Magyar Szó, 2009. május (66. évfolyam, 100-123. szám)

2009-05-16 / 111. szám

18 HÉTVÉGE ­ A tolóablakterem - és az itt dolgozó belügyi hi­vatalnokok száma - korábban úgy-ahogy megfelelt az elvárásoknak. A dokumentumintézés ugyan so­hasem folyt zökkenőmentesen, mindig hosszadal­masnak bizonyult, de ameddig a város fele akkora volt, mint most, legfeljebb csak pár óráig tartó sor­ban állással kellett számolnunk. Amióta azonban rohamos ütemben „felfejlesztették” Újvidéket, ez a szolgáltatás is, akárcsak a város megannyi másik felturbózott tartalma - parkolás, szociális ügyinté­zés, zöldövezet kialakítása stb. - is csődöt mondott. Az újfajta, biometrikus adatokat is tartalmazó okmányok kiállítása nem olyan egyszerű, mint a hagyományos igazolványok és útlevelek elkészíté­se, különleges felszerelést igényel, aminek hiánya ugyancsak lassítja az ügyintézést országszerte. Az újvidéki rendőrség épülete előtt már órákkal a ka­punyitást megelőzően hosszú sorok kígyóznak, a helyzet a nyári szabadságok idejének közeledtével - a fokozott útlevéligényelésből kifolyólag - még aggasztóbb. A gondot a polgárok felelőtlensége is súlyosbítja, sokan ugyanis feleslegesen átadják do­­kumentumigényelésüket, ugyanakkor a kiállított úti okmányt nem veszik fel. A rendőrségi adatok szerint 2008 ápri­lisa és 2009. május elseje között több mint 5000 olyan útlevél gyűlt össze archívumukban, amelyekért nem jöttek el tulajdono­saik. A találékonyab­bak hasznot is húznak a sorban állásból, végigvir­­rasztanak egy éj­szakát a rendőrség ajtajában, kapunyi­táskor felvesznek több sorszámot, amelyeket később - a régi időkben a mozik környékén sündörögő jegyüzé­rekhez hasonlóan - jó pénzért elad­nak. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen manapság aki csak teheti, valamilyen „szolgáltatásból” akar megélni, a „megveszem és eladom drágáb­ban” - féle gondolkodásmód különösen jellemző városunkra. Az illetékesek próbálnak ugyan javítani a hely­zeten, meghosszabbították az ügyfélfogadó szol­gálat munkaidejét (most hétköznaponként 7 és 21 óra között, szombatonként 8-tól 16 óráig fogadják a kérelmeket), több városi rendőrállomáson is le­hetővé tették mi..................... a dokumen­­tumigényelési kérelmek át­adását, de az elkészített út­leveleket, iga­zolványokat to­vábbra is csak a főirodában lehet felvenni - az itt dolgozó hivatal­nokok állítják ki őket. A rendőrség káderhiánnyal küszködik, pontosabban dolgozóik teljesítőképes­sége kihasználatlan, a munkahelyek beosztása ésszerűtlen, az átszervezés, azaz az ésszerűsítés viszont csak a Belügyminisztérium jóváhagyása után vihető végbe, amire még várni kell. Az önkormányzat és az újvidéki rendőrség il­letékesei nemrégiben bejelentették, hogy a sorban állás gondjára megtalálták a megoldást. Hamaro­san egy új ügyfélfogadó irodát nyitnak, amelyben városi „kölcsönhivatalnokok” dolgoznak majd mindaddig, ameddig a rendőrség - az átszervezés után - nem biztosít saját irodai munkásokat. Az önkormányzat összesen 30 hivatalnokot kölcsö­nöz a rendőrségnek, ideiglenes munkájukat ők legfeljebb egy évig végzik m­ajd. Bejelentették azt is, hogy az új irodában egyelőre csak személyazo­nossági igazol­ványokat és útleveleket ál­lítanak ki, de ha az elkép­zelés beválik, akkor