Magyar Szó, 1993. március (50. évfolyam, 58-87. szám)

1993-03-17 / 73. szám

8 AKTUÁLIS Új álarcban a régi messiások Magyar Szó csak vasárnap és csütörtökön? A Radoman Božović nevével fémjelzett szerbiai hatalmi szerveknek három évre volt szükségük ahhoz, hogy az új­vidéki Fórumot, s vele együtt a vajdasági magyarság egyetlen napilapját, a Magyar Szót is térdre kényszerítsék, gaz­daságilag tönkretegyék. Mindazt, amit képtelenek voltak elérni politikai eszközökkel és fenyegetésekkel, azt sikerült elérniük a nemzetközi konvenciók által is minden kisebbségnek kijáró ál­lami támogatás minimalizálásával és a szerkesztőség által szor­galmazott privatizáció elutasításával. A vajdasági magyar adófi­zetők által az iskolák, az egészségügy, a kultúra és a sajtó élet­ben tartására befizetett adókból az alapítói szerepben tetszelgő vajdasági képviselőház, illetve a tartományi kormány két éven keresztül olyan keveset adagolt a Magyar Szónak, hogy mos­tanra, azaz március közepére a napilap és a kiadóház tartalékai teljesen kimerültek, s már újságpapír vásárlására sem futja az aprópénzből: nincs mire nyomtatni az újságot. A Forum és a Magyar Szó körül ezekben a válságos napok­ban új álarcot öltve régi messiások tüsténkednek ismét. Ugyan­azokról a kalandorokról van szó, akik Csorba Zoltán egykori fő­­szerkesztő eltávolításakor is tevékenyen sürgölődtek, és elvé­gezték megbízójuk, Radoman Božović akkori kormányelnök utasításait. Ugyanezek a messiások csináltak helyet a Forum élén Maróti Miklósnak, a Magyarok Hazájukért,Szerbiáért és Jugoszláviáért Mozgalom akkori alelnökének, abból a meggon­dolásból, hogy „jó kezekbe”, vagyis a szerbiai hatalmi érdekeket mindenben kiszolgáló csoportocska ellenőrzése alá kerüljön a vajdasági magyarok kiadóháza, és megfelelő ellenőrzéssel sakk­ban tartsák a tisztességességével renitensnek számító Magyar Szót is. Amikor a vajdasági magyar értelmiség köréből egyetlen sze­mély sem vállalkozott arra, hogy az olvasók igényeit a legmesz­­szebbmenőkig kielégítő Magyar Szó főszerkesztőjét kibuktassa pozíciójából, a szerkesztőség legnagyobb megdöbbenésére mégis akadtak vállalkozók, akik messiásként igyekeztek bevo­nulni a laphoz. Gyorsan megbizonyosodhattak azonban, hogy a szerkesztőségben kemény dióta akadtak, ezért más választás hí­ján gyorsan lépést váltottak. Színleg állandó összetűzésben vol­tak egymással is meg a vezérigazgatóvá avanzsált Marótival is, aki téglagyári és áruházi igazgatóból lépett elő az értelmiségi csúcsintézmény vezetőjévé. Amikor azonban a szerkesztőség és a Forum többi részlege ki akarta ebrudalni a vezérigazgatót, a Magyar Szóba trójai falóként betuszkolt messiások idejekorán közbeléptek védencük megmentése érdekében, s ravasz módon leszerelték a Forum élére meg nem felelő vezérigazgató ellen fellángolt indulatokat. A Magyar Szó szerkesztőségének hosszas huzavona után végre 1992 májusában sikerült a saját soraiból olyan fő­­szerkesztőt választania, aki mindenben megfelelt a lapnál dolgozók elvárásainak. Bálint Sándor főszerkesztése alatt a Ma­g­yar Szó a jugoszláv köztársasági elnök és Pálnc miniszterelnök b­üntető figyelme mellett kivívta a nemzetközi közösség nem kevésbé figyelemre méltó érdeklődését is, és a háború dúlta Ju­goszláviába látogatói küldöttségek közül is több megfordult a szerkesztőségben. A kisebbségek helyzetéről tájékozódni akaró EBEÉ-küldöttség, a francia külügyminisztérium és a kanadai kormány különmegbízottja, a német, a holland, a svéd kor­mány ügyvivője és számos külföldi újságíró tüntette ki látogatá­sával, illetve érdeklődésével a lap szerkesztőbizottságát és veze­tőit. A Magyar Szóra