Magyar Szó, 2000. január (57. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-23 / 18. szám

10 ÉLETKÉPEK KORKOSTOLÓ In memóriám Ú­gy szoktuk mondani, hogy ennél rosszabb már nem szakadhat ránk. Pontosabban, a borúlátó ember kiált fel így, mire a derűlátó leinti. Lehet, de még mennyire, hogy lehet ennél rosszabb, sokkal rosszabb is. Hát, ami azt - mármint az újságírásunkat - illeti, lassan-lassan a pesszimistá­nak lesz igaza. Még mielőtt azonban belebonyolódnánk ebbe a cseppet sem egyszerű kérdés boncolgatásába, nyomban előrebocsátjuk, ezúttal csupán egyet­len műfaj, a nekrológírás válságát hoznánk szóba. Bizonyára érti az olvasó, azok­ra az írásokra gondolunk, amikor elhunyt kiváló személyiség munkáját, erkölcsi tartását... méltatja egy-egy újság. Sose volt ez könnyű feladat. Mert csakúgy, mint a koporsónál elmondott búcsúbeszéd, az újságban megjelenő nekrológ esetében is illik patikamérleggel mérni. Igaz, úgy tartja a szólás-mondás, hogy halottról jót vagy semmit, mégis az a becsületes dolog, ha a síri világ kapujában semmilyen vonatkozásban sem 16 túl a célon a nekrológ írója, illetve az, aki a sírgödör szélén vesz végbúcsút az elhunyttól. Igen ám, csakhogy társadalmunkban olyan tektonikus mozgások játszódtak le a közelmúltban és hatnak ma is, amelyek úgy összekuszálták egyebek között az értékrendeket is, hogy nekrológíró legyen a talpán, aki... Éppen ezért nem szívesen vállalja ezt a „munkát” mostanában senki. Mert aki szóban vagy írásban köszön el a távozótól, bármennyire igyekszik is szavát/sorait az elhunythoz in­tézni, mégis azok teszik azt patikamérlegre, akik egy időre még a mezsgyének azon az oldalán állnak, amelynek élet a neve, így aztán olyan szélsőséges megnyilvánulásoknak is tanúi vagyunk, amilye­nek csak egy iránytűt vesztett társadalomban fordulhatnak elő, mint amilyenben élünk. Emlékszünk egy siralmas temetésre, amikor évekkel ezelőtt egy nagyvállalat igazgatóhelyettesét helyezték örök nyugalomra. Ismerte az egész város. És tudta róla, hogy igazgatójának beintésére, hogy ne mondjuk, „füttyentésére” minden - ahogy mondani szokás - piszkos munkát készségesen vállalt. Ezen közben, mi tagadás, megannyi ember becsületébe is belegázolt. S amikor hirtelen elhunyt, a másfél ezer lelket számláló vállalatban senki sem akadt, aki a gyászbeszédre vállalkozott volna. Üzemi lapjukban is nekrológ helyett fényképét közölték, két­értelmű aláírással: „Örökké emlékezni fogunk rád”. Özvegye idejében megneszelte a veszélyt, ezért döntött úgy, hogy férje vég­akarata ellenére egyházi temetést rendez, így legalább növelte a gyászolók „tö­megét”, írd és mondd: 9-en állták körül a sírját, beleszámítva a papot, a kántort és a ministránsgyereket is. Az igazgatója, aki egyben rangos politikusnak számított, se jött ki a sírkertbe, hogy ha némán is, de búcsút vegyen tőle. A sorsát persze ő sem kerülhette el, amit a véletlen úgy hozott, hogy néhány hónap múltán követte beosztottját. Egy kis differenciára azonban mégis felfigyeltek a jelenlevők. Ez pedig abban mu­tatkozott meg, hogy mivel a temetéshez nem hívtak papot, minden ceremónia nélkül - elnézést, de nem kerülhetjük meg a színtiszta igazságot — kaparták el, így aztán a sírásóknak annyi idejük sem maradt, hogy letöröljék homlokukról a verejtéket, mert ahogy a koporsó megérkezett, azon nyomban folytatni kellett a munkát. Egyikük nem is állhatta meg szó nélkül. - És a búcsúbeszéd? Mire az özvegy fejét rázva jelezte, hogy az pedig nem lesz. - Egyetlen szó sem?