Magyar Szó, 2013. július (70. évfolyam, 149-175. szám)
2013-07-24 / 169. szám
10 TISZA VIDÉK tisza@magyarszo.com MIKUM&Ó CENTAR-TÓPART HELYI KÖZÖSSÉG Terv van, pénz nincs A zentai Centar-Tópart helyi közösség területén idén sajnos nem lehet nagy beruházásokra számítani. Kosiczky András, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy a tavaly lejárt helyi járulékból csak pár százezer dinárjuk maradt, a köztársaságtól pályázat útján kért pénzről pedig egyelőre nincs információjuk. Nagy érvágás, hogy 2012-ben megszűnt a helyi járulék, és habár sokan ellenezték az adózásnak ezt a módját, el kell mondani, hogy a tíz év alatt befolyt pénz 96%-át beruházásokra költöttük a helyi közösség területén. Prioritás mindvégig a csatornaépítés volt, de sajnos így sem tudtuk befejezni, és ez nagy szívfájdalmunk. Megmaradt az Ács József utca, az Árpád utcának a Kosztolányi Dezső utcától a benzinkútig, valamint a Kosztolányi Dezsőtől az Ács József utcáig terjedő szakasza. Ez sem maradt volna ki, ha a mezőgazdasággal foglalkozók is mind fizették volna a helyi járulékot. Akkor 8-9 millió dinárral több pénz folyt volna be tíz év alatt a kasszába, és az elég lett volna a fent említett szakaszok csatornázására. A helyi járulékból erre az évre mindössze pár százezer dinárunk maradt, ezt néhány objektumnak a csatornahálózatra való rákötésére költjük. Nagyobb munkálat az idén a csatornázásból kimaradt szakaszok csatornázása, valamint aszfaltozás lenne, de nem valószínű, hogy kapunk rá pénzt. A köztársaságnál az önkormányzattal közösen pályáztunk rá, de ez idáig semmilyen visszajelzést nem kaptunk, és mivel már július vége van, elég borúlátó vagyok. A két pályázat egyébként 16,5 millió dinár lenne, és ebből 7 milliót a község fedezne a költségvetésből. Kosiczky elmondta, hogy idén is megünneplik a helyi közösség napját. A kétnapos ünnepséget augusztus utolsó hétvégéjén, 30-án és 31-én tartják. - A helyi közösség napját mindig adományokból fizetjük, ez most is így lesz. Augusztus 30-án, pénteken a civil szervezetek együttműködésével a gyerekeknek bábfesztivállal kedveskedünk, a felnőtteknek meg amatőr színházi előadással. Szombaton bemutatkoznak a civil szervezetek, este pedig utcabál lesz egy kiváló zenekar közreműködésével. A rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk. ■ hhá Kosiczky András Jelképes védelem alatt a martonosi fekete nyárfa A fehér fűzfa bekerítése után egy rendkívüli nagyságú, matuzsálemi kort megért fekete nyárfa előtt tisztelegtek a martonosiak pénteken délután. A helyi Karamell civil szervezet kezdeményezésére a Közép- és Dél-Európában honos fafajtára hívták fel a figyelmet azzal, hogy körbevették kerítéssel, és megjelölték táblával. A szervezet elnöke, Tandari Edit elmondta, hogy fontosnak tartják a természetvédelmet, s bár a fát nem tudják megvédeni, de azzal, hogy bekerítik és megjelölik, felhívják az erre sétálók és túrázók figyelmét, hogy ennek a fának az árnyékában álltak őseink is, s feltehetően majd utódaink is itt fognak megpihenni. Az akciót Martonos helyi közössége és a magyarkanizsai önkormányzat is támogatta. Halász Mónika környezetvédelemmel megbízott községi tanácstag hozzátette, hogy az önkormányzat nem tud minden helyen, minden településen ott lenni, ezért örülnek, ha a szervezetek, közösségek megkeresik őket, és elmondják, milyen igényeik vannak, ők pedig igyekeznek támogatni a kezdeményezéseket. A fekete nyárfa fajta jellemzője, hogy 20-25 méterre is megnő, törzsének átmérője pedig a másfél métert is elérheti, idős korában többtörzsűvé válik. 