Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)
1991-06-13 / 160. szám
1991. június 13., csütörtökMagyarázó CSÜTÖRTÖK 1991. június 13. ANTAL és ANETT napja ANTAL, ANETT Az Antal ősi név, melynek jelentése nem tisztázott. Az bizonyos, hogy Antonius az egyik híres római nemzetség neve volt, amelyből aztán személynév lett. Jelentésére nézve Victor Krugnál találtunk utalást. Szerinte az ante szóra emlékeztet, aminek a jelentése elnök, elöljáró. Ma van Anett napja is. Lepjük meg őt fehér liliomcsokorral (Lilium candium). JÓ REGGELT Hívővé vált az egész ország. Egy kis része a Lakosságnak csak nemrég óta tetszeleg a tévé kamerái előtt a szentmisék, az istentiszteletek vagy más egyházi szertartások közvetítései alkalmával, pedig kismacskakorukban még szidták az egyházat és a képviselőiket, kémeket küldtek azok után, akik már akkor sem szégyellték az első sorokat a szertartásokon. Hogy az orgonahangversenyekről ne is beszéljünk. Ezek most azt mondják: már nem kismacskák, időközben kinyílt a szemük. Az ország lakosságának nagyobb része hívő volt, és hívő ma is Elhiszi, amit bemagyaráznak neki. Hogy nekünk az csak jó lesz, ha a dinárt leértékeljük reális értékére, hogy a külföld is kapkodjon annak a néhány gyárunknak a termékéért, amelynek terméke csak a felértékelt dinár miatt nem volt csábító külföldön. Igaz, most sem csábító, de azért пекпџк — el kell hinnünk — ez így jó. Meg az is jó, hogy a dinár módosított értéke miatt fel kellett emelni az energiahordozók árát, a széntől kezdve a benzinen át a gázig, talán még a szélenergia árát is módosítani kellene, ha lenne nálunk ilyen szélkerék. Hogy emiatt mindennek az árát is módosítani kellett, amit energiával gyártanak és energia segítségével szállítanak, az is érthető, de hogy ez miért jó nekem, azt nem tudom, de elhiszem. Mert egy hívő lehet laikus meg fölvilágosult. A laikus csak hisz, és nem kételkedik abban, amit a felvilágosultak állítanak. Ha kételkedni merészel a dogmákban, akkor előbb vagy utóbb kiközösítik vagy kiátkozzák, attól függően, hogy a kételkedés milyen méretű. Igaz, hogy ma már demokratikus államban élünk, és a kiközösítetteket, a kiátkozottakat nem fenyegeti kalodába zárás, karóba húzás, forró szurokban és toklban való meghempergetés veszélye, de még most sem tiílságosan egészséges dolog másképpen vélekedni. CSÖKKENTETTÉK A BÖRTÖN- tíuNТехчмЈлТ. — Az apatini községi bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte Zsili Endre (38) zombori tisztviselőt, mert 1989. szeptember 30-án Apatinoan Yugo 15- ös márkájú kocsijával közlekedési szerencsétlenséget idézett elő, amelyben életét vesztette Boško Katjenovic motorkerékpáros. Zsili Endre kérvényt adott át a zombori körzeti bíróságnak, amely ennek alapján egyre csökkentette büntetését. A. R. HANGVERSENY KANIZSÁN. — Ma este nyolc órától a helybeli zeneegyesületek és énekkarok adnak hangversenyt a kanizsai színházteremben. Ez lesz a 13. Tiszai Ünnepi Játékok zárórendezvénye. Jegyek elővételben délután fél órától válthatók az előadás színhelyén, 50, 30, illetve a középiskolásoknak 10 dináros áron. (ig) ÁGOSTON ANDRÁS TEMERINBEN. Csütörtökön este 8 órai kezdettel, a temerini községházán, a VMDK körzeti szervezetének vitatribünjén Ágoston András parlamenti képviselő, a VMDK elnöke számol be a személyi elvű kisebbségi önkormányzat ügyének állásáról, különös tekintettel a Genfben hamarosan sorra kerülő nemzetközi külügyminiszteri találkozóra, amelyen, mint ismeretes, megvitatásra kerülnek az európai nemzeti kisebbségek problémái is.a KÖNYV- ÉS FILMBEMUTATÓ BECSÉN. A VMDK becsei körzeti szervezete pénteken, június 14-én 19 órai kezdettel a második kerületi Nagy István Otthonban megszervezi Matuska