Magyar Szó, 2000. január (57. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-23 / 18. szám

2000. január 23., vasárnap Szegények és gazdagok A hivatalos statisztikai adatok szerint szegények nincsenek, de csak a lakosság 4 százaléka keres annyit, hogy a fogyasztói kosárba valókat megvásárolhassa A szakemberek állítása szerint az or­szágban csaknem az összes tőke mintegy 200 család kezében összpontosul. Egé­szen mellékesen jegyzik meg, hogy ezek­nek az embereknek a bevételét senki sem jegyzi. Dr. Mirosinka Dinkic, a Belgrádi Közgazdasági Intézet munkatársa sze­rint a szegények tábora egyre népesebb, a gazdagoké pedig szűkül, de a gazdagok körében megmaradók vagyona mind jobban gyarapszik. Dr. Branilo Šuković, a Belgrádi Tár­sadalmi Tudományok Intézetének igaz­gatója a lakosság rétegeződéséről végzett felmérést, amelyből kiderül, hogy az el­múlt évtizedben a lakosság 200 000 gaz­dagra és a szegények milliós tömegére osz­lott E felmérés szerint a piramis legalján hozzávetőleg 100 000 olyan ember van, aki nyomorúságos szociális segélyből él és népkonyhára kényszerül, a piramis csú­csé levő kis csoport viszont jachtokat vá­sárol és távoli, egzotikus tájakra utazik pi­henni és szórakozni. A hivatalos statisztikai adatok szerint az országban nincsenek gazdagok. A ha­gyományokhoz híven legtöbbet keres­nek a lakásügyekkel foglalkozó vállala­tokban, a villanygazdaságban és a kőola­jiparban. Nem csoda tehát, vélekedik dr. Mirosinka Dinkié, hogy minisztereink marakodnak azon, ki lesz a menő válla­latok igazgatója, vagy azon, hogy ki lesz legalább e vállalatok igazgatóbizottságá­nak a tagja. A legutóbbi hivatalos statisz­­tikai adatok szerint az előbb említett vál­lalatokban az elmúlt év novemberében az átlagbér 4666 dinár, azaz 245 márka volt (végeredményben ez sem sok, mert alig elegendő a fogyasztói kosárba valók megvásárlására), de összehasonlítva a textilipari dolgozók keresetével, gazdag embernek számít az, aki ennyit keres, hi­szen a textilipar munkásai átlag 548 di­ban dolgozzanak, üzeti utánuk a mini­mális járulékokat, és nem akadályozza meg őket abban, hogy csencseljenek. Ezeknek az embereknek eszükbe sem jut, hogy naponta 15 órát is dolgoznak, egyszerűen boldogok, hogy a megélhe­tés lehetősége számukra is adva van... A közgazdasági intézet felmérései szerint az országban több mint egymillió mun­kaviszonyban lévő ember kötődik az ár­nyékgazdasághoz. Mindezek ismeretében, vélekednek a szakemberek, az árnyékgazdaságot ille­tően pontosításra van szükség, mivel az itt megélhetést kereső emberek egy része legálisan tesz szert a pótbevételre, egy ré­sze pedig nem. Ez természetesen némi- Mire költünk legtöbbet? Mondd meg, mire költesz legtöbbet, s megmondom, mennyire vagy gazdag, hangzik a közgazdaságban érvényes szabályok egyike. Nos, mennyire vagyunk gazdagok? Néhány évre visszamenőleg, amit a hivatalos statisztikai adatok sem tudnak eltitkolni, a lakosság legnagyobb része bevételének csaknem felét élel­mezésre költötte. A legszegényebbek bevételének kétharmada, míg a gazdagok bevételének csupán egyharmada megy el élelmezésre. Érdemes megjegyezni, hogy különböző okokból kifolyólag a lakosság egyik és másik rétegének sincs nagy igénye, vagy nincs lehetősége művelődni. A kimutatások szerint erre a „luxusra” a bevétel