odafigyel az amerikai külügyminisztérium is, mégpedig azért, mert - amint azt levelükben írták - a lap a jugoszláviai háborús zűrzavarban is a tisztesség útját járja. A lap rangját a főszerkesztő mellett a tapasztalt és a fiatal tehetséges újságírók népes táborának neve fémjelzi. Ebben a pillanatban a tisztességes igazmondásra törekvő Magyar Szó egyszerűen elviselhetetlen, tűrhetetlen bizonyos szerbiai hatalmi struktúrák részére. Korábban már különféle módszerekkel többször is kísérletet tettek a szerkesztőség által képviselt sokrétű tájékoztatás egyoldalúvá tételére, a főszer­kesztő azonban semminemű engedményt nem tett az agresszív pártbürokráciáknak. A szerkesztőségnek sikerült semlegesíte­nie a korábban messiási szerepben tündöklők olyan praktikáit is, amelyekben ezek attól sem riadtak vissza, hogy csetnik dalo­kat dicsőítsenek a lap hasábjain, annak érdekében, hogy az ol­vasók előtt lejárassák a szerkesztőség gerincét képező újságíró­kat, szerkesztőket, vagyis magát a lapot, a Magyar Szót. M­ost, a csőd kellős közepén a régi hamis messiások ismét feltámadtak poraikból, és arra való hivatkozással, hogy a jelenlegi hatalmi struktúrákkal megbeszélték, miszerint a Fórumban és a Magyar Szóban dolgozók létszámának a drasztikus csökkentése árán „megmentik” a kiadóházat, mert behozzák az országba azokat a pénzsegélyeket, amelyeket mel­lesleg a jelenlegi főszerkesztő szerzett meg a Magyar Szónak. Ezek a messiások a napilap dolgozóinak a 75 százalékát el akar­ják bocsátani, s a Forum dolgozóinak is csupán az egynegyedét akarják megtartani. A megváltók egyike, aki a Forum vezérigazgatói tisztségére pályázik, többek jelenlétében közölte Bálint Sándor főszerkesz­tővel, hogy ha ő, a messiás lesz a Forum élén, a Magyar Szót valószínűleg csak csütörtökön és vasárnap adják ki, s ha a jelen­legi főszerkesztő nem hajlandó elvégezni a teljes leépítést, áll­jon félre, mert lesz olyan személy, aki megteszi azt, amit elvár­nak tőle. Ez a személy a jelek szerint nem csupán Radoman Božovićot volt hajlandó kiszolgálni, hanem bárkit, aki megbízatást ad ne­ki. Sajnálatos körülmény, hogy már Szabadkán is van egy-két nevesebb pártfogója. Hány és milyen színezetű hatalmi struktúra zászlóvivőjévé kíván még szegődni a vajdasági magyar újságírás egyik-másik tragikomikus alakja, aki attól sem riadt vissza, hogy különféle nagyszabásúnak kikiáltott rendezvények szervezésével olyan politikai struktúrákat igyekezzen legitimálni, amelyekkel a világ egyetlen országa sem áll szóba. M­ikor fogják már fel a hasonszőrűek, hogy a saját ügyeit a Magyar Szó szerkesztősége a vajdasági magyarsággal együtt, népünk hasznára, de nem a többi vajdasági nép kárára akarja elintézni, és ehhez újabb trójai falovakra sincs szüksége. Magyar Szó 1993. március 17., szerda Bűnözés a felső körökben Megvesztegetés, hivatali visszaélés, törvényellenes vagyonszerzés, fegyverkereskedelem írható az országos botrány szereplőinek számlájára Amikor nemrégiben kiderült, hogy Belgrádban letartóztatták Sava Vlajko­­vicot, a szerb kormány volt kereskedel­mi miniszterét, alig hitte valaki, hogy hamarjában ennél nagyobb szenzációról értesülünk. Ám nem sokkal később kö­vetkezett az utódja, az időközben fel­mentett kereskedelmi miniszter, Veli­­mir Mihajlovic és egy közvetlen munka­társa is. A felsőbb körökben azóta - e cikkünk írásáig - nem történt ugyan újabb letartóztatás, bár nincs kizárva, hogy lesz még, s egy újabb szenzáció hozta lázba az embereket. Jezdimir Va­­siljevic bankár, a Jugoskandic tulajdo­nosa külföldre menekült, mert - mint kijelentette - a szerb és a Crna Gora-i ál­lam zsarolja, s nem hajlandó többet