­ - csattant fel a fentebb idézett sírásó. Válaszként újabb fejrázás. Lapátolt is dühében a két sírásó olyan lendülettel, mintha medréből kilépett folyót kellene megzabolázniuk megfeszített munka árán. Pedig nem folyam, hanem egy egész társadalom hömpölyög már jó ideje , parttalanul. Magával sodorva jó ízlést, szokásokat, erkölcsi tartást.. Ideértve az olyan végső búcsút is, amikor a rossz lelkiismeret munkál egy-egy ceremónia megrendezésekor. Ilyenkor a túlzás jut főszerephez: gyászülés sok részvevővel; hosszú gyászbeszéd, amely nem egyéb, mint a dicsőítő, már-már istenítő szavak tűzijátéka. Fokozza aztán a felhajtást, ha az elhunytat vidéken helyezik örök nyugalomra. Mert szűkösen élünk ugyan mindannyian, de a te­metésre való elutazás költségeit - közpénzből persze - a szervezők állják. A helyszínen aztán ötvöződik az egyházi és a világi temetés, hogy egyfelől nagyobb legyen a felhajtás, másfelől pedig így egyik oldalról sem érheti szó a ház elejét. Vannak persze családok, ahol pontosan tudják, hogy mire szolgál, mit próbál elfedni a pompa. Nem egyebet, mint hogy bekössék a világ szemét és éppen azok kössék be, akik saját kezűleg sodorták éveken át az elhunyt sírba eresztő kötelét. Az ilyen családok, ha részt is vesznek a gyászülésen, a temetés közelébe sem­ engedik a gyilkosokat. Ők azonban, ha már gyilkosok, miért ne lehetnének pofátlanok is. Ott állnak a temetés színhelyétől 100 méternyire arra várva, hogy eltávozzon a gyászoló család. S akkor következnek ők, meg a virágözön. Uram bocsá’, koszorúznak! És erről a sajtó is beszámol. Hogyisne! Hiszen (az is) az övéké. Mármint a sajtó. Más család vagy az egyedül élő idős édesanya viszont nem lát, nem láthat a dolgok mögé. Az ő számára csak egy vigasz marad, hogy milyen sokan becsülték és szerették egyetlen fiát. S ebben nem is téved, csak éppen nem azok szerették és becsülték, akik temették. Amit azonban - hála Istennek! - sohasem fog megtudni. CSORBA István A­­ szabadkai Lifka mozi számtalan generáció kedvenc szórakozó­­helye volt, és most, amikor a fo­gyatkozó nézők miatt a filmszínházak krízisben vannak, a Lifkát már hóna­pok óta hozzáértő ügyes mesterek ta­­tarozgatják, szépítgetik, formálgatják, mert 2000. január 28-tól új arculata, hangulata, de szolgáltatása és küldeté­se is lesz a Lifka-féle háznak, mert disz­kóvá varázsolták az egykori mozit A vásár is ezúttal kettőn múlott, a Subo­­tica film lerobbant, elfelejtett csúf ho­­dályát bérbe adta Tuba Istvánnak, ő pedig lelket, tartalmat adott a nagyte­remnek. - Szeretem a szépet, a jót, a minő­séget, a tisztaságot, a rendet és a fiatal­ságot - mondja a Lifka fényparkjának szerelése közben a felső-bácskaiak népszerű Pista bácsija. - Azért hoztam tető alá a lányomnak és vejemnek Pa­­licson 1995-ben az Omega diszkó-piz­­zériát. Hat éven át rekonstruáltam sa­ját kezűleg a század elején épült, álla­milag védett, de soha karban nem tar­tott épületet. Megnyitása után az Omega egy új színfolt, egy új közked­velt hely lett Észak- Bácska és Szabad­ka hiányos szórakoztató iparában. Ké­sőbb a sors úgy hozta, hogy a mi ter­vünk győzött azon a pályázaton, ame­lyet a bácsszőlősi helyi közösség írt ki a falu egyetlen közhelyiségének éssze­rű használatára, ami szerintük azt je­lentette, hogy a terem kulturált álla­potban álljon a királyhalmi lakosok ap­rajának, nagyjának a rendelkezésére. Ma a pénztelenség diktálja ennek a helyiségnek a kihasználatlanságát, amely diszkó formájában hetente csak kétszer működik, a bácsszőlősiek és a környékbeli fiatalok nagy örömére. AFFÉLE SZABADIDŐ KÖZPONT IS ■ Annak ellenére, hogy Jugoszlá­­via-szerte még a diszkók sem működ­nek ebben az általános nincstelenség­­ben gazdaságosan, ön nem nyugo­dott.