Magyar Szó, 1993. április (50. évfolyam, 88-115. szám)

1993-04-01 / 88. szám

1993. április 1., csütörtök____________________________________ A NATO vezetőinek és volt ellen­feleinek a hétfői brüsszeli értekezletén először hangzott el hivatalosan, hogy az Egyesült Államok rövid időn belül százezerre fogja csökkenteni Európá­ban állomásozó csapatainak létszámát. A NATO-ban esedékes változások ez­zel meg is kezdődnek, mivel a nyugati katonai szövetség az eddiginél jóval kevesebb emberrel sokkal bonyolul­tabb feladatokat készül ellátni a jövő­ben. Az elmúlt három évben - a berlini fal ledöntése óta - az Észak-atlanti Szerződés többi hadserege is 3-10 százalékkal csökkentette fegyveres erőinek állományát. De természetesen egyikük sem tehette ezt olyan mérték­ben, mint az USA, amely az 1989-ben Európában állomásozó 324 000 kato­nájának felét máris visszavonta. Ugyanakkor a NATO tagjai, de különösen az amerikai csapatok újfaj­ta szerepeket vállaltak. Már az is vál­tozásnak számított a korábbi elmélet­hez képest, hogy az öbölháborúra ké­szülve az USA 90 000 főt az­ európai támaszpontokról szállított a helyszín­re. További 12 000 katona Törökor­szágból működött közre az iraki kur­­dok védelmében és áttelepítésében. Tavaly télen az európai katonai re­pülőterekről 2400 tonna élelmet és gyógyszert szállítottak a volt Szovjetu­nió 24 városába. „Európa biztonsági szükségletei olyan összetett katonai műveleteket kö­vetelnek - mondja John Shalikashvili amerikai tábornok, a NATO egyesített erőinek főparancsnoka -, hogy az ENSZ értelemszerűen csak a NATO-hoz for­dulhat azoknak végrehajtásában, le­het, hogy időről időre a NATO nem kíván részt venni valamiben, és akkor a világszervezet mást is felkér­het - teszi hozzá. - De én azt hiszem, hogy a NATO az egyetlen szervezet, amely rendelkezik a szükséges ve­zénylési rendszerrel, kiképzéssel és ta­pasztalattal ahhoz, amit az európai biztonság fontossága megkíván.” Shalikashvili, aki tavaly ősszel vette át az Európában állomásozó amerikai csapatok parancsnoki tisztségét, a leg­jelentősebb átszervezést irányítja, ami­re az Atlanti Szövetség 1949. évi meg­alakulása óta sor került. A hatalmas páncélos egységeket, amelyek az egy­kor rettegett szovjet-varsói inváziót voltak hivatottak feltartóztatni, most kisebb, mozgékonyabb, szétszórtabb alakulatokká rendezik át. A parancs­nok szerint vannak gondjaik a ve­zénylés többnyelvűségével, a még mindig részben eltérő szolgálati sza­­Washingtoni tudósítónktól­­bályzatokkal, de az áthidalásukon dol­goznak. „Az új egységeknek megvan az az előnyük, hogy költségeikhez ké­pest hatékonyabbak (mint a korábbi megoldás)... és a többnerm­zetiségű összeállítás is egészséges szolidaritást sugall.” A NATO változó hangulatát bizo­nyítja, hogy még az egységes vezény­lési rendszerből régebben kivált Fran­ciaország fenntartásai is jórészt elhal­ványultak - állítják az amerikai megfi­gyelők. Megszűnt jobbára az a folya­matos disputa is, hogy a NATO csapa­tait fel lehet-e, fel kell-e használni a szövetség határain kívül eső konfliktu­sok esetén. A NATO várható balkáni szerepe szoros összefüggésben van ennek a doktrína értékű kérdésnek a megol­dásával. A katonai tömb AWACS típu­sú felderítőgépeinek Magyarországon való átrepülése fontos mérföldkő volt ezen az úton, de Albánia is beleegye­zett abba, hogy a nyugati őrhajók par­ti vizeiben is cirkálhassanak a Szerbia és Crna Gora elleni gazdasági zárlat ellenőrzése során. A NATO nagyobb orosz egységekre is számított a balkáni békefenntartás­hoz, de a legújabb hírek szerint az oro­szok - talán a moszkvai válság óta - mintha meggondolták volna magukat. Magyarázatuk azonban egyelőre arra szorítkozik, hogy