fi­zetni. A bankár továbbá utalt arra, hogy Jugoszláviában számos korrupt vezető­vel volt dolga, akik közül többen a fizikai likvidálásra is rászolgáltak. A nép rová­sára üzleteltek, hatalmas vagyont szerez­tek benzinkereskedelemmel és egyéb­bel. Név szerint említette Dragutin Zele­­novic korábbi szerb kormányfőt, utód­ját, Radoman Božovićot, Milo Đukano­­viéot, Crna Gora kormányelnökét és ná­luk kisebb pozíciókat betöltő személye­ket. Ahogy pénteken elterjedt, Rado­man Božovićnak, a szövetségi parlament Polgárok Tanácsának elnökétől el is vet­ték az útlevelét. KIK AZOK, AKIKRŐL BESZÉLNEK? Sava Vlatkovic „a mi tehenünk bor­ja”, aki fiatal kora ellenére szédítő gyorsasággal futott be viszonyaink kö­zött káprázatos pályát. A palánkai Mer­kur bőrdíszműgyár igazgatói helyéről egyenesen a varaždini Vassa sportru­hagyár vezérigazgatója lett, majd 1989- ben, amikor Horvátországban meg­kezdték a kommunista és szerb igazga­tók és más vezető személyek elleni haj­szát, Vlajkovic csomagolt, és szerémsé­­gi szülőfalujában, Neštinben kötött ki. Nem sokkal később aztán bekopogta­tott Radoman Božović, akkori vajdasá­gi kormányfő ajtaján - vele együtt vé­gezte el Szabadkán a Közgazdasági Egyetemet -, s állást kért tőle. A tarto­mányi gazdasági titkárságban alkal­mazták is azonnal, s alig néhány hónap leforgása után az elnök ki is nevezte tartományi gazdasági miniszternek. Amikor pedig köztársasági miniszterel­nök lett, megtette szerbiai kereskedel­mi miniszternek. Amerika, a korlátlan lehetőségek ha­zája sem tud talán olyan gyors vagyon­szerzésről, mint amilyenre Jez­a Vlatko­vic volt képes. A hevenyében összeállí­tott lista szerint alig három év alatt 270 000 márkáért lakást vett Belgrád­ban, több tízezer márkáért pedig olyan átalakítást végeztet új családi tűzhelyén, hogy még a falakat is kicserélteti. Remek Mercedes autója van, s emellett még nagy lábon is él. Mindezt úgy szerezhet­te, hogy gabonával, élelmiszerrel és ben­zinnel folytatott tiltott kereskedelmet, és a haszonból - másokkal együtt - busásan részesült. Különösen egy benzinüzlet érdekes: utasította az újvidéki Naftagast, hogy a boszniai Szerb Köztársaságba 210 000 li­ter kőolajat és 80 000 liter pakurát szál­lítson emberbaráti célokra, az egész üzemanyagot pedig a verseci hűtőházzal és más üzemekkel fizettette ki. Az üzem­anyagot a boszniai benzinkutakon érté­kesítették, literenként 2,5 márkáért. A mostani miniszter, akitől a szerb parlament csütörtökön megvonta a bi­zalmat, kruševaci fiatal káder, aki váro­sában egykor még polgármesteri tisztsé­get is betöltött. A kertjében elásva 700 000 márkát talált a rendőrség, an­nak az 1,5 millió márkának a felét, amit élelmiszer és gabona törvényellenes el­adásával keresett Sava Vlajkovictyal együtt. Miután már figyelték, egy kruše­vaci kisvendéglőben kioktatta bűnrészes üzletfeleit, hogyan védekezzenek, ha le­fogják őket. EGY KIRÁLYSÁG ÖSSZEOMLIK? Jezdimir Vasiljevicről senki sem tud­ja megbízhatóan, hogyan került Jugo­szláviába. Állítólag Ausztráliából jött ez a szerbiai származású fiatalember, miután megjárta Amerikát, Kanadát, Srí Lan­kát, Szingapúrt, Franciaországot, Né­metországot, Belgiumot és ki tudja, hány országot még. Állítólag a Padinska Skela-i közismert börtönt is, itt nálunk... Egyszerre bankárként robbant be a kö­zéletbe, azt hirdetve, hogy a betétesek­nek ő végre becsületes kamatot ad, 15 százalékot is. Hüledeztek is külföldön a mágnások, pénzemberek, hisz ekkora kamattal minden banknak tönkre kell mennnie. Hacsak... hacsak az erre fordí­tott pénz nem fegyver- és kábítószer­csempészésből ered. Tavaly ilyenkor a katonai kémelhárító szolgálat