Magyar Ujság, 1872. május (6. évfolyam, 99-122. szám)

1872-05-16 / 111. szám

Fest, május is. Politikai szemle. A svájczi módosított alkotmány elvetése alkalmából a németországi sajtó rettenete­sen följajdult. Ennek oka az, hogy ha az alkotmány elfogadtatik, a franczia befo­lyás háttérbe szoríttatott volna s határo­zottan a német központosító áramlat jut győzelemre. A svájczi népszavazat összeredménye 257.244 nem 252.487 igen. 13 Canton az elvetés mellett nyilatkozott. A franczia hadügyminiszter Cissey meg­marad. Bazaine még nincs elfogva, mert még nem fejeztettek be azon munkálatok, me­lyek oly fogoly méltó befogatására szüksé­gesek. Audiffret-Pasquier múlt heti beszéde meg­törné az előreláthatólag várt eredményt. Nem a közhangulat készült a második csá­szárság ellen, hanem magának a hadügy­minisztériumnak több a császárságból örök­ségkép visszamaradt főhivatalnoka, ki az enquete munkálatai folytán a hadi fölszere­lések előállítása körül elkövetett visszaélé­sei napvilágra kerültétől tartott, önkényt lemondott állásáról. — Egy párisi előkelő bankár meg, ki mint a császárság „bizomá­nyosa“ igen nagy szerepet vitt a hadi föl­szerelések ominózus kiállításában, s ki ek­­kér talán Francziaország leveretésének is nem kis mérvben részese, Angolországba szökött, honnan azonban valószínűleg „a közbüntettesek kiadására“ kötött nemzet­közi egyezmény erejénél fogva fog vissza­­kisértetni Francziaországba. Francziaország monarchikus, s különö­sen császári érzelmű sajtója most azon fá­rad, hogy ha már a császárság blamirozva van e kérdés által, vele vonja abba a nem­zeti védelem köztársasági kormányát is. Erre nézve közöljük a nemzetgyűlés e hó 11-iki — más tekintetben is érdekes — üléséről a következő tudósítást . A gyűlés megnyitása után több részletes jelentés olvastatik fel, mely a háború fo­lyama alatt kötött literálási és vásárlási üzletekre vonatkozik. Audriffret-Pasquier figyelmezteti a gyű­lést, hogy közelebb más, igen érdekes jelentések fognak ugyan a tárgy felől előterjesztetni, melyek Tesselin lillei, Gent Marseilles, Challe-Lacour lyoni és Gambetta központi kormányának bor­­deauxi működésére vonatkoznak. Ha utolsó jelentésünkben — így szólt a franczia nem­zetgyűlés eható szigorúsági­ alakja — még nem érintettük ez egyezményeket, ez csak azért történt, mert csak az igazságot és elő­ítélet nélkül keresvén, nem szólhattunk oly egyezményekről, melyekre nézve a vizsgá­latok még nem értek véget. A bizottság azonban vizsgálatainak eredményét teljes pártatlansággal elő fogja terjeszteni. (Tet­szés.) Gambetta : Engedjék meg nekem, hogy az előttem szóló által mondottakhoz én is csatoljak egy pár szót. Mi mindnyájan vár­va várjuk a bizottság által oly gonddal elő­készített tárgyalások megkezdését. Azon­ban kötelességemnek ismerem már előre is e szószéken kimondani, hogy minden félre­értést és gyanút megszüntetendő — mi is ép oly élesen és szigorúan akarjuk mindazon okmányok megvilágítását és megvizsgálá­sát, melyeket a haza üdvének előmozdítá­sára végrehajtottunk, mint bárki más. (Za­jos helyeslés balról, több hang jobbról: majd meglátjuk!) Igen, önök meg fogják látni, s joguk is van ezt mondani. Rendes-vous ez, melynél nem fogunk hiányozni, de isméte­lem, ki kell azt mondanom már előre is itt, és erre nézve lovagias emberek között nem szabad, hogy kétség forogjon fen, miszerint mi, a mi kormányzásunk minden tényét éle­sen meg akarjuk világíttatni, és hogy ha gyöngeségek, tévedések, vagy ha tolvajlá­­sok és bűntények derülnének ki, bármily erős legyen is a vád, mi nem fogjuk akarni az igazság súlyának enyhítését. (Nagy tetszés, élénk