István, Julije Kunovic, Tomo Kujundžić, Darko Zelic, Dér Imre, Milan Jaric, Stanislav Sigulinski, Djuro Crnković, Petar Neorélé, Horák László és Olajos Nagy Miklós) egyetértettek abban, hogy a helyzet rendezése a több mint 300 dolgozót foglalkoztató munkaszervezetben mindenképpen szükséges és sürgető feladat. Annál inkább, mert a szabadkai község idei társadalmi-gazdasági fejlesztési terve szerint csaknem 350 000 sertést, 20 000 üszőt kell meghizlalni, felnevelni, ezenkívül több mint 11 millió liter tejet termelni, amihez nyilvánvalóan nagy mennyiségű és kiváló minőségű takarmánykeverékre lesz szükségük az állattenyésztőknek. Hangsúlyozták továbbá azt is, hogy a jövőben az állategészségügyi intézetben az eddiginél jobban ki kell használni a termelési kapacitásokat, s ennek érdekében jobb tervezést, pontosabb munkaszervezést, nagyobb termelékenységet kell megvalósítani. Ezenkívül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az Agros társuláson belül, amelynek a munkaszervezet is tagja, szorosabb együttműködést kell kialakítani más traszokkal, de mindenekelőtt a hústermelési körben részt vevő vállalatokkal. A KSZ községi bizottságának elnöksége a vita alapján leszögezte, hogy az állategészségügyi intézetben mindenekelőtt a KSZ- alapszervezetekre hárul a felelősségteljes feladat a helyzet mielőbbi rendezésében. A már előbb említett együttműködés révén serkenteni kell a takarmánytermelést, különben kérdésessé válik a jószágtenyésztéssel és a hizlalással kapcsolatos idei határozat megvalósítása is, nemkülönben az egész község gazdaságának általános stabilizálódása is. Az elnökség Szántó Istvánnak, a községi végrehajtó tanács alelnökének vitaindító beszámolója után tárgyalt az idei gazdaságpolitikai határozatiavaslatról is. Ennek leglényegesebb kitételei: a szabadkai községben az idén a kiemelt ágazatok fejlesztése az elsődleges feladat. Százalékban kifejezve ez annyit jelent, hogy a fémipar az idén kilenc, az élelmiszeripar hét, a vegyipar pedig öt százalékkal termel többet, mint egy évvel korábban. A tervek szerint a mezőgazdaság 3,2 (ezen belül a társadalmi szektor 4,8), a gyáripar 5, a kisipar 8, a foglalkoztatottság pedig 2 százalékos fejlődést ért el az 1983. évben. K. F. VAJDASÁG A fűtőolaj-ellátás ütemterve február ötödikéig Tartományunk városai és falvai az elkövetkező néhány napban a következő fűtőolaj-szállítmányt kapják: Ma 24 ezer liter fűtőolaj érkezik Pancsovára. Egyenként 15 ezer literes fűtőolaj-szállítmányt kap Zrenjaninban a Zarko Zrenjanin utcai és Tomaševaci úti benzinkút, Kikindán a Branko Radičević utcai, továbbá a csentai töltőállomás. Nyolcezer-nyolcezer liter fűtőolaj kerül eladásra Sándorban, Futakon, Zentán a Petőfi Sándor Utcai, Kanizsán a Horgosi úti, Apatinban a Jugoszláv Néphadsereg utcai, Zomborban a P. Vojevic körúti, a járeki, beocsini benzinkutakon, Szenttamáson az Október 19-e utcai, Mitrovicán a Vasút utcai, Rumán a Vladimir Nazor utcai, Pazován az Újvidéki úti töltőállomáson és Platicevón. Holnap Pancsovára 24 ezer literes fűtőolaj-szállítmány érkezik. Tizenötezer-tizenötezer liter fűtőolaj kerül eladásra ezen a napon a törökkanizsai, Zrenjaninban a Sonja Marinkovic rakparti és T. Ostojic utcai töltőállomáson. Nyolcezer liter fűtőolajat kap Hódság, Kisbajmok, Kula, Apatinban a Lenin utcai, Zomborban a F. Kljajic utcai, Szenttamáson az Újvidéki úti benzinkút, továbbá Mitrovicán a November 29-e utcai, Pazován a Jugoszláv Néphadsereg utcai, a palánkai, sajkási és kuzmini benzinkút. Pénteken, 4-én 24 ezer literes fűtőolaj-szállítmány érkezik Pancsovára. Egyenként 15 ezer liter fűtőolaj kerül eladásra Muzslyán, Kikindán a Basahídi úti és Zrenjaninban az Écskai úti töltőállomáson. Nyolcezer liter fűtőolaj lesz Bajmokon, Szabadkán