a volt Szovjetunió tér­ségén belüli békefenntartás is túl nagy erőfeszítéseket követel meg erőiktől. Franciaországnak továbbra is van­nak fenntartásai az iránt, hogy a ter­vezett boszniai békefenntartó akció irányítása teljes egészében a NATO- kezekben legyen (hiszen a franciák nem tartoznak a közös vezényléshez), de magas rangú párizsi és washingto­ni katonatisztek jelezték már, hogy egészen biztosan ki tudnak dolgozni egy kompromisszumos megoldást. Ezzel párhuzamosan a franciák azt is kezdik belátni, hogy az­ önálló nem­zetvédelem költségei a jelenlegi gaz­dasági helyzetben egyre inkább az el­viselhetetlennel határosakká kezde­nek válni, és a kollektív védelmi rend­szer az egyetlen ésszerű alternatíva. A közvetlen ellenség eltűnése ugyanakkor túl hirtelen katonai ki­adáscsökkentésre buzdította a tagálla­mokat. Belgium és Hollandia azt ter­vezi, hogy körülbelül 60 000 fős had­seregét a felére csökkenti. Kanada tel­jesen kivonul Európából, és Németor­szág is jelentős redukciókat szándéko­zik végrehajtani, amiről egyébként az országegyesítést jóváhagyó nagyhatal­mi szerződése is rendelkezik. Manfred Wörner, a NATO főtitká­ra abban az irányzatban már-már ve­szélyeket is lát. Szerinte egyes tagálla­mok már meredek lejtőre léptek ter­veikkel. Attól tart, hogy a gazdasági szükségletek okozta kiadáscsökkentés alááshatja a NATO elrettentő képes­ségét, főleg abban az esetben, ha vala­hol Európában újra autoritárius rendszerek ütnék fel a fejüket. PURGER Tibor VÁLTOZIK A NATO SZEREPE Kevesebb katona, összetettebb feladatok Moszkva mégsem küld jelentős különítményt Boszniába? Ferenc József a térdén lovagoltatta, aztán szinte mindenkivel összehozta a sors, aki számított a XX. századi történelemben. Olyan ősi nevet visel, amelyre ma is min­denki felkapja a fejét. Személyét tisztelet, csillapíthatatlan közérdeklődés és meg­becsülés övezi. S már-már túlzott sze­rénységgel viseli mindezt. Elsősorban eu­rópainak tekinti magát. Amikor még nem volt divat, sőt a kontinens ezen felén egyenesen eretnekségnek számított ezt híresztelni, már akkor is azt vallotta: Kö­­zép-Európa, s benne Magyarország is Eu­rópához tartozik, s Európa határait az At­lanti-óceán és az Urál-hegység jelentik, mert a szögesdróttal-vasfüggönnyel meg­osztott Európa nem Európa. Dr. Habs­burg Ottó 1936-ban lépett be a Páneuró­pai Unióba, s hosszú évek óta ő tölti be a nemzetközi vezetőség elnöki tisztét. Emellett bokros teendőit gyarapítja, hogy a strasbourgi Európa Parlament képvise­lője immáron 14 esztendeje, köztisztelet övezi azért is, mert ő a legidősebb, aki rá­adásul - talán némi megszállottságtól hajtva — egyvégtében a magyar érdekeket viseli a szívén. ■ Ha jól tudom, volt már máltai lovagrendi út­levele, monacói, spanyol, belga passzusa. Milyen állampolgár tulajdonképpen? - Osztrák állampolgárságom születésemtől fogva mindig megvolt. Német állampolgárságot 1978-ban kaptam. És világéletemben magyar állampolgár voltam, bár sokáig nem is tudtam róla. A Mindszenty-per után a kommunista kormány ugyanis kijelentette: egyszer és min­denkorra megfosztanak a magyar állampolgár­ságtól. Azonban a diktatúra alóli felszabadulás után kiderült, a bürokrácia éppolyan slampos volt, mint a nyugatiak, s bár nagy dobra verték szándékukat, soha nem vitték keresztül akara­tukat. Úgyhogy magyar állampolgárságom mindvégig megmaradt, s joggal éreztem és vallottam magam magyarnak. Magyar Szó Christopher: Megszigorítják az embargót (Washingtoni tudósítónktól) Warren Christopher amerikai kül­ügyminiszter kedden és tegnap is kije­lentette, hogy a hét végéig határozatot hoznak a Szerbia és Crna Gora elleni gazdasági zárlat újabb megszigorításáról. Christopher