volt főnö­kének ügyével kapcsolatban megírták az újságok, hogy Jezdimir Vasilj­­evicnek óriási hazafias érdemei van­nak, mert fegyvert szerzett be a Hor­vátország területén harcoló szerb csa­patok számára. Nos, ez a bankár, akinek a bankfiók­jai ezekben a napokban zárva vannak, legalább 60 000 betétest hagyott cser­ben. Igaz, tőle is elkoboztak a bari kikö­tőben mintegy 60 000 tonna kőolajat, amellyel kereskedni akart, kérdés azon­ban, elég lesz-e ez a cserbenhagyottak végkielégítésére. Függetlenül ettől, Jezdimir Vasilj­­evic, aki nemrégiben még a köztársaság elnöki tisztségére pályázott, s akit meg akartak tenni Crna Gora-i kormányfő­nek is állítólag, igazat mondott, amikor azt állította, hogy korrupt emberek is vezetik a mostani szerb és Crna Gora-i államot. Ez derült ki ugyanis a letartóz­tatások során, amelyekre a felsőbb kö­rökben került sor. Felvetődik a kérdés, ki lesz a következő. TALÁLÓS KÉRDÉSEK Más kérdések is felmerülnek a tör­téntekkel kapcsolatban. Mi lehet az oka, hogy a hatóság mindeddig eltűrte a kézenfekvő visszaéléseket? Hisz ne­megyszer szó esett róluk, a Szerb Kép­viselőház 21 küldötte, közöttük Páll Sándor és Csubela Ferenc is még ta­valy március 15-én aláírt egy petíciót Sava Vlatkovic akkori miniszter leváltá­sára. Más üzletek miatt ugyan, de a na­gyobbakra sem került volna sor, ha ezt megteszik vele akkor. Vajon meddig megy el a hatalom, sorra kerülnek-e a nagy halak? Remélhetőleg igen. Hogy legalább ettől a rossztól megszabaduljunk. POLYVÁS JÓZSEF 2- tfc a/ioynoTP’g&HU uauj-m»wmu ------------ ------------­Cp6Hje - nouiTO "BOPOBO xo/WHHr" u»dt MeceuH HHje ynnafiHBBo nopese «« «ohphho« y 1991- roan«« M 6yu9iy penySsiMKO CpOMje a Alt Bojtosmte. OflnyK.a oa ropmm o6pa»no»aB>»M h y OKti«ay oa 'UiaHoy 141. nocao*«“*» HaponMft CKVnulTHHB rtlflPHl­_ Onosnna ce s6or >.ioynoTpa6a nonoxaja * »»roh­­ok«x npexpuiaja yxMMiiHX xa *Vhkuh3h MHHHOTpa rpro.HH. H TypHSMa PanySnaxe Cpínja, xao h npepcMHHK. ynpa.xor onSopa "BopoBO xonnHHra" - Caaa BnajxoaHh. Ob a owiyxa eryna xa oHcry nawoM «ohom«. npoTUiaraxH nawxo M«PoflHH nowammH. A j 3. ^ AWs.' -Ki Á— £ -wAyT ? A képviselők petíciója Sava Vlatkovic leváltására­­ kelt 1992. március 15-én ÉSZAK-BÁCSKAI PANORÁMA Magyar- és horvátellenes hajsza Furcsa jelentés az EBEÉ-nek - Nyugtalanságot keltő pártálláspontok Az még hagyján, hogy a közelmúlt­ban a Szerb Radikális Párt Szabadkát szerb városnak nevezve eltökélte, hogy a bunyevác testvérekkel visszaállítják a ra­dikálisok háború előtti uralmát, és meg­­döntik a jelenlegi szecessziós osztrák­magyar koalíció uralmát, a napokban a Kommunista Szövetség­­ Mozgalom Ju­goszláviáért elnevezésű szervezet sza­badkai és kanizsai szervezeteinek veze­tői, majd a Jugoszlávok Pártjának és a Bunyevác-Sokác Pártnak a képviselői tettek kirohanást a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége el­len, végeredményben azonban a kisebb­ségek autonómiájának legalapvetőbb formái ellen emelték föl a hangjukat. Közben magyar- és horvátellenes han­gulatot szítottak. Elöljáróban a KSZ­­­MJ, a JP és a B­­SP is a közösség elmélyítéséért, a Jugo­szlávián belüli egységért, a kölcsönös megértésért és a dialógusért szállnak síkra, igyekezetüknek azonban kataszt­rofális következményeik vannak, de nem azért, mert számottevő pártokról van szó, hanem, mert nézeteikkel, pon­tatlan megállapításaikkal, továbbá tudat­lanságból vagy rosszakaratból ellenséges hangulatot és nyugtalanságot keltenek. Az együttélés ápolása helyett elhintik a gyanakvás magvát, és ellenségkép gyár­tásával foglalkoznak. A KSZ­­­MJ vezetőinek kedvelt vesszőparipája, hogy elleneznek minden nacionalizmust, és