hama­rosan lehetővé teszik az egyéb rendőrségi do­kumentumintézést is. Az új ügyfélfogadó szolgálat a Szabadság híd feljárójánál a 123-as bejáratban (a valamikori Ponte Rosso Áruház helyén) nyílik majd meg - a polgármester ígérete szerint - leg­később a hónap végéig. A lakóépület földszinti részében lévő, 800 négyzetméteres teremben 10 tolóablaknál veszik majd át a polgárok kérvényeit. Bank, postafiók és biztosítóügynökség is nyithat majd itt kirendeltséget. .SZELI Balázs 3 -S-SAÍÍÍíiíi&íííí&fcVx'.. Sorban állók Újvidéken, ha valakinek nincs ideje vagy kedve várakozni, talál egy két sorban állót, aki elvégzi helyette a kényelmetlen „munkát” Az újvidéki polgárok már évtizedek óta kizárólag a székvárosi rendőrség I. Péter király sugárúti ügyfélfogadó szolgálatában válthatják ki útlevelüket, személyazonossági igazolványukat, itt regiszt­rálhatják járműveiket, itt kérhetnek fegyverviselési engedélyt - ezen a helyen intézhetik a hatósá­gok által megkövetelt dokumentumügyeiket. Végigvirrasztanak egy éjszakát a rendőrség ajtajában, kapunyitáskor felvesznek több sorszámot, amelyeket később-a régi időkben a mozik környékén sündörögő jegyüzéhez hasonlóan-a pénzért eladnak Oros András Akik a kicsit is megbecsülik... Virágot árulnak, hogy pótolják a nyugdíjukat Hétvégenként a szabadkai Tejpiac bejáratával szembeni terület benépesül virágokkal és idős nyugdíja­sokkal. Nem impozáns virágkölteményeket, csupán néhány szál nárciszt, illatos rózsát, májusi szegfűt árulnak kis csokorba kötve 15-20 dinárért, amit a saját kertjükben szedtek meg a reggeli órákban. Hétköznap a piac üres asztalaira pakolják ki illatos portékáikat, és szó nélkül kifizetik a hely­pénzt, még akkor is, ha az egész napi keresetük ennyi lett volna. Nem sok pénzt keresnek meg így, mégis örülnek, hogy a szerény nyugdíjat van mivel kiegészíteni, és kis keresetüket elteszik nehezebb napokra. Vajon mire elég havi 8-10 ezer dinár? Szinte semmire, hiszen a szám­lák kifizetése után, ami a nyugdíj nagy részét fel­emészti, alig marad valami a konyhára, gyógyszerek­re. Aki teheti, és egészsége megengedi, gondozza a kertjét, kapál, ültet, locsol, s tavasztól őszig hűvös, esős napokon, és a nyári forróságban egyaránt vár­ja a vevőket, hogy legyen miből megvenni a tűz­­revalót, vagy ünnepkor megajándékozhassa vala­mivel az unokákat. Varga Gizellának ti­­zenegyezer-hatszáz diná­ros nyugdíjból kell gazdál­kodnia. Már évek óta árul a piacon - évszaktól füg­gően - hol virágokat, hol a kertben megtermett gyümölcsöt. Mint mondja, a piac havi ezer-ezerötszáz dinár plusz bevételt je­lent neki, évente nagyjából tízezer dinárt tud hoz­zátenni a nyugdíjához a piac jóvoltából. Nem sok, de ő megelégszik ezzel is. - Most kevesebbet tudok eladni, de húsvét környékén jól árultam. Barkával kezdtem, kará­csonyra meg majd búzát készítek. Ha nem tudnék tovább a piacon árulni, akkor támaszkodhatnék a fiamra, de még nem akarom, hogy segítsen, így is a ház körüli munkákat ő fizette, és mindig vesznek valamit. Legutoljára locsolócsövet kaptam, mert már teljesen szétrepede­zett a régi. Gizella szerint az ő nyugdíjából is meg lehet élni, a számlákra futja, és az élelemre is telik - felté­ve, hogy az embernek nin­csenek nagy igényei. Van egy kis