helyeslés balról. Majd meglát­juk­­ jobbról.) Ezután napirendre kerül Tolain-nek, ki tudvalevőleg a franczia socialistikus iskola vezérférfia — a gyülésezési és egyleti jogot megszorító törvényrendeletek eltörlésére nézve régebben beadott indítványa. Dufaure igazságü­gyminiszter, tekintettel azon nagy számú társulatokra, melyek most vannak alakulóban az ország különböző vi­dékein, e javaslat tárgyalását két hónapra elhalasztatni indítványozza. (Helyeslés és mozgás.) Bertauld előadó csatlakozik ez in­dítványhoz. Henry Brisson (a Tolain indítványának egyik aláírója) Dufaure indítványára azt jegyzi meg, hogy Francziaországban a sza­badság életre gerjedésének fő oka a félelem, a­melyet a forradalom embereivel szemben táplálnak. Tudvalevők a demokratia szelle­mével szemben a conservativismus szelleme ál­­­­­ folytatott harcz keserű gyümölcsei. Hogy Francziaország ne érezze újból a harcz ke­serű utóizét, a jog és szabadsággal szem­ben a békülékenység útjára kell politikánk­nak lépnie. Mi azt hiszszük, hogy a szabad­ság komoly és valósítható jog, nem pedig üres szó csupán. Tolain ezután ellene szól a javaslat elna­polásának, s a szélső­jobb nézeteit osztani látszik, mert a vallásos társulatokra nézve az egyesülési szabadságot kizsákmányol­hatni remélik. Erre Dufaure elnapolási in­dítványa elvettetik, s a javaslat tárgyalása a legközelebbi napirendre tűzetik ki. Az olasz költségvetési vitában Ferrari és Micelly képviselők a kormány külpolitiká­jét bírálták. Visconti Venosta kijelente, h­ogy a barátságos viszony minden külha­talommal állandó; a kormány soha sem fogja azon readtinár politikát követni, mely­­lyel vádolják, még a nem katholikus kor­mányok is támogatják a mérséklet ama rendszerét, melyet a kormány a pápával szemben alkalmaz. Serrano csapatai folytatják összpontosí­tásukat Biscayaban; körülbelül 20 zász­lóalj s összesen 15,000 emberből állanak. A Kuhn-féle botrány. Nem igen nagy dolog a sokkal na­gyobbak között, de a közös ügyes ál­lapotot igen találón jellemzi ez a kis história, melynek megolvasására tisz­telettel megkérjük a szíves olvasót. Emlékezhetnek még olvasóink a múlt évi delegációknak azon határo­zatára, mely szerint a Skene-féle consortium szerződésének megvizsgá­lására egy enquelbizottság küldetett ki, s megbizatott azon feladattal, hogy e szerződést illetőleg adjon vélemé­­nyes jelentést. Tudni való, hogy ez a Skene-féle consortium szállítja a közös hadsereg számára szükséges ruha és más egyéb­­neműeket, méregdrágán és roszul, úgy hogy e szerződésnek nyomása alatt súlyosan szenvednek az ipar érdekei, de szenved maga a hadsereg is. A kiküldött enquel bizottság össze­ült s megvizsgálván a megvizsgálan­­dókat, meghányván vetvén a teendő­ket, azt ajánlotta a közös hadügymi­niszter K­u­h­n úrnak, hogy ezt a szer­ződést, mint katonai, nemzetgazdá­­szati és pénzügyi szempontból egy­­aránt károsat mondja föl. A bizottságban, mely számos, an­nak idején név szerint elősorolt szak­férfiúból állott, csupán egy hang emel­kedett a szerződés fentartása mellett, t. i. a Kuhn miniszter képviselőjéé. Ez utóbbi urának parancsából össze is szedte magát, meg is feszítette min­den igyekezetét, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa be annak, a­miről a szak­férfiak bizottsága meggyőződött, s tőle kitelhetőleg iparkodott képviselni a Skene-consortiumot képező riteransok zsebeinek érdekeit. A bizottság tehát a szerződést elvi­leg fölmondván, most már azon mód­szernek megállapításáról volt szó, mely szerint az enquet-bizottság a közös hadsereg fölszerelését jövőre eszközöltetni kívánja. Összeültek te­hát tegnap