Magyar Szó, 2014. február (71. évfolyam, 25-47. szám)

2014-02-01 / 25. szám

2014. február 1., 2., szombat-vasárnap MácymSió kulfold@magyarszo.com KÜLFÖLD 3 A pápa üzent a paradicsomba Látványban, programokban, fogadásokban, gazdasági témákban, beszédekben és természetesen nagy médiafelhajtásban ezúttal sem volt hiány a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF). A világ üzleti és gazdasági elitjének - állam- és kormányfőkkel „megerősített”­­ évenkénti látvány konferenciáját immár 44. alkalommal rendezték meg a svájci síparadicsomban, csaknem 2700 résztvevővel, akiknek a nagy többsége alighanem a mellényzsebből fizette ki a húszezer dolláros belépőt. A rengeteg gazdag ember között sok dollármilliárdos is tiszte­letét tette Davosban. A szupergazdagoknál és kiváltságosoknál is nagyobb figyelmet keltett azonban egy kívülálló személy, Ferenc pápa, aki ráadásul meg sem jelent a múlt heti konferencián. Ő csak levélben üzent, sőt imájában isten áldását kérte a fórum résztvevőire, családjukra és munkájukra. A davosi fórum rendszeres látogatói közül szinte senki nem emlékezett hasonló gesztusra a Vatikán részéről. Az üzenet olva­sóinak azonban valószínűleg más is feltűnhetett: legalább az az egy-két mondat, amit a pápa ezúton is fontosnak tartott hangsúlyozni. Dicsérve az emberek jólétének javítására tett kormányzati erőfeszítésekkel elért eddigi sikereket, a római katolikus egyházfő tűrhetetlennek nevezte, hogy naponta még mindig emberek ezrei halnak éhen a világon. Ezért arra kért mindenkit, akik már bizonyítottak, hogy a továbbiakban is járuljanak hozzá a mélyszegénységben élők helyzetének javításához. A jövedel­mek igazságosabb elosztására szintén nyomatékosan felhívta a címzettek figyelmét, amikor arra kérte őket: „...biztosítsátok, hogy a javak szolgálják, ne uralják az emberiséget”. A találkozó bírálói még élesebben fogalmaztak, amikor éppen nem a rendezvény ellen tüntettek. Szerintük a konferencia ezút­tal jócskán túllőtt a célon, sőt önnön paródiájává vált, amikor is a világban tapasztalható jövedelmi egyenlőtlenségek problémáját választotta az esemény fő témájának. A humanitárius szervezetek ugyanakkor mindazokra a kivált­ságaikra, s befolyásukra emlékeztették a Davosban összegyűlt gazdagokat és hatalmasságokat, amelyek segítségével pozitívan befolyásolhatják a világ sorsának alakulását, így a jövedelmek elosztását is. Az egyik legismertebb nemzetközi jótékonysági szervezet, az Oxfam külön tanulmánnyal készült a WEF-re, amelyet sokan a világon csak az elit bankárok és magas rangú vezetők traccs­­partijának tartanak. A fórum kezdetéhez időzítette ugyanis a legújabb összeállításának a megjelentetését. A dokumentumban foglaltakat sajátos figyelmeztetésként szánta a Davosban összegyűlt előkelőségeknek, akiknek jó része magánhelikopteren, esetleg magánvonaton érkezett a messze földön híres svájci városba. Az Oxfam-jelentés megjegyzi: a jövedelmi és társadalmi egyenlőtlenségek az utóbbi évtizedekben tovább nőttek a világban, és mára a stabilitást fenyegető kockázati tényezővé léptek elő. A szervezet alapos kutatással összegyűjtött adatokkal igyekezett alátámasztani megállapításait, következteté­seit. Ezek közül a legmeglepőbb vagy talán a legfélelmetesebbnek az tűnik, mely szerint a bolygó 85 leggazdagabb emberét, akik rendszerint magánrepülőn, saját helikopteren, vagy olykor privát vonaton utaznak, akár egyetlen emeletes buszba is be lehetne zsúfolni. Ha ez megtörténne, elmondhatnák magukról, hogy ők azok a kiváltságos „autóbusz