csupán 1,8, illetve 2 százalékát költik. nárt, azaz 28 márkát kaptak kézhez, ami hideg vízre sem elegendő. Ha ehhez hozzátennénk, hogy a statisztikai adatok szerint Jugoszláviában a munkaviszony­ban levőknek alig több mint 4%-a tarto­zik a jól keresők közé, azt a következte­tést vonhatnánk le, hogy itt sokan éhen­­halnak. De nem így van. A magyarázatot az árnyékgazdaság­ban kell keresni, ahol sokan pótbevételre tesznek szert - állítja dr. Mirosinka Din­kic. A pótbevétel a magánszektorban vál­lalt maszek munkából, lakáskiadásból és a külföldön élő rokonok anyagi segítsé­géből származik, de az árnyékgazdaság­nak köszönhetően gazdagodnak meg egyesek olyannyira, hogy méregdrága gépkocsikat és gyönyörű villákat vásárol­hatnak a Dedinjén. Az árnyékgazdaság, állítja a két szakember, a hatalom egyik támpontja. Azért, mert az árnyékgazda­ság által - feltételesen mondva - meg­vesztegette a lakosság nagy részét; lehe­tővé tette, hogy hivatalosan a tönkre­ment állami vagy a társadalmi vállalatok­ig változtat a lakosság szociális helyzeté­ről alkotott képen is, amely azt mutatja, hogy Szerbiában az emberek 20 százalé­ka szegény, egyötöde nagyon szegény, 2- 3 százaléka nagyon gazdag, több millió ember pedig relatív értelemben mond­ható szegénynek. Dr. Lukovic adatai szerint a nemzeti jövedelem 7 százalékával a szegények egyötöde rendelkezik, 40 százalékával pedig a gazdagok, azaz a lakosság egy­harmada, beleértve a nagyon gazdago­kat is, akik a lakosság 2 százalékát alkot­ják. Dr. Lukovic azt is hozzáfűzi, hogy a tetemes vagyonnal rendelkezők, azaz a lakosság 2 százaléka, a nemzeti jövede­lem 20 százalékát birtokolja! Még konk­rétabban: a nemzeti jövedelmünk hozzá­vetőlegesen 10 milliárd dollár, ebből a lakosság legszegényebb rétege (2 millió ember) 738 millióval, a nagyon gazda­gok (200 000 ember) pedig 2 milliárd dollárral rendelkeznek. (A Vreme című hetilap nyomán) Élünk az élmezőnyben Nem kevesebbet állít kormányfánk, mint hogy - idézem - más országok látóhatárát El akartam hessegetni ezt a rózsaszín csalfa ábrándot, de nem tágít! Végül is minek tagadnám, jólesett ez a hí­zelgő konstatáció (gyanakvóbbaknak: kitaláció). Hát nem gyönyörű!? Míg ön alszik, a hatalom lyukat tágít (ismereteket akartam írni, de nem jutott tágítjuk­ eszembe). Hogy tudta egyáltalán felmérni a mind­em­­, hogy tágul? Meg is szakadna a szívem, ha kiderülne, hol mindez egy atyalapatyafa, és ismerőse­ink elkezdenek szűkülni... khm... szűkölni. Nekem egyáltalán eszembe se jut, hogy itten járási megbízotton felül hazudhatna valaki. Az igazság volt mindig is a legerősebb fegyverünk (ezt is ott olvastam, ahol a tágítást). Egy szó, mint száz, mindjárt összerottyintom magam a büszkeségtől! Ugyan ha az megtörténne, sokat veszítenék a mélóságteljemből. További (guten)tágyást, urak! Gondolom, az ocsúdók sohasem fognak utolérni bennünket, mégis izenem nekik: Ne csüggedjetek!... előre-hátra! KOPECZKY László A bánád nádvágók között az a mondás járja, hogy aki egy na­pon ötven kéve nádat levág - annak az­ estére nem kell az asszony. Mi a kezünkbe sem vettük a gyalász­­kát; errefelé így nevezik a nádvágás­hoz használatos, csonkított kaszát. Egy kéve nádat is csak unszolásra vettünk kézbe, hogy megérez­zük a súlyát. Elég volt a szeles januári délelőttön végig­járni