kertje, ott megte­rem a krumpli, hagyma, zöldbab, úgyhogy legalább ezt nem kell vásárolnia, bár télre ez is elfogy. Min­dig talál valami olcsóbbat, csirkeházat, aprólékot, és van két kecskéje is, így a tejre sincs gondja, a gidá­­kat pedig eladja. - Nem panaszkodom, mert tudom, sokan van­nak, akik még nálam is kevesebbet kapnak. Nem is tudom, hogy tudnak abból megélni. Én a fér­jem után kapom a nyugdíjat, mert csak néhány évet dolgoztam valamikor, de főleg háztartásbeli voltam. Mikor a férjem meghalt, utána kezdtem a piacon árulni. Sze­rénynek kell lenni, be kell osztani, és akkor az is elég, ami van. Mindig próbálok félre­tenni, hogy ha jön az ünnep, vehessek valami kis ajándékot a gyerekeknek, hogy tudják, van nekik dédmamájuk is. De azt nem tartom igazságosnak, hogyha emelik a nyugdíjat, mindenkinek egyenlő százalékot emelnek. Annak is, aki tízezret, annak is, aki negyvenezret kap. Varga Erzsébet egész életében háztartásbeli volt, és miután elvált a férjétől, évekig a bíróság által megítélt tartásdíjból kellett élnie, ami nagyon kicsi összeg volt. Hogy eltartsa magát, különfé­le munkákat vállalt el, majd elkezdett a piacon virágot árulni. Ma már egy kicsivel könnyebb a helyzete, mivel a volt fér­je halála után jogosult lett a nyugdíjra, ami jelenleg mintegy tizenkilencezer dinárt jelent havonta. - Volt már úgy, hogy miután kifizettem a hely­pénzt, már csak egy kenyérre maradt, de szezon­ban, ünnepkor azért lehet keresni akár háromezer dinárt is. A pénzt újra befektetem, a saját kerti virágaim mellé veszek még virágokat, és azokat is eladom. Ha nem pótolnám ki a nyugdíjamat, nem biztos, hogy elég lenne, mert majdnem a fele elmegy rezsire, bár sokkal könnyebb, mióta több pénzt kapok. Tartok jószágokat, de a kukorica is megdrágult, van kertem, de állandóan dolgozni kell körülötte valamit, és persze az locsoláshoz elhasznált víz is egyfajta befektetés. Ha az egészsé­gem nem bírja tovább, akkor már csak a családra számíthatok. Ha közeledik egy-egy nagyobb ünnep, kará­csony vagy születésnap, már jóval korábban igyek­szik megkeresni a pénzt. Luxusra nem telik, de a legfontosabb dolgokat meg tudja vásárolni ebből a pénzből, és még a gyógyszerre is jut valahogy.­­ Sok mindenre panaszkodnak a nyugdíjasok. Nem csak a kis nyugdíj miatt, hanem mert nekik kell eltartaniuk vagy kisegíteniük a családot, vagy éppen a család nem tá­mogatja őket semmiben. Pedig nagyon fontos, hogy összetartsunk. Aki bírja, akarja, az valamit tesz-vesz, árulgat, mint mi. Borzasztó, hogy egy ember fél életét végigdolgozza, és aztán nincs mi­ből élnie, vagy ez a kevés, piacon megkeresett pénz az egyetlen bevétele - mondja Erzsébet. Sok más nyugdíjashoz hasonlóan Gizella és Erzsébet sem panaszkodik. A kérdés, hogy miről kell lemondaniuk a kis nyugdíj miatt, megvála­szolatlanul marad, csak vállvonogatás a felelet, és egy szelíd mosoly. Megteszik, ami tőlük telik, és azáltal, hogy ilyen-olyan formán tehermentesítik a családot, hasznosnak érzik magukat, még ha nem is telik csirkecombra, friss eperre. Egy szerény ebédre mindig futja, s ők ennyivel is beérik. ■ SZTOJÁNOVITY Lívia Szerénynek kell lenni, be kell oszta­ni, és akkor az is elég, ami van Sztojánovity Lívia Mim­ió 2009. május 16., 17., szombat-vasárnap

Next