Márton Negyvenöt nap negyvennégyben című könyvének bemutatóját. Ebből az alkalomból bemutatják Siflis Zoltánnak a témával szoros kapcsolatban álló dokumentumfilmjét is. 1. В. IDŐJÁRÁS Vajdaságban ma reggel hűvös, napközben túlnyomóan derült idő lesz. A reggeli hőmérséklet 7 és 10, a nappali hőmérséklet 25 és 17 fok között. Ma az egész országban túlnyomóan napos és melegebb idő várható. A reggeli hőmérséklet 5 és 12 fok között, a tengerparton 17 fokig, a nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között. Tegnap 14 órakor a hőmérséklet a következőképpen alakult: Falles 23, Zombor 24, Kikinda 23, Becse 24, Titoverbász 24, Zrenjanin 23, Újvidék 23, Versec 23, Sremska Mitrovica 23, Belgrád 24, Zágráb 24, Ljubljana 23, Maribor 23, Muraszombat 24, Eszék 24, Varaždin 24, Szarajevó 19, Banjaluka 24, Niš 23, Priština 22, Szkopje 25, Mostar 27, Titograd 28, Pula 26, Rijeka 24, Zadar 23, Split 28, Dubrovnik 25, Budapest 22, Pécs 24, Szeged 22, Szófia 22 és Graz 22 fok. íg . VÍZÁLLÁS A DUNA Újvidékig kissé apad, lejjebb kissé árad. Bécsnél 251 ( + 17), Pozsonynál 238 ( + 7), Budapestnél 270 (0), Bezdánnál 201 (—4), Gombosnál 262 (—12), Újvidéknél 285 ( + 3), Slankamennál 366 (+11), Zimonynál 424 (-1 10), Pancsovánál 435 ( + 14). A víz hőmérséklete Újvidéknél 17,8 fok. A DRÁVA Terezino Poljéig árad, lejjebb apad. Donji Miholjacnál 112 (—31), Eszéknél 92 (—38). A TISZA Tokajig apad, lejjebb árad. Vásárosnaménynél 75 (—35), Szolnoknál 211 (+48), Szegednél 304 ( + 19), Zentánál 320 (+5), Becsénél 311 (0), Titelnél 366 (+10). A SZÁVA Bosutig apad, lejjebb kissé árad. Zágrábnál —141 (—13), Szlavóngródnál 488 (—24), Zupanjánál 624 (—17), Sremska Mitrovicanál 481 (+10), Belgrádnál 381 ( + 12). A TEMES árad. Jaša Tomicnál 444 (+40). A KISHEGYESI TÁNCCSOPORT ÉVZÁRÓ MŰSORA. — Vasárnap délután tartja évzáró műsorát a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület néptánccsoportja. A művelődési ház nagytermében 16 órai kezdettel sorra kerülő műsort Kaszás Éva koreográfus állította össze. A belépődíj 30 dinár. P. R. Cicciolina éppen megcsókolja újdonsült férjét, Jeff Koonsot, amint megérkeztek egy vacsorára, amelynek bevételét az AIDS elleni kampányra fordítják. A vacsorát Svájcban, Bázelban, a Szépművészeti Múzeumban rendezték meg. A vacsora háziasszonya Elizabeth Taylor volt PÉTERRÉVÉN VENDÉGSZEREPELNEK A BECSEI AMATŐR SZÍNJÁTSZÓK. Június 15-én (szombaton) a péterrévei Művelődési Házban vendégszerepel a becsei Petőfi Sándor magyar kultúrkör színjátszó csoportja. Az Ez van című zenés kabarét viszik színre. Jegyek elővételben Kódé Károlynál válthatók. 189 Apróhirdetések Jól megőrzött, garázsolt, 1387-es 55 000 km-t futott Lada 1200-as személygépkocsi. Ára 140 000 dinár, érdeklődni 17—20 óra között. Szenttamás, Đura Jakšić u. 23. Telefon: (021) 730-109. 1742* Glavicán víkend-ház szőlővel és gyümölcsössel eladó. Érdeklődni a (021) 369-639-es telefonon. Időjárási helyzetkép ma reggel hét órakor Európa északnyugati és nyugati térsége egy nagy kiterjedésű ciklon hatása alatt áll, amelynek központja a Brit-szigetek északi része fölött van, s ennek következtében ezekben az övezetekben helyenként esik az eső, záporok és zivatarok vannak. Kelet-Európa időjárására nedves atlanti légtömegek hatnak ki, amelyek hatása azonban gyengül. Közép-Európában és a Balkán-félszigeten a magas légnyomás szép időt okoz 12357 PETŐFI KÖLTEMÉNYEINEK DÍSZKÖTETÉT HORVÁTH KRISZTiNA KAPTA. Kedden délelőtt Horváth Krisztina hetedikes tanulónak, Óbecsén, a Samu Mihály iskolában Beretka Ferenc iskolaigazgató, a VMNYE óbecsei fiókszervezetének szervezőtitkára átadta a Petőfi költeményei című díszkötésű kötetet. A jutalomkönyv a nyelvművelőknek, a Március