az écskai halgazdaság környéki nádast, hogy megtapasztaljuk: a nád­vágás nehéz, nagy szívósságot és aka­raterőt igénylő munka. Keserű ke­nyérkeresés volt min­dig. Még akkor is, amikor az emberek nagyobb kedvvel dol­goztak, mint ma, és amikor még jobban meg voltak fizetve. Egy kéve nádért hat dinárt űzetnek. Naponta egy nádvágó 20-30 kéve nádat is ké­pes levágni. Aki 40 ké­vét is összedrótoz, az már tapasztalt nádvá­gónak számít. Az idénymunkások tehát átlag 120- 200 dináros napszámért dolgoz­nak. Azt mesélik, szebb időkben - akkor volt érdemes nádat vágni - naponta meg lehetett keresni egy méter ku­korica árát. Mostaná­ban ezen a vidéken 100 méter kukoricáért 400 dinárt űzetnek. Talán ezért is van az, hogy míg egykor az idénymunkások szinte ellepték a halastavak környéki ná­dasokat (azt mondják, néha kétszázan is vágták a nádat), jelenleg csak harminc­­egynéhányan próbálnak szerencsét. A nádvágás menetét nagyban befo­lyásolja az időjárás. Azt mondják, jó, ha fúj a szél, mert akkor száraz a nád. Hogy­ha viszont esik vagy zúzmara van, akkor nem érdemes hozzáfogni. Nem ritka eset, hogy a nádvágók kimennek a náda­sokba, s aztán három­­éve után kényte­lenek abbahagyni a munkát. Mert akár­mennyire kell is a pénz, az embernek egy kicsit az egészségére is vigyázni kell. A nád betakarítása néha áprilisig is elhúzó­dik. Aztán, aki vállalja, az idénymunkás­ként folytathatja az erzsébetlaki nádfel­dolgozó üzemben. AHÁNY NÁDVÁGÓ, ANNYI SORS Amikor egy halász útbaigazított ben­nünket és elindultunk a nádvágók nyo­mában, beroskadozva az egyenetlen tar­lón, hamar rájöttünk: kellett volna tarta­ni a tancsot, és gumicsizmát kérni. A Fe­­hér-tó környéki nádasból innen-onnan hangokat hallottunk. Néha fel is bukkant egy-egy emberi alak, de gyorsan el is tűnt. Az emberek serényen dolgoztak. Végre mintha valaki észrevette volna ta­nácstalanságunkat, és belénk kiáltott: Er­re, erre! Csakhamar kiderült, „magyar” nád­vágó brigádban vagyunk. Mert, mint hallottuk, éppen a szlovák nádvágók cso­portja közelében haladtam el, de a régi, idetelepült bosnyákoknak is van nádvá­gó brigdjuk. S persze ahány nádvágó, annyi sors és indok, hogy miért is csinál­ja. Talán annyi a közös, hogy az emberek csinálják, mert dolgozni kell. A természet pedig errefelé nem túlságosan bőkezű, hiszen a több ezer hektárnyi földnek mindössze pár száz hektárja termőföld. A gabona helyett itt inkább nád terem. - Tíz hektár földet munkálok. Van­nak üszőim, hat fejőstehenem. Mezőgaz­­adasági gépezetem is van mindehhez. Ennek ellenére sajnos kénytelen vagyok idénymunkásként nádat is vágni. Szé­gyen, hogy ennyi föld mellett erre kény­szerülök, de a mezőgazdaságból manap­ság nem lehet megélni. Pénzt kell keres­nem az üzemanyagra, az olajra, a műtrá­gyára. Egy méter műtrágya 860 dinárba kerül. Egy traktort vehettem magamnak, most meg ne adj’. Isten, hogyha csak egy gumit kell cserélnem rajta. Fizetni kell persze a nyugdíjalapot és a számlákat is - mondja nem kis keserűséggel Patriskó András. - Nekem egy hektár földem van, meg van két lovam, s azokkal ekézek. Dolgo­zunk, mert muszáj. Annyi, hogy a ke­nyérrevalót megkeressük. Az idén ezt a munkát nem sokan vállalták, mert nincs megűzetve. Pedig a nádas akár három­száz ember számára is biztosíthatna kere­seti lehetőséget. A natalok