Bécsben e szakférfiak, a­mikor levelet kapnak a közös had­ügyminisztertől, melyben ez catego­­rice kijelenti az enquet-bizottság tag­jainak, hogy ne méltóztassanak ma­gukat tovább fárasztani a tanácsko­zásokkal, ne törjék fejüket a hadse­reg fölszerelési módozatainak megál­lapításán, mert ő a Skene-féle szerződést akár tetszik, akár nem, akár összeegye­zik ez a delegációk határo­zataival, akár nem, továbbra is főn fogja tartani. A bizottság pedig e katonás értesí­tésre összenézett és rebus optime gestis­s­elment haza. Nem is tehe­tett a maga meggyőződése szerint ennél okosabbat, mivel hogy olyan hatalmas,az akaratával szemben, amilyen K. Kuhn generális, nem léte­zik föllebbezési fórum. Majd a jövőre Pesten összeülendő delegátióban in­téznek hozzá egy interpellációt, a­melyre felel, ha tetszik neki, s úgy a­hogy épen a maga szempontjából jónak látja, s ezzel vége lesz a per­­patvarnak, a Skene-féle consortium pedig literál tovább is, mint eddig, károsítja az ipar és az ország érdekeit a közös hadügyminisztérium legma­gasabb protectiójával tovább is, mint eddig. Íme azon közös ügyes kiegyezkedés vívmánya, melyről Csengery Antal úr csak legutóbb mondotta nagyka­nizsai választóinak, hogy a nemzet önállását, befolyását a „birodalom“ közös ügyeibe oly mértékben meg­szerezte és biztosította, a­milyennel Magyarország tettleg nem bírt három század óta. Ez a szörnyűséges tettlegesség pe­dig nem más, mint annak újból és újból lett megerősítése és bebizonyí­tása, hogy a közösügyes kiegyezke­dés léptével összetákolt „Osztrák- Magyar“ birodalomban a törvény csak lefelé törvény, mert a fölött, mint uralkodó colossus áll a bécsi közös hadügyminiszer­ bebizonyítása annak, hogy a közösügyes kiegyezke­dés azon tényleges reálunióval, a­me­lyet megteremtett, mind a két fél ér­dekeit megsemmisíti egy olyan har­madik faktor javára, aki egyformán ellensége mind a két szerződő félnek; bebizonyítása annak, a­mit mi örökké mondunk s a­mit a deákpárt örökké tagad, hogy a delegátió intézménye nem csak életképtelen, de az osztrák és a magyar népre egy iránt vészt­­hozó természetű. Íme láthatja a kinek szeme van, Kuhn urnak e botrányos föllépéséből is, mennyire nem respectálja a dele­gátiók rendeletét épen az a fél, a­melynek a delegátiókat megalkotó törvény intenziója szerint az enge­­delmeskedőnek kellene lennie. Ez esetben ugyan csak fölszerelési esz­közökről, puszta geschäftról van szó, de hát ki áll jót róla, hogy a­mit tegnap a Skene-féle szerződéssel szemben mert a közös hadügyminisz­ter a delegációk egyenes parancsá­nak ellenére, ugyanazt ismételni fogja holnap egy sokkal nagyobb fontos­ságú, talán végzetes horderejű ügy­ben ? Valóban el kell hogy borzadjon az ember, ha meggondolja, hogy egy ily, semmiféle irányban biztosítékot nem nyújtó, minden közös miniszter által lábbal taposható intézménynek dobta oda áldozatul Deák Ferencz a nemzetnek negyedfél századon át majd fegyverrel, majd diplomatikus eszélyességgel és szívós kitartással védett és mindenkor féltékenyen őr­zött legszebb jogait. Oda dobta, hogy e jogok fölött legmagasabb tetszése szerint paczkázhassék a közös mi­nisztériumnak akár melyik tagja ? Egyébiránt valamint minden rész­­ban, úgy Kuhn báró által legutóbb jelenetezett botrányban is van valami jó. És ez a jó az, hogy e botrány épen most, az országos képviselővá­lasztások küszöbén történt. Tanúsá­got vonhat ebből is a magyar nép arra nézve, hogy a hazának, fönma­­radásunknak legfőbb érdeke köve­teli a közös ügyes kiegyezkedést lét­rehozó és a delegációk végzetes in­tézményét megteremtő jobboldali több­ség megbuktatását. Hollós