Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)
1992-11-22 / 322. szám
1992. november 22., vasárnap Emlékművekről és utcanevekről Szabadkán SINKOVICS FERENC KÉPVISELŐ: - Többnemzetiségű városunk polgárai e században már az ötödik hatalomváltást élik át. Minden rezsim hagyott maga után nyomot, anyagi vonatkozásban és szellemi téren is. Ez mind múltunk és örökségünk. Ne szégyelljük, ne tapossuk, ne romboljuk őseink ránk hagyott örökségét. Ne bántsuk egymást még ezzel is. Ne tagadjuk meg a múltunkat. Őrizzük és becsüljük meg a magunk és más nemzet értékeit és emlékeit. Ha vétettünk is egymás ellen, bocsássuk ezt meg egymásnak. Azzal, hogy minden hatalomváltásnál eltüntettük az előző korszak nyomát, nem tettünk semmi hősieset és maradandót. Jegyezzük meg, nem a mindenkori új hatalommal kezdődik a történelem. Eljött az ideje annak, hogy városunkban az eddig felállított majd eltávolított összes emlékművet, szobrot, emléktáblát eredeti helyére visszahelyezzük. Ez a folyamat már meg is kezdődött Szabadkán, mert elsőként a szerb Jovan Nenad cár szobra került a helyére. Most folytatni kell a sort az 1848-as magyar szabadságharc emlékoszlopának újrafelállításával a mostani Városi Könyvtár elé. A Flórián-szobrot, a Szentháromság-szobrot és a többit is állítsuk vissza az eredeti helyére. Ami a szimbólumokat illeti, arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy az eredeti szimbólum viszszakerüljön az eredeti helyére, a jelenlegit pedig tegyük a múzeumba, ne semmisítsük meg. Például a szabadkai Városháza tornyára a keresztet vissza kell helyezni a jelenlegi ötágú csillag helyére. Az utcák és a terek nevének megváltoztatásánál hasonlóan kell eljárni. A megváltoztatott nevű utca első házán az új névtábla alá egy emléktáblán soroljuk fel annak az utcának vagy térnek az összes eddigi nevét. Például: Beogradski put - Belgrádi út, u prošlosti: Zimonyi út, Petrovaradinski put, ul. Ivana Milutinovica; Trg Republike - Köztársaság tér, u prošlosti: Piac tér, Fő tér, Szent István tér, Karađorđev trg-, így őrizzük meg múltunkat a jelen és a jövő nemzedék számára. A történelemnek nemcsak könyvekben a helye, hanem tárjuk azt a nyilvánosság elé. Lássa a világ, hogy e régióban megértés és egymás megbecsülése honos. E sok nemzetiségű város lakói békében akarnak élni. Csak ez az út vezet bennünket egy új világ felé, amelyben nem lesz kisebbség és többség, alá- és fölérendelt, nem államalkotó és államalkotó, egyenlő és egyenlőbb nemzet, hanem csak szabad, egyenrangú polgárok saját szülőföldjükön. Amit nem adhatsz, azt ne vedd el! (H. I., KANIZSA, NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN) - Ezt a címet azért adtam ennek a levélnek, mert manapság az emberélet számít a legkevesebbnek, mindent reklámoznak, tele vannak a városok fényes reklámokkal. A tévé mindent reklámoz, csak azt nem, hogy ne öld meg az embert, mert ahhoz nincs jogod, még a szülő édesanyának sem, aki az életet adta. Az abortuszt tiltják, az egész világ foglalkozik vele. Éppen a múltkor olvastam dr. Burány Béla vershez hasonlító cikkében, szinte meghatódtam, de amikor látom a tévében azt a rengeteg fiatal halottat és azokat a kicsi, ártatlan gyerekeket holtan, árván és nyomorultan, csodálom, hogy ezek után merik vállalni a fiatalok a gyereket! Mert talán az életben nagyobb fájdalom nincs, mint mikor az anya a gyermekét vagy a gyermek az anyját veszíti el. Ezért a helyzetért csak a politikusokat lehet hibáztatni, nemcsak a mi politikusainkat értem ez alatt, hanem világszerte, nemcsak a mi háborús helyzetünket, hanem mindenütt, ahol háború és gyilkolás folyik. De főleg az késztet erre az írásra, arról kellene az embereket meggyőzni, hogy az egyik ember olyan, mint a másik, se jobb, se rosszabb, tekintet nélkül nemzetiségre és vallásra. A területi kérdéseket is szépen, békés úton el lehet intézni, ha azt akarják, de nem büszkeséggel, ahogy egyesek