­­ Az elmúlt évek folyamán két do­logba nem tudtam belenyugodni. Az egyik az, hogy a százezres lakosú Sza­badkának nincs egy igazi nagy szóra­kozóhelye, a másik tény, az mélyen a személyemből akadt. Állandóan moz­gó, kreatív mesterembernek tartom magam. Számomra az örömet a mun­kám eredménye jelenti, az, hogy a fia­talok százai, ezrei érzik magukat jól azokban a termekben, amelyeket én álmodtam meg, amelyek belső és külső berendezését én munkáltam meg, és nem utolsósorban élvezem az általam megszervezett eseményt, a program működőképességét. Bevallom,jó érzés sikeres és népszerű emberek társasá­gában mozogni, főleg amikor ők is méltányolják az én munkámat, az én eredményeimet és jól érzik magukat az én „birodalmamban”. ■ Mivel a f­iskának kitűnő az akusztikája, jó a színpada, esetleg koncerteket is szerveznek majd? - Úgy tervezzük, hogy a Liska nem­csak „sima” diszkó lesz, hanem afféle szabadidő-központ, sok tartalmas, színvonalas, változatos programmal, sokrétű zenével. Ebben az irányban tárgyalásokat folytatunk Bogomir Mi­­jatovictyal, az Újvidéki Televízió zenei szerkesztőjével arról, hogy csütörtö­könként nosztalgiaest keretében két tévéműsort készítenek a Liska közön­sége előtt: a szerb nyelvű Moja gene­­raciját és a magyar Zenebonát. A tár­gyalások már folynak olyan híres sztá­rokkal, hogy itt nálunk koncertez­ze­­nek vagy beszélgetőtársként vendég­szerepeljenek, mint a Riblja čorba, a spliti Dino Dvornik, Bajaga, a szaraje­vói Plavi orkestar, Zorán Sztevanovity, a szkopjei Leb i Sol, a Republic, Sebes­tyén Márta, az Omega, Bródy János stb. Ezenkívül promóciós mini koncert keretében reméljük, hogy itt megjele­nik mindenki, aki valamit jelent a ha­zai, a balkáni és a közép-európai zenei színtéren. Természetes, a főprogra­munk a pénteki és a szombat esti disz­kóház lesz, amelyre 50 kilométeres körzetből mindenkit szívesen várunk. Az 50 kilométert azért hangsúlyozom, mert ingyenes Liska-diszkóbuszokat indítunk majd Topolyáról, Zen­táról, Kanizsáról... Ami még várható, ami már összejött, az egyfajta multimediá­­lis program, amellyel a legkisebbek, az 5­9 éves korosztály táncos, énekes igé­nyeit elégíti majd ki. A Bambino top­lista-műsor házigazdája ismert újvidé­ki zeneszerző, Jovan Adamov lesz majd, aki szombatonként 16- 19 óráig megénekelteti a legtehetségesebb éne­kes kedvű szabadkai gyerekeket. Te­hát nem tátika, nem kariokke-show, hanem gyermeksláger-fesztivál szín­helye lesz minden szombat délután a Lifka. PRIVÁT TELEVÍZIÓZÁS JÖVŐJE MELLETTÜNK VAN” ■ Az utóbbi időben a hazai diszkó­klubokban divattá vált, hogy a hangu­lat tetőfokán a DJ-ek tűrte folkkal szórakoztaták az egybegyűlteket.