László­ szók alaposak, Skene nem felel meg kötele­zettségének s ha igen, a fölszerelés rész­e drága. Nehogy az adózók pénze ez után el­­fecséreltessék, a bizottság azt indítványoz­ta, hogy a szerződést Skenével azonnal föl kell bontani. Igen ám, de Kuhn uram nem azért had­ügyminiszter, még­pedig közös, hogy szak­férfiak véleményére is hallgasson. Kuhn tehát kijelenté, hogy a Skene szerződés a hadsereg érdekeinek megfelel és igy ő azt nem fogja felbontani, hanem ha tetszik, vi­tessék ez ügy a delegátiók elé s az hatá­rozzon. Ezzel az úl. nagy várakozással megnyi­tott enquéte eredmény nélkül szétoszlott s a szakférfiak hosszú orral haza mentek. Ilyen gazdálkodás mellett kardoskodik a kormánypárt s még önállóságról beszélnek, midőn egy ember makacskodik az adófize­tők zsebének rovására. — Érdekes, hogy több jobboldali kerület választó polgárai a kormánypárti okosko­dás ellenében miként nyilatkoznak. Amint több helyről értesítenek bennünket, a jobb­oldali választók azt mondják: öt évig tar­tott már a mostani kormány uralma, pró­báljunk már mást is, roszabb ügy sem le­het. Lám, a magyar nép természetes gon­dolkozásmódjával ráutal, hogy a mostani kormány lejárta magát. / 4 te . XXI. ssziá.m. «■ Csötörtök, Szerkesztői Irod« , Lipót-utcza 11. szám, földszint. -N­g tide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok és a hirdet­mény­ek. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, VI. évfolyam. 1872. május 16. Xü­lecsetéss­er : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre............................................20 frt —■ kr. Félévre.................................................10 „ — „ Negyedévre..........................................5 „ — „ Egy hónapra............................. . 1­9­70 „ Egyes szám ára 10 kr. Birdetógi díj s 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetését külön 30 kr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 kr . Voncsinától ismét egy érdekes czikket, közlünk alább, melynek figyelmes elolvasá­sát ajánljuk. Ebben elmondja Voncsina a­ promemoriák születési történetét s több más kiválóan figyelmet érdeklő körülményt. Nem­­kevésbé fontos Voncsinának azon határozott ivánsága, hogy a kormány a Voncsina ál­t­­al tett nyilatkozatok alapján vonja őt fele­­sségre, hogy azokat bizonyítsa be. Ez na­­yon érthetően van mondva. Kiváncsiak agyunk, teljesülni fog-e Voncsina kivá­­nta ? ...... ... — A választási mozgalom az egész or­szágban elérte a legfőbb pontot. A képvi­selők majd mindegyike elmondá már be­számoló beszédét. Sok képviselőjelölt prog­­rammbeszéde is előttünk fekszik. Szóval még néhány hét s minden készen lesz arra, hogy a választások megtartassanak. Figyelemmel kísértük a kormánypárti képviselők beszámoló beszédét, valamint figyelemmel kisértük a kormánypárti kép­viselőjelöltek programmbeszédeit s úgy találtuk, hogy a kormánypárt emberei is­mét ígéreteket tesznek, mint tettek a múlt­ban is, a­mit azután nem tartanak meg. Hogy a szőnyegre hozandó választási javaslat s az országgyűlés öt évre leendő meghosszabbítása iránt még eddig egy kor­mánypárti jelölt sem nyilatkozott. Már­pe­dig annyi becsületességnek s bátorságnak kell hogy legyen mindegyik fölléptetett kormánypárti jelöltben, hogy most idején mondja meg a választóknak, hogy meg akarja-e őket majd jogaiktól fosztani vagy sem, mert ki e fontos kérdésben hallgat, az már most roszban töri a fejét s az ilyet egyenesen a választóknak kell ez iránt nyilatkozatra fölhívni. Bezzeg a kormánypárti sajtó mélyen hall­gat e fontos kérdésről. — Egy újabb adat a közös gazdálkodás nyomorúságához, mely nagyon