Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-03 / 1. szám

2019. január 3., csütörtök Nyolc év alatt duplájára nőtt a magyar A minimálbér és a garantált bérminimum a 2019. január 1-jén életbe lépett 8-8 százalékos emelés­sel több mint a duplájára nő 2010- hez képest - mondta Bodó Sándor a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és válla­lati kapcsolatokért felelős állam­titkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A kedvező adatok a hatéves bérmegállapodásnak köszönhe­tőek, amely a jelentős béremelés mellett a munkaadói járulékok csökkentéséhez is hozzájárult - mondta az államtitkár. Az MTI tudósítása szerint a sajtótájékoztatón Bodó Sándor kiemelte, a munkaadókat terhe­lő szociális hozzájárulási adó csökkentése idén júliusban foly­tatódhat, amikor az a jelenlegi 19,5 százalékról 17,5 százalékra mérséklődhet. Ez a döntés körül­belül 130 milliárd forintot hagy­hat a vállalkozásoknál - jelen­tette ki. Az államtitkár elmondta, hogy a közszférában az idén többek között a honvédelmi és rendvédel­mi alkalmazottak, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizető­k nettó magyar minimálbér jelenlegi árfolyamon 36.364 dinárt tesz ki se emelkedik. Utóbbiaknál példa­ként az egészségügyi szakdolgozó­kat és a védőnőket említette, akik 2019. július 1-jétől 8 százalékos béremeléssel számolhatnak. Bodó Sándor a 2016 novem­berében a kormány és a szoci­ális partnerek által elfogadott hatéves bérmegállapodás folyta­tásának nevezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultá­ciós Fórumának (VKF) vasárnapi ülésén elfogadott kétéves bérmeg­állapodást, amelyet a felek többsé­ge támogatott. Felidézte, hogy a VKF-en szüle­tett döntés értelmében 2019. és 2020. január 1-jétől is 8-8 száza­lékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. Ezáltal idén a kötelező legkisebb munka­bér bruttó összege 149 ezer forint (463 euró, azaz 54.664 dinár), a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 ezer forint (606 euró, azaz 71.548 dinár lett. (A garantált bérminimum az olyan munkaköröknél kifizet­hető legkisebb összeg, amelyek betöltéséhez legalább középfokú képzettségre van szükség.) Jövő­re a minimálbér bruttó 161 ezer forintra (jelenlegi árfolyamon 500 euróra), a garantált bérminimum­­t &­s-1­ f­ő minimálbér pedig bruttó 210.600 forintra emelkedik majd. A dolgozókat jobban érdek­li, hogy az emeléssel konkrétan mennyi pénz ütheti a markukat. Az azenpenzem.hu gazdasági portál számításai szerint az idei nettó magyar minimálbér 99.085 forint (308 euró, azaz 36.364 dinár), a garantált bérminimum pedig 129.675 forint (403 euró, azaz 47.580 dinár). Jövőre ugyanezek a nettó összegek 107.010 forintra (332 euróra, azaz 39.257 dinárra) és 140.050 forintra (435 euróra, azaz 51.359 dinárra) nőnek. Összehasonlításképpen Szer­biában január 1-jétől a minimális órabér 155 dinárra emelkedett, ez pedig azt jelenti, hogy 176 órás munkahónap esetén a mini­málbéren foglalkoztatott szerbiai dolgozók 25.178 dinár havi kere­setet vihetnek haza. Ez alig több mint kétharmada a magyarországi minimálbérnek. Hozzátehetjük, a magyar minimálbér a nyolc éve tartó jelentős emelés ellenére sem érte még el a másik három visegrádi országokban szavatolt legkisebb kifizethető jövedelmek szintjét. ■ y-A Keddtől hat hónapon át Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-európai ország a tisztséget Ausztriától veszi át, majd júliusban Finnországnak adja tovább. Az EU-hoz több mint tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Romá­nia most először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Májusban rendezik az európai parlamenti választásokat, ezért szakér­tők szerint a most kezdődő félév különösen jelentősnek számít. Bukarest már véglegesítette a „Kohézió mint közös európai érték” mottójú programját, amelyben a tagállamok közötti összetartást, vala­mint a megosztottság csökkentését és a megkülönböztetés felszámo­lását tűzte ki célul. « CD Q-”u C ✓'T' ^ ZT Et* as m rr. £ <T> 3* O) < & 3 5+ a I g ls ll I,«; ft > I I > 3 I g-J 11 > 5 s gig > ft} ízt <T>' ^ ^ £T «—► >-{ 3 »^3 N 3 2? 