a Puskin téri, Kanizsán a Jugoszláv Néphadsereg utcai benzinkúton, Csurogon, Cservenkán, Ürögön, Zomborban a Konjevic utcai, Mitrovicán az iparövezeti, Indjiján a 2. számú töltőállomáson, Celarevón, Karlócán, Zmajevón, Siden és Hrtkovcin. Szombaton, 5-én 24 ezer literes fűtőolaj-szállítmány kerül eladásra Pancsován. Egyenként 15 ezer liter fűtőolaj érkezik ezen a napon Csókára, Begaszentgyörgyre, Szerbcsernyére, Zrenjaninba a Miletić utcai benzinkútra. Nyolcezernyolcezer liter fűtőolaj lesz Becsén, Csantavéren, Topolyán, Adán, Futakon, Szőregen, Verbászon a Petar Seguljev utcai, Zomborban a P. Vojevic körúti, Mitrovicán a Vasút utcai, Rumán a Vladimir Nazor utcai töltőállomáson, valamint Erdővégen, Kljajicevón és Pecvicin. K-ny MEGKÉRDEZTÜK MIÉRT KÉSIK A ZASTAVA? Lada személygépkocsik azonnali leszállítással kaphatók Több előfizető, több olvasónk is panaszkodott, hogy késve kapja meg személygépkocsiját, a Zastava gyár ugyanis rövidebb határidőt ígért a befizetés átvételekor. Kedden délelőtt ezzel kapcsolatban kaptunk tájékoztatót a kragujevaci Crvena Zastava gépkocsigyár eladási osztályán Zomborban. — Nem csupán a kivitel növelésével magyarázható, hogy kevesebb személygépkocsi jut a hazai vásárlóknak, hanem elsősorban azzal, hogy üzlettársaink, a kooperánsok nem szállítanak elegendő alkatrészt a gépkocsik összeszereléséhez. Gépkocsiabroncs, ülésbetét, akkumulátor és más alkatrész hiánya miatt nagyobb számú Zastava 101-es, Jugo 45-ös, Zastava 750-es vesztegel a gyár előtt, nem tudjuk leszállítani, ugyanakkor pedig tudomásunk van róla, hogy az előfizetők sürgetik a leszállítást, igényt tartanak a gépkocsira. Némi javulást várunk az alkatrészellátásban és február, illetve március folyamán valószínűleg sikerül majd behoznunk a lemaradást — hallottuk a Zastava eladási osztályán. Milyen típusú személygépkocsikra lehet most előfizetni? — Előfizetést fogadunk el a Zastava 101-es GTL-re, az 1300 S típusú Lada személygépkocsira, a 128-as Zastavára, valamint a Zastava 850-esre, a többi típusúra pedig nem, mert reménytelen a leszállításuk. A legnagyobb érdeklődés különben a Jugo 45-ös, a Zastava 101-es GTL iránt nyilvánul meg, valószínűleg ezekből adunk el legtöbbet az idén. Azonnali átvétellel milyen típusú személygépkocsik kaphatók? — Várakozás nélkül átvehető a Lada 1500-es L típusú személygépkocsi, amelynek 1300 köbcentiméteres személygépkocsihoz hasonló a karosszériája, de a motorja 1500 köbcentiméteres. Ezenkívül több olyan személygépkocsit tudunk azonnali leszállítással biztosítani vásárlóinknak, amelyeknek kisebbnagyobb hibájuk van, ezekre természetesen kedvezményt adunk — hallottuk a Zastavában. Az eladási osztályon úgy értékelik, hogy tavaszra fokozódik majd az érdeklődés a gépkocsik iránt, ehhez hozzájárul az is, hogy kedvezményt biztosítanak azoknak, akik devizaeredetű dinárral fizetnek elő. T. L. Tartományunk mintegy 230 000 földműves háztartásából mindössze 23 000 társastermelő. Ez az adat világosan mutatja hoggy a társastermelés fejlesztésének eddigi eredményei nem kielégítőek, és ez kihat agráriparunk termelékenységére, a vetéstervet sem lehet teljes egészében megvalósítani. Önigazgatásunk építésébe a társastermelési alapszervezeteken keresztül csak a társastermelők kapcsolódnak be, a magánrdoktor nagy része pedig különböző okokból kimarad önigazgatási szocializmusunk fejlesztéséből. A helyzet javítása érdekében a Szocialista Szövetség egy akciót indít, amely során várhatóan a megnő a társastermelők száma. A fentiekről a Szocialista Szövetség Tartományi Választmánya agrárpolitikai egyeztető bizottságának tegnapi ülésén hallottuk. Az ülésen az újvidéki körzeti gazdasági kamarához tartozó községek Szocialista Szövetségi választmányainak tagjai és a társastermelési