alkalmas ar­ra, hogy a nép szemeit még jobban föl­nyissa. Sok volt a panasz a hadsereg fölszerelé­seinek hiányossága ellen, mely szerződési­leg Skenének van átadva, míg végre egy enquéte bizottság küldetett ki, hogy ez ügyet megvizsgálja. A bizottság, mely szak­férfiakból állt, úgy találta, hogy a pana­s különös, a kormánypárti sajtó nem üt olyan nagy zajt Tisza Lajos előterjesz­tésével, mint az neki szokása, mikor a le­gyet elefántnak akarja láttatni. Értjük a hallgatás okát. A mulasztás tu­data elfojtja bennük a máskor oly gazdag dicsőítő forrást. A „P. Naplódnak a dicsé­retre csak apró betűjutott s más érv hiányá­ban a törvényhozás önkénytelen mulasztá­sáról szól, melyet persze szerinte a kormány siet helyrehozni. Miért nem mondja ki ma­gyarán, hogy a­mit a kormány a törvény­hozással mulasztattatott, azt most rendele­tek s előterjesztésekkel igyekszik úgy , hogy jóvá tenni. No, de lesz sugárút, körút, melyre a költ­ség meg van szavazva, hanem azért még­sem építenek. Elhiszszük, hogy az ily állapotot védeni rettenetes állapot lehet. Kovics Antal denuntiátiói a hor­­vát nemzeti párt ellen. magyar és horvát kormány köz­­önyei eléggé megerőltették magukat, úgy meggyöngítsék a horvát kor­mány fogásait illető leleplezések ha­tását’; kölcsönös ellenmondásaik által eloszlattak minden olyan kétséget, ami a közzétett promemoriák ellené­ben netán fölmerülhetett volna és most már az ő sajátos szemérmetlenségük­kel azt is merik állítani, hogy a pro­­­mnemoriákban fénykép fölhozott dol­gok valóság, és hogy a kormány ke­zében még más nyomatékos faktumok és megc­áfolatlan bizonyítékok is vannak a horvát nemzeti párt felség­­áruló tervét illetőleg. Ámbár a kormány­közlönyök ezen állításai következtében a­ közzétett promemoriák létezése s hitelessége és azoknak kétségtelen forrása is elis­mertetik, a kapott ütéstől érzéketle­nül tántorgó közlönyök azt hiszik, hogy a való igazság elhitetése végett a közönséggel szemben még egy okot kell fölhozniok, és tovább vive go­noszságukat, egy újabb bűnnel vá­dolják a nemzeti pártot, nevezetesen a lopás bűntényével, mely nézetünk szerint egyedül volt képes őket ez okmányok birtokába segíteni. A promemoriákban vádolt nemzeti pártiak együttesen kinyilatkoztatták ugyan, hogy a promemoriák tartalma hazug koholmány, de a rágalmazók nem elégesznek meg ezzel sem, és most már azt kísérlik meg a naiv lel­kekkel elhitetni, hogy a promemo­­riákat a nemzeti pártiak maguk csem­pészték be a jólelkű Vakanovics ke­zeibe, de ez a mentőfogás aztán a legvégső kétséget is eloszlatja az iránt, hogy Vakanovics a denuncia­­tiókat az illető helyen csakugyan al­kalmazta a nemzeti párt ellen. Az állam, a dinasztia és a közmo­rál érdekében nem hallgathat tovább e nemzeti párt e denunciatiók gene­­sise fölött, és ez alább következő so­rok vessenek világot Vakanovics úr és czinkostársainak sötét üzelmeire. Hogy azonban a kép tökéletes le­gyen, vissza kell mennünk az utolsó horvát országgyűlés föloszlatása előtti időre. Azon időben ugyanis, midőn a nemzeti párt férfiai Lónyay gróffal alkudoztak, conferáltak vele a ma­­melukok is, mint Rauch báró, Vaka­­novich, Krcivoj, Miksits, Jellasics Gyula és társai. Egy nappal előbb, hogy sem a bizalmi férfiak emlékira­tukat beterjesztették volna, e mame­­lukok is kézbesítették programmjaikat Lónyay grófnak. Már e programmban is vannak nyomai a nemzeti párt ellen intézett denunciatióknak, már akkor eléggé merész volt Krcivoj szóbelileg és sür­gősen olynemű rendszabályokat ajánl­­ani a nemzeti pártiak ellen, s ezt oly cinizmussal, hogy azoktól a magyar miniszterek undorral fordultak