Magyar Szó, 1997. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1997-07-01 / 152. szám

2 KÜLPOLITIKA Míg alszunk, a légkondi váltig működik. Az évszakot tekintve, reménytelen dolog arra várni, hogy majd hűvösebb lesz a hajnal. A nyári nap­fordulóhoz közeledve ugyanis a hőség délelőtt tíz órára olyan fokra hág, mint aratáskor szokott lenni a Bácskában a délidőt követően, s ez azután tovább emelkedik, mivel a Nap pontosan a fe­jünk fölött delel, az északi térítő magasságában, és ilyenkor az embernek nincsen árnyéka - tehát még én is könnyen átléphetem a saját árnyéko­mat. Meglepődve: gondolok vissza, hogy ezt ed­dig csak az eredeti helyszíneken forgatott, a tró­pusokon játszódó cselekményű filmekben láttam, amikor még Clark Gable meg Gregory Peck volt az effajta spektákulumokban a sztár. Ám még mielőtt árnyékunk a minimálisra re­dukálódna, végre a vágyott nyílt térségekre ju­tok: az Abu Dhabi felé vezető nyolcsávos autópá­lyára. Bármennyire is nehezemre esik, valahogy el kell igazodnom az arab nevek írásmódjában, mert Abu Dhabi esetében a D után következő h mit sem jelenthet a magyar olvasó fülének vagy szemének, ellenben a szótár Abu Dzabit javasol, dz-vel, mintha csak azt mondanám magyarul, hogy madzag. És Dubai helyett is Dubajt, pedig még külön odafigyeltem, hogy az arabok olyan világosan, mint a kétszerkettő, Dubait monda­nak, rövid á-val. (Csupán a Ferihegyi reptéri tu­dakozó kisasszonya emlegetett nekem Dubajt.) Hiába alkalmas a magyar még hexaméterek írá­sára is, arab nevek reprodukálására nem a leg­megfelelőbb a hangkészlete, úgyhogy inkább a magyaros kiejtéshez tartom magamat a nevek írása közben, ahogyan az ott élő magyaroktól hal­lottam. Úgy negyvenre tehető a számuk. De ma­radjunk egyelőre továbbra is az autópályán, ké­sőbb jöttünk letérni róla. _________ A záródokumentum elfogadásá­val és ünnepélyes hálaadó ökumeni­kus istentisztelettel ért véget vasár­nap Ausztriába, Grazban a Megbé­kélés - Isten adománya és az új élet forrása jegyében tartott egyhetes II. Európai Ökumenikus Találkozó. A sajtóközpont végleges adatai szerint a rangos rendezvényre több mint 10 000 vendég érkezett az egyházi küldöttségekkel együtt Stájeror­szágba. A legtöbben Németország­ból (1231) és Romániából (1216) jöt­tek, de sokan érkeztek a vendéglátó Ausztriából (1110) és Olaszország­ból (920) is. A nyilvántartásba vett résztvevők és vendégek számát ille­tően Magyarország (283) a tizedik, Jugoszlávia (153) pedig a tizenhato­dik helyen áll. Az általános elismerés mellett, hogy ezúttal minden euró­pai ország egyházi képviselői megje­lentek, valahányszor elhangzott a naponta, rendszeresen tartott sajtó­­konferenciákon a sajnálatos észre­vétel is, hogy egy-egy országból most sem jelent meg minden egyház küldöttsége. A részvevő országok szinte mindegyikéből hiányzott va­laki. Elhangzott viszont az a megál­lapítás, hogy eddig ez volt a legtö­megesebb találkozó. A rendezvénye­ken több tízezren vettek részt. Az egyházi küldöttek (700) ple­náris ülésein, de a párbeszéd fóru­mokon és a műhelymunkák kereté­ben is számos megjegyzés, módosí­tás hangzott el a záródokumentum­javaslatra, főleg az ortodox egyház részéről. Szövegén - mint ahogyan azt John Arnold, az Európai Egyhá­zak Konferenciájának (EEK) elnöke hangsúlyozta a záró-sajtótájékozta­tón - "két évig dolgoztak. És termé­szetesen továbbra is állandóan szük­ség lesz majd az újabb kiegészítések­re. „A papír nem minden az élet­ben” - mondta. Példának a változást szomjúhozó, a nyitásra készséget mutató Románia példáját említette, amelyet egyaránt támogat az egyház Nyugat-E­urópában, a nemzetközi közösség és a világi