­­ A Lifka is minden stílusú zene felé nyitott klub lesz majd. A diszkó­slágereket, a közízlést nem a diszkó, hanem a média diktálja. A diszkóba já­ró közönség körében a polarizálódás a 70-es években kezdődött, ekkor osz­lott meg az ifjúság dance-re, rockra és alternatívra. A nyolcvanas években az osztódás az egyes zenei stílusokon be­lül tovább folytatódott. A dance-klu­­bokban megjelent a rap, a house és a techno, a rave... A kilencvenes évek diszkó jelensége magával hozta a nosz­talgiát és a globális világzene, a World Music termékét, a folkot, így került a hazai turbo népzene a diszkók menü­jébe. Ha, mondjuk, Goran Bregović mint ennek a zenének a reprezentáns képviselője külön műsorral ott lesz az idei San Remó-i dalfesztiválon, akkor nem tudom megérteni, hogy valakik­nek milyen kivetnivalója volna az el­len, hogy turbo folk dübörögjön a diszkóban is. Ne legyen titok, hogy eb­ben az irányban is folytatunk tárgyalá­sokat. Ivan Vlatkovic, a Pink Satelitte tévé műsorának fő- és felelős szerkesz­tője érdekelt abban, hogy a Liskában legyen egy meghatározott est, egy idő­pont, amikor az ő tv-jük által fémjel­zett népzenei és dance esztrádművé­­szek lépjenek fel, és kon­cert, play-back, interjú formájában kommunikál­janak a szabadkaiakkal. Ha ez összejön, akkor az a tervünk, hogy a szabadkai kábeltévében indítsunk egy interaktív szórakozta­tó Lifka-tévéműsort. A privát televíziózás jövője mellettünk van, mert a médiában csak azok tud­nak majd létezni, akiknek van önálló produkciójuk. Nekünk jelen pillanatban van tévéstúdióként is mű­ködő objektumunk, és a Lifka koncertprogramjait kivétel nélkül videóra sze­retnénk venni. Zenei té­ren nagyon sok elképzelé­sünk van, mert hídfő sze­retnénk lenni az RTL és az MTV, valamint a Pink, a KoSava és a magyaror­szági kereskedelmi adók, a TV2 és az RTL Klub kö­zött. Remélem, hogy nemsokára eljön az az idő is, hogy a horvát zené­szekkel, zenei iparral is fel tudjuk venni a kapcsola­tot. Liska, az elvarázsolt mozi Hallod-e, Rozika, te, gyerünk a moziba be, tudok egy olyan mozit..., amelyet diszkóvá alakítottak át - Az ünnepélyes megnyitó Szabadkán 2000. január 28-án, 20 órakor lesz Diszkós dinasztia. Gabi a Relax, Zsuzsa az Omega, Pista bácsi a Lifka tulajdonosa Naponta tizenöt temetés Az újvidéki Egészségvédelmi Intézetnek csak a jövő héten lesznek adatai arról, vannak-e halálos áldozatai az influenzának Miközben egyes adatok szerint Európa más országaiban a náthalázjárvány a munkaképes lakosság felét ágyba dön­tötte, nálunk legszívesebben még azt is letagadnák, hogy tömeges megbetegedés volt. Pedig Szabadkáról halálos ki­menetelű esetről is érkeztek hírek. A tartományi székváros­ra vonatkozóan senkinek nincsenek ezzel kapcsolatos infor­mációi. Pedig mind több embernek szúr szemet, hogy bi­zony, itt is vészesen megszaporodtak a temetések. Divna Gasparovic, a lisje temetkezési közvállalat illeté­kese szerint az Újtemetőben január 24-éig 281 halottat te­metnek el. Januárban egyébként minden évben sokan meghalnak, de ez a tavalyi évhez képest akkor is 67, a ta­valyelőttihez képest pedig 93 százalékos növekedést jelent. Reggel 9 órától délután 3-ig átlag 15 temetés van náluk, igen gyakran reggel fél 9-től és délután fél 4-től is kényte­lenek rendkívüli időpontokat beiktatni. A halottak szinte kivétel nélkül 1920 után születtek, te­hát idős személyek. 80 százalékuk nem részesült kórházi kezelésben. Mondani sem kell, miért nem. Ha tudjuk, hogy a többség errefelé milyen ütemben kapja kézhez a kis nyug­díját, továbbá azt, hogy a valamit is érő gyógyszereket csak magángyógyszertárakban lehet megvenni, mégpedig már­káért, akkor nem túl nehéz következtetnünk, hogy miért nem voltak kórházi kezelésen, az anyagiak hiánya miatt, természetesen. Boriša Vukovic, az újvidéki Egészségvédelmi Intézet igazgatója nyíltan járványról beszél.