el. Ez „alkotmányos“ és „humánus“ rendszabályok közt volt ez is. A szeptemberi manifestum összes alá­íróit elfogatni, ellenük felségárulási pert megindítani, hatvan tisztviselőt részint elcsapni, részint nyugdíjazni, részint fölfüggeszteni sar­­sat. Még nincs tudva, minő szerepet vitt Va­­kanovich barátjának Krdivojnak e hóhérpassiójával szemben, de bizo­nyos az, hogy őt Lónyay gróf a nemzeti párt ellenében positiv em­bernek nyilatkoztatta ki. Miben állt Vakanovich úrnak ez a positivitása, talán ki fog tűnni a dolgok további fejlődéséből. Positiv dolog az az egy, hogy Lónyay gróf a nemzeti párt bizalmi férfiaitól categorice azon concessiót követelte, hogy a nemzeti párt a magyar országgyűlésre 31 kormánypárti képviselőt küldjön és ez engedményre való hajlandóságát, úgyszintén ezen 31 egyén megbíz­hatóságát bizonyítsa be az­által, hogy lemondjon 15 képviselői man­dátumról ugyanannyi, a múlt or­szággyűlésből ismeretes mameluk ja­vára. Lónyay gróf egész őszintén kinyilatkoztatta a nemzetipártiak előtt, hogy neki kell a 31 képvi­selő és meg fogja szerezni azt conte que conte. Miután a horvát bizalmi férfiak e különös kívánságot határo­zottan visszautasították, Lónyay gróf az országgyűlés feloszlatásával fe­nyegetőzött. A horvát bizalmi fér­fiak e fenyegetés után sem voltak hajlandók a népakarat meghamisítá­sába, pártjuk megalázásába és pros­­tituálásába belenyugodni és jól meg­­jegyezték maguknak, mennyire hí­ven és becsületesen gondolkozik Lónyay gróf Horvátországnak az úgynevezett kiegyezési törvény ál­tal biztosított autonómiája felől, mi­dőn nemcsak Horvátország belügyei­­ben tudott magának absolut hatás­kört biztosítani, hanem a magyar embernek testvéri érzületével össze­egyeztethető­nek találta azt is, hogy Horvát- és Szlavónországok autonóm országgyűlésének praescribálhassa azt is, hogy mily tagokból álljon az és kebeléből kiket küldjön a ma­gyar országgyűlésre. Mint tudva van, a horvát ország­gyűlés föloszlattatott, még mielőtt összeült volna. Az országgyűlés föloszlatása után Lónyay gr. egy január 28-ról kelte­zett távirattal a bizalmi férfiakat is­mét fölhivatta Pestre. Ezek eljöttek, és formulázták az 1868-iki kiegye­zésnek nehány pontját, melyben úgy Lónyay mint Kerkápoly miniszte­rek belenyugodtak. De csakhamar visszatértek ismét szerelmük régi tárgyához és azon ígéret megadását és garantirozását kívánták, hogy a jövő horvát országgyűlésre 15 olyan egyén, kiket Lónyay gróf unionis­­táknak nevezett, kik azonban a Ma­gyar- és Horvátország közti tartós egyetértésnek legnagyobb ellenségei, megválasztassék és onnan a magyar országgyűlésre elküldessék. Ugyan­akkor választottjainak névsorát is eléjük terjesztette és e sor azon clique neveit tartalmazta, a mely Lónyay grófnak Bécsben a fönebb érintett Programm­ot átszolgáltatta. Lónyay grófnak e megújított kívánságait a nemzeti pártiak ismét visszautasítot­ták, miután a horvát országgyűlés föloszlatása előtt és utána egyiránt azon meggyőződésre jutottunk, hogy Lónyay gróf szivén korántsem a Ma­gyar- és Horvátország közti államjogi kiegyezés ügye fekszik,mert hisz az ál­lamjogi differencziák,miként ezt a bécsi alkudozások megmutatták, minden ne­hézség nélkül ki voltak volna egyen­­líthetők, hanem az ő összes törekvése csupán oda irányul, hogy Horvátor­szágban állandósítson egy oly mamne-i luk-országgyűlést, a­milyet Rauch összeállított, a fenforgó differencziá­­kat hajtsa a legszélső végletekig, és teremthessen oly állapotot, mely a tartós kiegyezést, a békét és testvé­ries egyetértést a két nép közt lehet­­lenné teszi, és mely Horvát- és Sla­­vonországokat politikai és