nem nagyon érdeklődnek az effajta nehéz munka iránt, mi, idősebbek pedig lassan elfo­gyunk. Pedig most sem lehet géppel vág­ni mindenhol a nádat. Meg ahol a nád­vágó gép elmegy, ott jövőre nem lesz jó a nád - mondja L­énárt Antal. - A GfK Banat építőipari vállalatban dolgoztam 1993-ig. Most nyugdíjas va­gyok, a szívemmel sincs minden rend­ben. Annyit csinálok, amennyit elbírok: 20-25 kévét naponta. Jól jön ez a kb mel­lékkereset. A nádfeldolgozó üzemben le szoktam idénymunkát vállalni, úgyhogy később is lesz munkám. A Jedinstvo kor­rektül fizet bennünket. Akár pénzben, akár gabonában, de idejében törleszti kötelezettségét - hallottuk Szűcs György­től. A 21 éves, erz­sébetlaki Dudás Vendel a legfiatalabb nádvágó, akivel találkoz­tunk. Annak ellenére, hogy egyik kezé­nek ujjait nem bírja használni, kénytelen jobb híján nádvágóként dolgozni. - Először csak a ma­gunk részére vágtam, aztán lassan megtanul­tam a munkát. Az idő­sebbek biztatnak, és úgy gondolom, menni fog. Első nap 22 kévét sikerült vágnom. Ma a hatodik napja, hogy csinálom, és úgy hi­szem, már meglesz a 25 kéve - mondja. Vágja a nádat Vi­­dosav Petrovic horvát­országi menekült is, aki hat hónapja jött Er­­zsébetlakra. Mint mondja, Pélmonosto­­ron felmondtak neki a munkahelyén, és most három gyerekével és feleségével itt lakik a korábban ideköltözött bátyjánál. Mint mond­ja, Setében eddig nem vágott nádat, de bízik abban, hogy lassan majd ő is belejön a munkába. Egyelőre megelégszik a napi 120 dináros keresettel is. KIVITELT PORTÉKA IS LEHET A NÁD - A nádat az erzsébetlaki Jedinstvo szövetkezet nádfeldolgozó üzeme veszi át. Évente a 22 géppel 100 000 kévét ké­pesek feldolgozni. Több mint száz idény­munkást foglalkoztatnak. Barna Zoltán igazgató elmondta, hogy az idei nád mi­nősége jó, és újabb kiviteli lehetőségre számítanak.­­ Nádlemezt és nádszövetet („stuka­­túnnád”) készítünk. Az építőiparban köz­ismert és jó szigetelőanyag iránt megvan az érdeklődés a hazai és a külföldi piacon is. Terveink szerint az idén mintegy 400 000 négyzetméter feldolgozott ná­dat fogunk Németországba exportálni, négyzetméterenként 1 márkás áron. Elő­deink évszázadokig éltek nádfedeles ház­ban. Bebizonyosodott, hogy rendkívül egészséges és tartós építőanyag a nád. Nem drágább, mint a többi szigetelő­anyag, és ráadásul környezetkímélő, mi­vel nem tartalmaz vegyi és egyéb káros anyagokat - mondja az igazgató. KECSKÉS István „Csináljuk - mert dolgozni kell” Az écskai belgazdaság környékén egykor kétszáz, most harminc-egynéhány erzsébetlaki idénymunkás vágja a nádat­­ A környezetkímélő és tartós építőanyagból Németországba is exportálnak S­ötétebbnek tűnt a ténylegesnél a minap Újvidéken a ránk nehezedő este, amikor a városi képviselő-testület nagytermét­ elhagyva az utcára léptünk. Nem, nem az utcai fényekkel, a közvilágítással volt baj. Még az itt-ott le­süllyedt aszfalt, a beszakadt járda vagy közút is viszonylag érzékelhető volt annak ellenére, hogy néhol még tábla sem hívta fel rá a figyelmet... A nyomasztó gondolatok a teremben sem hagytak bennün­ket nyugton. Hogy mennyire nem számít ennek az országnak a polgára - az ember -, arról ismételten meggyőződhettünk. Eszközök lennénk valamennyien a belgrádi hatalom kezében? - tűnődtünk, miközben városunk hídjainak tervváltozatait