Magyar Szó, 1990. november (47. évfolyam, 301-315. szám)

1990-11-01 / 301. szám

2 Magyar Sió 1990. november 1., csütörtök KÜLPOLITIKA Anglia a kontinens részévé vált Áttörték a La Manche csatorna alatti alagutat Kedd éjjel óta Nagy-Bitanniát szárazföldi út köti össze Európá­val. Ezzel Nagy-Britannia meg­szűnt szigetországnak lenni a szó igazi értelmében. Igaz, hogy ez az új szárazföldi kapcsolat mindössze öt centiméter átmérőjű, de a leg­fontosabb hogy az angol és fran­cia alagútépítők határozottan be­bizonyították, eddigi munkájukat jól végezték A La Manche csa­torna alatt fúrt alagútnál az el­térés mindössze 50 centiméter, a szakértők véleménye szerint ez elenyésző távolság, tekintettel ar­ra, hogy a világon eddig még ilyen munkát nem végeztek. Tegnap közölték, hogy január 26-án az alagút felezővonalánál ta­lálkozni fog egymással Margaret Thatcher brit kormányfő­ és Francois Mitterrand francia elnök, ami ugyancsak diplomáciai kurió­zum lesz a világ történelmében. A La Manche csatorna alatti Eurotunnel egy csaknem két év­százados álom megvalósulása. Ál­talános meggyőződés szerint a La Manche csatorna alatt húzódó alagútrendszer nagymértékben megváltoztatja Nagy-Britannia és Európa kapcsolatát. A turisták örülnek neki a legjobban, mert 1993-tól vagyis amikor a két alagutat átadják rendeltetésének, mindössze fél óra alatt lehet­ el­jutni a brit partokig, vagy onnan vissza Európába. A La Manche csatorna fenekétől 40 méternyi mélységben lévő, 7,3 méter átmé­rőjű alagutakban személy- és te­hervonatok és gépkocsik fognak közlekedni. A csaknem 50 kilométer hosz­szú alagútrendszer megépítési költségeit 4 évvel ezelőtt 9 mil­liárd dollárra becsülték. Időköz­­­­­ben azonban bebizonyosodott,­­ hogy a munkálatok ennek az ösz­­szegnek az ötszörösébe kerülnek. (Tanjug) I ■ . ' (Reuter telelőse) A két irányból fúrt alagút két ága össze­ért. Korábbi felvétel brit építőmunkásokról FÜLÖP-SZIGETEK A muzulmán szeparatisták megölték nyolc túszukat A Fülöp-szigetek déli részén a muzulmán szeparatisták megölték nyolc túszukat — közöttük három gyermeket —, közölték a katonai hatóságok a nyilvánossággal. Külföldi hírügynökségi jelenté­sek szerint az áldozatokat előbb megkínozták, majd pedig megölték egy elhagyatott házban Mindanao sziget Maravi nevű helységében, valószínűleg azért, mivel a kato­naság előzőleg megpróbálta kisza­badítani őket. A Nemzeti Felszabadítási Sze­­cesszionista Front fegyveresei ked­den ejtették túszul­­ áldozatukat, hogy ezzel magukra vonják a ható­ságok figyelmét és kierőszakolják, hogy a kormány elálljon anna­k a vízerőműnek az építésétől, amely állítólag tönkretenné birtokaikat. Egy katonai őrjárat megkísérelte megakadályozni a túszejtést, s a muzulmán szeparatistákkal folyta­tott összetűzésben egy lázadót meg­ölt és kettőt megsebesített. Az emberrablók később azzal fenye­getőztek, hogy megölik foglyaikat, ha a hatóságok megpróbálják ki­szabadítani őket. A hadsereg egyik képviselője kö­zölte, első ízben történt meg, hogy a muzulmán szeparatisták — akik eddig is fogtak el túszként polgá­rokat — valóra is váltották fenye­getésüket. (Tanjug) A Bundestag küldöttsége Belgrádban A német Bundestag külpolitikai bizottságának küldöttsége dr Hans Stereken bizottsági elnök vezeté­sével tegnap háromnapos jugo­szláviai látogatásra érkezett Belg­rádba. A németországi vendégek ma kezdik meg megbeszéléseiket a JSZSZK Képviselőházának kül­döttségével, várhatólag több idő­szerű kérdésről cserélnek véle­ményt. (Tanjug) I ÁRFOLYAMLISTA Október 31. Sorszám: 213. PÉNZNEM EGYSÉG VÉTEL ELADÄSI AUSZTRÁL DOLLAR 1 8,3075 8,3575 OSZTRÁK SCHILLING 100 99,2802 99.8776 KANADAI DOLLAR 1 9,0788 9,1334 FRANCIA FRANK 100 208,5381 209,7931 NÉMET MARKA 100 697,9000 702,1000 GÖRÖG DRACHMA 100 — 6,9477 OLASZ LIRA 100 0.9316 0.9372 JAPAN JEN 100 8,1858 8,2350 HOLLAND GULDEN 100 619,3413 623,0685 SVÉD KORONA 100 188,0820 189.2138 SVÁJCI FRANK 100 823,8635 828.8215 ANGOL FONT 1 20,6814 20,8058 USA-DOLLÄR 1 10,6031 10,6669 „Tolvajok és csendőrök konjunktúrája” német tartományokban A weimari Türingische Landeszeitung cikke a keleti uralkodó állapotokról Németország egyesülése óta