ezzel kapcsolatban pontosítanak, vagyis ellenzik a nagyma­gyar, a nagyhorvát és a nagyszerb nacio­nalizmust. Ez még rendben volna, de immár hosszú ideje csak a magyar vagy a horvát törekvéseket bírálják, a nagy­szerb nacionalizmus megnyilatkozásait pedig óvatosan elkerülik. Új mozzanat viszont, hogy a KSZ­­­MJ elismeri az itt élő horvátok jogát a kulturális autonó­miára, de nem olyan mértékben, aho­gyan az kijár nekik, hanem olyan tem­póban, ahogyan a horvátországi szerbek hasonló jogai megvalósulnak Horvátor­szágban?! Még az a szerencse, hogy nem Románia a mérce! Egyébként mi köze van az itt élő horvát vagy magyar stb. jo­gainak ahhoz, hogy másutt eleget tesz­nek-e a kisebbség iránti nemzetközi kö­telezettségeknek? Ilyen kötelezettségei Jugoszláviának is vannak. De hol van­nak már azok a kommunistább idők, amikor, ha nem is tökéletes, de példaér­tékű jogaik voltak a kisebbségeknek, és az autonómia nem volt elátkozott foga­lom? A KSZ­­­MJ vezetői megfeledkeznek arról, hogy nem az autonómia bevezeté­sével, hanem annak letiprásával kezdő­dött nálunk a visszafejlődés, jogaink csor­bítása és a jogaink anyagi alapját képező gazdaság tönkretétele. Az pedig a faji megkülönböztetés kategóriájába tartozik, hogy az itt élő horvátok jogai a KSZ­­­MJ vezetői szerint különböznek a magyaro­kétól, mert a horvátok államalkotó nem­zetet képeznek. A magyarok azonban má­sok, a VMDK által követelt autonómia se­hol a világon nem létezik (na és?), az pe­dig szegregáció, hogy magyar színházat akarnak, meg hogy megalakították a ma­gyar tanítók egyesületét. A Magyar Szót sem hagyták ki az elvtársak, mondván, hogy Magyarország körüli magyarokról szóló térképet kö­zöl. Egyes politikusok és a sajtó szerb kormányról, szerb parlamentről stb. szól, holott itt nemcsak szerbek élnek. (Ez az egyetlen pontos megállapítás, amely a KSZ­­­MJ sajtóértekezletén el­hangzott.) Egyébként újabb lendületet adtak a magyarfóbia terjedésének elsza­kadási törekvésekről, magyar területi igényekről és fasizálódásról beszélve. Az elszakadási törekvések érdekes módját fedezték fel egyesek a JP és a BS­P sajtóértekezletén, amikor kifejtet­ték, hogy a szabadkai önkormányzat szándékosan felveri az árakat, hogy elé­gedetlenséget váltson ki, és ily módon segíti elő a szecessziót. Rémkép vagy rosszakarat? Nagyon nehéz eldönteni. Aki azonban ilyesmit állít, az állítja azt másokról is, hogy az egység aláásásával foglalkoznak! Furcsa jelentés készült az F­BEÉ-nek a kisebbségi jogok érvényesítéséről a közoktatás terén. Arra enged következ­tetni, és sokan a sajtó útján messzemenő következtetéseket vontak le, hogy a ma­gyar nemzetiségű diákok maradéktala­nul tanulhatnak anyanyelvükön, ellen­ben túlteng a magyar pedagógusok szá­ma az iskolákban. Szerencsére akad olyan (nem ma­gyar nyelvű) újság is, amelyik felveti a kérdést, hogy mire való a pedagó­gusok nemzetiségi hovatartozásának boncolgatása, ha azok megfelelő mér­cék alapján kerültek munkahelyükre. Az azonban senkinek sem tűnt fel, hogy nagy az aránytalanság a lakos­ság nemzetiségi összetétele és a ma­gyarul tanuló diákok száma között, ami nem csak a vegyes házasságok és hasonló körülmények következmé­nye, és nem csak a tanulók vagy szü­leik akaratából fakad. A középisko­lákban ugyanis gyakori jelenség volt, hogy a diákok nem iratkozhattak be magyar nyelvű tagozatra „kis” lét­szám miatt, s a sok „kis” létszámból keletkezett egy tömeg, amely kényte­len volt szerb nyelven tanulni. Egyébként a kapott adatokkal nem lehet túlságosan dicsekedni, kivéve,­­ha úgy gondolják egyesek, hogy már az is valami, hogy még tanítanak ma­gyarul . VALIHORA István

Next