2006-ban német erdészek az év fájának választották. A bekerített fa különlegessége, hogy nagyságban és szélességben is meghaladja az átlagos méreteket. Négyméteres magasságban a törzs kerülete eléri a hét métert, az átmérője pedig a két métert. A helybeliek nem tudtak pontos választ adni a korát illetően, az idősebbek a nagyszüleiktől úgy hallották, a fa az ő idejükben is hatalmas volt már. Az összejövetelen rövid műsorral is készültek a szervezők, Sarnyai Csaba gitározott és énekelt, valamint a helybeli asszonykórus népdalokat adott elő, a program végén pedig ft. Savelin Zoltán megáldotta a fát. ■ K.R. Antun Berke, a Karamell civil szervezet projektmenedzsere a fekete nyárfa előtt TÖRÖKFALU Kenyérszentelő ünnepség Vasárnap Törökfaluban kenyérszentelő ünnepséget tartanak a Százszorszép Művelődési Egyesület, a helyi közösség és a Junitisz Ifjúsági Szervezet szervezésében. Az ünnepség 11 órakor kakaspörköltfőző versennyel kezdődik, 15 órától játékos vetélkedőket tartanak kicsiknek és nagyoknak. A főzőverseny eredményhirdetése 16 órakor lesz, majd 17 órától fogatos felvonulás következik. A Szent Gellért katolikus templomban 19 órától ünnepi misét mutatnak be, amit 20 órától kulturális műsor és utcabál követ a szabadtéri színpadon. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a kenyérszentelő ünnepségre. ■ csin 2013. július 24., szerda Felújításra érett a vízvezeték Több mint egymillió euróba fog kerülni a szennyvíztisztító A csókai helyi közösség beruházási terveiről beszélgettünk Morajkó József tanácselnökkel Csóka település egyetlen egységes helyi közösség, amelyet, vagyis a helyi közösség tanácsát immár több mint két évtizede Morajkó József vezeti, aki már nyugdíjas, és minden szabadidejét a helyi közösségnek, az újabb fejlesztési tervek megvalósításának szenteli. A helyi közösség székhelye, irodái a Művelődési Ház emeleti részén találhatók, éppen a színház előcsarnoka felett, amelynek a gázfűtésre való rákapcsolásán dolgoznak. A Művelődési Ház épülete a helyi közösség tulajdona, éppen ezért jó gazda módjára a helyi járulékból minden évben három százalékot, mintegy négyszázezer dinárt az épület karbantartására, meszelésre, a szükséges javítások finanszírozására fordítunk. Tavaly a meszelésre költöttük a pénzt, idén pedig az előcsarnok gázfűtésére fordítjuk. A tervrajz elkészült, hamarosan kezdődnek a munkálatok. Két kályhát és kávéfőzőt állítunk be, amivel különválasztható az előcsarnok fűtése az épület többi részétől. Ezzel a megoldással gazdaságosabbá válik a fűtés, nem kell minden rendezvényre beindítani a teljes központifűtés-rendszert. Több projektum kivitelezésére is pályáztunk. Csókán nagyon régi, elavult a vízvezeték-hálózat, a rendszer felújítására az önkormányzattal közösen pályázatot nyújtottunk be az illetékes köztársasági minisztériumhoz és a tartományi titkársághoz is. A régi azbeszt és fém csővezetékek egy része negyven évvel ezelőtt került a földbe, a rendszer megérett a felújításra, a vezetékek teljes cseréjét tervezzük. Nagy, több mint százmillió dinár értékű beruházásról van szó, amelyet szakaszosan tervezünk kivitelezni. A munkálatok első fázisára össze kell gyűjteni 16 millió dinárt. Amint megérkezik a pénz, az előkészített tervdokumentáció alapján megkezdődhet a munka. Nem új beruházásra, hanem karbantartásra, felújításra kértünk pénzt, amihez nem szükséges külön építési engedély. A vízvezeték-hálózat papíron a helyi közösség tulajdonában van, de a nemrégiben elkészült szennyvízelvezető csatornahálózathoz hasonlóan szerződéssel átadjuk a kommunális közvállalatnak üzemeltetésre és karbantartásra, amit a vízdíjak beszedéséből nagyrészt fedezhetnek. A Csókán érvényben lévő helyi járulékból és egyéb kiegészítő forrásokból már 98 százalékban becsatornáztuk a települést, a következő nagy beruházás a szennyvíztisztító kiépítése lesz. Amint elkészül a csatornahálózat, a helyi hozzájárulás 60 százalékát a majdani tisztítóra fordítjuk, az elmúlt két évben 26 millió dinár gyűlt össze erre a célra. Már beszereztünk minden engedélyt, de a tisztítómű tervezett lokációja állami tulajdonban lévő földterület. Az önkormányzat kérte a minisztériumtól, hogy ruházza át a községre a tisztító számára szükséges területet és annak környékét a beruházás megindítása érdekében. A tervdokumentáció készen áll, amint meglesz a telek, kezdhetünk pályázni támogatásért, a községi és tartományi alapok mellett EU-s forrásokat is meg kell céloznunk, hiszen a tisztító kiépítése több