2 2 CfQ 3 -1 a £}>' ft3 ?T ,_— ^rin •“►’-» < *r <T> ,— o aS' K} Ä w ^ ÍJ u3, 3 O <*> •-*■ ft} i:^ r I £ p s 11 s'^ «5- 5' -o- -• & ^ 3 s- g i; §: | ^ o ^ Z °'CíQ P _ CO O' n. tsi ^ 2-0 H,— r-t- T3 Í3 f=i- ro ll <t> ^ ^ c« - ^o-c^ o O n> as' »-t 2 ft“ <»S»SE53“r°iL2. s s, O ^<g-“so3S"iTM 2.' co, c/^ rc> 3- ^ 2' 2. 3 Z « ^ 2 a>' n>' 0= 3 ns' 3 ?*c N cr a 3 ! Románia átvette az Európai Unió soros elnökségét a- s M t­­ Ss s I E 8-B-S I »I s s­r 11is t ! Ig -!: a ! ! -- r S S'^ 3 I Es£ I •f" sr !■ » 15 -S ? & mcS is- 3 2- s. “ r 2 1 I g- s. I N ft 3 £ 3 N­­-1 a g §■' 5 S &JT p I grl I 3, l • fell«» f ? N I 3 ^ g 3 q­­i" e* & g ■£' ~ S­g­ S 3. 2 8-T2. S' N 5- 8 sr·S « t? " g "“?» s S1 -s- c. g ^ £ -5 s § 2-w! s ^3'n s­­“ I a » q q °'3 I g la s ig e g." = V g- - g-J « M r|?­­ I- g.: S' gr 3- ~ 2 -«''S o= C3 SS N 3 ^ 3 § £. == *­ o-S * ” sr n £a5' B. ~ ^ B Q «I S- £• i'cg 3 51 " -§ - g§ 8-3 ^ 5 ; £ £ 3' r 'S. 3 E 3cS' ^ g; » » 2' *' »■ S g re* 2lH§ S' o? ft gf £ §■ R‘ 3 ^ ' O­­C^ N kj o r-h CO rt p t—• f~ ’ fT) O ft}, *—■ ^ CA­ “ n fr 3 S ^ O sn to r 3 w r ^ Z il z n ^ N ft} —. rD m ., ■ ^.n­­—*■ C­­^_. C c/­ CD c/3 ►— - CTQ ho= S |§ 3g§-^ os gasSH.» 3^'S'g = 3J-^ ^ ftS Rg' 3cS'o-«S- 3'«“ S5 m ^o^^g-srg- C.3 O-E^ ^ S' “ f7, c -­ o ►—- _, __* as · cn ^­­1 cr 2' N ^ ^ ca ·—t O ft}, 3t C3 — ^ 2 CTQ -3' CO' O: -3 ft}, 3 zr* O: ^ 2- ft} a OQ a < m ca O rt i-i O' 3 (T ^ § H­­O- ^ 9TvE. r ? -< S- ft 3 ft - vH. s, », n. 3 a> ► ft} o h-t pj p— ft}, 3 cr o 3 •—■ Os as 32 <t>' <t>' 2 n d "1 3. ?r ft} 3- 0= r-í- I fts í±-rt> I I tM cai on i“ I I as Szimbolikus tisztátadás: Sebastian Kurz és Klaus Iohannis Ata­dl­ó kitekinto@magyarszo.ro KITEKINTŐ ! . Nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete Nem javult, de nem is romlott az erdélyi magyarság helyzete 2018-ban, Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyil­vánításának a centenáriumi évében. A magyar politikai szerveze­tek hiába kezdeményezték, hogy a centenáriumi év legyen egy új kezdet éve, és induljanak tárgya­lások a román-magyar viszony rendezésére. A tárgyalások elma­radtak, de arra a magyarellenes kampányra sem került sor, amely­től az évforduló kapcsán tartani lehetett. Az RMDSZ azzal próbált új helyzetet teremteni, hogy a román ünnep másnapján olyan törvény­­tervezetet nyújtott be a parlament­ben, amely az 1918 december elsején elfogadott gyulafehérvá­ri nyilatkozatnak az együtt élő népekre vonatkozó bekezdésé­ből kiindulva próbál autonómiát, nyelvhasználati jogokat kodifikál­ni. Székelyföld autonómiastatútu­mának a törvénytervezetét immár harmadszor utasította el 2018- ban a román parlament anélkül, hogy érdemi társadalmi vitát sikerült volna kiváltani a témá­ban. Nem sikerült a nyelvhasz­nálati jogok bővítése sem. Hiába fogadta el a parlament a közigaz­gatási törvénykönyv kisebbségek számára kedvező módosításait, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy sértette az alaptör­vényt a törvénymódosítás eljárá­sa, ezért visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek. A magyar érdekképviseletnek többnyire a kármentés foglalta le az energiáit. Többszöri neki­futásra végül miniszteri rende­let tette lehetővé, hogy szeptem­bertől újrainduljon az egy évvel korábban felszámolt marosvásár­helyi Római Katolikus Gimnázi­um. Több hónapi egyeztetést igényelt az is, hogy érvénytele­nítsék azt a miniszteri rendele­tet, amely megtiltotta, hogy az elemi iskolák magyar osztályai­ban a magyar tanítók oktassák a román nyelvet. Az erdélyi magyar sajtó a közösség elleni támadásként könyvelte el, hogy a legfelsőbb bíróság terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítél­te Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnö­két és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét. Az egyiküknél talált petárdákat bizonyítéknak tekintették arra, hogy robbantásos merényletet kívántak végrehajtani a Kézdi­­vásárhelyen parádézó román katonák ellen. Az ítélet azért is sokkolta a közvéleményt, mert az első fokon eljáró bíróság gyakor­latilag megsemmisítette a két férfi elleni vádiratot. Az igazságszolgáltatás 2018- ban is több hangzatos ítélettel mutatta meg, hogy Romániá­ban lezárult a visszaszolgáltatá­sok kora. Első fokon elutasítot­ta a legértékesebb visszaigényelt épület