intézmények is. A demokratikus változásokat jelzi a nagyszámú multikoncepcionális küldöttség is. A KEK elnöke egyben reményét is kifejezte, hogy a II. ökumenikus találkozó hozzájárul a nemzetiségi és a kisebbségi kérdés megoldásához is Romániában és mindenütt, ahol több nemzeti, val­lási közösség él együtt. A záródokumentum érvényesíté­se sokban függ a többségi egyházak­tól. A feladat nem egyszerű, hang­súlyozta Miloslav Vlk, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCF­E) elnöke. Megvalósítása is na­gyon hosszú folyamat lesz. De a né­pek ökumenizmusra törekvése rea­litás, és ezt tudomásul kell venniük a mindenkori egyházi vezetőknek. A másság tiszteletben tartásával arra kell törekedni, ami összeköt. A találkozó keretében számos program témája az esetleges konf­liktus helyzetek voltak Európában és a világban, különös tekintettel az egyházak megelőző ökumenikus te­vékenységére. Másfelől a háborús következmények enyhítésével, az újabb humanitárius segélyek szük­ségességével, valamint a menekül­tek problémáinak a megoldási lehe­tőségeivel foglalkoztak. Az előrejel­zések szerint a diakóniai szolgálatra, a karitatív tevékenységre a jövőben még nagyobb szükség lesz egész Eu­rópában, de különösen a közép-ke­­let-európai térségben. A menekül­tek hazatérésének szorgalmazása mellett a nemzetközi közösségnek, de az egyházaknak is, nagyobb gon­dot kell fordítaniuk a szociális kér­désekre. Többen felvetették a kér­dést az emberi szabadságjogok érvé­nyesítése kapcsán, hogy mi történik akkor, ha a menekültek közül egye­sek nem kívánnak visszatérni szülő­földjükre. Ilyen értelemben botrá­nyosnak minősítették a közelmúlt­ban az Európai Unióban elhangzott javaslatot, miszerint a jövőben Eu­rópai nem kaphat majd politikai menedékjogot a tagállamok egyiké­ben sem. A II. Európai Ökumenikus Ta­lálkozó munkájában számos diakó­niai, humanitárius, valamint más egyházi és világi polgári szervezet vett részt. Vajdaságból az­ újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársai több projektumban vettek részt eredményesen. STANYÓTÓTH Gizella Megbékélés - lehetőség A népek ökumenizmusra törekvése valóság - Megvalósítása hosszú folyamat - Grazban befejeződött a II. Európai Ökumenikus Találkozó Jelcin a tanácsadójává nevezte ki lányát Borisz Jelcin orosz elnök a taná­csadójává nevezte ki kisebbik lányát, Tatyjana Gyacsenkót, aki az államfő image-ének alakításával foglalkozik majd. Ezt Szergej Jasztrzsembszkij elnöki szóvivő jelentette be tegnap. Közölte egyben, hogy Jelcin július 7-től szabadságra megy. (MTI) ________Magyar Szó_______________________________________________________1997. Július 1 kedd ELTEMETTÉK DR. BETTY SHABAZZT, MALCOLM X ÖZVEGYÉT Az átok újra hatott Egy 12 éves fiú híres nagymamájára gyújtotta a házat, mert elválasztották anyjától, akit a szövetségi nyomozók gyilkossági kísérlettel vádoltak Washington, június 30. Malcolm X alias El-Hajj Malik El- Shabazz alias Malcolm Little neve Eu­rópában messze elhomályosodik Mar­tin Luther King mögött, akit 1968-ban gyilkoltak meg békés polgárjogi harca miatt. De Malcolm X az­ Egyesült Álla­mokban legalább annyira ismert és vi­tatott, mint valamivel fiatalabb bőr­­színtársa, King. Ők ketten ugyanazért a célért, az amerikai feketék emanci­pálásáért harcoltak, csak más-más módszerekkel, és ez annak idején egy­mással is szembeállította őket. Az elmúlt hónapok ismét a nemzet elé vetítették a hatvanas évek véres polgárjogi mozgalmát és annak jogilag szerencsés, emberileg azonban na­gyon is tragikus kimenetelét. Június elsején harmadfokú égési sebeket szenvedett ugyanis dr. Betty Shabazz, Malcolm X