utasok”, akik együtt akkora vagyonnal rendelkeznek, mint a Föld lakosságának a fele, vagyis 3,5 milliárd ember. Összvagyonuk csaknem 110 ezermilliárd dollár. Ez a mesés vagyon és közönséges halandók számára felfoghatatlanul nagy összeg 65-ször nagyobb, mint amennyivel a 3,5 milliárd (szegény) ember rendelkezik a bolygónkon. Még ennél is hihetetlenebbnek tűnik az az információ, amely arról tájékoztat, hogy a dúsgazdagok csoportjába a Föld népességének mindössze egy százaléka tartozik. Mindez arra utal, hogy az utóbbi évek olykor látványos gazdasági fejlődése, amely elsősorban Ázsia és Dél-Amerika több országára volt jellemző, bármit is változtatott volna a társa­dalmi egyenlőtlenségeken a világban. A szegényebb országok egy részének fokozatos kiemelkedése a nyomorból egyáltalán nem csökkentette a gigantikus vagyoni különbségeket, sem az eddigi szociális egyenlőtlenségeket. A folyamat évtizedek óta feltartóztathatatlannak tűnik. A rossz sorozat még az 1970-es évek elején kezdődött, s azóta is tart. Addig sokkal egyenletesebb volt a fejlődés és a javak elosztása. Azóta minden megváltozott­­ a gazdagok előnyére. Ma már ott tart a világ, hogy az utóbbi harminc évben tízből hét országban Lephatt­nal érzékelhetően nőttek a jövedelmi különbségek. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a­­ szegénység és az elmaradottság elleni küzde­lemért szervezett­­ millió nemzetközi konferencia, találkozó és egyéb (szakmai) fórum intelmeinek, javaslatainak, terveinek és útmutatásainak megfogalmazása, meghirdetése ellenére a gazdagabbak még inkább megszedték magukat, s eszükbe nem jut megválni értékeiktől a szegénye(bbe)k javára. A saját kassza feltöltésé­ben különösen nagy segít­ségükre volt az a szerteága­zó és félig meddig titkos világméretű pénzügyi hálózat, illetve (adóparadi­csom) rendszer is, amely az utóbbi évtizedekben azért épült ki, hogy a vagyono­­sodásukat segítse. A 2008-as globális pénz­ügyi és gazdasági válság is a nagyon tehetőseknek kedvezett, hisz többségük sikeresen gyarapította gazdagságát. Ezzel pedig tovább mélyült az egyébként is hatalmas vagyoni különbség köztük és a szegények között. Eközben a kormányok által válságkezelési módszerként alkal­mazott megszorítások épp a legszegényebb rétegeket sújtották. A szegények tehát még szegényebbek és még többen lettek. Ez alól a legfejlettebb nyugati országok nagy része sem kivétel. (Brüsszel épp a WEF kezdete előtt jelentette be, hogy a válság miatt az Európai Unióban nőtt a szegénység a munkaképes korú lakosság körében.) Még a lakossági jólétre és életszínvonalra, a szociális ellátó­­rendszerére méltán büszke Norvégia és Svédország sem kivé­tel. A legutóbbi világválságban ott is jelentősen gyarapodott a gazdagok vagyona, azaz tovább nőtt az egyenlőtlenség. Nagy- Britanniáról vagy az Egyesült Államokról nem is beszélve, ahol a társadalom túlnyomó többsége szintén szegényebb lett az utóbbi öt évben, miközben a felső tízezer szép haszonra tett szert. Európa tíz leggazdagabb emberének a vagyonát jelenleg már összesen 217 milliárd euróra becsülik. Ez annyi pénz, amennyit az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap négy euróövezeti válságország (Ciprus, Írország, Portugália és Spanyolország) megmentésére hitelként jóváhagyott, illetve részben már folyó­sított az utóbbi öt évben. Az Oxfam külön felhívta a davosi fórum résztvevőinek figyelmét arra, hogy nem ártana, ha behatóan foglalkoznának az egyenlőtlenségek egyik különösen fontos vetületével. Azzal, hogy mindez a hatalmas vagyoni