is­mertették. Meghallgatásra találnak-e ezúttal a városi szakem­berek, akiknek az­ anyagiak mellett legalább olyan fontos, hogy az épülő hidak a mostani és a majdan felnövő nemzedékek hasznára legyenek. Az ideiglenes megoldások túl drágának bi­zonyultak eddig is. Újvidékhez, a városhoz, méltó hidakat szeretnénk építeni, amelyek nem 50 évre, hanem legalább egy évszázadra szólnak, mond­ta ki tudja hányadszor Nikola Hajdin akadémikus, a Pé­terváradi acélsodronyos híd tervét vázolva, aki a Szabadság hi­dat, a város első függőhídját tervezte. Az újonnan épülő Péter­váradi híd is hozzá fog hasonlítani. A városi képviselő-testület ezt a vázlattervet fogadta el pénteki ülésén és nem azt, amit az Országos Újjáépítési Igazgatóság szorgalmazott volna. Ez a volt vashídhoz hasonlóan acélrácsos szerkezetű lenne némi módo­sítással, hogy a Tomislav-hídra emlékeztessen. A városatyák hangoztatása szerint az újjáépítésben sehol a világon nem imi­tálják, utánozzák a múltat. A történelmi létesítmények, műem­lékek esetében a visszaállításra törekednek. Ha napjainkban meg akarnánk építeni a Tomislav herceg-híd hasonmását, az mindkét változatnál drágább lenne. De nem sok értelme van a második vilgháborúban lerombolt budapesti hidak újjáépítésé­re vonatkozó hivatkozásoknak sem. Más jellegű és típusú hi­dakról volt szó, mint az ideiglenesen (eredetileg öt évre épült és több mint 50 évig szolgált) épült vashíd esetében. Újvidék a Balkánhoz tartozik földrajzilag, de ugyanakkor Európához is. Híddá kell lennie a városnak a szó szoros és jelképes értelmében is, folytatta Hajdin professzor. A város ha­táskörébe tartozó két - a Péterváradi és a Szabadság - híd jórészt nemzetközi humanitárius eszközökből épülne. A meg­lévő pilléreken épülő Péterváradi új híd hozzávetőleg 15 millió márkába kerülne, a Szabadság híd felújítása az előzetes számí­tások szerint legtöbb 25 millió márkába. Az utóbbi a részletes felmérések után jobb állapotban van, mint gondolták. Egy ilyen típusú új híd építése egyébként 90-100 millió márkába kerül Európában. A városi képviselő-testület ülése után az elfogadott ütem­terv szerint február elejére elkészülnek a fő tervek a hídron­csok kiemelésére, valamint a Péterváradi híd felépítésére és a Szabadság híd felújítására. Ha minden a meghatározott ütem­ben halad, március végén, legkésőbb április közep­én megkezd­hetik a munkálatokat a Péterváradi híd építésére. A híd össze­állítását szeptemberre tervezik. A munkálatokat a budapesti Ganz és a belgrádi Mostogradnja közösen végzi. A híd átadá­sának lehetséges napja december 31-e. Ezt csak akkor tudják megvalósítani, ha minden a terv szerint halad, és nem gördí­tenek elé különböző köztársasági, hatósági akadályokat... Ez esetben az átadási határidő egy-két hónapot eltolódhat, de tel­jes egészében nem béníthatja meg a munkálatokat, hangoztat­ták a városi illetékesek. A Szabadság híd felújítása a tervek sze­rint 18-20 hónapot vesz igénybe. Hogy szárnyalhatnak-e majd gondolataink a majdani acél­sodronyos hídjainkon át, vagy továbbra is rácsok között kell járnunk - kiderül a munkálatok elkezdésével. STANYÓ TÓTH Gizella Híddá lesznek-e a hídjaink? A tervek szerint az idén felépül a Péterváradi híd, a Szabadság híd felújítását pedig elkezdik Újvidéken Magyar Szó IDŐSZERŰ TÉMÁK 9

Next