tartják, mert a büszkeség az nem dicsőség, tartja a közmondás. Én az ENSZ-et is hibáztatom, idehozták ezt a sok UNPROFOR-katonát, a háború meg dúl tovább, hal a nép, rombolják a városokat, falvakat, és szegényedünk rohamosan, mert a pénzünket és az élelmet fölemészti a háború; rengeteg ember vált otthontalanná, ez nem büszkeség, ez félelem az emberekben és siralmas helyzet, meg a szegénykonyha, most, Európa és a XXI. század felé közeledve. Most még visszatérek az ENSZ-hez. Boszniában mikor látták, hogy komolyodik a helyzet, rögtön össze kellett volna vonni a nehézfegyvereket, nemcsak a repülőket, hanem a tankokat meg minden olyan fegyvert, amit nem lehet párna alá rejteni, és kiegyezni békés úton. Már régen vége volna a háborúnak, így meg úgy elfajult, hogy nehéz lesz véget vetni neki. Van még két dolog, amit nem szeretnék kihagyni levelemből. Az egyik a hétfői Napjainkkal kapcsolatos, amiért figyelmeztették a szerkesztőt, Bencsár Tivadart, hogy hogy mer ilyen műsort készíteni. Nagyon jól csinálta, gratulálok neki, meg mind a két meghívott vendégnek. Az nem lehet, hogy már pisszenni se merjünk, ne piszkáljon minket senki, nem bántunk mi senkit! A másik dolog az Újvidéki Televízióval kapcsolatos: mikor magyar műsornak kellene lenni, pl. Halló, tévé vagy Napjaink, amiről tudják, hogy alig várjuk, bedobnak egy olyan műsort elébe, ami nincs is műsorra tűzve. Miért van ez így? Munkásnép vagyunk, képtelenek vagyunk sokáig fennmaradni, hiszen reggel dolgozni kell. Olyan kevés magyar műsort láthatunk, ha így lesz továbbra is, majd így is fizetünk! Magyar Szó KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK 15 „ Ballada a hidegszobában! ” Az Elektrovojvodina agya megbénult; ha tavaly az árammal spóroltál, akkor most még jobban spórolj. Nézz az égre, és kérd a jó Istent, hogy a télen a hőfok a mínuszra ne essen. Te Bibasz most rá se hajszolj, mert tavaly spóroltál - most megfagyoskodj! De ne sokat kapcsold be az áramfogyasztót, inkább csak spórolj, mert úgyis csak ráhajszolsz! Aki meg pocsékolt - rá se ránt, az most is jó meleg szobában, ingujjban szaladgál! Hát így van ez. Te Bibasz, ha tavaly spóroltál, most Téged büntet az Elektrovojvodina, és nem azt, aki ígérte a mézzel folyó Kánaánt. Te csak spórolj, Te Bibasz, mert jövőre is lesz áram? (korlátozás?!), és akkor majd még jobban ráhajszolsz, mert Te mindig spóroltál, és ülhetsz a hideg szobában, és várhatod a mézzel folyó Kánaánt! (Garaba Petronella, Szabadka, Victor Hugo 19.) Álljunk ki önmagunkért TELEKI JÚLIA, VAJDASÁGI B. 53. BECSE. - Álljunk ki önmagunkért, mindannyiunkért, a magyarságért! Ebben a felhívásban benne van a célunk, kötelezettségünk. Közelednek a választások. Mindannyiunknak tudni kell, hogy akarunk- e magyar iskolákat, magyar tájékoztatást, magyar színházat. Vagy esetleg megelégszünk azzal, hogy egyesek másodrendű állampolgárnak tartsanak és úgy is kezeljenek bennünket. Nekünk, vajdasági magyaroknak harcolnunk kell azért, hogy Vajdaság visszakapja autonómiáját, hogy Vajdaságban minden állampolgár egyforma jogot élvezzen, hogy Vajdaság népének ne kelljen nélkülöznie, hisz itt szorgalmas emberek élnek. Őriznünk kell mindannyiunknak a békét. Ezért támogassuk mindazokat, akik ezért küzdenek. Azonban egyet ne felejtsünk. Ne felejtsük, hogy mellettünk és értünk, magyarokért rajtunk kívül senki nem fog kiállni. Senkinek sem érdeke, hogy nekünk legyen iskolánk, főiskolánk és egyetemünk. Hogy legyen színházunk, napilapunk, tévéleadónk, egyszóval önálló szabad tájékoztatásunk. Mindezért magunknak kell kiállnunk. Ne felejtsük, a sorsunk a mi kezünkben is van. Tehát támogassuk azokat, akik a fennmaradásunkért küzdenek. Szerencsém, hogy nem élek Feketicsen Magyar Sárika Kula, Novák Peteré u. 14. -Kénytelen vagyok írásomnak ezt a címet adni, mivel feketicsi születésű vagyok, és megdöbbenten olvastam a vasárnapi Magyar Szóban, mi történt orvos és beteg