szerint Amerikának olyan diplomáciára van szüksége, amely „távolabbra lát, mint a folyó hét vagy a következő hónap aktuális vál­sága”. Aktivista diplomáciát helyez ki­látásba, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Az orosz reformok anyagi támoga­tásának sürgetése mellett Warren Christopher figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államoknak ki kell vennie a részét a nemzetközi békefenntartó te­vékenységből, azon túlmenően pedig fel kell készülnie a megelőző akciókra. „Szomália és a Balkán példája mutatja - hangsúlyozta az amerikai külügymi­niszter -, hogy a megelőzésre költött minden dollármilli százmilliókat ta­karíthat meg a holnap honvédelmi ki­adásaiból.” A Magyar Szó tudósítója megkér­dezte George Stephanopoulost, a Fe­hér Ház kommunikációs igazgatóját, hogy a State Department által említett szankciószigorítás bejelentésére mikor kerülhet sor. Stephanopoulos meg­erősítette, hogy a döntés előkészítése folyamatban van, de az elnök három­napos távolléte miatt (apósa súlyos be­teg Little Rockban, Clinton kedden este tért vissza Washingtonba) egyelő­re nem tudni, mikor fejeződik be. P.T. EGY HABSBURG, AKI MAGYARNAK ÉRZI MAGÁT Nem a múlton kell rágódni, hanem a történelmet integrálni ■ Ezek szerint még szavazni is fog egyszer Ma­gyarországon? - Miért is ne? - kérdez vissza, s nem titkolt büszkeséggel veszi elő zakója belső zsebéből magyar útlevelét, amelyen még a „Népköztársaság” megje­lölés díszeleg. ■ Mióta a Páneurópai Unió nemzetközi vezető­ségének elnöki tisztét tölti be 1973 óta, szinte min­denki „elnök úrként” tiszteli. Mikor szólították utoljára „fenségnek”?­­ Éppen tegnap. Igen, a március 15-ei ünnep­ségen többen is így szólítottak meg. ■ É­rzi-e a sors kegyeltjének magát, s úgy vélt­­e, hogy - egy önről készült dokumentumfilm cí­mére utalva - Isten akaratából történt, ami önnel az elmúlt 80 év során megesett? - Mindenki hiszi: Isten akaratából történnek a dolgok. Mert elvégre érzi az ember a történelem­ben Istennek a kezét, s azt, mi is részesei vagyunk annak a világnak, amit Isten teremtett. S ennek folytán valamennyien Isten akaratától függünk. ■ Saját pályafutását tekintve is érvényesnek ér­zi mindezt? Hogy ez az az erő, amely megóvta önt 80 éven keresztül? - Persze, mindig volt bennem Istenben való bi­zalom, úgyhogy a különböző megpróbáltatások so­sem terítettek a földre. Talán hozzájárult még eh­hez, hogy világéletemben optimista természetű voltam, úgyhogy minden nehézségen lelki sérülé­sek nélkül átjutottam. ■ Mit tekint a legbecsülendőbb emberi tulaj­donságnak? - A bátorságot és becsületességet. ■ És mit vet meg leginkább? - A gyáva, képmutató és hazug embereket min­dig lenéztem. ■ Milyen embernek ismeri önmagát? - Hát, nem tudom, mert most már több mint 80 éve élek együtt ezzel az emberrel. De azt hiszem, van egy kvalitásom, amire mindenképpen büszke lehetek: soha nem mondtam nemet, ha igenre gondoltam. Bármilyen nehézségek is gördültek az utamba, mindig tántoríthatatlanul tovább küzdöt­tem a magam elé tűzött célért. ■ Mi ön szerint az emberi életben a legfonto­sabb: a pénz? a hatalom? a boldogság ritka, meg­­vásárolhatatlan percei? a hírnév? - I­nkább az a semmi mással sem összetéveszthe­tő jóleső érzés, hogy az ember azt teszi, ami a fel­adata. A jó lelkiismeret, ami a legtöbbet számít. ■ Vagyis, amire az embert a sors rendelte, azt kell beteljesítenie? - A sors azért van: az ember túljusson rajta. ■ Március idusa a magyar nép számára mind­örökre összefonódott újkori szabadságküzdelme jeles dátumával, az 1848-ban kitört forradalom­mal. Az idei március 15-én Csorvás (dísz)vendége volt. Miként viszonyul a magyar történelem napja­inkban is példaként