nemzet­­gazdasági fejlődésükben megakadá­lyozza. Ennek legközelebbi következmé­nye volt az összes kormánylapoknak féktelen izgatása a horvát nemzeti párt ellen. Yukanovich kineveztetése báni helytartóvá, és a magyar ország­gyűlésen a Lensko­ polje és a limitola ügyében tett interpellácziókra adott miniszteri feleletek — megannyi tény, mely mindenkit meggyőzhet arról, hogy Rauch báró mint egy rosz szellem kelt föl a sötétségből, hogy újabb kísérleteket tegyen hazájának szolgasáromba hajtására. S valóban alig járt hire Yakano­vich kineveztetésének, Rauch báró azonnal áttette lakását Zágrábba. A hatalma napjaiból ismert s azóta nyom­talanul eltűnt teremtései köréje gyűl­tek az éjjeli értekezletekben, melyek­ben Vakanovich is részt vett, kémek és hírhedt egyénekből újra csapatot alakítanak, az ország minden részé­­­ből a hivatalnokok utasítás vételre Rauch b.­elé hivatnak s igy kezdődik a csatározás minden rész­elem szaba­­donbocsátásával, a melyek közé első­sorban a nemzeti párt és legelső em­bereinek rágalmazása tartozott. A mint újra a mamelukok körébe lépett Rauch b., azonnal igyekezett a kishitüeket felbátorítani azzal, hogy a jövő országgyűlésre a többséget he­lyezte nekik kilátásba, s ha ezt illető­leg teremtései közül valaki fejét csóvál­ta azzal a biztosítással felelt, hogy neki „e czélra titkos, de biztos eszköz van kezében.“ Egyszersmind egyesek felszólíttattak, hogy a nemzeti párt „összeesküvéséről“ tudósítsák,a mi más szóval azt jelenti,hogy összeesküvése­ket költsenek. Egy keresetnélküli te­hetséges fiatal emberrel léptek érintke­zésbe és ez Jelasics Gyulától alkalmazásba vétetvén, felhivatott, hogy Skrejsovszky és Oliva urak jelenlétéről írjon össze valamit.­ A fiatal ember eljárt e megbí­zatásban és az első promemoriát irta. A Vakanovics ház egy bizalmas embere elolvasta és átadta Vakano­­vicsnak, a ki a jó kombin­atiótól el volt ragadtatva. Kézbesítőjének 50 forintot fizetett és maga vitte Pestre, hol Lónyay gróf szives engedélyével a sajtóbureait az ismeretes módon ki­aknázta. E közben Matanovics Montenegró­ból Zágrábba jött, hol az ott letelepe­dett montenegrói családokkal érint­kezett. Az első promemoria szerzője felhivatik, hogy ez alkalmat ne hagyja fel használatlanul elosonni, és írja le megjegyzéseit s combinátióját. Megtet­te s Vakanovics, amint Pestről vissza­tért, a második promemoriát készen ta­lálta, efölötti nagy örömében újból 50 forintot fizet érte és visszautasította Kroivoj urat, a­ki a promemoriábnak­ fölemlített dolgokat a szerző tudta nélkül lemásolta és Yakanovichnak felajánlotta. E promemoriát Yakanov­­vics a horvát miniszter Pejacsevicsij utján Ló­nyayhez küldé, a szerzőt pe­­­dig további combinatiók fűzésére buzdítá. Ilykép megszületik a har­madik promemoria, mely Yakanovich urat annyival inkább kielégíti, mint­hogy az első kettőt a valószinüség látszatában tünteti fel. E promemo­­riát Jelasics Gyula kézbesítette nyay grófnak. Szerzője még Vakanovichné asz­­szony bámulatát is felkelti. A szere­tetreméltó hölgy bemutattatja magá­nak s előtte valamint egy másik tanú előtt is így nyilatkozott: „E prome­­moriák mindenesetre jó com­bination alapulnak. Minden esetre valami igaznak is kell a dologban lenni s azt mon­dom önöknek uraim, Mrazo­­vics, e gazembert min­den ké­pen egy fejhoszszal meg kell rövidíteni (s a hölgy e szavakra finom kezével az akasztást jelezte saját nyakán) s én részemről is a legnagyobb lelki nyuga­lommal vállalkoznám erre. A szeretetreméltó hölgynek ezen nem épen gyöngéd szavai a fiatal szerző lelkiismeretét fölébresztették. Csak most látta be, hogy mily gyan?

Next