között. Még gyermekkoromban elkerültem Kulára, itt dolgoztam, itt nyugdíjaztak, és természetesen itt is gyógyíttatom magam. Huszonnyolc éves voltam, amikor megállapították, hogy szívhibám van, harmincnégy voltam, amikor a kamenicai szívkórházban megműtötték, most ötvenhárom éves vagyok, és hála a kulai egészségház és a mentőszolgálat lelkiismeretes orvosainak, még élek. Azt is meg kell mondanom, hogy ennyi év alatt váltakoztak az orvosok, s én bármelyikhez mentem, szívesen fogadtak, egy sem zavart ki. A mentőszolgálat néhány éve dolgozik. Mivel hosszú idő eltelt a műtétem óta, bizonyos komplikációk felléptek, nagyon sűrűn orvosi beavatkozásra van szükségem, a férjem jelenti, s rögtön kijönnek. Megtörténik, hogy a mentőszolgálat vidéken van, mivel Kulához tartoznak a környező falvak is, akkor a férjem az egészségháznak jelenti, s bármelyik orvos rögtön kijön. Mondanom sem kellene, hogy mindegyiknek az az első dolga, hogy a vérnyomásom megméri, a recepteket amíg fizetni kellett, mindig úgy állították ki, hogy ne kelljen fizetnem a sok gyógyszerért, amit szednem kell. Előfordult az is, hogy naponta kétszer is hozzájuk fordultunk, kijöttek, betettek a kocsijukba, és elvittek a szívszakorvoshoz, mert nálunk az is dolgozik, hogy az vizsgáljon meg. Ha úgy történt, hogy annak lejárt a munkaideje, rohantak velem Verbászra, a kórházba, az ottani szívorvoshoz. Mindez mellett rendszeresen kapom a beutalót Kamenicára is. Megjegyzem, a gyógyításom külön dilemma az orvosok számára, mivel sok mindenre allergiás vagyok. A kulai egészségház élén dr. Marija Papin áll, aki jómaga is szívszakorvos, munkaidőt, fáradságot nem ismerve végzi felelősségteljes munkáját. A feketicsi dr. Sarnyainak csak azt ajánlom, vesse le a fehér köpenyét, vagy ha szereti viselni, viselje és menjen el kapálni, ott senki sem fogja próbára tenni a türelmét, nem kell vérnyomást mérnie, receptet írnia, szünetet is tarthat, amennyit csak akar, senki sem fogja várni, hogy mikor hagyja abba. Szakmai mulasztás?? DR. PÁLL SÁNDOR (PÉTERRÉVE, LENIN U. 44.), A VMDK KÜLDÖTTSÉGÉNEK TAGJAKÉNT A Magyar Szóban ez év november 12-én a Kisebbségi törvény a láthatáron címen megjelent tudósítással, illetve november 18-án Őzei Györggyel, a Vajdasági Demokratikus Reformpárt Végrehajtó Bizottságának tagjával készített interjúval kapcsolatban a VMDK küldöttségének tagjaként kötelességemnek tartom elmondani az alábbiakat: legfontosabb számomra az a tény, hogy Gert Aarens úr (aki egy pillanatig sem kérdőjelezte meg a VMDK legitimitását) megerősítette lord Owennak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén október 3-án elhangzott kijelentését, miszerint az itteni magyarságot is megilleti a területi autonómia (és az autonómiák rendszere). E számunkra sorsdöntő hírt egyetlen napilapunk elhallgatta. Megfélemlített, megfogyatkozott magyarságunk „bűnös gondolatoktól” vezérelvén nehogy önbizalmat, szárnyakat kapjon a választások előtt? Szakmai mulasztásról van szó? Én inkább történelmi bűnnek nevezném. Az autonómia mellett a VMDK második fő követelése (Ózer úrral ellentétben): ismerjék el minden kisebbség politikai szubjektivitását. Úgy vélem, egy nemzetiség jogait nem lehet és nem is szabad annak lélekszámához kötni. Jogok vagy vannak, vagy nincsenek, s egyformán megilletnek mindenkit. Szerintem a kisebbségi kérdés akkor oldható meg végérvényesen, ha vezetői a népnek (a választóknak) és nem a megbízóknak tartoznak felelősséggel. Özer úr szerint a reformos képviselők „igenis kiállnak amellett, hogy jobb megoldást találjanak a magyarság és más nemzetiségek javára”. „Derék” kiállásukról mi sem tanúskodik jobban a ténynél, hogy a „kalasnyikov-botrány” idején hátat fordítottak nekünk, kiváltak képviselői csoportunkból. Pedig hogy kellett volna akkor a támogatás! Özer úr az amnesztiatörvény mielőbbi meghozatala mellett száll síkra. Én azt mondom: csak a háború megszűnte