­­ Az év első két hetében több mint 54 ezer megbetege­dést jegyeztek be Vajdaságban, de valószínűleg sokkal több van, hiszen sokan nem fordulnak orvoshoz, hanem egyedül próbálják kikúrálni magukat. A mi tudomásunk szerint Sza­badkán 6 halálos kimenetelű náthalázas megbetegedés volt. Ami Újvidéket és környékét illeti, ezzel kapcsolatban csak a jövő héten lesznek pontos adataink. El kell mondanom azt is, hogy a járvány terjedésének sem az ivóvíz minőségé­hez, sem ahhoz a kozmikus porhoz nincs semmi köze, amelyről a múlt héten többfelé is elhangzottak találgatások. A náthaláz fertőzés útján terjed, tehát a tüsszentéssel és a beszéddel felszabadult ún. aeroszol csöppecskék útján. Egyetlen tüsszentéssel annyi csöpp kerül a levegőbe, amely­ben kb. egymillió vírus található. A betegség terjedésének az évszak is megfelel, ugyanis így télen, a megfázástól tart­va, sokkal kevesebbet szellőztetünk. Pedig minél többen vannak egy teremben, annál gyakrabban kellene szellőztet­ni, éppen az egészség megőrzése érdekében. Egyébként az influenza valószínűleg még terjedni fog, mert nem minden környezetben egyszerre ütötte fel a fejét, tehát többfelé még lappang. PÁSZTOR Sándor ­ Magyar Szó2000. január 23., vasárnap ISMEREM A FIATALOK NYELVÉT ■ Pista bátyám, ön nem mai gye­rek. Immár a 60-at is meghaladta. Mint a Lifka főbérlője meg az egész diszkó és a majd körülötte kialakuló programok mozgósítója, hogyan áll az új zenei trendekkel? - Nekem van egy nagyon jó szak­mám. Zeneszakértő nem vagyok, meg­lehet, hogy nem tudom felismerni a techno és a rave között a különbséget, de a belülről fakadó emberi érzékem mindig megmondja hogy mi a jó, han­gulatos, lendületes, magával ragadó zene. Legyen az bármilyen stílusú. A Liskában a zenéért a dj-k a felelősek, a programért a szerkesztő. Itt vannak azután még a felszolgálók, rendtartók, ügyelők, takarítók. Az én feladatom az, hogy a Liska létezzen, hogy működ­jön, a szervezés és a pénzügyek. Ez a diszkó olyan, mint egy vállalkozás, az a fő cél, hogy a közönség elégedett le­gyen, a bérek legyenek fedezve, a mű­vészek kifizetve. ■ A diszkó már régóta nem jöve­delmező vállalkozás, mert a jó szóra­koztató helyek olyanok, mint a fene­ketlen kút Az állandó újítások és kon­certek elviszik a keresetet­­ A szabadkai fiataloknak már évek óta, évtizedek óta nincs egy igényes szórakozóhelyük. Valamikor voltak színvonalas diszkóklubok, a Largo, az Akvarius, de ezek még mind a Szocia­lista Ijúsági Szövetség idején voltak. Azóta nagyot változott a világ, és ezek, mivel nem tudtak újítani, lépést tarta­ni a korral, a kihívással, megszűntek, és nem léteznek már. Szabadka mint kultúrváros, mint középiskolai és fel­sőoktatási központ megérdemel egy jó helyet. A körülményekhez viszonyítva mi a szolid forgalomra és távlatokra es­küszünk, ami azt jelenti, kis pénzért nagy élvezet. Az elmondottakat szem előtt tartva tudom, hogy ebből a vállal­kozásból nem fogok meggazdagodni, de megőszülni sem, mert nagyon is­merem a fiatalok nyelvét, és ők is tud­ják már szabadkai, észak-bácskai vi­szonylatban, hogy én a jónak sohasem voltam a megrontója. Most is bátran vállalom a koncertek, a programok rendezésének rizikóját, természetesen a televíziókkal és a szponzorokkal kar­öltve. Aki mer, az nyer. KOVÁCS Károly

Next