különbség miként befolyásolja a politikai döntéshozatali mechanizmusokat. Félő ugyanis, hogy az egyre mélyülő társadalmi különbségek miatt a politika a gazdagok kizárólagos felségterületévé, sőt prédájává válik. Ez a gyakorlat­ban úgy nyilvánulhat meg, hogy maguk hozzák (fogadtatják el) a nekik tetsző (érdekeiknek megfelelő) törvényeket is. Erre már több példa is volt az elmúlt évtizedekben, de fennáll a veszélye, hogy a jövőben ez még elterjedtebb gyakorlattá válik. • ■ SZABÓ József BRIT-FRANCIA CSÚCS Hollande-nak nem sietős Franciaország nem tartja sürgető feladatnak az Európai Unió működését szabályozó szerződések átírását - mondta pénteken nagy-britanniai látogatása során a francia elnök. Francois Hollande, aki egynapos láto­gatása során David Cameron brit miniszterelnökkel tárgyalt a brit királyi légierő legnagyobb - a dél-angliai Brize Norton mellett működő - támaszpont­ján, a hivatalos megbeszélések utáni közös sajtótájékoztatón kijelentette: a francia kormány szerint „jelen pillanatban nem elsődleges fontosságú az EU- szerződések felülvizsgálata”. Cameron ugyanakkor nyíltan szembeszegült a francia elnök véleményével. A brit kormány­fő közölte, hogy London válto­zatlanul az EU-hoz fűződő viszonyának újratárgyalására törekszik, és ennek része lesz az EU-szerződések módosí­tása is. Hollande és Cameron a brit légi­erő támaszpontján Beta/AP ­ Ukrajna tragédiája öt oldalról zsarolják, Ukrajnát, és ugyanakkor két oldalról próbálják megvásárolni. Hogy ebből az elmúlt év végének és az új esztendő elejének­ egyik legnagyobb tragédiája, mára már polgárháborús helyzet bontakozzon ki, még csak az kellett, hogy egymással szemben felsorakozzanak azok az erők, amelyek vagy az utcán vagy a hatalom és a tüntetők konfliktusa formájában ellentétbe kerültek. Már annak idején, amikor a szovjet utódállamokon végigsöpörtek a különböző színű forradalmak, Ukrajna mutatta meg a világban fordu­latot, rendszerváltást előidéző tömegmozgalmak alapvető gyengeségét: ezek a tömegmozgalmak csak addig lehetnek eredményesek, amíg a másik fél nem mutat fel erőt. Akkor ez a polgárháborúval fenyegető felállás kompromisszummal, az elnökválasztás megismétlésével zárult. Hogy utána az új elnök korszaka megmutassa: a tömegmozgalmakban több a lárma, mint a helyzet javításának tényleges képessége. Azóta pedig a hasonló forradalmak „arab tavasznak” keresztelt tömegmozgal­mai megmutatták, hogy ha a másik fél is erőket sorakoztat fel, akkor a polgárháború ki is törhet: Líbiában a diktatúra megdöntésével és a káosz korszakának beköszöntésével járt, Szíriában pedig még dúl ez a polgárháború. Most, hogy Ukrajnában a helyzet tovább éleződik, itt is levonhatjuk a tanulságokat. Figyelembe véve, hogy az Ukrajnában történtek olyan jelentős eseménnyé nőtték ki magukat, és annyira jellemzőek az európai helyzet egy vonatkozására. Mint ismeretes, az Ukrajnára nyomást gyakorló egyik féllel, Oroszor­szággal már régóta problémái vannak ennek az országnak. Mert hatott az a tényező, amelyet az orosz nacionalizmus a KGST felbomlásával és Oroszország szétesésével járó folyamatba beépített, - Szolzsenyi­­cin megfogalmazásában - „Menjenek, de fizessenek világpiaci árat a kőolajért, földgázért”. Az Oroszországtól való elszakadás miatt amúgy is annyi bajjal sújtott Ukrajnában ez az ár megfizethetetlen lett. Ezért felhalmozódó adóssága és területén vezető - az Európába irányu­ló földgáznak 80 százalé­kát biztosító - gázvezeték megcsapolása már 2006- ban, majd 2009-ben olyan válságot idézett elő, amely