mint egymillió euróba fog kerülni. Az adai községhez hasonlóan a mi községünk is határon átnyúló IPA- projektum vagy hasonló pályázat formájában próbál támogatást szerezni a község polgárai számára oly nagy jelentőség tisztítómű megépítésére - mondta többek között Morajkó József tanácselnök. ■ ger ZENTAI MŰVÉSZTELEP Grafikusok az árról Tegnap Zentán az Alkotóházban megkezdődött a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének alkotómunkája. A nagy hagyományokkal rendelkező művésztelepen szombatig öt grafikusművész alkot: Cserik Attila, Molnár Imre - Mirko, Bajkó Attila, Csikós Tibor és Mezei Erzsébet, a telep művészeti vezetője. Az alkotások idén az ár, az áradás témája köré csoportosulnak. Pejri Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője, a művésztelep fő szervezője elmondta, hogy a Duna áradása adta számukra az ötletet. - Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden kép a megáradt folyót ábrázolja majd, ez csak egy ötlet, egy kiindulópont az asszociációhoz, az alkotáshoz, a beszélgetéshez. A művésztelep ugyanis nem kimondottan az alkotásról szól, a művésztelep egy szellemi műhely is, ahol a résztvevők megismerhetik egymás világlátását, gondolkodását, az alkotáshoz való viszonyát. A művésztelep formája az alkotásnak. A korábbi években mindig a művésztelep zárónapján, vagyis szombaton tartottuk meg a hagyományos akvarellfestést, de ezt most szeptember utolsó szombatjára halasztottuk, így az egész művésztelep a grafikáról szól. A grafikai műhelyben készülő és az akvarellfestésen születő képeket együtt állítjuk majd ki novemberben. A művésztelep pénteken délután várja a látogatókat, a műhelyben bárki érdeklődőt szívesen látnak. Iehá ADA, MOHOL *Épül a városi vízvezeték hogy fizettesse ki a mikrovízközösség rákapcsolódásának költségét a központi hálózatra. Az adai önkormányzatban megtudtuk, hogy a több mint 20 háztartást magában foglaló mikrohálózat vize nem alkalmas emberi fogyasztásra, nincs megfelelő nyomás, és a lakosok gyakran maradnak vízellátás nélkül. Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta: a helyi önkormányzat kifizeti a vízvezeték kiépítését a Standard kommunális közvállaltnak, a háztartások pedig a vízóra és a csatlakoztatás költségét állják, amelyet hathavi egyenlő részletben kell törleszteniük. Az utcában jelenleg is folynak a munkálatok. A vízvezeték lefektetéséhez szüksége 400 méteres árok java elkészült, a maradékot a hét végéig befejezik a közvállalat dolgozói. A vízellátási gondokkal küszködő moholi Makszim Gorkij utca lakói ugyancsak az önkormányzat segítségét kérték, amellyel abban állapodtak meg, hogy a Standard saját költségén kidolgozza a munkálatok megkezdéséhez szükséges tervet. ■ csin Az adai Lazo Kostic utcában épül a városi vízvezeték, miután a lakosok kérvényezték a helyi önkormányzattól. Eltakarították a gazt, a bozótost A moholi környezetvédők munkaakciót tartottak a Tisza-parton A hétvégén a Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet 10 tagja egynapos akciót tartott a moholi Tisza-parton, ahol eltakarították a gazt és a bozótost a strand és a kompjárás közötti területen. - A Zöldike tagjai a tavasszal facsemetéket telepítettek a területre. A munkaakció során megtisztítjuk a terepet, mert nemcsak az a célunk, hogy fákat telepítsünk, hanem szeretnénk őket gondozni és felnevelni - mondta Báity Ferenc, a szervezet elnöke. - A munkaakcióval ugyanakkor példát is szeretnénk mutatni a moholiaknak és másoknak is, főként a gyerekeknek, hogy milyen fontos fát telepíteni, és megóvni falunk természeti környezetét. A megmozdulást többen támogatták, mégpedig Bilicki Zoltán adai polgármester, Hanák László pék, aki péksüteményt adott az aktivistáknak, valamint a moholi helyi közösség, amely 10 liter üzemanyagot adományozott a moto- őket, és támogassák a tevékenységüket ros kaszákhoz - közölte az elnök, aki arra anyagilag vagy a munkájukkal kérte a moholiakat, hogy keressék meg ■ csin Az aktivisták a gazt kaszálják a facsemeték között Csincsik Zsolt