tmaszok képviselői voltak jelen. A már meglevő tézisek alapján 120 faluban beszélgetést folytatnak a helybeli füdművesekkel majd a hallottak alapján konkrét tervek készülnek, amelyekkel a társastermelést serkenthetjük. Természetesen az akcióból nem szabad kihagyni a többi társadalmi-politikai szervezetet sem, valamint az érdekelt munkaszervezeteket sem. A felméréseket február 15-éig kell elvégezni. Az akció célja, hogy minden mezőgazdasági termelő számára lehetővé tegyék, hogy társulhasson. Ebből kifolyólag ецуез szabályzatokat, terveket módosítani kell. Vajdaságban 266 társastermelési tmasz létezik, de, sajnos, régv részük nincs kellőképpen felszerelve, a szakemberek száma is alacsony, mindössze 36. Az ülésen többek között elhangzott, hogy a zöldtervhitelt a társastermel ai tmaszok gépparkjának növelésére, a szakemberek kiképzésére kell fordítani. Általános jelenség hogy manapság akülönböző szolgáltatások elvégzésekor a földművesek nem a társastermelési tmaszhoz fordulnak segítségért, hanem az egyénekhez. Mondhatjuk, indokoltan, hiszen némelyik faluban egy-egy termelő több, korszerűbb gépekkel rendelkezik, mint a társastermelési tmasz. A bizottság tagjainak, de a földifüvesek nagy részének a véleménye szerint is vissza kellene állítani a régi szövetkezeti formát. N. Z. más munkahelyre kénytelenek menni vagy rokkantsági nyugdíjba vonulni. A kikindai öntöde ezekből a tényekből kiindulva kezdeményezett egy kísérletet, 1980-ban bevezette a rövidített munkaidőt, a munkások nyolc óra helyett 6,5 órát dolgoznak. Jobb eredményekkel — hangzott el tegnap a tartományi munkaügyi bizottság által szervezett kikindai tanácskozáson, amelyen jelen voltak a vajdasági öntödék képviselői, valamint azoknak a községeknek a munkavédelmi felügyelői, amelyeknek területén öntöde működik. A tanácskozás célja volt, hogy a kikindai példára alapozva megvitassák a rövidített munkaidő bevezetését a többi vajdasági öntödében is. Danilo Vukovic, a kikindai öntöde igazgatója elmondta, hogy alapos előkészületek után vezették be a hat és fél órás munkanapot. Előzőleg ugyanis a felmérések eredménye arra mutatott, hogy hat óra munka után rohamosan csökken a dolgozók munkaképessége. Ezt még jobban alátámasztották a későbbi eredmények, amikor kitűnt, hogy a rövidített munkaidő alatt a dolgozók ugyanannyit, sőt még többet képesek elvégezni, mint amennyit nyolcórás munkaidő alatt. 1980-ban 18 százalékos termelésnövekedést irányoztak elő, ami azonban végül túlzottnak bizonyult, de az eredmények akkor is figyelemre méltók, ha tudjuk, hogy termelésüket 14,5 százalékkal növelték. Három év alatt 21 százalékkal fokozták. És ami még lényegesebb, 10,9 százalékkal fokozódott a termelékenység, a termékek mennyisége és a dolgozók számának alapján számítva. A személyi jövedelmek a rövidített munka ellenére sem csökkentek, sőt valamelyest növekedtek is. Az irodai személyzet továbbra is nyolc órát dolgozik és ekörül nem is volt probléma, az ilyen megoldás az egész munkaszervezetben megértésre talált. A szakemberek véleménye szerint a munkások hat óra munka alatt (fél órát pihenéssel és étkezéssel töltenek) a vártnál is intenzívebben, frissebben dolgoztak, ami végeredményben érthető is, mert több idejük jutott pihenésre. Továbbá csökkent a betegszabadságok száma is. Még nem rendelkeznek olyan adatokkal, hogy a többéves rövidített munka hogyan hat a dolgozók általános egészségére, de reálisan feltételezni lehet, hogy jóval kevesebb lesz a megbetegedés, mint azelőtt, mert kevesebbet tartózkodnak a gyércsarnokban és rövidebb ideig vannak kitéve a zaj, hő, gázok, por káros hatásának. Ezek az eredmények mint azt a tegnapi tanácskozás résztvevői is alátámasztották, indokolttá teszik, hogy minden vajdasági öntödében