a gázvezeték - Európának gondot okozó - elzárásá­hoz vezetett. Alig támadt itt némi nyugalom Orosz­ország megkezdte Ukrajnát szorítania a szovjet utódál­lamoknak - a Szovjetunió pótlására szánt - Euróázsiai Vámuniójához való csatla­kozása felé. A nyomáshoz felhasználta Ukrajna nehéz helyzetét (az ország 2013-as költségvetése 8 százalékos hiányt mutatott, devizatar­taléka felére, mindössze 20 milliárd dollárra apadt, miközben mind nagyobb kamatot kell fizetnie további eladósodásáért, és az év elején 15-20 milliárd euróra lenne szüksége fizetési kötelezettségeinek teljesí­tésére­ és gazdaságának függőségét Oroszországtól. (Az Oroszországgal való áruforgalmának figyelmeztetésnek szánt korlátozása a múlt év végén három hónap alatt 5 milliárd dolláros vesztességet okozott neki, és emiatt augusztus óta 15-20 ezer munkahely szűnt meg.) A nyomás kiegészítésére olcsóbb gázt és 15 milliárd dolláros hitelt ígért. A másik oldalon az Európai Unió nem tudott sem ilyen hatékony nyomást gyakorolni, sem ennyit ígérni, de ettől függetlenül rá akarta bírni Ukrajnát, hogy csatlakozzon a szovjet utódállamoknak felkínált Keleti Partnerséghez. Mint ismeretes, az­ EU külkapcsolatainak javítá­sára szánt kezdeményezést a tavaly elnöklő Litvánia szorgalmazta, és az év végén csúcsértekezletet is tartottak. Azon azonban a hat meghívott utódállam közül csak Moldva és Grúzia vett részt. Fehéroroszországra nem is számítottak igazán, Azerbajdzsán és Örményország „még gondolkodik”. Ukrajnára azonban számítottak, és Janukovics ukrán elnök az utolsó percben mondta le a már megígért aláírást. Igaz, hogy az aláírás érdekében az EU csak arra tudott hivatkozni, hogy 2008 óta 2,8 milliárd eurót költött Ukrajnára, most azonban csak 610 millió eurót, és azt tudta ígérni, hogy 15 milliárd eurós hitel érdekében közbejár a Világbanknál. Közben feltételeket szabott, többek között követelte Julija Timosenko korábbi miniszterelnök szabadon bocsátását. (Ez a „Timosenko- eset” is sajátos furcsasága a mostani eseményeknek: azért ítélték el, mert az országnak káros egyezményt kötött Oroszországgal, de ez az EU-t azért zavarja, mert az ítéletben annak jelét látja, hogy a bíróságot felhasználják a politikai ellenfelekkel való leszámolásra.) A­z egyetlen megoldás Ukrajna számára az lenne, ha Oroszország és az Európai Unió egyformán feladná azt a törekvését, hogy rákényszerítse: válasszon a két világ, a kialakuló két front között. Ez a választás ugyanis Ukrajna számára elképzelhetetlen. Részben azért, mert azt várják el tőle, hogy válasszon: melyik egyformán fontos gazdasági kapcsolatainak okoz kárt. (2012-ben Ukrajna 17.4 milliárd euró értékben szállított ki árut az EU-ba és 17.6 milliárd értékben a már létező vámunió három országába: Oroszországba, Fehéroroszor­szágba és Kazahsztánba), amikor gazdasági helyzete már amúgy is rossz. Ráadásul bármelyiket választja felidézi az ország kettészakadásának, sőt a polgárháborúnak a veszélyét. (Az ország keleti része Oroszország­hoz, nyugati része az EU-hoz akar tartozni, és ennek következtében a kormány is bármikor fel tud sorakoztatni 200 ezer rokonszenv­­tüntetőt.) A baj onnan ered, hogy ismét ketté akarják osztani Európát. Oroszország hidegháborús beidegződéséből kifolyólag. Az EU pedig, mert az „arab tavaszból” nem tanulta meg, a demokrácia nevében sötét erők is fellépnek. (Az ukrán tüntetéseknek is lényeges része a sötéten nacionalista Szvoboda, amely a leghangosabban lépett fel a kisebbségbarát nyelvtörvény ellen.) Léphart Pál ■ BÁLINT István

Next