Idusa című pályázatra beérkezett dolgozatok legjobbjainak elismerése. Orbán tanár urat, a tanulót felkészítő tanárt Kosztolányi Dezső Nyelv és lélek c. kötetével jutalmazták. K. K. GÉNT ÜLTETTEK ÁT A PAMUTBA. — Ausztráliai tudósoknak sikerült genetikai beavatkozással olyan pamutot nyerni, amely képes megvédeni saját magát a növényi kártevőktől. A canberrai egyetem kutatói olyan baktériumok génjeit ültették át a pamutba, amelyek a talajban találhatók. Az ausztráliai pamuttermelők évente 188 millió dollárt költenek növényvédő szerekre. MEGEMLÉKEZÉS Gubányi Ferenc Elmúlt az első, talán a legnehezebb év annak tudatában, hogy soha többé nem jössz vissza. Emlékére, június 15-én 7 órakor gyászmisét szolgáltatunk a Halasi úti kistemplomban. Szabadka, 1991. VI. 13. Gyászoló felesége: Gubányi Boldizsár Anna HÍREK SÍRVA VIGAD A MAGYAR. — A szenttamási Arany János Művelődési és Művészeti Egyesület vasárnap, június 16-án este 20 órai kezdettel a színházteremben nótaestet rendez Sírva vigad a magyar címmel. A nótaesten fellépnek: az egyesület kórusa, a citerazenekar, a tánczenekarok és szólóénekesek- A belépődíj önkéntes. Ha valakinek nincsen is pénze, jöjjön el bátran az előadásra. Nagyon szívesen látunk mindenkit, szántunkra a jelenlét és az együttérzés a fontos, nem a pénz! Hisszük, hogy telt ház fog együtt dalolni. S. G. SZÁZHETVENNYOLC MILLIÓ CSÉSZE TEÁT ISZNAK MEG. — A tea még mindig az első számú ital Nagy-Britanniában. A britek 80 százaléka naponta 3,5 csésze teát iszik meg. Nagy-Britanniában a becslések szerint naponta 178 millió csésze teát hörpintenek föl, kétszer többet, mint kávéból. KÉTMILLIÓ BARREL KŐOLAJAT TÁVOLÍTOTTAK EL. A Perzsa-öbölből eddig 2 millió barrel kőolajat távolítottak el, amely a háború idején kifolyt a tengerbe (Egy angol barrel 163.5 liter, egy amerikai barrel 158.7 liter). A becslések szerint a háború idején az öbölbe 7 millió barrel kőolaj folyt ki, és jelenleg naponta 3000 barrel folyik ki egy tartályhajóból. A szakértők szerint az égő kőolajból származó füst nem károsította meg az ózonréteget, de oda hatott, hogy ebben az övezetben az átlaghőmérséklet 15 fokkal alacsonyabb, mint különben az év északában. NEM KELL KIEMELNI AZ ELSÜLLYEDT ATOM-TENGERALATTJÁRÓT. Vadim Kirpov, ismert szovjet fizikus kijelentette, hogy annak a szovjet tengeralattjárónak az esetleges kiemelését, amely 1999-ben süllyed el 500 km-re a norvég partoktól, nem kellene végrehajtani, mert igen kockázatos vállalkozás volna a sugárzásveszély miatt. A szovjet fizikus egy szakszimpóziumon, amelyet Bergen norvég városban tartottak meg, hangsúlyozta, legjobb volna a JPT,a+ralaft'á'-nt a tenger fenekén hagyni. leső méter mélységben, annál inkább, mert az eddigi mas esek szerint ebből a hajóból nem hatol sugárzás a tenger felszínére. KIVÁLÓ ALKALOM! M&S Ügynökség — Becse Ivó Lola Ribar u. 7. KAMATMENTES KÖLCSÖNT KIDÁÁL 14— 48 havi törlesztésre 20 000-től—400 000 dinárig. Érdeklődni: Becse, telefon: (021) 814-463, 15- től 19-ig, szombaton 8— 12-ig. Újvidék, MH u. 1182, telefon: (021) 615-919, 15-től 19- ig. Zenta, Petar Drapšin n. 18- telefon: (024) 812-853, 7-től 14.30 óráig. Önálló fogorvosi rendelő Rr. Radivoje Jelovac Pádé, Zarko Zrenjanin u. sz. n. Munkaidő: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken 8-tól 11-ig és 13-től 19-ig, szombaton 7-től 14 óráig. Miről ír a holnapi Tiszavidék? ф Ár és raktár Lesz-e hely a búzának és pénz a kifizetésére? Ф A bank erélyes lépése kényszermegfizettetéshez folyamodik, ami veszélyeztet (het) néhány vállalatot ф Se munka, se pénz Foglalkoztatási gondok Adán (is) ф Már az írótábor is? Ф Ki van veszélyben a Tisza-vidéken? ф Rákócziról Rodostóban : Pénzre vár a zentai toronyóra