és gyűjtemény, a gyulafe­hérvári Batthyáneum restitúció­­ját, és jogerős ítéletben utasította el az egyszer már visszaszolgálta­tott, de visszaállamosított sepsi­szentgyörgyi Székely Mikó Kollé­gium restitúcióját is. Visszaperelte ugyanakkor a román állam azt a 9300 hektár erdőt is, amelyet jogilag 2007-ben visszaszolgál­tattak Bánffy Dániel báró leszár­mazottjainak, de soha nem adtak át az örökösöknek. (MTI) Az összes makrogazdasági mutató­­jól alakult Az összes makrogazdasági mutató jól alakult 2018-ban - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csator­na kedd reggeli műsorában. A közgazdász elmondta: a GDP növekedése gyorsult, az adósságállomány a GDP-hez mérve csökkent, a költségvetési hiány is rendben van. A 8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum­­emelésről elmondta: az elmúlt 10 évet nézve a magyar mini­málbér nagyon alacsony szintről indult. A másik három V4- es országhoz viszonyítva 2009-ben 70-75 százalék körüli volt a magyar minimálbér, most ez nagyjából 95 százalék lesz. Ez felzárkózást jelent, de a nagy lemaradás miatt így sem hozzuk be a V4-eket - mondta. (MTI) A Jobbik szerint megszorítócsomag van érvényben A Jobbik szerint az Orbán-kormány miatt a magyar embe­rek egy átfogó megszorítócsomag részesei, amelyet a kabinet ráadásul sikerpropaganda köntösébe igyekszik bújtatni. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapes­ti sajtótájékoztatóján azt mondta, 2010 óta 8-9 százaléknyi külső forrás bevonásával, európai uniós pénzekkel, külföl­dön kényszerből dolgozó magyarok hazautalásaival mintegy 2,5 százalékos átlagos gazdasági növekedést tud felmutatni „Orbán Viktor és csapata”, ami nem kecsegtető. Közben azonban - vélekedett - folyamatosan hazug kormányzati sikerpropaganda zajlik, legyen szó a csalá­di otthonteremtési kedvezményről (csok), a demográfiai adatokról vagy a gazdasági mutatószámokról. Bár a csok 92 ezer családnak tudott segíteni három és fél év alatt, a folyósító kereskedelmi bankok jellemzően csupán 350- 400 ezer forintos fizetés felett állnak szóba a támogatásra igényt tartó ügyfelekkel - jelentette ki. A Jobbik alelnöke szerint a kormány csak egy-egy társadalmi osztálynak tudott kedvezni, miközben számos magyar fiatal nem kap mérhető segítséget. (MTI) Éjfél után 8 perccel született az ország első babája Éjfél után 8 perccel, Miskolcon született idén az ország első babája. 2019-ben a fővárosban és vidéken is lány volt az első újszülött. A Miskolcon született kislány 47 centiméterrel és 2350 grammal jött világra. A kislány a Vanda nevet kapta. Az ország és a főváros első babája is édesanyja első gyermeke­ként született. (MTI) MTI A Párbeszéd szerint urizálás a Miniszterelnökség átköltözése A Párbeszéd szerint urizálás, túlárazott presztízsberuházás a Miniszterelnökségnek a budai várban kialakított irodája. V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: „A kormányhivatalok várba költöztetése nem más, mint monarchista restauráció, a Horthy-rendszer lemásolása és restaurálása.” A várnak nincs szüksége arra, hogy a kormányzat presztízst adjon neki. Orbán Viktor kormányzatának van szüksége arra, hogy a budai vár presztízsét magáénak mondhassa, mert a saját legitimitásában sem biztos - állította. Elfogták a cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottját Elfogták az M3-as autópályán szerda hajnalban történt halá­los gázolás gyanúsítottját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, hogy a 20 éves gyömrői V. Martint a lakcí­mén fogták el, az udvaron megtalálták és lefoglalták autóját. A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás. Hajnalban az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető olda­lán egy nőt gázoltak halálra. A rendőrség bejelentés alapján ment a helyszínre. A nyomozás során megállapították, hogy az elkövető január 2-án 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába haladt, amikor elütötte az úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A nő a helyszínen meghalt. A rendőrök az autó letörött visszapillantó tükre alapján azonosították a járművet. A sofőr kilétét a lefoglalt kamera­felvételek alapján sikerült megállapítani. (MTI)

Next