özvegye, aki hűségesen ápolta férjének politikai hagyatékát, soha nem ment újra férjhez, hanem 5 lányának nevelése mellett is pedagógi­ából doktorált és társadalmi munká­nak szentelte minden szabad percét. A 61 éves Shabazz asszonyt vasár­nap temették New Yorkban, miután háromhetes élethalálharc után a múlt hétfőn egy New York-i kórházban el­hunyt. Testének több mint a 80 száza­lékát égési sebek borították, és az or­vosok minden igyekezete ellenére sem lehetett megmenteni. De hogyan is történt ez a legújabb családi tragédia, és mi is az az átok, amely a Shabazz családot több mint három évtizede kö­vette? Malcolm Little 1925-ben született a nebraskai Omahában, négy évvel Mar­tin Luther King előtt. Apja, F­arl Little egyszerű kétkezi munkás volt, de ha­mar belátta, hogy csak az egyház nyújt lehetőséget a feketéknek a teljes pol­gári-politikai jogtalanságban folytatott élet megváltoztatására. Kiváló szónok­ként hamarosan maga is papságra emelkedett egy fekete hitközségben. A Little család élete állandó bizony­talanságban telt, és ezért sokat költöz­ködtek. A húszas-harmincas évek Amerikájában teljesen elfogadott do­log volt, hogy a fehérek minden jogi kiskapuit felhasználták a feketék távol­tartására, így Earl Little prédikátor hi­ába vásárolt teljesen tisztességes és tör­vényes úton készpénzért egy szerény házat Michigan államban, a szomszé­dok előkaparták a ház volt tulajdono­sának a végrendeletét, amelyben az meghagyta örököseinek, hogy házát „soha semmilyen körülmények között sem lehet eladni más embernek, mint aki a kaukázusi fajhoz, tartozik”. Mivel a vevő ezt előre nem tudhat­ta, elhatározta, hogy kitart törvényes tulajdonában. Nem sokáig maradt er­re lehetősége, mert a szomszédok egy éjjel rágyújtották a házat... Malcolm ekkor négyéves volt. (Tudósítónktól) A prédikátor tovább költözött csa­ládjával, de kitartott polgárjogi mun­kája mellett­­ még két évig, amikor máig felderítetlen körülmények között egy detroiti villamos halálra gázolta... Malcolm hatéves volt, és aligha maradt más választása az életben, mint hogy folytassa sokat szenvedett apjának munkáját. Rendkívül nehéz gyerekkor után Malcolm Little jófejű középiskolásnak mutatkozott, féltestvére segítségével eljutott Bostonba, ahol már létezett egy büszke fekete közösség, és így al­kalma nyílt megismerni a polgárjogi mozgalom központi áramlatait. Elein­te maga is be akart kapcsolódni a fe­hérek Amerikájába, de korán belátta, hogy az nem megy: ekkor fordult az Iszlám Gyermekei nevű fekete szerve­zethez, amely azért harcolt, hogy a né­gerek Afrikában keressék és találják meg szellemi gyökereiket. Malcolm gyorsan a mozgalom ve­zetőjének, Elijah Muhammednek a jobbkezévé vált, és ünnepelt szónok­ként ismerték. A hatvanas évek elején éppen ez a mozgalom volt a négerek számára Martin Luther King Gandhi­­stílusú mozgalmának alternatívája. King és Malcolm X­­akkorra már hi­vatalosan is megváltoztatta vezetékne­vét, hogy kimutassa, mennyire nem számít ő és sorstársai a fehér Amerika számára­ politikai ellenfélnek számí­tottak, de nem üldözték egymást. A szövetségi szervek azonban igenis ül­dözték az Iszlám Gyermekeit, mert azok egyesíteni akarták a feketéket, amit viszont Washingtonban az USA elleni cselekedetként értelmeztek. Malcolm X Mekkába is eljutott, ak­kor vette fel az El-Hajj Malik El-Sha­­bazz nevet, és akkor lett a felesége Betty Shabazza. De hamarosan szakí­tottak Elijah Muhameddel, mert Mal­colm belátta, hogy a feketéknek semmi esélyük a totális ellenállásra és az­ ame­rikai társadalom kettéválasztására. Egyre jobban közeledett Martin Lut­her King nézeteihez, hogy csakis az in­tegrált