először történt meg, hogy egy lap, a Türingische Landeszeitung a nevén nevezte a keleti vidékeken kialakult helyzetet. Talán úgy is mondhatnánk, hogy jócskán befe­ketítette a szóban forgó területekről kialakult képet A weimari lap arról ír, hogy Németország újonnan alakult keleti tartományaiban „a tolvajok és csendőrök konjunktúrája" tapasztalható, miközben a gazdaság fejlődése teljesen elakadt. A lap ezzel a cikkével egy­, dékeken uralkodó állapotokat os­torozta, külön utalva arra, hogy növekvőben van­ a bűnözés, és szinte naponta történnek bankrab­lások. A cikk nagy meglepetést keltett megfigyelői körökben. Nem is any­­nyira azért, mintha ezek az állítá­sok megkérdőjelezhetők lennének, hanem amiatt, mert ez egy olyan lapban jelent meg, amely annak a tartománynak a szócsöve, ahol hatalmon lévő kereszténydemokra­ták befolyása a legerősebb az egész keleti országrészben. Hausmann szövetségi gazdaság­ügyi miniszter azon véleményének adott kifejezést, hogy az öt keleti tartományban a nemzeti jövede­lem majd csak az elkövetkező év­század első éveiben egyenlítődik ki a nyugati országrészekben jegy­zett hasonló jövedelmi mutatókkal. A Dresdner Morgenpostnak adott szersmind cáfolta azokat az állítá­sokat, amelyeket az egyesülés előtt és az előválasztási kampány során hangoztattak egyes politikusok. Némely politikusok egyenesen azt jósolták, hogy az egykori NDK „gazdasági, konjunktúra” előtt áll, míg Helmut Kohl kancellár úgy fogalmazott, hogy ez a terület „vi­rágoskertté” fog átalakulni. A rendkívül éles hangú bírálat, amely a weimari lapban megje­lent, hangsúlyozza, hogy az ország keleti felében élő németek az idén már háromszor vettek részt vá­lasztásokon, ám eddig még nem sikerült megteremteni az igazi parlamenti ellenőrzés formáit. Van bőven megszokott tisztségünk, ám hiányzik a felelősségteljes irányí­tás. Az egyesüléssel eddig csak a szabadpiaci feltételek alakultak ki, de nem működik a törvényes viselkedési magatartás e területen, szögezte le a lap. A Türingische Landeszeitung a továbbiakban a jelenlegi keleti vs-nyilatkozatában a politikus rámu­tatott, hogy a keleti tartományok­ban 3 éven­ belül érik el a bérek az Európai Közösség átlagos bé­reinek szintjét. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy olyanok lesz­nek, mint az ország nyugati részé­ben. Majd csak az évszázad vé­gén, vagy a jövő évszázad elején számíthatnak a keleti országrész­ben élők arra, hogy béreik és nyugdíjaik hasonlóképpen alakul­nak, mint Németország nyugati fe­lében. Hausmann kijelentése elkesere­dést váltott ki az egykori NDK la­kosai körében. Ez érthető is, hi­szen a bonni politikusok a közel­múltig meglehetősen magabiztosan, hangsúlyozták, hogy az egyesült Németországban az életszínvonal rövid időn belül ki fog egyenlítőd­ni. Most pedig egyre több olyan bizonyíték kerül a nyilvánosság elé, amelyek azt sugallják, hogy az egykori NDK polgárai még hosszú ideig az egykori NSZK lakosai után kullognak majd, már ami az életszínvonalat illeti. Úgy tűnik, hogy az egyesült Németországban még jó néhány évig két ország létezik egymás mellett. (Tanjug) Pentagonale a nemzeti­­ kerekasztal kisebbségekről Budapesten tartják meg decemberben December 10-én és 11-én kerül sor Budapesten a Pentagonale kép­viselőinek kerekasztal-megbeszélé­­sére, amelynek fő témája a tagor­szágokban élő nemzeti kisebbségek helyzete lesz. Erről Bécsben álla­podtak meg Ausztria, Olaszország, a Cseh és Szlovák Köztársaság, Ju­goszlávia, valamint Magyarország képviselői, akik egyúttal véleményt cseréltek arról, miként járulhatná­nak hozzá egymás jobb tájékozta­tásához. A tanácskozáson,, amelynek munkájában részt vett Ivo Vajgl, a Szövetségi Külügyi Titkárság tisztségviselője is, a felek megál­lapodtak abban, hogy jövőre Bécs­ben szerveznek kerek­asztal-meg­beszélést, méghozzá az európai biz­tonsági és együttműködési folya­matról, valamint az új Európáról. Maka­rskában pedig a tagországok idegen­forgalmi együttműköd­ésének fejlesztését tűzik napirendre. A Pentagonale informatikai munka­­csoportjának a hét elején megtar­tott összejövetelén szóba került a tagországok tévéhálózatainak és hírszolgálati