után. Egyébként jogalapot teremtünk arra, hogy bíróság elé állítsák azokat, akik ma és holnap fogják megtagadni a behívóparancsot, hogy hazaküldjék külföldre menekült honfitársainkat (hiszen amnesztia lenne), hogy esetleg újból mozgósítsák őket. Végezetül a VMDK nem követelte a nemzetiségi törvény meghozatalát, hanem tárgyalásokat, s azok végeredményeként az autonómiákat. Kanizsai egyenleg... DR. LACZKÓ VILMOS, KANIZSA, TITO MARSALL U. 7. - A kanizsai eseményeket a lakosság főleg Túri Gábor újságíró tollából ismerhetjük meg, aki nemcsak a Tiszavidék, hanem a Magyar Szó munkatársaként is törekszik a két újságon keresztül mindennapjaink történéseit velünk ismertetni. Ez alkalommal is illendőnek tartanánk erről méltóan meg is emlékezni, és rövidke köszönetet tolmácsolni. Ezt annál inkább tesszük, mert néhanapján méltánytalan bírálatok érik olyan politikai beállítottságú egyénektől, akiknek foghíjas fogalmuk van a demokráciáról, ám hagyományként igénylik a parancsolgatást és a jogtalan bírálatot. A Tiszavidékben olvashattuk a Kanizsán tisztelik Ágostont, de... című, kellő érdeklődést kiváltott írást, amelyben egy Kanizsán tett látogatásáról van szó, amit a városháza nagytermében bonyolítottak le. Ezen az összejövetelen a hivatalos személyiségeken kívül a választópolgárok elég gyér számban jelentek meg. Az új polgármester üdvözlő szavai utáni elég hangos vita és az Ágoston képviselő számlájára irányított megjegyzések nem tükrözték a demokrácia alkalmazásának helyességét, inkább csak profanizálták azt, többé- kevésbé nyers és csiszolatlan viszonyulássá vált képviselőnk személye iránt. Mindezt a politikai pártok kanizsai képviselői cselekedték, minorizálva Ágoston képviselői tevékenységét. Országgyűlési képviselőt adott nekünk a sors, de sajnos elfelejtett alkalmas és megfelelő párthelyiséget is kisorsolni, amely méltó lenne emberi és társadalmi tevékenységre. Ezt a tényt bizonyos fokú figyelmetlenségnek minősíthetnénk a helyi közigazgatási szervek részéről, akik politikai és társadalmi felelősséggel tartoznak a kanizsai adófizető polgárságnak, lett légyen az a község avagy a helyi közösség szintjén. Megállapítható valóság, hogy demokráciát megvalósítani még Kanizsán is csakis azok képesek, akiknek birtokukban van a demokrácia, ha pedig ez hiánycikk, iparkodni kell megtanulni és elsajátítani, majd pedig alkalmazni mindennapi zűrzavaros életünkben is. A színvallás is hiánycikk Kanizsán; sokan és többen várják, hogy a gesztenyét mások szedjék ki a parázsból. Ez pedig lelkiismeret dolga is, de még nagyobb felelőtlenség. A 40. írótábor nemcsak azért marad emlékezetes, mert sorrendben immár a negyvenedik, s mint kultúresemény, országos jellegű, hanem mert maradandó emlékművet avattunk és hagyatékul az utánunk következő generációra marad. Mindezt Koncz István kiemelkedő kultúrmunkás kezdeményezte és kivitelezte. Imigyen aztán mi, kanizsaiak, örökös adósává váltunk Koncz Pityunknak. A népkerti vigadónkat állítólag konzerválták. Ehhez aztán valójában szükségtelen a kommentár. Ezért és a népkertünk szánalmas állapotával kiállítottuk a saját szegénységi bizonyítványunkat. Az elődeinktől örökölt Erzsébet-sétányt - népkertet - elherdáltuk... A mindennapi politikai események folyása közepette is Kanizsa lakossága higgadtan és elszántan küzd és végzi a munkáját, dolgozik, van akár politikai érettsége is, no meg magához való esze is, tudni fogja, mit és hogyan kell cselekednie, bízzuk rá. Sorsunkat magunknak kell irányítanunk a humanista demokrácia nevében. Ha netán az új községi elnök kezdeményezésére sor kerülne a helyhatósági pótválasztásokra, a község lakosságának újból tanúbizonyságot kell majd adnia, és komoly, megfelelő jelölteket választani a községi szkup-,szinálta, hogy helyreálljon a megbillent számarány a képviselő-testületben. Itt újból a lakosság öntudatára kell alapozni az egész munkát. A várt sikerre megvan minden esély.