négerség válhat egyenjogúvá az Egyesült Államokban. Ezt viszont már az Iszlám Gyerme­kei nem nézték jó szemmel, és 1965 februárjában, három évvel King meg­gyilkolása előtt, egy nagygyűlésen géppuskával letarolták saját „testvé­­rük”-et, Malcolm X- et. Betty Shabazz és négy lánya közvetlen közelről nézte a véres merényletet a nagyterem szín­padán. Malcolm X két legfiatalabb gyermeke, két ikerlány, akkor még anyjuk testéből érezhette a tragédiát. Apjukat már sohasem láthatták. John Kennedy elnükösködése alatt a szövetségi kormány végre álláspon­tot változtatott, és szövetségi csapato­kat vetett be a helyi vaskalapos fehérek ellen, akik a végsőkig - akkor már tör­vénytelenül - ellenálltak a feketék in­tegrálási kísérleteinek. Amikor Kinget 1968-ban megölték, a négereknek már majdnem minden politikai joguk biztosítva volt a törvények által, noha a helyi bürokrácia még próbálkozott az ellenállással. De a vietnami trauma elhalványí­totta a polgárjogi mozgalom emlékét, részben a sebeket is begyógyította az­zal, hogy a hadseregben végre egyen­rangúan szolgáltak a négerek, és ki­tüntették magukat a dél- ázsiai hábo­rúkban. Malcolm X emlékére is a fel­edés várt. De sokat szenvedett családja persze nem felejtette el. Betty Shabazz kitar­tott férje közéleti alakja mellett, és lá­nyait is úgy nevelte, hogy folytassák a mártír munkáját. Itt nagyot kell ugra­ni az időben. Qubilah Shabazzt, Malcolm X egyik lányát tavalyelőtt vádolták meg szövetségi nyomozók, hogy bérgyil­kost próbált alkalmazni, hogy meg­ölesse Louis Farrakhant, annak az Eli­jah Mohamednek az utódját, akitől Malcolm X eltávolodott a hatvanas évek elején. Farrakhanról ugyanis so­kan azt beszélték, hogy köze volt Mal­colm X meggyilkolásához. A bíróságon ugyan felmentették Qubilaht, mivel Farrakhangban végül megszólalt a tisztesség. De ugyanakkor elmegyógy­intézetbe küldték kétévi mefigyelésre. Fia, Malcolm, a nagymamához került. A tragédia akkor folytatódott, ami­kor a most 12 éves Malcolm elmélked­ni kezdett a család történetének tragé­diáján. Anyjától való elválasztása rend­kívül tragikusan hatott rá, és a nagy­mamát vádolta azzal, hogy a nagyapa emlékéhez ragaszkodva további őrü­letbe vitte családját. Malcolm június el­sején nem bírta tovább, és a nagyma­ma ajtaja előtt benzintüzet gyújtott. A ház nem égett le, de a menekülő asszony halálos égési sebeket szenve­dett. A szövetségi rendőrségnek most megint a kezében van egy Shabazz, a 12 éves Malcolm, akit vasba verve szál­lítottak el elfogatása után. Dereka kö­rül acélszíjhoz kötözték a 12 éves fiú megbilincselt kezét. A törvény, az tör­vény... Betty Shabazzt vasárnap temették New Yorkban, az amerikai társadalom különböző rétegeinek megbecsülése által övezve, George Pataki kormány­zó, Rudolph Giuliani polgármester, Muhammad Ali, Coretta Scott King (Martin Luther özvegye) és ezrek meg ezrek jelenlétében. Az unoka a börtön­ből nézhette a ceremóniát, az elme­gyógyintézetben tartott leányt azon­ban elengedték, hogy 5 testvérével együtt búcsút vegyen anyjától. PURGER Tibor MEGJÁRTAM DUBAIT (5.) Égi ugrósánc szubtrópusi síelőknek Kissé túlméretezettnek tűnik, forgalom alig­­ a jövőnek épül, mondják, a számítások szerint erre húsz évig rá sem kell nézni, a burkolata ko­pásmentes, fagyok pedig nincsenek. Könnyű is ott, az olajmezők tövében olyan minőségű útbur­kolatot előállítani, viszont az­ út szélén kétoldalt egymástól úgy húsz méternyire levő datolyapál­mák sora a gondoskodás legmagasabb szintjét igényelheti, és ezek a pálmafák ott sorakoznak minden egyes út szegélye mellett, a városban is, és a városon kívül is, ezerszám. Valószínűleg pontos