szolgáló dicső korszakához, milyen érzelmeket ébreszt önben az a szabadság­­harc, amelynek vezetői Debrecenben kimondták a Habsburg- ház trónfosztását? - Magam is jártam abban a kálvinista templom­ban, ahol a trónfosztást kimondta Kossuth. De ami a történelemben történt, megtörtént. Nem szere­tem, ha az emberek a múltért keseregnek vagy a múlton hiábavalóan rágódva szomorúságban tel­nek napjaik. Épp ellenkezőleg: a múltat pozitívan kell tekintenünk, hiszen már az Isten sem tud vál­toztatni rajta. És persze, hiszek benne, hogy min­dennek megvan az értelme, mi miért és mi módon történt. Az a fő, hogy az ember integrálja a törté­nelmet és ne vonjon le ellenséges konzekvenciákat a jelenre. ■ Négyévesen, 1916. december 30-án, jelen volt apja, IV. Károly koronázási ceremóniáján a budai Várban, abban a főtemplomban, ahol most nemrégiben leánya esküvőjét is tartották. Mi ra­gadt meg a koronázási ünnepségből a kisgyermek fejében? - De mennyire, hogy vannak emlékeim! Nézze, ez mégis egy óriási esemény volt a maga pompáza­tos külsőségeivel. Jól emlékszem budapesti érkezé­sünkre, megragadt a gyönyörű kilátás a Várból. Mikor aztán sok év kényszerű távollét után 1988- ban megint Budapesten jártam, könnyűszerrel rá­ismertem az emlékeim mélyén őrzött város képére. Jól emlékszem a koronázási ceremóniára is. Tisza Istvánra, a bolgár királyra, aki nekem folyton a ko­ronázás és koronázás közötti különbséget magya­rázta, nem értettem, s nemigen örültem neki... ■ A trónfosztás vagy az, hogy édesapja 1921- ben húsvétkor, majd pedig ősszel megkísérelte a visszatérést Magyarországra, hagyott emlékezeté­ben valamilyen nyomot? - Apám nem mondta el előre, mikor fog indul­ni vagy mikor fog hazavinni bennünket. Jobb is volt így... ■ Hol tartózkodott a család azalatt, mialatt szüleit a „sirálypuccs” után egyik hajóról a másikra rakva szállították ide-oda a Nagykövetek Tanácsa döntése értelmében, mígnem Madeira szigetén kötöttek ki? - Svájcban voltunk, s csak 1923 januárjában ju­tottunk el Madeirára. ■ Édesapja fiatalon, 1922 áprilisában hunyt el. Mi okozta halálát? - Tüdőgyulladás. Annak idején ugyanis még nem voltak a mostanihoz hasonló hatékony orvos­ságok. Nem volt mit tenni. ■ Hallottam rebesgetni, sokan arra gyanakod­tak, mesterkedés oltotta ki életét! - Ez nem igaz. Természetes halállal távozott az élők sorából. ■ Mi az, amit egy egész életre szólóan megta­nult tőle? - Apámtól bátorságot, Istenbe vetett bizalmat és nagy hazafiasságot tanultam. Mert ő magyar honfi volt. Bámulatosan ismerte a magyar irodal­mat, és igazán ragadt rám ebből tőle. Szerette Pető­fi költeményeit, sokat betéve is tudott. ■ A forradalmi versek közül is? : - Igen. Megtanította például nekem az Akas­­­­szátok föl a királyokat! című verset. Ebből is látha­tó, olyan beállítottságú ember volt a történelemmel szemben, akárcsak én. (Magyar Nemzet) (Folytatjuk) KÜLPOLITIKA 3 Ćosić az iszlám fundamentalizmustól tart A JSZK elnökének találkozói Brüsszelben (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel kapcsolatban szólt Alija Izet­­begovic iszlám nyilatkozatáról is, amelynek elveiről elmondta, hogy nem férnek össze a polgári állammal, ame­lyet Izetbegovic állandóan emleget. Ćosić közölte az adatot - amelyet, mint mondta, Tuđman horvát elnök­től tudott meg -, hogy pillanatnyilag 6000—8000 mordzsaheddin harcol Bosznia-Hercegovinában. Innen ered a szerbek félelme, hogy kétötödük isz­lám hatalom alatt marad. A vendéglátó dilemmájára, melyet abban a kérdésben fejezett ki: hogyan történhetett mindez Jugoszláviával, ha figyelembe vesszük politikai és in­tellektuális potenciáljait, a jugoszláv elnök azt mondta - „ez fájó kérdés”. Hangsúlyozta azonban: egyértelmű, hogy Jugoszláviát a nacionalista és szakadár ideológiák rombolták szét. Fontos szerepet töltöttünk be Euró­pában, most pedig Európa problémája vagyunk, jegyezte meg Ćosić. A kom­munizmus bukása után a hazai gyenge­ségek mellett működésbe léptek a cent­rifugális erők, és egyben Európa is - a legrosszabb módon - hozzájárult Jugo­szlávia szétrombolásához - mondta vendéglátójának Dobrica Ćosić. Abszurdumnak nevezte azt, hogy akik hozzájárultak a jugoszláv állam szétrombolásához, most Bosznia-Her­cegovina egységét és e volt jugoszláv köztársaság határainak sérthetetlensé­gét emlegetik, míg a szerbeket, „akik Jugoszláviát védték”, hegemóniára és imperializmusra törekvőnek nevezik - hangsúlyozta a jugoszláv államfő. Kosić tegnap Brüsszelben találkozott az Európa Parlament egykori Jugoszlá­viával való kapcsolatokat tartó bizottsá­gának elnökével, Kiraszkevasz Avgeri­­nosz görög szocialista képviselővel is. Ćosić előző este Jean-Pierre Cottal, az Európa Parlament legerősebb, szo­cialista képviselőcsoportjának vezető­jével találkozott. Jean-Pierre Cot biz­tosította Ćosićot afelől, hogy az euró­pai szocialisták nem fognak „olajat önteni a tűzre”, de a Szerbiáról alko­tott kép ténylegesen rosszabbodik, Szerbiát óriási felelősség terheli a vi­szályért, és ezt a rezsim egyre nehe­zebben fogja tudni elhárítani. „A szerbek saját területükön van­nak, nem foglalták el, ez az ő etnikai területük, amelyen évszázadok óta él­nek. A kataszteri könyvek szerint a föld 64 százaléka a tulajdonuk” - mondta a jugoszláv elnök interjújá­ban, amely tegnap jelent meg a brüssze­li napisajtóban. Értékelése szerint a Vance-Owen­­terv alapul szolgálhat a további tár­gyalásokhoz, de hozzátette, hogy ha ezt a projektumot így fogadják el, ak­kor kifejezetten igazságtalan lenne a boszniai szerbekkel szemben, mert nem veszi figyelembe „létérdekeiket”. A boszniai szerbek 45 százaléka muzulmán vagy horvát fennhatóság alá kerülne, míg a horvátoknak nyolc, a muzulmánoknak pedig 45 százaléka kerülne csupán saját kormányzati te­rületén kívül. Ha a tárgyalások folytatása helyett az Európai Közösség és a Nyugat továbbra is fenyegetőzni fog, és katonai beavatko­zásra kerül sor, az ilyen politika sokkot idézne elő, és ez hosszú távon tragikus lenne mindenki számára - mondta Dob­rica Ćosić a La Libre Belgique-ben meg­jelent interjú szerint Csurkin részt vesz a boszniai szerbek parlamentjének ülésén Az orosz külügyminiszter-helyettes palei megbeszélése (Folytatás az 1. oldalról) Nagyon fontos a tűzszüneti megál­lapodás megőrzése. A tegnapi megbe­széléseken az a benyomásom alakult ki, hogy a a szerbek a béke megte­remtésére törekszenek a párbeszéd során, jóllehet számos bonyolult kér­dést kell még megoldani, jelentette ki az orosz külügyminiszter-helyettes azt követően, hogy Paléban találkozott a Szerb Köztársaság magas rangú tiszt­ségviselőivel. Kifejezte reményét, hogy a konfliktusban érintett felek tiszteletben tartják a tűzszünetet. Elfo­gadta a Szerb Köztársaság április 2-án esedékes parlamenti ülésére szóló meghívót is. Karadzic az­ orosz külügyminisz­ter-helyettessel folytatott megbeszélé­sét konstruktívnak nevezte, és úgy ítélte meg, hogy fontos volt az eddigi béketárgyalások elemzése szempont­jából is. Több mint három órán ke­resztül tárgyaltunk, s közben többször hangsúlyoztuk a béke megteremtésé­nek fontosságát. Megerősítettük azt, hogy továbbra is kitartunk a válság politikai rendezése mellett, és arra tö­rekszünk, hogy a béke minél tovább tartson, jelentette ki Karađžić. Ma Belgrádban Csurkin találkozni fog Ćosić államfővel és Kontic minisz­terelnökkel, s az sincs kizárva, hogy ismét fogadja Milošević elnök is. (Tanjug)

Next