irodáinak együttmű­ködése is. (Tanjug) Békeveszély Félmillió munkást bocsá­tanak el a nyugat-európai fegyvergyárak Az elkövetkező öt évben a nyu­gat-európai fegyvergyárak félmil­lió munkást bocsátanak el, tette közzé a hírt legfrissebb jelenté­sében a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (az SXPRI). Ebben az időszakban várhatóan egyharmadával fog csökkenni a nyugat-európai haderő kapacitása, vélekednek az SIPRI szakértői. A közel-keleti válságos helyzet nem befolyásolja lényegesen a helyzetet. Irak és Kuvait ellen gazdasági blokádot vezettek be, ez egyben azt is jelenti, hogy a két ország nem juthat fegyverhez. Másfelől Egyiptom, Izrael és Szí­ria megrendelései megcsappantak, s Szaúd-Arábia hiába vásáral töb­bet, az említett országok eseté­ben tapasztalható kiesést ezzel még nem tudja pótolni. Az utóbbi három évben az európai fegyvergyártók már el­bocsátottak százezer munkást Az SIPRI becslése szerint az elkövet­kező időszakban a katonai kiadá­sok évente 2-3 százalékkal fog­nak csökkenni. Tavaly a NATO- tagországok és Franciaország ösz­­szesen 32,4 milliárd dollárt, köl­töttek fegyverre, az Egyesült Ál­lamok pedig csaknem 72 millár­­dot. (AP) __ ___ Választójog nélkül a külföldiek karlsruhei szövetségi alkotmánybíróság döntése A Németországban élő külföldiek tegnap óta nem élhetnek válasz­tójogukkal a helyhatósági válasz­tásokon. Így döntött a karlsruhei szövetségi alkotmánybíróság. A választójogot a helyhatósági vá­lasztásokon néhány északi tarto­mányban — ahol a szociáldemok­raták vannak hatalmon — tavaly biztosították az ott tartózkodó kül­földiek számára E határozat el­len azonban panaszt emeltek a keresztény uniópártok parlamenti frakciói és a bajor tartományi kor­mány. A karlsruhei szövetségi alkot­mánybíróság ezen döntésével al­kotmányellenesnek minősítette a két északi tartomány határozatát. Bonnban megelégedéssel vették tu­domásul az ítéletet. A szociáldemokraták azonban sajnálatuknak adtak kifejezést. Szerintük ez az ítélet Németorszá­got elkülöníti Európától. Európa egyesülése elképzelhetetlen anél­kül, hogy ne biztosítanák a kül­földieknek a szavazati jogot a helyhatósági választásokon, véle­kednek a szociáldemokraták. Az első reagálásokból ítélve a ven­dégmunkások is elkeseredéssel fo­gadták az alkotmánybíróság dönté­sét. A karlsruhei szövetségi alkot­mánybíróság határozata abból in­dul ki, hogy „az államhatalom a néptől származik”. A „nép” fogal­mát a bíróság sajátos módon ér­telmezte. Eszerint ez a fogalom „nem vonatkozik valamennyi em­berre, akikre a hatósági döntések vonatkoznak, csupán a szövetségi köztársaság államalkotó nénére, vagyis kizárólag a német állam­polgárokra.” (Tanjug) KORMÁNYVÁLSÁG INDIÁBAN Saját pártjának kínálta fel lemondását V. P. Singh Vishwanath Pratap Singh indiai miniszterelnök ismételten felkínál­ta lemondását, miután kedden a szent városnak számító Ayodhyá­­ban a biztonsági szervek emberei és a zarándokok közötti több órás összetűzésben 11 személy éle­tét vesztette. A miniszterelnök azonban nem a köztársasági el­nöknek kínálta fel lemondását, hanem saját pártja, a Janata Dai elnökének. A BBC-nek adott tegnapi in­terjújában Singh kijelentette, hogy kormánya „sikerrel vizsgázott, megakadályozva a hindu funda­mentalistákat abban, hogy meg­kezdjék Ayodhyában szentélyük felépítését”. Mint ismeretes a tervezett építés helyén a 16 szá­zad óta egy dzsámi áll, amelyet egy hindu szentély alapjaira épí­tettek. Az Indiai közvéleményben nagy vihart kavart az Indian Express című tekintélyes napilap főszer­kesztőjének, Arun Shourie-nek az a felfedezése, hogy éppen a je­lenlegi indiai miniszterelnök volt az, aki megbeszéléseket folytatott a tavaly novemberi választások előtt a fundamentalista hindu szervezetek vezetőivel a szobán forgó dzsámi lebontásáról illetve a szentély felépítéséről. (Tanjug) (Reuter telefotó) Az indiai rohamrendőrség zavar­ta szét a több ezer főnyi hindu tömeget Ayodhyában, amely az a dzsámi körél gyülekezett ame­lyet le akarnak bontani, hogy hí­ndu szentélyt öpntsenek a helyére. Az összetűzésben legalább tizene­gyen életüket vesztették, s körül­belül negyvenen megsérültek .

Next