statisztika létezik arról, hogy kereken, szám szerint is, mennyi. Az autópálya mellett ki­sebb településnek is beillő, fallal körülvett épü­letcsoportok, azzal, hogy némelyiknek a kerítés­fala magában is valóságos műépítészeti remek­mű, de belátni mögé nem lehet. Elsőnek a szá­műzött katari emír rezidenciáját mutatják, aki a családi villongások elől itt talált menedékre. (Ka­tar egy nem csatlakozott, szomszédos emírség, Dubaitól nyugatra, szintén az Öböl partján. Akik­nek az Egyesült Emírségekben lejárt az egy hó­napos tartózkodási engedélyük, azoknak el kell hagyniuk az országot, hogy vízumuk érvényessé­gét meg tudják hosszabbítani, úgyhogy általában a legközelebb eső katari fővárosba, Dohába re­pülnek, csakhogy a kiutazást tanúsító pecsét az útlevelükbe kerüljön, s mert ittvan azzal a génnel vissza is térnek. Azt mondják, nagyon egy zsúfolt járat.) Azután látni a leendő emír, vagyis a herceg téli rezidenciáját­­ szinte egy kisebb falut tesz ki a belső személyzet lakta házsor. Majd a hercegi öcs fekete villája következik, utána az emír any­jának rezidenciája... Közbül pedig hellyel-közzel gazdagok és egészen gadagok villái, itt-ott ki­sebb- nagyobb hófehér dzsámik. (Nem állhatom meg, hogy el ne szóljam magam. Ha ezt Mladic tábornok látnál) És véges-végig, a falakon belül és kívül a siva­tag e helyen nyilvánvalóan mesterséges vegetáci­ója, ez a nem mindennapi látvány! Pedig ha csak a talajt tekintjük, ahogy a homokját az autópá­lyán keresztben sodorja a csupán lengedező szél, festői futamokban, s az útpadka tövében máris kezdődik a dűne képződése. Kocsink bal első tömlője menet közben kisza­kad, s hogy ebből ránk nézve mi minden követ­kezhetne, ha csak számba veszem a hírből ismert hasonló katasztrófákat... Szerencsére nem követ­kezik semmi, csak egy kis zötyögés a pihenősávig, s hogy hasznomat a kerékcserénél úgysem lehet­ne venni, leereszkedem az autóút töltésének sa­lakos oldalán, és talpain itt érintkezik először a sivatag homokjával. A homok felső rétegét az út töltésének építésekor lehántották, s ami ez alatt van, sós homok, látható, holty terjedelmes foltok­ban leheletnyi vékony sóréteg borítja, nyilvánva­lóan a tenger közelsége folytán. Az autópálya mentén lépten-nyomon lendü­letes építkezés folyik. Több elkerített felvonulási terület lemezkerítésén az A1 Sáfár felirat szerepel a kivitelező neveként (nem ő a legjelentősebb építkezési vállalkozó Dubaiban). De arra megte­szi, hogy felmerüljön bennem, honnan is jöhetett „sáfár” szavunk, együtt például a szerbben hasz­nálatos „musterijá”-val, szinte kart karba öltve a kettő. És egyszeriben láthatóvá válik számomra, szé­lesen kitárul a Perzsa- vagy Arab-öböl vize, legin­kább tengerszínűnek volna mondható, miként egy szindbádi pillantás, smaragdzöldbe játszó kéknek, ahogy a látóhatár pereméig semmi sem töri meg a síkját, csak egy távolban horgonyozó, hatalmas hajó, halvány ködölés mögött. Óriási építkezés, és bármennyire is közelinek tűnik az ellenkező irányban, érthetetlenül mégis a tenger színén, voltaképp a régi épületek bon­tásából felhalmozódott törmelékből kiképzett mesterséges szigeten. Ez lesz a leendő Chicago Beach Hotel, vagy 64 emeletes, hét tenger alatti szinttel - a lakosztályok ablakai közvetlenül a víz­be „nyílnak” -, kizárólag koronás fők, milliárdo­sok és más pénzügyi kiválóságok számára. Innen nézve jelenleg még úgy fest, mint egy égből jövő ugrósánc szubtrópusi vízisíelők számára. A célszerűtlennek talált, lebontott épületek te­hát mesterséges szigetek alapanyagaként végzik, mint leendő építészeti csodák fundamentuma, ezt akarják elhitetni velem. BRASNYÓ István |Folytatjukl

Next