kezdeményezzék a rövidített munkaidő bevezetését, és ha szervezésileg előkészítik, ezt még az idén meg is tegyék. TKJ Bevált a rövidített mintaidő A kikindai öntöde példája indokolja, hogy a többi vajdasági öntödében is kezdeményezzék a munkaidő csökkentését A hároméves eredmények teljes mértékben igazolták a kikindai öntöde kezdeményezését. Az öntödékben, mint ismeretes, dolgozók rendkívül nehéz körülmények között végzik megerőltető fizikai munkájukat, gyakori az üzemi baleset, betegszabadság és a kimutatás alapján az öntödei munkások alig 0,6 százaléka megy rendes nyugdíjba. Egészségügyi okokból A társastermelés fejlesztése érdekében A Szocialista Szövetség agrárpolitikai egyeztető bizottságának üléséről Csapra ütött Diana Bíróság előtt az első benzinlopási ügyek Három „szerzői” éjszakája volt tavaly áprilisban két újvidéki fiatalembernek, a 20 éves Pintér Tibornak és a 21 éves Miroslav Mirkovićnak. Április 11-ére virradóra szereztek egy kereket a Vasalónak becézett P 126-os személygépkocsijukba, két napra ró egy tartálynyi benzint a Fityóba, majd a következő napon ugyancsak egy tartállyal, ugyancsak a Fityóba. A kerékszerzés históriája az ő elbeszélésük szerint a következő: Aznap fölmentünk a péterváradi diszkóba. Söröztünk ott, sörözhettünk, és azután Tibor mamájának a kocsiján elindultunk haza. Az volt a nagy baj, hogy Tibor nem szokta meg, hogy az ivást és a vezetést egyidejűleg végezze, aminek az lett a következménye, hogy nekiment az útpárkánynak, és annyira megütötte a kereket hogy elgörbült. Nem mertük így hazahajtani, hanem kerestünk egy másik ilyen kocsit. Találtunk is a Fruska gora utcában. Leszereltük az egyik kerekét és áttettük a miénkre. Tavaly április 11-én, vasárnap reggel Spaha Cindrak újvidéki lakos a piacra indult. Indult volna, mert ahogy kilépett a lakása ajtaján, földbe gyökerezett a lába annak láttán, hogy az autójának eltűnt egy kereke. A két fiatalembernek ez csak amolyan próbakocsikázás volt, készültek egy nagyobb túrára, Olaszországba. Egyik rokonuktól kölcsönkapták a Fityót, de pénzt nem adott a rokon a benzinre. Nekik pedig nem volt rávalójuk, egyikük épp kimaradt az iskolából, a másikuk meg állás nélkül volt. Tizennegyedikére virradóra kiszemeltek egy sárga Dianát és egy műanyag kannával meg egyméteres csővel fölszerelkezve megközelítették, csavarhúzóval ügyesen kinyitották a tartályát és megszívták a csövet. A közlekedőedényekről tanultakat szépen kamatoztatva telecsorgatták a kannát egyszer, majd a benzin otthoni elraktározása után még egyszer. Másnap kissé alább ismét ráakadtak egy ugyanolyan sárga Dianára, és ismét eret vágtak rajta. ők azt hitték, hogy ugyanaz a kocsi, a két károsult azonban határozottan állítja, hogy nem. Először Isa Rajšić kocsijából csináltak benzinkutat, azután meg Marko Kalkanéből. A két kocsitulajdonos eleget csodálkozott, hogy az autójuk olyan gyakran kiürül, ilyen benzinínséges világban ezt nem lehet tűrni, ezért egyikük szerelőhöz vitte a kocsit, hogy a fogyasztást állítsa be, a másikuk pedig egyenest a boltba ment, vett egy új tartályt és beszereltette, mert szent volt a meggyőződése, hogy a tartály kilyukadt. Minderről persze utólag egészen más lett a véleményük. A két fiatalember is másként vélekedik azóta. Gondos óriásukon akkor módosítottak lényegesen, amikor a nyomozók kiderítették, kik szerelték le a kereket és kik csapolták meg a benzintartélyokat. E lényeges módosítás mellett maradtak akkor is, amikor a vizsgálóbíró maga elé idézte őket. S nyilván akkor is, amikor a községi ügyészség vádat emelt ellenük kétrendbeli benzinfonásért és azért, mert háromkerekűvé változtatták azt a másik P 126-ost. Vétkük súlyát a napokban fogja az igazság mérlegére tenni Vörös József, a községi bíróság bírája. M